Legfrissebb a Hard Rockon
One Last Time?!: Rod Stewart – MVM Dome, 2024. 06. 22.
Adósok vagyunk Rod Stewart MVM Dome-os koncertjének képeivel, most pótoljuk a tartozást egy lejátszási lista kíséretében.
David Bowie: Diamond Dogs (1974/2024)
50 éve jelent meg David Bowie ’Diamond Dogs’ című albuma, amelyen a korábbi évek glam-rock stílusa mellé bekúszott a funk-, illetve soulzene is. Az anyagot most feljavított hangzással, kétféle vinylen adták ki újra.
„Magam mellett tudhattam a szakma színe-javát” – Rövid interjú Pócsi Istvánnal a most megjelenő Hét Jel-album kapcsán
Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Hét Jel megálmodója, Pócsi István már a második anyagán dolgozik. Grunge himnusszal érkezett meg a várva-várt lemez, a ’Vérrel írva’. A közel 70 perces, 44 közreműködőt felvonultató album megjelenése és a kísérő klip kapcsán beszélgettünk a szerzővel.
A Leprous elsüllyedt hajója
Az Einar Solberg vezette Leprous ismét feszegeti a progresszív műfaj határait a két hét múlva megjelenő új albumuk videós előzeteseivel, amelyekből a szerdaival együtt már három is készült
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Category 7 – Új metál szupergroup mutatkozott be
Category 7 néven alapítottak szupergroupot az Adrenaline Mob, Machine Head, Exodus, Armored Saint és Shadows Fall egykori és jelenlegi tagjai. A debütáló albumuk július 26-án jelenik meg, amelyről az első kislemezdal már tesztelhető.
Tool – Mit játszanak Budapesten?
Május 25-én, Hannoverben startol el a Tool 16 állomásos európai turnéja, a transzcendentális metálcirkusz június 13-án éri el a Budapest Arénát. Bedobunk egy lejátszási listát a közösbe, a legutóbbi koncertjükön ez volt a műsor. Nem gyenge…
Freedom Call – „Ezüstlakodalom” helyett happy metal party Budapesten
A happy metal feltalálója, a német Freedom Call idén lett negyedszázados, és az együtt töltött 25 évet – ezüstlakodalom helyett – ‘Silver Romance’ című új lemezükkel ünneplik, mellyel Budapestre is eljönnek a glam metalt játszó Night Laser kíséretében.
Deep Purple – Hoztak egy ajtót
Bár még 80 napot várni kell a Deep Purple új stúdióalbumának megjelenésére, a banda egy dalt étvágygerjesztőként közzétett róla.
Összeáll a McAuley Schenker Group!
Bár új lemezének vezető vokalistája ismét Ronnie Romero, a következő Európa-turnéra Robin McAuley kíséri el Michael Schenkert, sőt, turnécsapatának másik két tagja, Steve Mann ritmusgitáros-billentyűs és Bodo Schopf dobos is a 80-as években Budapestet is megjárt felállás tagja volt!
James LaBrie – Rövidesen debütál az akusztikus lemez első dala
Pénteken ismerhetjük meg annak az albumnak az első kislemezdalát, amit a Dream Theater-énekes James LaBrie az Eden’s Curse basszusgitárosával készített. A Devil In Drag című dalból egy rövid előzetest már most meghallgathatunk.
Lee Rogers – „A forgatás alatt valóban részeg voltam”
A Belfast közelében élő Lee Rogers zenéje a szülőföldjéből merít ihletet, a ’Gameblood’ című, második albumán sincs ez másként, amely május 13-án jelenik meg.
Beth Hart: A Tribute To Led Zeppelin
Jó Zep-tribute albumot hozott össze Beth Hart, páratlan énekesi kvalitásai lehetővé teszik számára, hogy bármilyen műfajjal vagy előadóval elbírjon. A Led Zeppelin azok közé tartozik, akiket nem egyszerű dolog hitelesen reprodukálni, az énektémákat különösen nem, de Beth Hart megugrotta ezt az akadályt.
Alestorm – Mi is megkaptuk a magunkét
Nyáron jelenik meg az Alestorm legújabb albuma, amelynek megvan már a lemezborítója és a dallistája is, az egyik dal címe: Magyarország.
The Rolling Stones – Bejelentették a 60. évfordulós Európa-turné dátumait
A Rolling Stones idén nyáron 14 koncertet ad 10 európai országban, az új turné neve ’Sixty’, amellyel a 60. évfordulójukat ünneplik, sajnos már Charlie Watts nélkül.
