Mindjárt az elején leszögezem, nem vagyok a klasszikus zene szakértője, számomra a műfaj esztétikai élményt jelent, az érzéseimmel játszik, ennek szellemében írtam az alábbi sorokat.
Steve Hackett esetében nem túlzás az a titulus, hogy a progresszív rock élő legendája, azonban ha ezt a lemezt meghallgatjuk, rájövünk, hogy ez nem fedi a teljes valóságot. Igaz, nincs három hónapja, hogy egy csodálatos koncertkiadvány keretében életének két korábbi darabját gondolta újra, most pedig egy olyan albummal jelentkezett, melyen nem progresszív rock hallható, sőt nem is könnyűzene, hanem klasszikus, pontosabban akusztikus gitárzene. Nincs ebben semmi meglepő, nem egy ilyen anyagot kiadott már a veterán gitáros, még Genesis-dalokat is átfogalmazott hasonló zenei szemlélet alapján az akusztikus gitár nyelvére.
A muzsikus nem is titkolja, hogy a lemezt a mediterrán vidékeken történő utazásai inspirálták. A klasszikus pengetések flamenco ízt kaptak, és már a lemez címe előrevetíti, hogy milyen hangulatra számítson az ember. Mégis megtévesztő a kezdés, mert a nagy ívű szimfonikus nyitány egy megrázó erejű művet vetít előre, amit brutális erővel húz egy hatvantagú szimfonikus zenekar, ám a dolgok változnak, és a lényeg nem ez: amennyi formában megszólaltatja az akusztikus gitárt, nemcsak a mediterrán tájak hangulatát fejezi ki, az évszakok, az időjárás, az emberi hangulat váltakozásait is. A klasszikus vonalat egyébként barokk vagy reneszánsz vonulatok uralják leginkább, emellett a már említett flamenco futamok, dzsesszes elemek is helyet kapnak, egyes részletek akár filmzenének is elmennének. Ezt főleg akkor érzem, amikor a szimfonikus aláfestés erősíti a gitárjátékot. Elsuhanó tájak, elmosódott arcok, vonuló madarak, vágtázó ménesek – nem sok olyan zenét hallottam, mely már elsőre arra stimulálja képzelőerőmet, hogy komplett jelenetek elevenedjenek meg szemeim előtt.
Hogy két tétellel is alátámasszam agymenésem, ezt leginkább a Sirocco és Mdina (The Walled City) esetében hallom. Hackett ugyanakkor megfesti a maga mediterrán táját, miközben elvisz bennünket zenei barangolására, legyen az Mdina, Andalúzia vagy az Adriai tenger, közben megküzd a mediterrán délkeleti széllel, a sirokkóval. Andalúziára nem véletlenül esett a választás, hiszen a flamenco zene és tánc innen ered, erről az igencsak mozgalmas történelmet megélt vidékről. Valami hihetetlen, hogy pengetéseivel ezt a szenvedélyt, ezt a vibrálást, ezt a pezsgő életet, ami – akárcsak a flamenco zene és tánc – leginkább a mediterrán népek sajátja, sajátossága, hogy meg tudja jeleníteni. Nyilvánvalóan volt a flamenco gitározásnak egy nagy mágusa, Paco De Lucia, Hackettnek azonban esze ágában sincs az ő nyomdokain haladni, nála a klasszikus zene a fő csapásirány, a flamenco csak egy eszköz, bár hangsúlyos tényező. A hangulat fokozásához nemcsak spanyol gitárt hallunk, hanem keleti egzotikus pengetős hangszereket is, amelyeket azerbajdzsáni, illetve örmény muzsikusok szólaltatnak meg.
Ki tudja, hova visz innen Hackett útja: esetleg bandájával összehoz egy újabb progresszívrock-művet, talán hosszú idő után újra a blueshoz fordul, górcső alá vesz egy újabb klasszikus Genesis-albumot, vagy megkeresi Bankst, Collinst, Gabrielt és Rutherfordot pár Genesis-buli erejéig, esetleg eljön Magyarországra egy kicsit muzsikálni a Djabéval. Mindegy, mit tesz, rossz dolog nem születhet belőle. Aki ennyi zenei műfajban képtelen hibázni, az a zseni kategóriájába tartozik. Még csak most kezdődött 2021, de lehet, hogy nekem már megvan az év lemeze!
Összegzés:
Steve Hackett a sztratoszféra magasságába vitte a zene fogalmát, ide nagyon kevesen tudják követni. Nem azért, mert elvont zenét alkotott – egyáltalán nem azt. Ezúttal felejtsük el, jó-e a heavy metal vagy a progresszív rock, ki a legjobb, a leggyorsabb kezű rockgitáros a földön. Inkább azt a kérdést tegyük fel, ki melyik műfajban a legjobb. Szerintem Hackett megnyerne pár kategóriát.
Pontszám: 10
Megjelenés: 2021
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: klasszikus gitárzene
Származás: Nagy-Britannia
Zenészek:
Steve Hackett – gitár, charango, arab lant
John Hackett – fuvola
Roger King – billentyűs hangszerek, programozás, hangszerelés
Malik Mansurov – tar
Arsen Petrosyan – duduk
Franck Avril – oboa
Christine Townsend – hegedű, brácsa
Rob Townsend – fuvola, szoprán szaxofon
Dalcímek:
01. Mdina (The Walled City)
02. Adriatic Blue
03. Sirocco
04. Joie De Vivre
05. The Memory Of Myth
06. Scarlatti Sonata
07. Casa Del Fauno
08. The Dervish And The Djin
09. Lorato
10. Andalusian Heart
11. The Call Of The Sea
Legutóbbi hozzászólások