Legfrissebb a Hard Rockon
Frost* – Életmentő rádióadás a jövőből
Eredeti felállásban, azaz Craig Blundell dobossal kiegészülve készítette el az októberben megjelenő dupla konceptalbumát a Frost*, amely a pandémia közben kiadott anyaguk, a ’Day And Age’ folytatása.
Úristen, itt volt a húristen!: Michael Schenker Group – Olimpiai Sportpark, Győr, 2024. 07. 08.
„Megemlegeted még ezt a koncertet!” – e szavakkal bocsátott utamra kedvenc feleségem, amikor a kánikulában elindultam Győrbe, a Michael Schenker Group előadására. És igaza lett. 38 évig emlegettem a húristen 1986-os magyarországi látogatását, mostantól viszont ez az új hivatkozási alap. Az ilyen estékért érdemes élni!
Myles Kennedy – Akusztikus műsort adott Amerikában
Myles Kennedy a detroiti 101 WRIF rádióállomás élő adásában mutatta be egy új dalát – meg pár régebbit – 2024-es szólólemezének promóciójaként. Hozzánk viszont rockzenekarával érkezik november 10-én, az Akvárium Klubba.
Rumours Of Fleetwood Mac az Erkel Színházban
A Rumours Of Fleetwood Mac világszerte a legelismertebb Fleetwood Mac tribute zenekar, maga Mick Fleetwood is áldását adta a formációra. A banda szeptember 21-én az Erkel Színházban megidézi a kultikus formáció varázslatos dalait.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Wacken Metal Battle Hungary – Döntő
Auraleak, Bloody Holly And The RicketZ, Evolette, Mhorai, Nest Of Plagues, Pennhurst, PLASTICOCEAN, Skybeast, Tre Lunatic és Türböwitch. Május 26-án ez a 10 zenekar csap össze a Barba Negrában a Wacken Metal Battle Hungary döntőjében a Wacken Open Air fellépési lehetőségért és a Rockmaraton exkluzív vendégszereplésért.
Transatlantic: The Absolute Whirlwind
A ’The Absolute Whirlwind’-del a Transatlantic 25 éves működésének a legjobb formáját dokumentálta. Két est, két konceptalbum, egyedi megközelítésben. Engem teljesen elvarázsolt. Ez a tökéletes MorseFest-élmény!
Live Nation – Kedvezményes jegyárak 30 koncertre
A nyári koncertszezon kezdetén a Live Nation meghirdette szokásos promócióját, május 8. és 15. között van “nulladik napos extra”, “24 óra / 24%” és “1 + 1” ajánlatuk is.
Időgép egy estére: Glenn Hughes – Barba Negra, 2024. 04. 30.
Glenn Hughes beültetett minket az időgépbe, hogy milyenek voltak régen a rockkoncertek! Nem samplerről ment a hangszerek egy része, nem kellett szinkronban lenni a kivetítővel, és ezért aztán nem is volt 20 szám egy koncerten, csak mondjuk 8. Kár, hogy csak egy estére szólt a varázslat.
Foo Fighters – Lemondták az összes idei koncertjüket
A zenekar hivatalosan is visszalépett valamennyi 2022-re lekötött koncertjétől dobosuk, Taylor Hawkins tragikus halála miatt. A Grammy-díjátadón (3 kategóriában is jelölt a Foo Fighters) a Silk Sonic ugrik be helyettük.
The Rolling Stones – Steve Jordannel fejezik be az új albumot
Keith Richards szerint az a terv, hogy a szólóbandájának dobosával teszik teljessé az új Rolling Stones-album felvételeit.
A Pure Reason Revolution fantomjai
A brit progrock csapat ötödik stúdióalbuma május elején jelenik meg, amelyről már a második dalt ismerhetjük meg.
Kaipa – Megérkezett az új album címadó dala
Április végén jelenik meg a svéd progresszív csapat új nagylemeze ’Urskog’ címmel, amelynek elkezdődött a bevezető kampánya, az első kislemezdal a címadó tétel lett.
