Legfrissebb a Hard Rockon
A Rise Against ismét a Budapest Parkban
A chicagói punk-rock zenekar, a Rise Against utoljára két éve járt Budapesten, de augusztus 13-án az Ignite társaságában visszatérnek hazánkba, hogy a Budapest Park színpadán régi, jól ismert dalaikkal és legutóbbi nagylemezük, a ’Nowhere Generation’ folytatásaként kiadott kislemez dalaival örvendeztessék meg a hazai rajongókat.
Axel Rudi Pell – Két dal már megvan az októberi programból!
Második kislemezdalát mutatta be új lemezéről az októberben Budapesten is fellépő Axel Rudi Pell és csapata. Sanszos, hogy ezeket élőben is meghallgathatjuk a Barba Negrában, de a gitáros szerint Led Zeppelin-utalások is lesznek a ‘Risen Symbol’ albumon.
Nickelback – Már egy hete Európában zúznak
Egy héttel ezelőtt kezdte meg 12 állomásos Európa-turnéját a Nickelback a The Lottery Winners felvezetésével, a koncertkörút nyitását megosztjuk egy Spotify-playlistbe oltva, hátha van valakinek kedve Bécsben megnézni őket.
Opeth – Visszatérés a húszas évek világába
Csütörtökön még csak a Wacken Open Air közönsége hallhatta a hírt, azóta azonban az Opeth hivatalosan is bejelentette, hogy október 11-én megjelenik az új albumuk.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Apocalyptica – Újra tombol a Metallica-láz
A finn csellómetál zenekar, az Apocalyptica visszakanyarodik a kezdetekhez, ismét a Metallica dalaival és egy vadonatúj show-val kápráztatja el a közönséget. A Barba Negrába november 25-én ér a turné.
Roger Waters ezúttal Bonóba szállt bele
Roger Waters újabb erős nyilatkozatot tett, ezúttal Bonót, a U2 frontemberét szemelte ki egy neki nem tetsző Las Vegas-i Sphere-felkonf miatt.
Kerry King – Élet a Slayer után
Hosszú ígérgetés után végre kiadja az ex-Slayer-gitáros Kerry King az első szólólemezét, és a bandatársai nevét sem kell tovább találgatni. A május 17-én megjelenő anyag előzetese az elvárásoknak megfelelően töri ránk az ajtót, a James Bousema által tervezett albumborító megszellőztetett részletei is erre utalnak.
Bryan Adams – Októberben újra Budapesten
Októberben az MVM Dome-ban ad koncertet Bryan Adams, aki nyilvános előadáson 2019 óta nem lépett fel hazánkban, bár tavaly egy privát rendezvényen megjelent, ám azt nem a LN szervezte, hanem LL.
Saxon: Inspirations
Vegyes a kép, csúcsok és mélypontok váltják egymást, én azt mondom, nem minden esetben választották ki a legmegfelelőbb szerzeményeket. Ám egy ilyen idegen tollakkal ékeskedő lemezt a helyén kell kezelni: a Saxon életjelet adott magáról a bezártságban, a srácok kihasználták a sok-sok szabadidőt.
Djabe & Steve Hackett – Koncertlemez érkezik májusban
Május 28-án újabb közös albuma jelenik a meg a nemzetközi hírű magyar jazz-rock formációnak és a Genesis egykori legendás gitárosának.
Icon Of Sin – Éjszakai szerzetek a temető mélyéről
Ha kíváncsi vagy, hogyan énekelne Bruce Dickinson könnyedebb hangvételű zenét, akkor hallgasd meg a Night Breedet a brazil csapattól, akik horrorisztikus témát dolgoznak fel.
Like A Storm – Új dalokkal tartják életben a lángot
Egyelőre nem tudni, mikor jelenik meg az új-zélandi Like A Storm legújabb albuma, azonban a srácok nem töltik tétlenül a koncertmentes időszakot, Fame címmel már a harmadik új dalukat osztották meg.
Per Wiberg – Új EP az Opeth korábbi billentyűsétől
Per Wiberg két éve mutatkozott be a közönségnek szólóelőadóként, most pedig második kiadványára készül, amely májusban kerül boltokba.