Iron Maiden – Nincs napirenden a visszavonulás
Bruce Dickinson a napokban azt taglalta egy rádióinterjúban, hogy nincs szó az Iron Maiden pályafutásának lezárásáról.
Karthago – Bemutatták a Máté Péter-feldolgozásalbum első előzetesét
‘Máté Péter In Rock’ címmel jelenik meg hamarosan a Karthago új nagylemeze, amelynek hivatalos bemutatkozása tegnap megtörtént ’A dal 2022’ extra produkciójaként.
I’m Dorothy – Dal- és klippremier: Legyen X
A Gere Dorottya (Dodo) által vezetett I’m Dorothy első nagylemeze április elején jelenik meg a H-Music magazin mellékleteként, a ’Legyen X’ címadó dalához készült klipet nemrég mutatták be.
Joe Satriani – Újabb turnéhalasztás!
A tavasz egyelőre még mindig nem hoz megnyugvást sem az ukrán, sem a zenei fronton. Újabb májusi koncert lett jövő évre halasztva. Joe Satriani, aki a ‘Shapeshifting’ című előző albumának turnéját halasztotta 2020-ról 2021-re, majd idén májusra, áprilisban megjelenő új lemeze, a ‘The Elephant Of Mars’ bemutatását sem vállalta a bizonytalan helyzetben.
Pure Reason Revolution – A gonosz új arca
Jon Courtney és Chloë Alper zenekara a 2019-es újjáalakulás óta aktívan dolgozik, az ötödik nagylemezük május 6-án jelenik meg, amelynek beharangozója a közel kilencperces New Kind Of Evil.
Zártosztály – Kiss Zolival mennek tovább
Nemcsak új énekese, de régi/új dobosa is van a Zártosztály zenekarnak, Kiss Zoltán énekes mellett Donászy Tibor is benéz az őrültek házába egy-egy speciális kezelés erejéig.
HammerFall: Hammer Of Dawn
Ami 1997-ben, a grunge térhódítása közepette bátor lépés volt, az 2022-ben biztonsági játék. De a lényeg, hogy a HammerFall szállítja a fogós dallamokat és a Judas Priest ihlette riffeket, ahogy az elmúlt negyedszázadban mindig. Jó ez a lemez, ha nem is világmegváltó, de sokkal jobb, mint a legutóbbi ‘Dominion’.
Rammstein – Idő van!
Április 29-én jelenik meg a Rammstein ‘Zeit’ című új nagylemeze, melynek címadó dalát ma mutatták be.
Porcupine Tree – Matekmetálos ballada
A Steven Wilson vezette progresszívrock-alakulat 12 év szünet után idén júniusban végre új nagylemezzel jelentkezik. A ’Closure / Continuation’ tartalmából második kislemezként az Of The New Day is meghallgatható, közben pedig mutatjuk a dallistát a sztenderd és deluxe változatokhoz.
VOLA – „Úgy éreztük, hogy egy másik világ részesei vagyunk”
A dán progmetál csapat livestream koncertjét bemutató kiadvány, a ’Live From The Pool’ tartalmából a harmadik előzetes érkezett meg. Ezúttal a Head Mounted Sideways előadását láthatjuk egy elhagyatott laktanya úszómedencéjéből.
Archaic – „Thrash metal, de dalcentrikusabb, fogósabb köntösben”
Megjelent a thrash metalban erős Archaic új albuma, aminek apropójából egy klip is landolt a neten a Withstanding című dalhoz.
Omega Diatribe – Így készült a You Can’t Save Me
Werkfilmmel jelentkezett az Omega Diatribe, ami egyfajta előfutára nagyszabású 2022-es terveiknek.
Road – „Tenni, tenni, tenni!”
A Road, a Down For Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra úgy döntött, hogy március 20-án – a már telt házas Road-konncert másnapján –, a lehetőségekhez mérten segíteni akar a keleti szomszédunkban zajló események által sújtott embereken.
Graham Bonnet Band – A 74 éves „keljfeljancsi”
Miután kirúgták a saját zenekarából, az Alcatrazzból, Graham Bonnet megrázta magát és újjáalakította a Graham Bonnet Bandet a 2016-os ‘The Book’-ot felvevő összeállításban. A májusban megjelenő új albumról elsőként az Impostert adták ki kislemezként, és ha minden jól megy, meg is turnéztatják az új anyagot.
Visions Of Atlantis – Ők is kalózmetálra váltottak?
A Running Wild és az Alestorm után a Visions Of Atlantis is kalózkodni kezdett, ‘Pirates’ címmel május 13-án jelenik meg a következő lemezük, melyről a Legion Of The Seast mutatták be elsőként. De jól áll Clémentine Delauney-nak a kalózszerelés!