At Night I Fly – Kazettán jön ki a tízéves bemutatkozó EP
Az At Night I Fly zenekar tíz éve mutatta be első EP-jét, amely az évforduló alkalmából limitált példányszámú kazettán jelenik meg a Record Store Dayen.
OU – Kínai progmetál csapat az Inside Out kiadónál
Az OU nevű pekingi csapat leszerződött az Inside Out Music istállójához, zenéjükre Devin Townsend, a The Gathering és a Radiohead gyakorolt hatást, amely ki is hallatszik a debütáló kislemezdalukból.
Foo Fighters – Szívroham vitte el Taylor Hawkinst
A rendőrségi jelentés szerint a dobost szívroham vitte el a Foo Fighters bogotai fellépése előtt. Extrém mértékű szívnagyobbodása volt, a hivatalos toxikológiai jelentés eredménye pedig megdöbbentő.
John Mayall: The Sun Is Shining Down
A brit blues egyik alapítóatyja nem vonul vissza. Igaz, hogy mi, dekadens európai népség nem valószínű, hogy látni fogjuk koncerten, mert limitált számú fellépéseit már csak kaliforniai otthona közelében vállalja.
Foo Fighters – Elhunyt Taylor Hawkins
Ötvenéves korában váratlanul elhunyt Taylor Hawkins, a Foo Fighters és az NHC dobosa.
Def Leppard – Hivatalos videón a Kick
A múlt héten beharangozott új Def Leppard-album első kislemezdalához megérkezett a zenekar hőskorát idéző videóklip is.
Michael Schenker Group – Nincs vész, csak megjelent az első kislemez
Hó elején jelentette be a Michael Schenker Group vadonatúj lemezét, a ‘Universal’-t és máris itt az első nóta róla, Ronnie Romero énekével az Emergency. Ráadásul a dallistát is nyilvánosságra hozták és megkezdődhet az előrendelés.
Axel Rudi Pell – Ígéret szép szó…
Ahogy már az első klip megjelenésekor megígérték, ma megérkezett a második dal, a Down On The Streets szöveges videója, és Axel Rudi Pell azt az ígéretét is betartotta, hogy elárulja, miért lett ‘Lost XXIII’ – és nem ‘Lost XXI’ – a 21. album címe.
Circle Of Friends – Doro is odateszi magát
Nemrég mutattuk be a neves zenészek és énekesek baráti köre által készített, és ma megjelent Circle Of Friends-album, a ‘The Garden’ részleteit és előzetesként megjelent dalait, ám az utolsó pillanatban befutott Doro dalának szöveges videója is, ezt is érdemes megnézni és meghallgatni.
Skid Row – Itt az egész(en új) banda!
Az ex-H.E.A.T-énekes Erik Grönwallt leigazoló Skid Row októberben új albummal jelentkezik, amelynek első kislemeze már a streaming-boltokban!
Dream Theater – Jön a ’Falling Into Infinity’ eredeti verziója
A ’Lost Not Forgotten Archives’ tizedik kiadványa a ’Falling Into Infinity Demos 1996-1997’, amelyben a Dream Theater negyedik albumának – a zenekar által megálmodott – dupla CD-s változatát ismerhetjük meg.
Red Hot Chili Peppers – Máris itt a harmadik előzetes az új albumról
Ebben a hónapban már a második új dalt dobta be a közösbe a Red Hot Chili Peppers legénysége, az április 1-én megjelenő ’Unlimited Love’-ról már a The One is meghallgatható.
Evergrey – Az új album második kislemezdala már a YouTube-moziban!
A május 20-án megjelenő új Evergrey-albumot egy háromrészes történettel vezeti fel a svéd progmetál kvintett, egy órával ezelőtt megérkezett a sötét sztori második része.
