Loveletting címmel új dallal jelentkezett az egykori HIM-frontember, Ville Valo. Az énekes 2023 elején jelenteti meg első szólóalbumát, amivel hozzánk is ellátogat a Concerto Musicnak köszönhetően.

Ville Valo

Ville Valo ismét hallat magáról, ugyanis a tavalyelőtt megjelent ’Gothica Fennica Vol.1’ című EP után új dalt gurított le Loveletting címmel. A szóban forgó szerzemény az első kislemezdal a 2023 elején érkező ’Neon Noir’ című szólóalbumáról. „Bármennyire is élmény volt a HIM búcsúrituáléja, valójában jó pár holdciklust töltöttem sebeim nyalogatásával a Heartagram árnyékában, és igyekeztem kifogásokat találni, hogy miért ne folytassam a trubadúrlétet. Aztán sikerült megtalálnom az új hangom, így készült el a Loveletting” – mondta a dalról Ville.

Az énekes a HIM 2017-es feloszlása után az Agentsszel készített közös albumot, az utóbbi időszakban azonban kizárólag szólóanyagára koncentrált. „Az életem még nem ért véget. A HIM-hez köthető része befejeződött, a fejezet lezárult, de a könyv még mindig befejezetlen…” – utalt már korábban is zenei karrierjének folytatására Ville.

Jó hír a rajongóknak, hogy a jövőre esedékes szólóalbummal masszív turnéra indul az egykori HIM-frontember, a Concerto Musicnak köszönhetően pedig nálunk is fellép, méghozzá 2023. március 4-én. További infók a koncert Facebook-eseményében találhatóak.

A CONCERTO Music bemutatja: VV – Neon Noir Tour 2023
2023. március 4., 19 óra
Budapest, Barba Negra
VV – Ville Valo koncert
Belépő: early bird jegyek 8.900 Ft, normál elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 10.900 Ft. Balkonjegy: 12.900 Ft
A jegyértékesítés április 11-én, 10 órakor indul.

Megosztás