„Most már jöjjenek a fiatalok!”: Interjú Steve Lukatherrel

Luke-ot az ’I Found The Sun Again’ címmel február végén megjelent szólóalbuma kapcsán kaptuk el Los Angeles-i otthonában egy Zoom-interjúra, mesélt nemcsak az új anyagról, hanem arról is, hogy újra előbújt a nap a felhők mögül.

 Nyolc év telt el az előző lemezed, a ’Transition’ kiadása óta. Azóta turnéztál szerte a világban mind szólóban, mind az újjáalakult Totóval, akikkel új albumot és két koncertanyagot is készítettél, előkerült egy 30 évvel ezelőtti felvétel Montreux-ből, megjelent az önéletrajzi könyved, sokat koncerteztél Ringo All Starr Bandjével is. Visszatekintve hogy jellemeznéd ezeket az éveket?

 Húzósnak! (nevet) Tudod, szeretem ezt csinálni, ezért is volt olyan nehéz az elmúlt egy év a négy fal között. Elkészült a lemezem, igazán jól sikerült, és remek a fogadtatása is, öröm volt összehozni, az egész karrierem arról szól, hogy mindig alkotok valamit. Mikor a Toto utolsó felállása 2019 októberében múlt időbe került, Joe Williamsszel [Toto] elkezdtünk mozgolódni, hogy valamit hozzunk össze együtt, végül az lett belőle, hogy ugyanannál a kiadónál, ugyanazon a napon adtuk ki a lemezeinket, és kölcsönösen vendégszerepelünk egymás anyagán, míg David Paich [Toto] pedig mindkettőnkén. Eredetileg azon agyaltunk, hogy ez elmenne Totónak is, csak kell pár kísérőzenész, egy rendes ritmusszekció, aztán király helyeken játszunk a nagy sikereink mellett ritkaságokat, meg szólószámokat, de végül továbbléptünk és mindketten csináltunk egy saját albumot a saját elképzelésünk szerint, jobb ez így, mint az eredeti ötlet. Minden mással úgy vagyok, hogy egész életemben szerettem a nyüzsgést, ami előre visz, bár elég sokat vagyok miatta távol az otthonomtól és ez nagy nyűg a magánéletben, dehát jól alakult a karrierem, ami ezzel jár.

 Dupla albumnak tekinted a Joe Williamsszel egyszerre kiadott anyagotokat? Kié volt az ötlet?

 Nem gondolom annak, nem is volt ilyen szándékunk, csak kitaláltuk, aztán jött a lezárás, Joe meg amúgy is az egyik legjobb barátom, szóval továbbvittük az ötletet. Ő egyike annak a néhány embernek, akinek bejárása van hozzám, együtt mentünk el Covid-tesztre is. Neki van egy kisunokája, nekem egy tízéves autista fiam, és nehezen tudjuk kezelni a helyzetet, mert a korunk miatt fokozott veszélynek vagyunk kitéve, de ahhoz meg nem vagyunk elég öregek, hogy beoltsanak, a jövő hónapnál hamarabb nem is kerülünk sorra, őrület! Próbálom átvészelni az egészet és ebben a zene sokat segít, erőt ad, ezért zenélek olyan szenvedéllyel.

 Mi a túlélési taktikád ebben a hosszú lezárásban?

 Legyen elég megtakarításod! Ez az én túlélési technikám. (nevet)

 Van-e turnéforgatókönyved a járvány utáni időszakra?

 Mindent áttettünk 2022-re, remélem, hogy addigra lesz annyi esze az embereknek, hogy beoltatják magukat, az oltást meg kell kapnia mindenkinek. Nem vagyok se politikus, se orvos, de szerintem ennél fontosabb dolog most nincs. A kib.szott bombák helyett vakcinát kell gyártani, ez a véleményem.

 Teljesen egyetértünk. Azt látjuk, hogy komoly jogi probléma van a Toto név használatával kapcsolatban, ami nagyon furcsa azt figyelembe véve, hogy te vagy az egyetlen aktív alapítótagja a zenekarnak.