Skid Row – Erik Grönwall bújt Sebastian Bach cipőjébe
Nem unatkozik az utóbbi időben Erik Grönwall, a H.E.A.T exénekese: miután kigyógyult leukémiájából, volt zenésztársával, Jona Teevel összehozta a New Horizon nevű power metal projektet, tegnap viszont bejelentették, hogy a Skid Row-ban folytatja a jövőben.
Scorpions: Rock Believer
A Scorpions a lírai dalival juttatta el olyanokhoz is a keményebb műfajt, akik egyáltalán nem hallgatták ezt a stílust. Ezen a lemezen kevés ilyet hallunk, inkább egy szűkebb réteghez, a rockzenét fogyasztókhoz szólnak, a régi rajongókhoz, akiket biztos, hogy emlékeztet az album a zenekar hőskorára.
Zorall – Húszszámos válogatás a húszéves jubileumi koncertre
Március közepén megjelent – igaz, csak digitális formában – a ‘Z20X’ című válogatáslemez, melyen a Zorall pályafutásának 20 slágere hallható, az időzítés nem véletlen, hiszen május végén tartják a húszéves jubileumi koncertjüket.
Circle Of Friends – Emlékezés barátok körében
Egy emléklemez szinte hétköznapos dolog ma már. De ha nem egy ismert sztár, hanem egy édesanya emlékére készül, az már nem szokványos. Főleg nem, ha olyan sztárok közreműködnek rajta, mint Doro, Jeff Scott Soto, James Christian és neje, Robin Beck, na meg Robin McAuley!
Måneskin – A Budapest Aréna a koncert új helyszíne
Eredetileg március 1-én lépett volna fel a Måneskin hazánkban, de az elővételben telt házas bulit januárban törölték a teljes turnéval együtt. A koncertet végül 2023. május 16-án tartják meg, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel a Barba Negrából átvisznek a Papp László Budapest Sportarénába
Stray Gods – „Sokan szeretnék, ha ma így szólna az Iron Maiden”
Megjelent a Stray Gods első albuma, a zenekart Bob Katsionis Iron Maiden iránti tisztelete hozta létre.
A Ghost is a slágerlistákat ostromolja az új lemezével
Amerika egyik legnépszerűbb éjszakai talkshow-jában mutatta be a Ghost eddigi legsikeresebb albumát.
Blind Guardian – Stúdióvideóval érkezett a legújabb nóta
Szeptemberben jelenik meg a Blind Guardian új albuma, amelyről legördült már a második nóta is.
Nagy harmóniák az Eagles énekes-basszusgitárosának új albumát felvezető dalban
Timothy B. Schmit hamarosan megjelenő hetedik szólóalbumán közreműködik Lindsey Buckingham (ex-Fleetwood Mac) és a Beach Boys két tagja is.
„Az Iron Maiden sokat tanult tőlünk”: Interjú Glenn Tiptonnal
A járványügyi halasztások miatt a Judas Priestnek 2022-ig kellett várnia, hogy végre turnéval ünnepelje fennállásának 50. évfordulóját. Tavaly ősszel megjelent egy gigantikus box-set kiadvány (’50 Heavy Metal Years Of Music’) 42 CD-vel, benne az összes Priest-albummal és csemegékkel. Bár Glenn Tipton a betegsége miatt csak alkalmanként jelenik meg a színpadon, a háttérben gőzerővel dolgozik az új dalokon. Erről és még sok minden másról is beszélt az Ultimate Classic Rocknak adott interjúban.
Muse – A jelenkor bizonytalanságai ihlették az új albumot
A Muse is beállt az örömhírt hozók sorába, ugyanis lerántották a leplet a Compliance című új dalukról, és kiderült az is, hogy a zenekar kilencedik stúdiólemeze augusztus 26-án érkezik.
