Tavaly debütált Chris Adler és James Lomenzo új bandája, a Firstborne egy EP-vel, azonban a csapat itt nem állt meg, és már a sokadik új felvételt osztották meg a rajongókkal az elmúlt hetekben. Ezúttal a Mourning Start hallgathatod meg.

Firstborne

Firstborne névre hallgat az egykori Lamb Of God-dobos, Chris Adler új bandája, amelyben az ex-Megadeth basszerrel, James LoMenzóval, valamint Girish Pradhan énekessel és Myrone-nal (gitár) zenél együtt. A csapat tavaly hallatott magáról először egy EP-vel, az utóbbi időben pedig egy Journey-feldolgozás mellett három saját dalt is megosztottak a nagyvilággal, amelyek mellé most a Mourning Star is felsorakozott. Ha lemaradtál a korábbi dalokról, akkor alább mindet megtalálod.

 

 

Megosztás