Scorpions – Mégsem Greg Fidelman lesz az új lemez producere
Úgy tűnik, egy darabig még várnunk kell arra, hogy kiderüljön, mi sül ki a sztárproducer Greg Fidelman és a Scorpions együttműködéséből, ugyanis a két fél az interneten keresztül nem tudott hatékonyan együtt dolgozni.
Stephen Pearcy – „Az eredeti srácok nélkül soha!”
A Ratt frontembere, Stephen Pearcy áprilisban streaming koncertet ad, ennek apropóján beszélgettek vele. Szóba került a Ratt jelenlegi helyzete és egy új lemez felvétele is.
Matt Heafy – Akusztikus EP a Trivium főnökétől
Nem tétlenkedik a Trivium frontembere, Matt Heafy, ugyanis legutóbbi EP-je után most itt egy újabb, amelyen zenekarának ‘Silence In The Snow’ albumáról játszik dalokat akusztikus változatban.
Rainbow- és Deep Purple-dalokat dolgozott fel a gitárvirtuóz
A klasszikus gitár virtuóza Thomas Zwijsen, elsősorban Iron Maiden-feldolgozásaival vált ismertté, most azonban a Temple Of The Kinget és a Smoke On The Watert dolgozta át fingerstyle stílusra.
Dokken – Egy gondosan előkészített reunionban mindenki benne van
Egy friss interjúban árulta el George Lynch, hogy nemrég ismét szóba került egy Dokken reunion lehetősége. A csapat ezúttal viszont csak a megfelelő előkészületek esetén állna ki a színpadra.
Ronnie Atkins: One Shot
Utálom ezt a lemezt, mert ismerem a létrejöttének apropóját. Ugyanakkor imádom is, mert minden egyes hang, minden egyes pillanat tiszta Ronnie. Ugyanaz a dallamvilág, ugyanaz a feeling, mint a Pretty Maidsnél, csak kicsit lájtosabban. Olyan ‘Stripped II’.
Manimal – Fémből kovácsolták legújabb nótájukat
Hazánkban többször járt már a Manimal zenekar, akik rendre minőségi heavy metal bulit adtak, most új lemezre készülnek, amiről első kislemezként a Forged In Metalt hozták nyilvánosságra.
Neonfly – Igazi nagyágyút szerződtettek duettjükhöz
Az új lemez második kislemeznótájában egy legendás énekes segítette a fiúkat, aki amúgy nagyon élvezte a felvételeket.
Közösen dolgozik Jeff Scott Soto és David Ellefson
A Riot Swords & Tequila című dalának feldolgozásával mutatkozott be az Ellefson – Soto, vagyis a Megadeth basszerének, David Ellefsonnak, valamint Jeff Scott Sotónak a közös projektje. A két zenésztől további dalok várhatóak a közeljövőben.
Silver Lake By Esa Holopainen – Vihar az ezüst tónál
Mennyire tudott elmozdulni Esa Holopainen az Amorphis zenei világától a Silver Lake-ben? A Storm című dalban megkapjuk a választ.
Rick Altzi – Bemutatta készülő szólóalbuma első dalát
Rick Altzi sok frontemberi pozíció után szólóalbum kiadására adta a fejét, a jövő év elején megjelenő hard rock anyag első kislemeze most látott napvilágot, mindjárt két nyelven.
Marty Friedman – „Ez a lemez minden érzékedet feléleszti”
Japánban már hónapokkal ezelőtt megjelent, a világ többi pontján csak áprilisban kerül boltokba Marty Friedman új lemeze, amiről most a Kaze Ga Fuiteiru hallgatható meg.
Billy Gibbons – Valahonnan ismerős ez az autó!
Júniusban érkezik a ZZ Top gitárosának legújabb szólóanyaga, amiről a videóklippel támogatott dal, a West Coast Junkie már tesztelhető. A lemez borítója és címe pedig visszautal a nyolcvanas évek közepére.
Mike Shinoda – Újra menő a nu metal
Itt az ideje elővenni a szekrény mélyére száműzött oldalzsebes gatyákat és láncos öveket, hiszen mostantól hivatalosan is újra menő a nu metal. Legalábbis a műfaj földi helytartója, Mike Shinoda szerint.