The Flower Kings: By Royal Decree
Fáj a szívem, mert a Flower Kings egy olyan lemezt rakott össze, ami kompozíciós szempontból kimagasló, de mindent összevetve mégis az az érzésem, hogy jócskán rövidíteni kellett volna a játékidőn. Bár ez az album nem lett olyan erős, mint az előző, de az új tagságnak köszönhetően a virágzás folytatódik.
Altzi – Nem spórolt a vendégekkel
Neves gitárosok közreműködésével jövő héten érkezik Rick Altzi első szólólemeze, az ’All Eyes On Me’. Az énekes múltjából olyan zenészek tűntek fel vendégként, mint Joel Hoekstra, Magnus Karlsson, Olaf Lenk vagy Oliver Hartmann. Vagy a most bemutatott Legacyban Magnus Berglund (Arctic Rain).
Dream Theater – Megjelent a ’Live In NYC (1993)’
Megérkezett a lemezboltokba a Dream Theater archív felvételeinek legújabb darabja, az ’Images And Words’ 1993-as turnéjáról készült New York-i koncertfelvétel, a megjelenéssel egy időben pedig meghallgathatóvá vált a teljes anyag a YouTube-on is.
Dynazty – Augusztusban tiéd a nagylemez, de már most tiéd a Yours!
Augusztusban jelenik meg a Dynazty soron következő nagylemeze, a ‘Final Advent’, melyről a Yourst már most meghallgathatod, három hét múlva pedig akár élőben is visszaköszön ez a power ballada a budapesti koncerten.
Mandoki Soulmates – „A zene a legnagyobb egyesítő erő”
2021. március 26-án online mutatta be ’Hungarian Pictures’ című lemezét Leslie Mandoki szupercsapata. Ennek a koncertnek a hanganyaga közkívánatra elérhető lett a digitális platformokon is.
Sabaton – Magyarországon is listavezető lett az új lemez
A zenekar legújabb albuma a legsikeresebb eddigi pályafutásuk során, a bővített magyar változat a MAHASZ-lista élére repítette őket.
Keith Richards – Újra összeszedte régi kísérőit
A Rolling Stones sok mindent megélt gitárosa 30 év után szedte újra össze saját bandáját, a The X-Pensive Winost, akikkel március 10-én a New York-i Beacon Theatre-ben léptek fel egy jótékonysági koncerten.
James LaBrie – Friss klip és részletes infók az új lemezről
Ahogy korábban ígértük, ma végre elérhető lett a Devil In Drag című dal videóklip kíséretében, ez a felvezetése a Dream Theater-énekes akusztikus albumának, amelyet az Eden’s Curse basszusgitárosával készített.
Joe Satriani – Még egy előzetes az új albumról
Joe Satriani április 8-án megjelenő új albumának már a harmadik kislemezdalát is megismerhetjük. A ‘The Elephants Of Mars’ című anyagot most a Pumpin című dallal népszerűsíti.
Udo Dirkschneider – Németül énekel
Nem hallottuk még anyanyelvén énekelni Udo Dirkschneidert, de a német szintipopduó, a Wolfsheim dalának kedvéért kivételt tett. Feldolgozásokat tartalmazó szólólemezéről itt a Kein Zurück.
Def Leppard – Új lemezzel indulnak a stadionturnéra
A legendás hard rock csapat készen áll arra, hogy lángra lobbantsa az egész világot. A májusban érkező tizenkettedik nagylemezüket a Kick című dallal vezetik fel, és a nyári amerikai stadionturnén már az új lemez dalaiból is szemezgethetnek.
From The Sky – Itt a második dal az ősszel érkező ’Antarktika’-ról
Lethe címmel új videóklip, valamint a dal két változatát bemutató kislemez érkezett a budapesti szimfonikus/extrém metál zenekartól.
Legfrissebb a Hard Rockon
Whom Gods Destroy: Insanium
Az apollói örökséget hátrahagyva Derek Sherinian és Ron ’Bumblefoot’ Thal továbblépett, a Whom Gods Destroy inkább azoknak lesz kedves, akik a technikás, komplex és kísérletezőbb vonalat szeretik. Ez a bemutatkozó első lépés ígéretes, kíváncsian várom, hogy élőben mire lesznek képesek.