 Igen, már csak én vagyok. Meg Joe, aki nemcsak gyerekkori jóbarát, hanem vele hoztunk össze multiplatina albumokat a ’80-as években, meg velünk volt a Toto utóbbi 11 évében is, sokat tett a zenekarért, az egyetlen, aki végig kitartott, az viszont én vagyok. 15 különböző felállása volt a bandának, jöttek-mentek a tagok, de csak ketten maradtunk Joe-val, akik folytatni akarjuk. Steve Porcaro visszavonult, David Paich sem a fizikai állapota, sem az egészsége miatt nem tud már turnézni, mert el van tiltva az időzónák átlépésétől és orvosi felügyeletre szorul. Megöregedett, komoly problémái vannak. David és én megtámadtuk a keresetet [amit Jeff Porcarónak, a Toto alapító-dobosának özvegye indított 2018-ban], és végül egyezségre jutottunk, de rengeteg pénzünkbe került a saját nevünk használatának elrendezése és semmilyen racionális joga nem volt ehhez az egészhez a felperesnek. Azt mondtam a végén a promótereknek, az ügynököknek, meg az érintetteknek, hogy akkor használjuk is azt a nevet, ha már csak ketten maradtunk Joe-val és összehoztunk egy király bandát! Leigazoltam a Snarky Puppy dobosát [Robert „Sput” Searight], a basszus posztra gyerekkori jóbarátomat, John Pierce-t Huey Lewis bandájából, aztán egy második billentyűst, aki őrült magasságokban képes énekelni [Steve Maggiora], „X”-et [Dominique „Xavier” Taplin] Prince-től, aki az utóbbi pár évben már velünk volt és Warren Hamet, aki szintén hihetetlen énekes, meg szaxofonon kívül játszik még egy csomó hangszeren. Ezzel az illusztris társasággal csináltunk egy livestream koncertet novemberben, ami nyáron jelenik meg DVD-n, addig is kijöttünk a szólólemezeinkkel, fel vagyok dobva, hogy beszélhetek róla.

 Az albumod címe ’I Found The Sun Again’ [Újra megtaláltam a napot], ami úgy hangzik, mint egy nagy sóhajtás. Valóban sikerült újra rátalálnod a napodra?

 Igen, újra ragyog a nap az égen. Van négy gyerekem, akik az életem részei és kimásztam egy nagyon zűrös időszakból. Ment a nagy kavarás a bandával és groteszk sz.rságok történtek a színfalak mögött, most is rossz rágondolni. A végén vesztettünk és k.rva sok pénzt kellett fizetnünk, csúnya történet és szomorú, nagyon-nagyon szomorú. A dolgok jó oldalát nézve viszont jól alakul minden, továbbvisszük a Toto örökségét, készen állunk a folytatásra. És találkoztam egy fantasztikus lánnyal, aki megváltoztatta az életemet, és ez egy sötét periódus után valóban olyan, mintha újra előbújt volna a nap a felhők mögül. Ez egy szerelmes dal, azon kevesek egyike, amiket az utóbbi időben írtam.

 Az albumod egyik fele egyfajta tisztelgés a Traffic, Joe Walsh és Robin Trower zenéje előtt. Mennyire volt szándékos ez a fele-fele egyensúly a lemezen, és mi mozgatta ezt a hozzáállást?

 A motiváció az volt, hogy olyan lemezt készítsek, mint ők a ’70-es évek elején. Mindent élőben vettünk fel, a szólókat is, egyedül az ének került rá utólag a kész felvételekre.

 Minden egy menetben ment fel?

 Naponta egy dallal készültünk el, így nyolc nap alatt végeztünk, aztán jött a keverés. Látni akartam, hogy meg tudjuk-e csinálni úgy, hogy minden menjen fel elsőre, ne kelljen csiszolgatni. Nem voltak számítógépek, taktjelek, elektronikus szinkronizálás, meg egyéb trükkök, minden valóságos volt! Szükségem volt erre a való világra, a legjobb embereket választottam ki a feladatra, akár egy nagyfilmes castingnál. Hozták is a formájukat, remek volt a hangulat, nem stúdiózás volt ez, hanem a közös alkotómunka öröme, valami olyasmi, amit mások nem csinálnak. A legtöbben külön vesznek fel mindent, nem kell hozzá csak egy laptop, meg egy celeb és kész a lemez, mi viszont úgy dolgoztunk, mint régen. Lehet mondani, hogy csak jártatom a pofámat, mert annyit beszéltem már erről, de most őszintén: miért mondanék mást?