Lamb Of God – Szöveges videón a második bónuszdal
A látványos kisfilmen érkezett Hyperthermic/Accelerate is a ma megjelent ’Lamb Of God – Live In Richmond, VA’ extrája.
The End Machine – Dee Snider fia szerepel új filmjükben
A második fázisnál tartó zenekar elkészítette második mozgalmas klipjét, ezúttal a Crack The Sky című dalhoz, melyben ismét feltűnnek az álarcos gonosztevők.
Dupla dalpremier Wolf Van Halentől
A ’Mammoth WVH’ két újabb dalt mutatott be, a Don’t Back Downt és a Think It Overt, a korábbi You’re To Blame szöveges videót kapott, a Distance-nek pedig megnézhetjük az élőben előadott változatát. Eddig ezt a 4 dalt ismerhettük meg a lemezen található 14-ből.
Kansas – Élőben a címadó
A Point Of Know Return az első kislemez a ‘Point Of Know Return Live & Beyond’ koncertalbumról, mely tökéletesen alátámasztja Rich Williams szavait: „Ezzel a lemezzel meg akarjuk mutatni, hogy szól valójában a Kansas élőben.”
Meshuggah – Ébredezik a szörny
Végre hírek érkeztek a svéd titánok háza tájáról, nem is akármilyenek! Készülhetünk az új lemezre és egy alapember is visszatért a soraikba.
Gojira – Dal az amazóniai őslakosokért
Hamarosan új stúdiólemezzel jelentkezik a francia progresszív metál vezető zenekara, a Gojira. A ’Fortitude’ című anyagról egy videóklip kíséretében már a harmadik dalt mutatták be.
A Riot V énekese a Metal Church gitárosával készíti szólólemezét
Todd Michael Hall, a Riot V jelenlegi énekese első szólóalbumának kiadására készül. A lemez producere és a dalok társszerzője Kurdt Vanderhoof, a Metal Church gitárosa.
Majestica – Európa-turné látványos karácsonyi show-val
A Majestica kihasználja azt a kis időt, amíg a Sabaton nem turnézik és a banda gitárosa, a Majestica énekes-gitárosa útnak indul egy karácsonyi show-val, hogy Európa-szerte bemutassa tavaly megjelent musicaljét.
„Most már jöjjenek a fiatalok!”: Interjú Steve Lukatherrel
Luke-ot az ’I Found The Sun Again’ címmel február végén megjelent szólóalbuma kapcsán kaptuk el Los Angeles-i otthonában egy Zoom-interjúra, mesélt nemcsak az új anyagról, hanem arról is, hogy újra előbújt a nap a felhők mögül.
Blackberry Smoke – Két dal az új albumról
Három év után új albummal jelentkezik a Blackberry Smoke. A southern rockerek új albumáról két dal máris meghallgatható a folytatásban.
Mandoki Soulmates – Nemzetközi ősbemutató a világhálón
Lehetséges az, hogy Münchenben, New Yorkban vagy épp Pekingben élő zenészek közös koncertet adjanak a világhálón? Leslie Mandoki és barátai holnap így mutatják be élőben a ’Hungarian Pictures’-t!
Van Canto – AC/DC-, Iron Maiden-, Amon Amarth-dalok a láthatáron
Az a capella metal mestereként számon tartott német Van Canto ’To The Power Of Eight’ címmel június 4-én jelenteti meg nyolcadik stúdiólemezét a Napalm Records égisze alatt, melynek előzetesét is megnézheted.
A Metallica gitárosa vendégszerepel Carlos Santana új albumán
Carlos Santana nyilatkozta az ABC Audiónak, hogy a karanténhelyzetet kreatívan használta ki, háromlemeznyi anyaga van folyamatban, az egyiken Kirk Hammett is vendégeskedik.
Smith / Kotzen – Albumpremier a YouTube-on
A digitális szolgáltatóknál már megszokhattuk, hogy a hivatalos megjelenés napján 0 óra 0 perckor teszik elérhetővé az új anyagokat. Ezzel a hagyománnyal szakít most a Smith / Kotzen projekt.
