Az earMUSIC kiadóval kötött szerződés folyományaként nemcsak hogy új lemez van készülőben, de a korábban beígért harmadik EP helyett lehet, hogy teljes hosszúságú albumot kapunk.

Skid Row

Az earMUSIC bejelentette, hogy szerződést kötöttek a Skid Row-val, akik a Grammy-díjas producerrel, Nick Raskulineczcel (Foo Fighters, Deftones, Mastodon, Rush) dolgoznak új lemezükön.

 

 

A zenekar így nyilatkozott a szerződés aláírása után: „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy aláírtunk az earMUSIC-hoz. Nemcsak azért, mert egy hihetetlen csapattal fogunk együtt dolgozni, de olyan ikonikus előadókkal vagyunk egy kiadónál, mint a Deep Purple vagy Alice Cooper. Az, hogy fel vagyunk dobva, enyhe kifejezés.”

Max Vaccaro, az earMUSIC vezetője elmondta: „Lehetőségünk volt belehallgatni pár nótába még az előkészületek alatt és teljesen lenyűgözött minket az energia és a dalok minősége. A Skid Row nagy sikereket ért el a ’80-as és a ’90-es években, de biztosak vagyunk benne, hogy minden feltétel adott, hogy új fejezetet nyissanak a karrierjükben és visszatérjenek a metálvilág elitjébe.”

Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy az EP-trilógia harmadik része készül el végre nagy nehézségek árán, a mostani bejelentés szerint a 2013-ban megjelent ’United World Rebellion: Chapter One’ és a 2014-es ’Rise Of The Damnation Army – United World Rebellion: Chapter Two’ lemezekkel ellentétben az új lemez már teljes hosszúságú album lesz.

Megosztás