„Művészként követned kell a víziódat, különben fekélyt kapsz, a fekély pedig megöli a kreativitást”: Interjú Tobias Sammettel az új Avantasia-lemez kapcsán
Nyáron kerül a boltokba az Avantasia kilencedik stúdióalbuma. A metálopera honlapján megjelent egy rövid interjú Tobias Sammettel, melyben elárulja az új album címét, és sok személyes dolgot is az anyaggal kapcsolatban.
Kris Barras Band – Megjelent az új album
A tehetséges angol gitáros és bandája az ötödik stúdiólemezét jelentette meg, ebből már a harmadik, amit a Mascot Label Group gondozásában adtak ki.
Gov’t Mule – Újra megjelenik a Rolling Stones-albumuk
2014-ben limitált példányszámban, vinylen már egyszer megjelent a zenekar ’Stoned Side Of The Mule Vol 1 & 2’ című albuma, most ismét kiadják többféle formátumban.
Esperfall – A Children Of Bodom és az Arch Enemy nyomdokain haladnak
Az áprilisi Hammerworld mellékleteként jelenik meg a budapesti power/melodic death metal zenekar első nagylemeze, amely a Children Of Bodom, az Arch Enemy, az Epica és a korai Nightwish kedvelőinek egyaránt ajánlott.
Mike Portnoy – Pénteken Dream Theater-koncerten járt
Szombatra virradóra a közösségi médiába is berobbant a hír, hogy az egykori Dream Theater-dobos a New York-i Beacon Theatre-ben megnézte volt zenekarának koncertjét.
Jani Liimatainen – Impozáns vendégsereget toborzott össze
A Sonata Arctica egykori, a Dark Element és az Insomnium jelenlegi gitárosa és dalszerzője ezúttal szólóalbummal jelentkezik. A ’My Father’s Son’ dalaiban a Soilwork, a Sonata Arctica, a Stratovarius, a Dark Element, az Electric Mob, a Brother Firetribe és a Celesty énekeseit hallhatjuk majd. Az elsőben mindjárt Tony Kakkót.
Sabaton – Lemezmegjelenés alkalmából térdig gázoltak a folyóban
Az év egyik legjobban várt lemeze került napvilágra, amiben a svéd Sabaton újra visszanyúlt az első világháború hősies történeteihez. A Race To The Sea videójával ünnepelték az album kiadását.
Red Hot Chili Peppers – Dalpremier: Poster Child
Megérkezett a második kislemez az áprilisban megjelenő ’Unlimited Love’-ról. Az RHCP-tagok újabb szerelemgyerekéről a Poster Child című dal lett publikus, melyhez animációs kisfilm is készült.
U.D.O. – Ahogy várható volt…
Ők is áttették tavaszról őszre az idei turnét, bár Magyarországon már feloldották a korlátozásokat, ez nincs így Európa minden országában. A márciusi U.D.O.-koncertre ezért novemberig kell várnunk.
D’Virgilio, Morse & Jennings: Troika
Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings közös projektje elsősorban azoknak szól, akik szívet melengető dallamokra és emberfeletti énekteljesítményre vágynak. A progresszív műfajt hátrahagyva itt most a dalok és az éneklés öröme lett az elsődleges. Ha lesz folytatás, akkor én több Julia, Everything I Am típusú dalnak örülnék.
Lordi – Budapesten is bemutatják gigantikus új albumukat
Bár a Lordi is koncertek kihagyására kényszerült az elmúlt években, de a finn szörnyzenekar nem tétlenkedett, így most bombasztikus új műsorral tér vissza a színpadokra: október 12-én Budapesten is bemutatják ’Lordiversity’ című hétlemezes kiadványukat.
Deep Purple – Két év után először élőben
A 7 And 7 Is egy korábban kiadatlan változatát mutatta be a Deep Purple, amit még 2021 novemberében, a zenekar ’Turning To Crime’ című albumának sajtóturnéja során vettek fel Németországban.
Michael Schenker Group – A német gitáros szárnyalása folytatódik
Újabb sztárparádéra készül a germán gitárfenomén, májusban megjelenő lemeze szerves folytatása lesz a ‘Resurrection’ (2018), ‘Revelation’ (2019), ‘Immortal’ (2021) vonalnak, a közreműködők névsora is hasonlóképpen impozáns: Ronnie Romero, Michael Kiske, Ralf Scheepers, Simon Phillips, Brian Tichy, Bobby Rondinelli, Bob Daisley és Tony Carey is szerepel a ‘Universal’ lemezen.