Cannibal Corpse – Öldöklő tombolás
Alig egy hónapot kell már csak várni a death metal intézmény legújabb nagylemezére, a csapat a várakozás okozta feszültség enyhítésére most újabb dallal zúzza meg a rajongóit.
Liquid Tension Experiment – Hangsebességre kapcsoltak
Ha olyan energikus és sodró lendületű Liquid Tension Experiment-dalra vágysz, mint a Paradigm Shift vagy az Acid Rain, akkor neked a Hypersonic nyerő választás lesz.
Monster Magnet – Dalok a 60-as, 70-es évek „alkonyzónájából”
Tíz albummal a hátuk mögött a pszichedelikus hatásokkal tűzdelt stoner rock alapkövei úgy döntöttek, feldolgozáslemezt készítenek. A többségnek mégis újnak fognak tűnni a dalok, mert alulértékelt, elfeledett bandák dalait dolgozták fel, mint például az elsőként bemutatott Mr. Destroyer az ohiói Poobah-tól.
Ringo Starr – Egy rövid karanténinterjú a jelenlegi helyzetről
Ebben a hónapban új EP-je jelent meg, a jövő hónapban pedig új könyvvel ünneplik a legendás dobos munkásságát. Hogy mik a tervei a nyolcvanéves Ringónak? Szeretne már visszatérni a színpadra!
Yossi Sassi – „Titokban” jelentette meg új lemezét
Különösebb felhajtás nélkül megjelent múlt pénteken a Yossi Sassi & The Oriental Rock Orchestra vadonatúj lemeze, a ‘Hear And Dare’. Mi is csak a Mats Levénnel készült klipet szúrtuk ki a neten!
Cellar Darling – Az 1518-as táncjárvány megidézése videón is
A Prog Award 2019-es díjazottja még januárban ígéretet tett a Dance című daluk megfilmesítésére, és tartják a szavukat.
Lizzy Borden – Egy színészi karrier kezdete?
Lizzy Borden új területen próbálta ki magát, szerepet vállalt egy horrorfilmben, ahol az influenszerek igencsak megkapják a magukét. Ennek örömére egy régebbi dala is kapott egy témába vágó klipet.
Legfrissebb a Hard Rockon
A stroboszkóp bűvöletében: Deathstars, Priest, Liv Sin – Barba Negra, 2023. 12. 01.
Három teljesen eltérő zenei közeg érkezett hozzánk Svédországból, a Liv Sin hagyományosnak nevezhető heavy metalja és a Priest synthwave prüntyögése végül keveredett az este főbandájánál, a Deathstarsnál, és ezek egyvelege egy igen változatos és élvezetes estét hozott.
Kissin’ Dynamite – Már új lemezük bemutatójával térnek vissza Budapestre
A memmingeni Kaminwerkben dupla telt házas bulival zárja az idei évet a Kissin’ Dynamite, de már bejelentették a folytatást, az új lemezt bemutató turné az eddigi legnagyobb lesz a banda ígérete szerint. Jövő októberben a Barba Negrában lépnek fel.
Porcupine Tree – Újabb részlet a hollandai koncertből
Pénteken már hazavihetjük a 2022-ben visszatért Porcupine Tree legújabb koncertfilmjét, amelyet az amszterdami Ziggo Dome-ban rögzítettek. A ’Closure/Continuation.Live’ második előzetese a Fear Of A Blank Planet.
Cavalera – Dürer Kert, 2023. 11. 30.
A Sepultura- és Soulfly rajongók nagy örömére Európa-turnéra indultak a Cavalera testvérek régi-új zenekarukkal és a Sepu első két lemezének újra felvett változatával. Csütörtökön a Dürer Kertben léptek fel telt ház előtt, a masszív ráadásblokk végén színpadra lépett velük Csihar Attila is.
Bruce Dickinson – Az istenek alkonyának ragyogása
Bár az Iron Maiden-frontember Bruce Dickinson 2024 elején megjelenő szólóalbumának részleteiről továbbra sem sokat lehet tudni, a misztikus üzenetű ’Afterglow Of Ragnarok’ című első kislemezdal már meghallgatható a témához passzoló animációs film kíséretében.