 A saját anyagot is így vettétek fel?

 Ugyanúgy. Amit esetleg utólag kellett hozzávenni, azt még aznap megcsináltuk, akusztikus betétekre vagy dupla riffekre gondolok, de alapvetően minden élőben ment ugyanazon a napon, nagyon büszke vagyok rá.

 Nyolc nap nagyon rövid időnek tűnik, nem volt túl nagy a hajtás?

 Nem, csak látni akartam, hogy meg tudjuk-e csinálni, bennem volt a késztetés erre a napi egy dalra. A feldolgozásokkal kezdtünk, hogy kellően ráhangolódjunk a történetre egy kis jammeléssel a nagy dalok hátán, mondtam is a többieknek, hogy innen már csak rajtuk múlik minden.

 Beszéljünk a hangzásról. Napjaink digitális világában sok gitáros audio interface-ek és pluginek segítségével készít felvételeket. A régi időkben meddig tartott egy soundcheck egy nagy költségvetésű album esetében?

 Egyáltalán nem tartott sokáig, csak jó hangcucc kellett hozzá, meg egy jó hangmérnök, az idő nagy része a dobszerkóra ment el, de az is megvolt néhány perc alatt, ennyi. Ezt persze nekünk kellett megcsinálni, úgy értem, hogy valódi Bogner erősítőket használtam, valódi Musicman gitárokat, minden analóg volt. Akkoriban még egy nagy szalagos magnó volt a Pro Tools, meg nem volt elektronikus kontroller, meg szikronizálás, meg ilyenek, csináltunk pár felvételt, sokszor megvolt a végleges másodszorra. Visszahallgattuk a hangmérnökkel, kiértékeltük, hogy ki mennyire volt béna, meg ugrattuk egymást, hogy „én jobban csináltam volna”, jelekkel kommunikáltunk a kontrollszoba üvegén át, jó visszagondolni rá, hogy mennyire inspiráló volt az a környezet. Na, ezt a megközelítést akartam én áthozni a jelenbe, és azért szól másként egy ilyen anyag, mert valódi. Ilyen pl. Miles Davis ’Bitches Brew’-ja, Jimi Hendrix Voodoo Childjának a lassú verziója vagy a Traffic. Az ő módszerükkel érezhető minden hangszer a stúdióban, rögtön jelezheted, ha pl. behallatszik valami a zongora mikrofonjába, így dolgoztunk most. Igazi koncertzongorával, egy légtérben a dobszerkóval, itt nem lehet hibázni, mert elb.sznál mindent vele, szóval mindenkinek oda kellett tennie magát. Üzenem mindenkinek: ezt csak mi tudjuk így! (nevet)

 Ez az általános véleményed napjaink gitárosairól vagy legalábbis a hangzásról?

 Nem, dehogy, elképesztően jó gitárosok vannak a világban, én csak arról beszélek, hogy kevesen képesek arra, hogy bemenjenek a stúdióba és elsőre feljátsszanak egy lemezt.

 Ezen múlik minden?

 Nem tudok mást hozzátenni. Vannak nagyszerű bandák, nagyszerű zenészek, elképesztő gitárosok, dobosok, meg minden, de mit csinálnának, ha a kezükbe nyomnék egy ismeretlen kottát, meg egy elhangolódott gitárt? Az ilyesmi más gondolkodást és más zenei megközelítést igényel, olyat, amilyennel én tanultam meg zenélni, és én ebben hiszek.

 Elég sok új Ernie Ball Musicman gitármodell jelenik meg évről évre, de a te Luke-gitárod változatlannak látszik elég régóta.