John Mayall – Összeesett koncert közben
A veterán blueslegenda a kaliforniai The Venice West klubban adott koncertet a beszédes című ‘The Final Shows’ turnéjának részeként, közben lett rosszul.
Amikor egy brácsaművészt elragad a progresszív metál
Még 2016-ban, ZEDMIND néven indított instrumentális, experimentális szólóprojektet Hegyaljai-Boros Zoltán (ex-At Night I Fly, ex-Reason, ex-FutureRealm) multihangszeres. A tervek szerint még idén teljes játékidejű lemeze jelenik meg, de a Mequaton című dalát már most megismerhetjük.
Kissin’ Dynamite: Not The End Of The Road
A 21. század Bon Jovija a Kissin’ Dynamite. Kicsit germános, kicsit popos, de a miénk, akik szeretjük ezt a műfajt. A nyolcvanas évek arénarockja visszatért a képükben, és bár ez a lemez nem ütött akkorát, mint a ‘Money, Sex & Power’ vagy a legutóbbi ‘Ecstasy’, de messze jobb, mint amit a mára Jovi Jovi Jasperré degradálódott amerikaiak csináltak az elmúlt 25 évben.
Jeff Scott Soto – Új dal vezeti fel a nyolcadik szólóalbumát
A Sons Of Apollo és a Trans-Siberian Orchestra jelenlegi énekese májusban új szólólemezzel jelentkezik, amelynek első kislemezdala a Love Is The Revolution, videóklip is készült hozzá.
Pattern-Seeking Animals – “Kő-papír-olló”
Az áprilisban érkező albumának már a második előzetesével jelentkezett az amerikai progresszív rock alakulat, amelynek játékos címet adtak.
Ghost – Szöveges videóval érkezett az új album harmadik nótája
Amerikai turnéjának lezárásához időzítve adta ki március 11-én érkező albumának új kislemezdalát a svéd okkult rocker Ghost.
Legfrissebb a Hard Rockon
HolyChicks – Félúton a Dáma Lárma felé
A HolyChicks zenekart egy vagány csajbandaként tartják számon, amire most egy klipes új dallal ráerősítettek a lányok, akik gőzerővel készülnek a hónap végén esedékes 7. Dáma Lárma koncertre.
Lucassen & Soeterboek’s Plan Nine – Ízelítő a képregényből
Arjen Lucassen (Ayreon) és Robert Soeterboek (The Cotton Soeterboek Band) régi-új zenekarának, a Plan Nine-nak új kislemezdalához animált videót készített a kiadó stábja a májusban megjelenő album mellé rendelhető képregényfüzet alapján.
Al Di Meola Electric Band – 36 év után újra Budapesten
Al Di Meola 1988-ban játszott utoljára Gibson Les Paulján a magyar közönségnek, de november 9-én újra megteszi, zenekarával az Erkel Színházban lép fel.
A Kissin’ Dynamite nagy durranással tér vissza
‘Back With A Bang’ című új albumát júliusban adja ki a stadionrockot játszó germán csapat, a Kissin’ Dynamite, akiket októberben élőben is megnézhetünk a Barba Negrában. Addig is emeljük poharunkat az első kislemezdalra!
Hooligans – Lemezbemutató és dedikálás
Decemberben jelent meg a Hooligans zenekar új albuma, amelynek hivatalos lemezbemutató koncertje március 16-án lesz a Barba Negrában. A show előtt a csapat dedikálást tart a helyszínen, a deszkákat a Z!ENEMi melegíti be.
Végre ennek is eljött az ideje: Warkings, Dragony, Winterstorm – Barba Negra, 2024. 03. 02.
A Winterstorm nagyon kellemes meglepetés volt, a Dragony dallamosabb zenéje jól esett a fülnek, de a Warkings produkciója nagyobb csapatokat is kenterbe vert. Így egyben ez a dallamos power metal este újfent megmutatta, hogy vannak jó zenekarok, akik a nekem oly kedves stílusban alkotnak maradandót.
Winger – Budapesttől is búcsúznak
Tavaly megjelent ’Seven’ lemezének dalaiból is válogat a búcsúturnéján Budapesten is fellépő Winger. Kip Wingert és társait június 11-én láthatjuk utoljára az A38 fedélzetén.
Speedy Ortiz ma este a Dürerben!
A Speedy Ortiz első magyarországi koncertje március 12-én, azaz MA ESTE lesz a Dürer Kertben. Az amerikai banda új lemeze ‘Rabbit Rabbit’ címmel lát napvilágot szeptember 1-én, a babonás címmel a zenekar egyszerre kívánja magához vonzani a szerencsét és megküzdeni a visszatérő démonokkal.
U.D.O. – Most aztán tényleg semmi Accept!