Neal Morse – Gyűlölöm a testvéreimet
Január közepén jelenik meg Neal Morse álomfejtő Józsefről szóló rockoperájának a folytatása, az ószövetségi történetbe ezúttal az I Hate My Brothers című dallal tekinthetünk be.
Eszméletvesztően jó buli volt: Black-Out, Tulpa – Barba Negra, 2023. 11. 18.
Kicsit keserédes volt ez a találkozás, de aki szerette és még mindig szereti a Black-Out zenekart, az érti, hogy mire gondolok, hiszen hasonlóan érezhet. A koncert szlogenje „Black-Out még 1X” volt, de remélem és bizakodom, hogy ez nem azt jelentette, hogy még egyszer utoljára. A bemelegítésről a Tulpa gondoskodott, én személy szerint pozitív csalódásként éltem meg az előadásukat.
Alapi Power Band – Már a streaming szolgáltatóknál is elérhető a debütáló album
Az Alapi István vezette Alapi Power Band első lemeze október 20-án jelent meg. Akkor kizárólag CD-n volt elérhető, de most már az online térben is meghallgathatjuk a ’№1’ dalait.
Amikor minden összeáll: Fear Factory, Butcher Babies, Ignea – Barba Negra, 2023. 11. 22.
Az Ignea zeneileg vegyes vágott stílusán az énekesnő sokat javított, a csonka felállású Butcher Babies egy ritkán látott profizmussal lejátszott óriási bulit csinált, de zeneileg nem mozgattak meg, a Fear Factory koncertjén pedig minden összeállt. Kifogástalan hangzás és egy csúcsformában lévő, az atomóra pontosságával játszó zenekart láttunk, amelyet jó darabig nem felejtünk.
Corey Taylor fellép Budapesten
A Slipknot és a Stone Sour után Corey Taylor a szólózenekarával is ellátogat Budapestre, a szeptemberben megjelent ’CMF2’ album dalait június 5-én mutatja be a Barba Negrában.
Deathstars – A death glam halálcsillagai
Sok év után tér vissza Budapestre a Deathstars: a svéd glam-goth metal csapat december 1-én mutatja be ‘Everything Destroys You’ című új albumát. A Barba Negrában fellép előttük további két svéd banda: a ’80-as évek goth, new wave és analóg szintetizátoros zenéit megidéző Priest és a súlyos és látványos nyitást ígérő Liv Sin is.
Elhunyt Les McKeown
A Bay City Rollers egykori frontemberének váratlan halálát családja jelentette be, júliusban indult volna az újjáalakult zenekar 48 állomásos brit turnéja. 65 éves volt.
The Who – Kibővítve jelenik meg a ’The Who Sell Out’
Alaposan kibővítve jelenik meg a zenekar harmadik albuma, mely az első konceptlemez volt a The Who története során.
Joe Bonamassa – „Nyolc és félszer léptünk itt fel az elmúlt tíz évben”
A blues rock szupersztárja új koncertfelvétellel jelentkezik. A ’Royal Tea’ album megjelenés előtti livestream bemutatója júniusban mindenki számára elérhető lesz fizikai kép- és hanghordozókon is.
Emerson, Lake & Palmer – Az első hivatalos könyv jelenik meg róluk
„Ez a mi hiteles történetünk, a saját szavainkkal” – mondta Carl Palmer a még ebben az évben megjelenő kiadványról.
Death metal minifesztivál az Atheisttel az élen
2022 februárjában ér Budapestre az ‘Enthralled in Europe’ turné, melynek során az Atheist, a Cadaver, a Svart Crown, a From Hell és a Critical Mess lép fel egyazon este a Barba Negrában!
Avar – A VHK-ból érkezett erősítés az új dalhoz
Két klipet készített új dalához a folkos elemeket is használó Avar. Az első klipben az eredeti népdalhoz hűen, törökül csendülnek fel az ősi dallamok, míg a másodikban angolul.
