Peter Tägtgren és társai, azaz a Hypocrisy a SepticFlesh, a The Agonist és a Horizon Ignited társaságában érkeznek Budapestre. A tavaly megjelent ’Worship’-et az új Dürer Kertben mutatják be.

Hypocrisy

2021. november 26-án jelent meg a ’Worship’, amely a Hypocrisy történetének legtöbb példányban elkelt lemeze lett világszerte. A zenekar 30 éves múltra tekint vissza, tizenkét albummal, több száz koncerttel és több ezer rajongóval büszkélkedhet. A formáció Peter Tägtgren (The Abyss, PAIN, ex-Lindemann) akaratából indult egykor. Az első demókat teljesen egyedül készítette el, majd miután a Nuclear Blast felfigyelt erre, zenészeket toborzott maga köré, hogy megalakítsák a tényleges zenekart. Azóta a Hypocrisy komoly sikereket ért el lemezeivel és élő fellépéseivel, zeneileg és koncepcionálisan is fejlődött. A súlyos hangzás fülbemászó, dallamos riffekkel, zúzós dobjátékkal, komor szövegvilággal és sokszínű énekszólamokkal a zenekar jellegzetes stílusává vált. A  négyes tagságában most változás is lesz, mert 18 év után kiszállt a zenekar dobosa, Horgh, utódját egyelőre még nem ismerjük.

A Hypocrisy vezetésével indul el a death metal zenekarokat tömörítő turné szeptember 30-án Németországból. Peter Tägtgren csapata mellett a görög SepticFlesh, a kanadai The Agonist és a finn Horizon Ignited lesz látható. A technikás, komplex zúzásra mi is készülhetünk, október 27-én az új Dürer Kert nagytermében lesz látható ez az összeállítás. A bejelentés örömére szóljon a ’Worship’ címadó dala.

a Livesounds bemutatja: Worship European Tour 2022
2022. október 27., csütörtök 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Hypocrisy, SepticFlesh, The Agonist, Horizon Ignited koncertek
Belépő: early bird jegyek 7.500 Ft, normál elővételben 7.900 Ft, a koncert napján 8.900 Ft.

Jegyek már kaphatóak a Ticketportal hálózatában, további információk az esemény Facebook-oldalán.

Hypocrisy

Megosztás