Német, svájci és cseh dátumokkal jelentették be augusztusban az Udo Dirkschneider – és most már Peter Baltes – nevével fémjelzett U.D.O. Európa-turnéját. Ám örömmel tapasztaltuk, hogy többek közt budapesti dátummal is kiegészült a jövő tavaszi koncertsorozat.

U.D.O.

A tavasz első sugarainál Budapestre is megérkezik az U.D.O., hogy bemutassa az amerikai foci legértékesebb pontszerzéséről elnevezett lemezét, a ‘Touchdown’-t. Március 27-én sorakozó az alapvonalnál, indul a meccs a Barba Negrában!

Udo Dirkschneider azzal szerzett igazi touchdownt az Accepttel fej fej mellett folytatott küzdelemben, hogy leigazolta Peter Baltes basszusgitárost, így immáron két Accept alapító tag játszik az U.D.O.-ban, míg Wolf Hoffmann egyedül maradt a másik oldalon. A fiatalokkal (Andrey Smirnov és Dee Dammers gitárosok, valamint Sven Dirkschneider dobos) megerősített csapat töretlenül nyomul előre, idei lemezükkel is folytatják az Udo által 36 éve kitaposott utat, és persze nem felejtenek el kedveskedni rajongóiknak néhány Accept-klasszikussal sem (hol van már az a kijelentés, hogy „soha többé nem játszom Acceptet”?). A turné jövő héten természetesen Amerikában indul – ha már amerikai foci –, de rövid karácsonyi szusszanás után februárban Európában folytatódik. A német helyszíneken a Primal Fear forrósítja fel a hangulatot, az itthoni előzenekar kilétére még nem derült fény.

A Livesounds bemutatja: Touchdown World Tour 2023/24
Budapest, Barba Negra Red Stage, 2024. március 27. szerda, 18:30
U.D.O. koncert + vendég
Belépő: elővételben 11 900 Ft-ért a Rock 1-nél (balkonjegy csak itt 15 900 Ft-ért), a Ticketportalnál, a Tixánál és az Eventimnél is kaphatók, a koncert napján – ha marad – 12 900 Ft-ért juthatsz be. További infók az esemény Pofakönyvében.

Megosztás