Elindult az U.D.O. ‘Touchdown Tour’, és bár Udo Dirkschneider többször fogadkozott korábban, hogy az Accept-számokat nem játssza a koncerteken, most először tényleg meg is tette.
Axel Rudi Pell – Októberi lemezbemutató Budapesten
Nyáron megjelenő, ‘Risen Symbol’ című új lemezével indul útnak októberben a 35 éve szólópályát választó Axel Rudi Pell és több mint 10 éve változatlan felállásban játszó csapata, Johnny Gioeli (Hardline), Bobby Rondinelli (Rainbow), valamint Ferdy Doernberg és Volker Krawczak.
Mandoki Soulmates – Ez nem a Black Swan új lemeze!
A Mandoki Soulmates új lemezének borítóján a fekete hattyú a világban váratlanul bekövetkezett, de jövőbeli sorsunkra nézve meghatározó események metaforája. Ian Anderson (Jethro Tull) utánozhatatlan fuvolajátékával, Nick van Eede (Cutting Crew), Tony Carey (Rainbow) és Jesse Siebenberg (Supertramp) énekével itt az első kislemezdal róla.
Soundgarden – 30 éve jelent meg a ’Superunknown’
1994. március 8-án adták ki a Soundgarden mai napig legsikeresebb lemezét, az albummal végérvényesen felkerült a banda a zenei világtérképre.
Jimmy Page – Nem játszik Ozzy Osbourne új lemezén
Ozzy Osbourne a minap bejelentette, hogy befejezte új albumának stúdiómunkálatait, ám az előzetes tervvel szemben Jimmy Page nem szerepel a felvételeken.
A Szentanya, a Metal Lady, a decens úrinő és a rockisten: Dynazty, Sirenia, Surma, Holy Mother – Barba Negra, 2022. 04. 10.
Két év után újra külföldi zenekar koncertjén! Feltolulnak régi emlékek, előjönnek rossz beidegződések, a sarkokból öreg barátok bukkannak elő… Hogy hiányzott ez már! A Dynazty-koncert a maga négy fellépőjével ráadásul szinte egy minifesztivál volt. Egy vérbeli amerikai rockbanda, a cseh Metal Lady, egy norvég Edenbridge-klón és a svédek egyik új csodafegyvere lépett színre múlt vasárnap.
VOLA – Koncertfilm egy elhagyatott laktanya úszómedencéjéből
Megjelent a dán progmetál csapat tavalyi livestream koncertjét bemutató kiadvány ’Live From The Pool’ címmel, amelynek teljes hanganyagát elérhetővé tették a világhálón.
EDDA Művek – Már kapható a ’Retro II’ DVD-n
December 28-án másodszor adott retrospektív koncertet a Papp László Budapest Sportaréna színpadán Pataky Attila és zenekara. Akik nem voltak ott, azoknak most már DVD-n elérhető a nagy sikerű buli felvétele.
Megjelent a Bródy János születésnapjára készített lemez
Bródy János, hazánk Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadója néhány nappal ezelőtt töltötte be életének 76. évét, amelynek apropóján 17 hazai formáció készítette el a saját verzióját az énekes-gitáros-zeneszerző-szövegíró életművének egy-egy klasszikus dalából.
Sex Pistols – Johnny Rottennek nem tetszik az életrajzi filmsorozat
Május 31-én mutatják be Danny Boyle tévésorozatát az ikonikus punkbanda történetéről, ám a mű nem nyerte el az egykori frontember Johnny Rotten (John Lydon) tetszését, aki a megjelenés előtt álló életműválogatást is lefikázta.
A Police dobosát látja vendégül a Győri Filharmonikus Zenekar
Ismét egy legendás rockzenész érkezik Magyarországra a Győri Filharmonikus Zenekar meghívására: augusztus 24-én a Livesound szervezésében a Police alapító dobosa, Stewart Copeland lép fel a győri Olimpiai Sportparkban. Eímear Noone vezényletével elhangzik majd többek között a Roxanne, a Can’t Stand Losing You, a Message In A Bottle és további Police-slágerek is.
Dream Theater – Megjelent az ’…And Beyond – Live In Japan, 2017’
A ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozat kilencedik kiadványaként jelent meg az a koncertfelvétel, amit a 2017-es ’Images, Words & Beyond’ turnén rögzítettek. A Nippon Budokanban adott buli első fele lett most publikus.
Derek Sherinian – „Egy fúziós lemez, csak súlyosabb hangzással”
A Sons Of Apollo és a Black Country Communion billentyűse lerántotta a leplet kilencedik szólólemezéről, amely ’Vortex’ címmel érkezik július 1-én.