Cannibal Corpse – Necrogenic Resurrection klippemier
A napokban jelent meg a floridai veterán death metal horda, a Cannibal Corpse tizenötödik nagylemeze, a ’Violence Unimagined’, de a promóciós hadjárat nem állt le, ráerősítettek egy újabb korhatáros klippel.
Van Canto – Igazi metálhimnusz gördült le az új albumról
Június 4-én jelenik meg a rakkatakka metal mestereinek új albuma, amiről az első igazi nóta, a Falling Down videóját mutatták most be.
Skid Row – Az új kiadói szerződés mellé új album is érkezhet
Az earMUSIC kiadóval kötött szerződés folyományaként nemcsak hogy új lemez van készülőben, de a korábban beígért harmadik EP helyett lehet, hogy teljes hosszúságú albumot kapunk.
Fesztivál FM – „12 hónap zene, 12 hónap fesztivál”
Tegnap délelőtt új, online rádió kezdte meg a működését Fesztivál FM néven. Ígéretük szerint 12 hónapra elhozzák a fesztiválok hangulatát, ahol oly’ szívesen töltünk időt. Most a nap bármely szakában, akár hóban, akár szélben, autóban, vagy otthon ülve is kedvenceinkkel lehetünk.
John Elefante – Megerősödve tér vissza
Stronger Now című dalával vezeti fel új nagylemezét az egykori Kansas-énekes, John Elefante, aki nem hazudtolja meg magát, most is igen erős Kansas-hatásokkal vesz le a lábunkról.
Alice Cooper – „Közel 7 kilót fogytam”
A koronavírus-fertőzés még a sztárzenészeket sem kíméli. Alice Cooper is beteg volt, de mára már jól van és megkapta mindkét védőoltását.
The Who – Pete Townshend szerint turnézni fognak
Egy friss interjúban Pete Townshend kifejtette, hogy ez elkerülhetetlen és Roger Daltrey sincs más véleményen.
Nancy Wilson – Kislemezként megjelent a Van Halen-emlékdala is
A 4 Edward a tavaly elhunyt Eddie Van Halen emlékére írt akusztikus gitáros szösszenet a Heart hangszeres Wilsonjától.
Sárkányrepülőgép-szerencsétlenségben halt meg Lars Ratz
Az ezredforduló környékén alakult Metalium vezetője, basszusgitárosa és fő dalszerzője a zenekar felélesztésére, új lemezre készült, de hobbija közben érte a halál.
Roger Waters – Keményen odamondogatott az amerikai kormánynak
„Ez az ötödik darabja a mi karanténvideó-sorozatunknak, ez egy ajándék tőlünk neked. Imádlak mindannyiótokat, köszönök mindent” – ezekkel a szavakkal mutatta be legújabb felvételét Roger Waters.
Lacuna Coil – Különleges élő albummal jelentkeznek júniusban
A gótikusmetál-szcéna olasz legendája az idén egy néma koncert hősévé vált, aztán képregényhőssé, most viszont az igazi terepükön is hősködhetnek, mert nyáron érkezik az új koncertanyaguk annyiféle változatban, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Manowar – Less be az északi-sarki koncert kulisszái mögé!
A világ legészakibb pontjához közeli településen lépett fel 2019-ben a zenekar, amiről a felvétel a közelgő koncertkiadványon lesz látható. Most beleshetünk ennek a különleges eseménynek a kulisszái mögé.
Jon Schaffer – Két vádpontban beismerte bűnösségét
A gitáros beismerő vallomása egyben egy együttműködés kezdetét is jelenti az állami szervek szemében.
Nikolo Kotzev – A Kikimorával tér vissza a nemzetközi porondra
Ha emlékszel még az olyan szupersztár előadókat, mint Joe Lynn Turner, Jorn Lande, Göran Edman, Tony Harnell, Alannah Myles, Sass Jordan, Glenn Hughes vagy Doogie White felsorakoztató Brazen Abbotra vagy a ’Nostradamus’ rockoperára, akkor jó hírünk van számodra.
Escape The Fate – „Ez az eddigi legőszintébb projektünk”
Megjelent a Los Angeles-i Escape The Fate új albuma, amit a srácok egy új klipes dallal, a Lighting Strike-kal együtt engedtek szabadjára, mely a folytatásban hallgatható meg.
