Magazinunknál bevett szokás, hogy feldolgozásalbumokról csak rövidebb, egyperces recenziókat szoktunk írni, ám ezúttal kivételt teszünk. A Saxon a NWOBHM egyik alapbandája, mely most is meghatározó szerepet játszik a heavy metal műfajban, és negyven év után sem lassított a tempón, az érdeklődés sem csökkent irántuk az évtizedek során.

Általában egy zenekar akkor áll elő cover albummal, ha nincs semmi mondanivalója, ha saját ötletek híján van. A Saxon esetében már egy ideje köztudott, hogy készülnek az új dalok, és valószínűsíthető, az aktuális világegészségügyi helyzet miatt döntöttek úgy, hogy 2022-re halasztják a soron következő stúdióalbum megjelenését. Helyette erre az évre összerántottak egy lemezre valót kedvenc dalaikból, az egésznek egy nem túl fantáziadús címet adva. A dalok szerkezeteihez nem nyúltak hozzá, a Saxon-hangzás viszont domináns. Azért bizonyos esetekben igazodtak megszólalásban az eredeti verzióhoz, ahol ez elengedhetetlen volt, például az AC/DC Problem Child dalának feljátszásakor.

Kicsit vegyesek az érzéseim az albummal kapcsolatban, ugyanis nem minden esetben kapták el a dalok lényegét. Kezdeném a jóval, mert a többség azért ide tartozik. Tetszik az Immigrant Song, mert nem variálták nagyon meg, akárcsak a Led Zeppelin eredetije, az ő verziójuk is egyszerűen letarolja a környezetet. A lemez csúcsa a Beatles Paperback Writerjének újraértelmezése. Megvan a sodrás, mint eredetileg, ugyanakkor egy tipikus Saxon-lüktetésű nótát tudtak faragni belőle. Egy korosodó rocker cimborám, akiről köztudott, erősen ragaszkodik a hatvanas évtized zenéjéhez, nagy tetszésének adott hangot, mikor meghallgatta ezt a verziót. Jó Jimi Hendrix Stone Free-je, nem olyan szaggatott, ám hiteles átirat, és a már említett AC/DC-szerzemény is autentikus lett, melyet Angusék hangszerparkjához hasonló Gibson gitárokkal játszottak fel. Nem szeretem a Totót, hogy ezzel folytassam, viszont Biffék jó kis bluesdalt faragtak a Hold The Line tipikus amerikai rockslágeréből. A Kinks See My Friendse az, amit leginkább megváltoztattak, ugyanis eredetileg ez egy pszichedelikus popdal, a yorkshire-i legények pedig egy rockballadát faragtak belőle.  A Motörhead Bomberje inkább emlékdal, mint inspiráció. Már a 2018-as ’Thunderbolt’ albumon megemlékeztek Lemmyről és bandájáról a They Played Rock And Roll nótával, ezúttal a trió egyik legismertebb rock and rollját vették górcső alá.

Jöjjön a sötét oldal! A lemezről a legkorábban megismert Rolling Stones-átirat, a Paint It Black jellegtelenre sikerült, igaz, a Stones szitáros, jobbára akusztikus felvételét nehéz überelni, csakhogy itt nem történik más, mint funkciótlanul dübörögnek a gitárok, és nem nagyon értem, miért kellett Biff énekét egy kis falzettel megtámasztani. A Thin Lizzy The Rockerje is olyan, mint egy könnyű tavaszi nátha: elmúlik, akárcsak a Crow Evil Womanje, amit a Black Sabbath tett híressé olyannyira, hogy mindenki hozzájuk köti. Amíg a Sabbath a maga képére formálta a dalt, a Saxonnak mindez nem sikerült, nem volt jó ötlet, hogy Ozzyék felvételét vették etalonnak, vissza kellett volna nyúlni a gyökerekhez. Az album legrosszabb felvétele a Deep Purple Speed Kingje és ezt száz százalékban az énekteljesítmény miatt mondom. Biff egy teljesen más dinamikával, a felismerhetetlenségig másként énekli a dallamot, teljesen kiölve belőle a lényeget. Mondjuk ki, az ő hangterjedelme nem teszi lehetővé, hogy visszaadja a Purple egyik legismertebb kompozícióját. Tiszta sor, énektechnikai szempontból embertelen nehéz énekelni, de ami nem megy, azt nem kellene erőltetni. Az utóbbi években amúgy Ian Gillan sem adja elő a koncerteken.

Összegzés:

Vegyes a kép, csúcsok és mélypontok váltják egymást, én azt mondom, nem minden esetben választották ki a legmegfelelőbb szerzeményeket. Ám egy ilyen idegen tollakkal ékeskedő lemezt a helyén kell kezelni: a Saxon életjelet adott magáról a bezártságban, a srácok kihasználták a sok-sok szabadidőt. Ilyen aspektusból szemléljük az albumot, és koncentráljunk 2022-re, amikor jön az új lemez!

Pontszám: 7

Megjelenés: 2021
Kiadó: Silver Lining Music
Stílus: heavy metal / hard rock
Származás: Nagy-Britannia

Zenészek: 

Biff Byford – ének
Paul Quinn – gitár
Doug Scarratt – gitár
Nigel Glockler – dob
Timothy „Nibbs” Carter – basszusgitár

Dalcímek:

1. Paint It Black (The Rolling Stones)
2. Immigrant Song (Led Zeppelin)
3. Paperback Writer (The Beatles)
4. Evil Woman (The Crow/Black Sabbath)
5. Stone Free (Jimi Hendrix)
6. Bomber (Motörhead)
7. Speed King (Deep Purple)
8. The Rocker (Thin Lizzy)
9. Hold The Line (Toto)
10. Problem Child (AC/DC)
11. See My Friends (The Kinks)