 Dehogyis! Az új lemezemen is új pickupokat használok, mindig változik valami. Most a zöld L III a fő hangszerem, azt használom az egész albumon, ahhoz készítettek új pickupokat nekem Musicmanék. Ehhez jön egy Bogner Helios erősítő, pár padlóeffekt, egy Kollman torzító, néhány delay pedál, semmi nagy varázslat. Van még egy Uni-Vibe kóruspedál, egy wah-wah, meg pár kütyü, de a többi effektcuccomat nem használtam. Layereztem egy-két dallamot a teltebb hangzáshoz, mint pl. az I Found The Sun Again esetében, a Welcome To The Clubnál pedig rákevertem még plusz sávokat, de ez minden.

 Korábban emlegetted, hogy búcsút intettél a sessionzenész múltadnak, de mégis látjuk a nevedet különböző albumborítókon.

 Úgy értettem, hogy bizonyos felkéréseket elfogadok, de nem csinálom olyan rendszerességgel, mint kezdetben… Istenem, el se hiszem, hogy már 45 éve a pályán vagyok, csak nevetek magamon. (nevet) Ezt a sessionzenészkedést befejeztem igazából már 25 éve, de azért felbukkanok olyan arcok mellett, mint pl. Mike Lettieri a Snarky Puppyból, aki megkért, hogy játsszak már az új lemezén, én meg nem is kértem érte semmit, mondván, hogy „megcsinálom neked, mert bírlak, meg amúgy is lenyúltam a dobosodat, szóval, hogy a francba ne!” (nevet)

 Akkor ezek igazából vendégszereplések?

 Igen. Ma már nem keresem az ilyen lehetőségeket, mint régen, meg különben se úgy készülnek a felvételek, mint annak idején, már alig vannak élő stúdiózások, szinte senki se csinálja így. A zenészeknek van saját házi stúdiója, bármikor bevethetőek, megkapják az alapot, amire rá kell játszani, ők meg elküldik a saját feljátszott zenei fájljukat a megbízónak, ott van erre egy csomó internetes platform. Ebből viszont nekem hiányzik a közös zenélés, ezért is hanyagolom az ilyesmit, de a saját dolgaimat meg úgy készítem el, hogy ez meglegyen benne.

 Hogyan döntesz a vendégszerepléseidről?

 Az emberek felhívnak, persze olyanok, akikkel jóban vagyok, mert az ilyen kéréseket barátoknak szoktam teljesíteni. Volt már olyan, hogy valaki nagy összeget kínált egy munkáért, de ez nálam nem erről szól, az ilyesmit meghagyom a feltörekvő fiataloknak, akik megérdemlik, hogy kipróbálják magukat, én már megtettem a magamét. Büszke vagyok a session-évekre, életem egyik legjobb időszaka volt, de most már jöjjenek a fiatalok. Az a probléma, hogy nincs elég stúdiómunka, mert nincs meg az a régen rendelkezésre álló büdzsé, amit rendes stúdióért, meg a zenészeknek fizettek, ezért készülnek a lemezek otthon, következésképpen a legtöbb ugyanúgy szól. Miért ugyanolyan minden rockalbumon a gitár-, meg a dobsound? Mert mindenki ugyanazt a plugint használja.

 Az utolsó kérdés Magyarországra vonatkozik. Vannak-e barátaid az itteni zenésztársadalomban?

 Találkoztam pár remek magyar zenésszel, de nem feltétlenül a zenészek közül valók a magyar barátaim. Magyar az ügynököm [Rob Markus], aztán ott van Bogdan [Bogdan Gomilko/LiveSound], meg még páran. Magyarországon mindig nagyon kedvesek voltak hozzám az emberek, szeretem Budapestet, meg az ország is tetszik, alig várom, hogy visszatérjek!

 Akkor viszlát egy koncerten!

 Amint lehet! Isten áldjon titeket, nagy ölelés minden magyar barátnak!

Az interjú létrejöttéért köszönet a Mascot Label Groupnak és Szőke Zsoltnak!