Megérkezett a második kislemez a Dream Theater énekesének akusztikus szólólemezéről, amit ezúttal az Eden’s Curse basszusgitárosával készített.

James LaBrie

A Dream Theater-énekes James LaBrie a negyedik szólóalbumával – amelynek ’Beautiful Shade Of Grey’ a címe – eddig ismeretlen vizekre evez, olyan témákat dolgoz fel, mint a személyiség fejlődése, a veszteségek feldolgozása és a bonyolult emberi kapcsolatok. Az albumon a frontember új szerzőtársa, Paul Logue (Eden’s Curse) játszik akusztikus gitáron és akusztikus basszusgitáron, míg Marco Sfogli gitáros csak a szólókat játssza. Paul kérte fel Christian Pulkkinen billentyűst, majd szintén ő javasolta, hogy James fia, Chance LaBrie doboljon, mivel a felvételeket a pandémia alatt készítették. A ’Beautiful Shade Of Grey’ cím a lemez két központi témájára utal, erről így mesélt a frontember. „A dalszövegek egyrészről az emberi lét szépségével foglalkoznak, másrészről pedig az életünkben jelenlévő szürkeséggel. Az érzéssel, amikor nem vagy éppen boldog, de nem is vagy szomorú”.

 

 

A Devil In Drag című tétel után érkezett a Give And Take, amelyről így mesélt James: „Ez a dal az elit és a proletárosztály közötti manipulációról szól. Atmoszférikus hangzással, gyönyörű érzéssekkel és hatásokkal.” Paul így folytatta: „Ez a dal tényleg nagyszerű darab, az Eden’s Curse és a Queensryche hatásait gyúrtuk egybe. A sötét zenei aláfestés kiemeli James énekének ragyogását, a dalszövegek a jó és a gonosz történetén keresztül vezetik át a hallgatót.” Az Inside Out Music webshopjában előrendelhető az újdonság digipak CD-n és fekete színű vinyllemezen.

Megosztás