Alestorm – Magellán expedíciójáról szól az új album első kislemezdala
Az Alestorm hozta a formáját az új album első kislemezéhez készült videóban, ami megmutatja a zenekar metálosabb oldalát, és ami jellemezni fogja a nyáron érkező új anyag zenei vonalát. A klip készítéséhez exkluzív kommentárt fűzött Bodor Máté gitáros.
Electric Callboy – Már csak a budapesti koncertre kaphatók jegyek!
A nevét nemrég Eskimo Callboyról Electric Callboyra változtató banda telt házas ’Hypa Hypa’ turnéjára már csak Magyarországon lehet jegyet kapni, itt is csak azért, mert a Barba Negra zárt teréből áttették a szabadtéri nagyszínpadra az előadást.
Charlie Griffiths – Búcsú a nyolchúros riffektől
A Haken zenekar gitárosa első szólóanyagával jelentkezik június 17-én, a konceptalbumot felvezető dalban a Between The Buried & Me frontembere énekel.
James LaBrie – Újabb dal a szólólemezről
Megérkezett a második kislemez a Dream Theater énekesének akusztikus szólólemezéről, amit ezúttal az Eden’s Curse basszusgitárosával készített.
Keep Floyding – Pink Floyd-show a csillagos ég alatt
Valódi zenetörténeti csemege, a legendás együttes talán legkülönlegesebb kísérlete, a fél évszázados ’Atom Heart Mother’ kerül terítékre április 29-én az ókori romok között Aquincumban. Egy estényi varázslatos zenei időutazásra készül nagyzenekari tolmácsolásban a Pink Floyd magyar hangjaként ismert Keep Floyding.
Solaris – Lemezbemutató koncert nagylemez nélkül
Már telt házas a Solaris április 25-i lemezbemutató koncertje, ám kiderült, hogy az ominózus album, a ‘Marsbéli krónikák III’ nem fog elkészülni a premier napjára. Így egy EP-vel kárpótolják a rajongókat, az őszre halasztott nagylemez pedig két további dallal bővül.
Barba Negra – Nem szűnik meg, csak költözik
Irodaépületet húznak fel a Barba Negra jelenlegi területére, ezért költözni kényszerül a koncerthelyszín.
Gotthard – Szombaton végre fellépnek Budapesten
A világjárvány miatt a Gotthard is többször átütemezni kényszerült Európa-turnéját, de most határozottan kijelentették, hogy semmi sem jöhet közbe, pénteken Bécsben kezdenek és másnap „behajóznak” Budapestre.
The Rolling Stones – Bécsbe ér a 60 évet jubiláló turné
Hihetetlen, de 60 esztendeje működik Anglia egyik legnépszerűbb nemzeti intézménye, amely Rolling Stones névre hallgat.
‘Alapi 60’ – „Minden, ami Alapi, minden, ami gitár!”
Alapi István az ország egyik legismertebb gitárosa, aki 60. születésnapja alkalmából zenésztársaival és a közönséggel együtt ünnepel. November 19-én a Barba Negrában megrendezésre kerülő ’Alapi 60’ jubileumi életműkoncerten bepillantást nyerhetünk a művész 45 éven átívelő zenei pályafutásába.
Ronnie Atkins: Make It Count
Ronnie Atkins alaposan átvágott. Azt mondta, már csak egy dobása van, a ‘One Shot’, aztán most itt a következő. Nem annyira jó, mint az elődje, de nem annyira rossz, hogy ne hallgatnám szívesen. Még mondja valaki, hogy a rockzenének nincs éltető ereje!
Hypocrisy – Budapesten is bemutatják a ’Worship’ lemezt
Peter Tägtgren és társai, azaz a Hypocrisy a SepticFlesh, a The Agonist és a Horizon Ignited társaságában érkeznek Budapestre. A tavaly megjelent ’Worship’-et az új Dürer Kertben mutatják be.
Axel Rudi Pell – Audioklipen a Gone With The Wind
Két vérbeli hard rock nóta után itt az új album balladája. Egy hét múlva a boltokban Axel Rudi Pell új lemeze, a ‘Lost XXIII’.
H.E.A.T – Grönwall nélkül sem vesztettek energiájukból
Miközben volt énekesük, Erik Grönwall a Skid Row fellépésein és új lemezén szárnyal, a H.E.A.T sem gubbaszt szárnyaszegetten. Bizonyítja ezt új kislemezük, a Back To The Rhythm is, mely már a második az augusztusban megjelenő ‘Force Majeure’ albumról.