Ann Wilson – Poétikus új dal: Black Wing
Ann Wilson nem lassít, a napokban már negyedik új felvételét tette közzé, ami ismét egy saját dal, és Black Wing névre hallgat.
Vörös István – Elkészült eddigi leghosszabb című lemeze
Vörös Pisti akusztikus koncertjeinek hangulata köszön vissza újrafelvett válogatássorozatának hatodik részében. Megjelent a ‘Hallgass, ha jót akarsz! – A legjobb Vörös István dalok 6. – Így is lehet – Akusztikus verziók’ című lemez.
Danko Jones – Szöveges videón a legújabb dal: Flaunt It
Nem akarunk kérkedni vele, de a Danko Jones augusztusban érkező albumáról bemutatott Flaunt It igen jól sikerült. Le is tesztelheted egy szöveges videón.
Tankcsapda – Nyár elejére halasztották az „Első évtizedet”
Ismét egy halasztásról kell beszámolnunk, szerencsére nincs szó „évismétlésről”, mint a külföldi bandáknál. A Tankcsapda április végére tervezett koncertje a Budapest Parkban június végén lesz megtartva.
Exodus – Megkezdődött Tom Hunting kezelése
Nemrég jött a szomorú hír a zenekartól, hogy dobosuk, Tom Hunting gyomorrákban szenved, két napja pedig elkezdődött kemoterápiás kezelése. Emiatt még az új lemez júniusi megjelenését is elhalasztották.
Billy Gibbons – Ízleld meg a sivatag világát
A csörgőkígyók, a prérifarkasok és a kaktuszok világába kalauzol el minket Billy Gibbons, aki új szólólemezének Desert High című dalát mutatta be.
Aurora – Milyen a türelmed?
Teszt alatt a türelem című dalával vezeti fel a győri punkzenekar azonos című új nagylemezét, amely május végén érkezik a H-Music gondozásában.
John Bonham – Dave Grohl írt előszót a róla szóló könyvhöz
Az utóbbi időben egymás után jönnek kedvenceink életrajzi könyvei, nemsokára Bonzo életéről is részletesen tájékozódhatsz.
Gary Moore – Újra szól a hathúros
Már a másodikat hallgathatod meg a tíz éve elhunyt Gary Moore kiadatlan felvételei közül. Igaz, ez nem lesz annyira ismeretlen, hiszen egy Freddie King-dal az I’m Tore Down.
Cannibal Corpse – Nyilvános erőszak
Több ízben is beszámoltunk arról, hogy a Cannibal Corpse ’Violence Unimagined’ címmel új anyaggal jelentkezik, amely a négy évvel ezelőtt megjelent ’Red Before Black’ korongot követi. Jó hír, hogy a Metal Blade Records a megjelenés napján hivatalosan elérhetővé tette a teljes lemezt a YouTube-on, így az Inhuman Harvest és a Murderous Rampage dalok klipjei után most az egész albumot végighallgathatod.
Fear Factory – Vége a várakozásnak, itt az új daluk
Dino Cazareséket megviselték az elmúlt évek perei és énekesük távozása, de új dalukkal, a Disruptorral jelzik, hogy számolni kell még velük.
PLASTICOCEAN – Megjelent az Adj levegőt
Egy barátjuk 100 mélyaltatásban töltött és gépekre kötött nap után győzte le a vírust, erről írtak dalt a soproni modern metálosok.
Dave Lombardo – „A Slayert szétszedték volna!”
A dobos egy interjúban fejtette ki, hogy szerinte mekkora esélye lenne a Slayernek feltörekvő bandaként a mai körülmények között, és egy fontos jótanáccsal is ellátja a mostani generációt.
Feldolgozások Top 10-es listája
Ebben a hónapban nem előadóhoz kötött toplistákat írtunk, hanem olyan feldolgozásokból állítottunk össze tízes csokrokat, amelyek valamilyen szinten megérintettek bennünket. Kit ezért, kit azért, kit ez, kit az. És nektek mik a kedvenc feldolgozásaitok?