Idén velünk táborozik a Stratovarius is!
Az alsóörsi Tábor Fesztiválon a korábban bejelentett Toy Dollshoz csatlakozik a Stratovarius és a Korpiklaani, és persze ott lesz a hazai rockzene krémje a Tankcsapdától a Roadon át az Ossianig.
Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?
Az 1983-ban indult Bon Jovi folytatja a 40 éves jubileum ünneplését, érkezik az új album ‘Forever’ címmel, az első kislemezdal pedig a Legendary. A zenekarról szóló dokumentumfilm készítése közben a Richie Samborával újraegyesülés gondolata is felmerült.
Tommy Johansson meghívója az Analog Music Hallba
Tommy Johansson, a Sabaton exgitárosa videóüzenetben invitált az idei Gary Moore-Emlékestre, melyen ő maga is fellép.
Ambivalens vibe: David Ellefson – Analog Music Hall, 2024. 03. 05.
Remek estén vagyok túl, mégis kettős érzésem van ezzel a koncerttel kapcsolatban. Öröm volt látni David Ellefsont, hallani a kedvenc Megadeth-dalokat úgy, ahogy az 1980-as évek elején indulhattak, kis klubbuli körülményei között. Viszont nem lett telt ház – írhatnám, ha nagyon pozitívan akarnék fogalmazni.
Dark Tranquillity – Új lemezzel turnéznak, és a Moonspell-lel
Mindkét banda, a Dark Tranquillity és a Moonspell is 2022-ben járt hazánkban utoljára, idén közösen veszik be a Barba Negrát az ‘Endtime Signals’ turnéján. Előzenekarok a Wolfheart és a Hiraes.
HolyChicks – Félúton a Dáma Lárma felé
A HolyChicks zenekart egy vagány csajbandaként tartják számon, amire most egy klipes új dallal ráerősítettek a lányok, akik gőzerővel készülnek a hónap végén esedékes 7. Dáma Lárma koncertre.
Lucassen & Soeterboek’s Plan Nine – Ízelítő a képregényből
Arjen Lucassen (Ayreon) és Robert Soeterboek (The Cotton Soeterboek Band) régi-új zenekarának, a Plan Nine-nak új kislemezdalához animált videót készített a kiadó stábja a májusban megjelenő album mellé rendelhető képregényfüzet alapján.
Al Di Meola Electric Band – 36 év után újra Budapesten
Al Di Meola 1988-ban játszott utoljára Gibson Les Paulján a magyar közönségnek, de november 9-én újra megteszi, zenekarával az Erkel Színházban lép fel.
A Kissin’ Dynamite nagy durranással tér vissza
‘Back With A Bang’ című új albumát júliusban adja ki a stadionrockot játszó germán csapat, a Kissin’ Dynamite, akiket októberben élőben is megnézhetünk a Barba Negrában. Addig is emeljük poharunkat az első kislemezdalra!
Hooligans – Lemezbemutató és dedikálás
Decemberben jelent meg a Hooligans zenekar új albuma, amelynek hivatalos lemezbemutató koncertje március 16-án lesz a Barba Negrában. A show előtt a csapat dedikálást tart a helyszínen, a deszkákat a Z!ENEMi melegíti be.
Végre ennek is eljött az ideje: Warkings, Dragony, Winterstorm – Barba Negra, 2024. 03. 02.
A Winterstorm nagyon kellemes meglepetés volt, a Dragony dallamosabb zenéje jól esett a fülnek, de a Warkings produkciója nagyobb csapatokat is kenterbe vert. Így egyben ez a dallamos power metal este újfent megmutatta, hogy vannak jó zenekarok, akik a nekem oly kedves stílusban alkotnak maradandót.