Paul Stanley: Tükörkép reflektorfénybe zárva
Paul Stanley önéletrajzi könyve maga a megvalósult amerikai álom története, ahogy a gátlásos zsidó kisfiúból, akit gyerektársai csak „Stanley, az egyfülű szörny”-nek csúfoltak, az egyik legnagyobb amerikai rockbanda frontembere lett. Amikor Gene Simmonsszal elhatározták, hogy zenekart alapítanak, remélték, hogy lesz legalább öt jó évük. Ennek idén éppen ötven esztendeje!
Rammstein – Dal- és klippremier: Zick Zack
A hónap végén érkezik az indusztriális német csapat ’Zeit’ című nagylemeze, amelyet már a második kislemezzel promóznak. A Zick Zack kisfilmjében a plasztikai sebészetet figurázzák ki Till Lindemannék.
Pink Floyd – 28 év után egy új dal Ukrajnáért
Igen, jól olvassátok, 1994 után új dalt adott ki a Pink Floyd Hey Hey Rise Up címmel, az ebből származó bevételeket jótékony célra fordítják. A megjelenése óta, ami nincs egész 24 óra, több mint hárommillióan látták a videót.
Black Swan – Maga a csoda ez a zenekar
Robin McAuley énekes (McAuley Schenker Group, Far Corporation), Reb Beach gitáros (Winger, Whitesnake), Jeff Pilson basszusgitáros (Foreigner, The End Machine, Dokken) és Matt Starr dobos (Ace Frehley, Mr. Big), igazi szupergroup, de mint tudjuk, ezek nem mindig hozzák a nevek által ígért színvonalat. Kivéve ők. Ezt bizonyítja a Miracle klipje is.
Ville Valo – Készülj új dallal a budapesti koncertjére!
Loveletting címmel új dallal jelentkezett az egykori HIM-frontember, Ville Valo. Az énekes 2023 elején jelenteti meg első szólóalbumát, amivel hozzánk is ellátogat a Concerto Musicnak köszönhetően.
Keith Emerson – Könyv jelenik meg az életéről
Keith Emerson, a 2016-ban elhunyt billentyűslegenda életét Chris Welch, a veterán brit rockzenei újságíró foglalta kötetbe.
Tim Bowness – A legmeglepőbb albuma jön nyáron
Az angol énekes és dalszerző negyven éve lépett fel először szülőföldjén. Ezt az évfordulót a ’Butterfly Mind’ kiadásával ünnepli meg, a június 17-én érkező album az ígéretek szerint tele lesz meglepetésekkel.
Dream Theater – Megvan az első Grammy-díj
Tegnap este a Las Vegas-i MGM Grand Garden Arenában tartották meg a Recording Academy díjátadó ünnepségét, ahol a „Best Metal Performance” kategória díját végül a Dream Theater kapta meg. További díjazottakat is felsorolunk a cikkben, a Foo Fighters három Grammyt is begyűjtött.
Wall Of Sleep – A Robotban mutatkozik be az új basszusgitáros
A soproni doom metal csapat április 8-án a budapesti Robot színpadán koncertezik, ahol bemutatkozik új basszerosuk, Janovszki Zsolt. Az estét a Raksha Bandhan nyitja.
Mick Jagger – Tévésorozathoz írt egy dalt
Sátán őfelségétől sosem volt idegen a filmek világa, legyen az szerep vagy éppen valamely dala kísérőzeneként, ezúttal direkt felvett egy nótát egy új televíziós sorozathoz.
Michael Romeo: War Of The Worlds, Pt. 2
Michael Romeo túl tudta szárnyalni a saját maga által felállított, magasra tett mércét. A ’War Of The Worlds, Pt. 2’ nemcsak a 2018-as első epizódon mutat túl, de be tudja foltozni azt a hatalmas űrt, amit a Symphony X hiánya okoz. Ehhez hozzájárul Dino Jelusick nagyszerű teljesítménye, aki egyediségét megőrizve kicsit Russell Allen cipőjébe tudott lépni.
Steve Vai – „Elmerültem a Hydra pompájában”
Megérkezett az a klip, amelyben a legendás gitáros végre játszik a Hydrának elnevezett egytestű, kétfejű, háromnyakú hangszerszörnyetegen.
Megadeth – Kiderült, ki basszusgitározik az új lemezen
A főnök Dave Mustaine felfedte a basszusgitáros kilétét, aki közreműködik a nyáron megjelenő új Megadeth-albumon.
Amorphis – Az Eluveitie-vel közösen érkeznek Budapestre
Eljött az idő, hogy a finn dark metal banda, az Amorphis és a svájci folkmetál csapat, az Eluveitie is útnak induljon, ráadásul összefogva, co-headliner turné keretében. December 12-én érkeznek Budapestre, a Barba Negrába.