Björn Strid – Focihimnuszt írt a svéd válogatottnak
Hogyan drukkolnak kedvenc svéd zenészeink a nemzeti labdarúgó-válogatottuknak? Bizony, egy all-star metálhimnusszal!
Black Sabbath – Díszdobozban a ’Sabotage’ is
A Tony Martin-korszak lemezeire még várni kell, mert júniusban a hatodik nagylemez, a ’Sabotage’ újul meg a Rhino Recordsnak köszönhetően.
Myles Kennedy – Rajzfilmfigurák küzdenek a környezetrongálók ellen
Április idusán kijött egy új dal a május idusán megjelenő, március idusáról szóló Myles Kennedy-lemezről. A Get Along az összefogásról szól.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Steve Hackett: Under A Mediterranean Sky
Steve Hackett a sztratoszféra magasságába vitte a zene fogalmát, ide nagyon kevesen tudják követni. Ha feltennénk azt a kérdést, ki melyik műfajban a legjobb, szerintem Hackett megnyerne pár kategóriát.
Accept: Too Mean To Die
Hol van már Udo Dirkschneider, hol van Herman Frank vagy Stefan Kaufmann, oda Peter Baltes is, de Wolf Hoffmann ugyanolyan jó zenét nyom, mint 40 évvel ezelőtt.
Katatonia: City Burials
Ez egy olyan lemez a Katatoniától, amihez jobban fogok kötődni, mint az eddigiekhez. Néhány daluk miatt szerettem őket korábban, de a ’City Burials’ topligás.
Kristoffer Gildenlöw: Homebound
A ’The Rain’ után egy csendesebb, de rendkívüli érzelmekkel teli világba kalauzol el minket Kristoffer Gildenlöw. Az egyszerűbb dalszerkezetek is működnek, mert célja ezúttal az, hogy az emberek érzelmeire hasson.
Egypercesek #57: Live Special
A járvány és a vele járó karantén legnagyobb átka számunkra, rockrajongók számára, hogy megszűntek a koncertek. Hogy egy kicsit feldobjuk a hangulatunkat – és a tiéteket is – koncertlemezek kivesézésébe fogtunk. Pretty Maids, Jeff Scott Soto, Blue Öyster Cult, Josh Smith, Subsignal és Yogi Lang. És a végén levezetésként még van egy stúdió EP is a Bad Joke-tól, ahol Tüdő újabban énekel.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Steve Vai – Budapestre is elhozza a háromnyakú gitárszörnyeteget
Steve Vai legutóbbi albuma még tavaly jelent meg, amellyel két hónapig ismét Európában turnézik. Budapestre április 12-én érkezik, az Akvárium Klubban lép fel, ez lesz az 5. magyarországi koncertje.
Aviana – Új lemezzel érkezik a Dürer Kertbe
A svéd Aviana pályája Göteborgban indult el, rögtön az első albumuk kirobbanó sikert hozott 2017-ben. Tavaly megjelent új nagylemezükkel április 30-án érkeznek a Dürer Kertbe, ahol az InVisions, az Earth Caller és a Dead Like Juliet lép fel előttük.
Nanowar Of Steel – A budapesti koncert előtt érkezik a friss album
Március elején érkezik az olasz metálparódia-zenekar, a Nanowar Of Steel legújabb lemeze, a budapesti koncertjük előtt megnézhetjük az első előzetes videóját, április 4-én az Analog Music Hallban lép fel a banda a Frozen Crown társaságában.
The Aristocrats – Budapest is felolvadhat
A Guthrie Govan, Marco Minnemann és Bryan Beller alkotta rock/fusion szupertrió ’Defrost’ koncertsorozatának keretében Budapestre is ellátogat. A The Aristocratsot november 4-én láthatjuk a Barba Negra Red Stage-ben.
Először játszik Budapesten a közel 50 éves The Damned
A The Damned még a hetvenes években alakult Londonban, a punk-rock műfaj egyik legismertebb, korai képviselőjének számítanak. Közel félévszázados történetük során most először játszanak Budapesten, március 18-án az A38 Hajón lépnek fel.