Red Hot Chili Peppers – A megjelenésre új klip dukál
A mai megjelenések között kiemelt helyen szerepel a Red Hot Chili Peppers újdonsága, amelyet moziba illő kisfilmmel népszerűsítenek.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Kissin’ Dynamite: Not The End Of The Road
A 21. század Bon Jovija a Kissin’ Dynamite. Kicsit germános, kicsit popos, de a miénk, akik szeretjük ezt a műfajt. A nyolcvanas évek arénarockja visszatért a képükben, és bár ez a lemez nem ütött akkorát, mint a ‘Money, Sex & Power’ vagy a legutóbbi ‘Ecstasy’, de messze jobb, mint amit a mára Jovi Jovi Jasperré degradálódott amerikaiak csináltak az elmúlt 25 évben.
Star One: Revel In Time
A ’Revel In Time’ az eddigi Star One-albumok közül a legkomplexebb, az Ayreonhoz mérhető impozáns vendégsereg hallható rajta. Jó volt hallani, hogy Arjen Lucassen el tudott szakadni a számára kulcsfontosságú színpadiasságtól, ezeket az egyszerűbb dalokat jobban értékelhetik, akik a ’Transitus’-ban csalódtak. Előremutató és ambiciózus projekt született.
Saxon: Inspirations
Vegyes a kép, csúcsok és mélypontok váltják egymást, én azt mondom, nem minden esetben választották ki a legmegfelelőbb szerzeményeket. Ám egy ilyen idegen tollakkal ékeskedő lemezt a helyén kell kezelni: a Saxon életjelet adott magáról a bezártságban, a srácok kihasználták a sok-sok szabadidőt.
Ronnie Atkins: One Shot
Utálom ezt a lemezt, mert ismerem a létrejöttének apropóját. Ugyanakkor imádom is, mert minden egyes hang, minden egyes pillanat tiszta Ronnie. Ugyanaz a dallamvilág, ugyanaz a feeling, mint a Pretty Maidsnél, csak kicsit lájtosabban. Olyan ‘Stripped II’.
Alice Cooper: Detroit Stories
Alice Cooper egy kicsit túllőtte magát. Na, nem narkóval, de az én ízlésemhez képest ez a „vissza a gyökerekhez” úgy sikerült, mint Marty McFly utazása, aki 30 perc helyett 30 évet ugrott vissza az időben. Én kiegyeztem volna a ‘Billion Dollar Babies’-korszakkal, de visszament egészen a ‘Pretties For You’-ig. Ettől függetlenül, ha megint jön, megint elmegyek.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Hooligans – Budapest Aréna, új album, új dal
A sorrend pont fordított, mert a héten kijött a Hooligans új stúdióanyagának első kislemezdala egy tökös klip kíséretében, aztán még az idén megjelenik az új album, az év utolsó csütörtökén pedig nagykoncert a Papp László Budapest Sportarénában.
U.D.O. – Budapesten is beviszik a touchdownt
Német, svájci és cseh dátumokkal jelentették be augusztusban az Udo Dirkschneider – és most már Peter Baltes – nevével fémjelzett U.D.O. Európa-turnéját. Ám örömmel tapasztaltuk, hogy többek közt budapesti dátummal is kiegészült a jövő tavaszi koncertsorozat.
PAIN – Indusztriál, folk-, szimfonikus és szamurájmetál egy este
Telt házas koncertekkel zajlik a Peter Tägtgren nevével fémjelzett PAIN zenekar őszi, ’I AM’ című turnéja, méghozzá igen meggyőző és változatos estét ígérő társaságban. A Dürer Kertben fellép velük jövő szerdán a finn folkmetál igazi nagyágyúja, az Ensiferum, a dark symphonic metalban utazó, szintén svéd Eleine, az észak-európai hordához egy japán szamurájmetál csapat csatlakozik a Ryujin személyében.
Az NLP és Hundred Sins közös dala
Fehér Holló és Kovács Zoltán (Zeller), a No Last Page két frontembere a Banana Records KEMP dalszerző táborában ismerkedett meg Hundred Sinsszel. Hollóék vendégként végigkísérték őket az idei koncertszezonban, most pedig közös dalt adtak ki Backroom címmel.
Sabaton – Magyarországon is bemutatják az animációs filmjüket
Mérföldkőhöz érkezett a Sabaton zenekar ’History Rocks’ elnevezésű projektje, amelynek központi eleme a csapat utolsó lemezének történetét elmesélő animációs film bemutatója, és amit a magyar rajongók november 11-én láthatnak Budapesten.