Chuck Wright – A háború ellen szólal fel új dalával
A Quiet Riot és a House Of Lords egykori basszere, Chuck Wright első szólóalbumával jelentkezik, melyen olyan zenészek közreműködnek, mint Derek Sherinian, a Dream Theater exbillentyűse, Jeff Scott Soto énekes, Lanny Cordola, a House Of Lords volt gitárosa, illetve a nemrég elhunyt Pat Torpey dobos a Mr. Bigből.
Ted Nugent – Detroit nemcsak Rock City
Pénteken megjelent Ted Nugent legújabb nagylemeze ‘Detroit Muscle’ címmel, melyet a Chuck Berry-féle rock and roll hangulatú Born In The MotorCity szöveges videójával ünnepelt meg.
Derek Sherinian – A címadó dal az új albumról
Július 1-én érkezik a lemezboltokba a Sons Of Apollo és a Black Country Communion billentyűsének ’Vortex’ című albuma. Első kislemeznek a címadó dalt választotta, amelyben közreműködik a gitárvirtuóz Steve Stevens (Billy Idol, Vince Neil).
Cleanbreak – Durbinnek most nem Quiet a Riot?
James Durbin (ex-Quiet Riot) énekes, Mike Flyntz (Riot, Riot V) gitáros és a Stryper ritmusszekciója (Perry Richardson basszer és Robert Sweet dobos) alkotja a Frontiers legújabb szupergroupját, a Cleanbreaket, mely tegnap mutatkozott be a ‘Coming Home’ album címadójának klipjével.
Battle Beast – Megvannak az új lemez bónuszdalai
Két új tételt csaptak hozzá az év elején megjelent album anyagához, amelyet most jelentettek meg egy különleges kiadványon.
Rammstein – Felkavaróan bizarr videóval debütált az új album
A pandémia miatti lezárás idején írta meg a Rammstein a nyolcadik stúdióalbumát, amely ma jelent meg ’Zeit’ címmel. A címadó Zeit és a Zick Zack után a megjelenésre az Angst kapott vizuális körítést, olyat, ami igencsak illik a dal címéhez [Félelem].
Willie Nelson – With A Little Help From My Friends
A 89 éves zenészlegenda a ma megjelent 72. (!) szólólemezét a Beatles 1967-es – szintén legendás – dalával népszerűsíti, meg persze az egész albumot elérhetővé tette a YouTube-csatornáján.
Michael Schenker Group – Dio-emlékdal Kiskével
Az új album második kislemezdalának a halhatatlan Ronnie James Dio előtt tisztelgő nótát, az A King Has Gone című rockhimnuszt választották, melyben a Helloween (egyik) frontembere, Michael Kiske énekel.
Rob Halford – Újabb könyvvel áll elő
Úgy látszik, Metal God nem vette be a fogalmazásgátlót, ismét egy kötetnyi magvas gondolatot zúdít rajongóira.
Koncertmeghívó a Dream Theater tagjaitól
Alig több mint egy hét múlva érkezik hazánkba a Dream Theater és Devin Townsend, a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel egy nagyszabású közös koncerten. Az eseményre James LaBrie invitálja a rajongókat a zenekar szóvivőjeként egy rövid videóban.
Electric Callboy – Vedd meg ma a jegyed a jövő évi koncertre!
A nemrég nevet váltó, Eskimo helyett immár Electric Callboy már a 2023-as turnét is bejelentette: akik ott lesznek a német zenekar ma esti koncertjén a Barba Negrában, extra kedvezményesen vehetik meg a belépőt a következő budapesti koncertre, amelyre egy év múlva, 2023. április 15-én kerül sor.
Vinnie Moore – Két év után újra Budapesten játszik
Vinnie Moore még a szerencsésebbek közé tartozott: az amerikai gitárvirtuóz turnéját csak egyszer kellett eltolni a járvány miatt. Nem lesz több halasztás: május elején indul a turné, 9-én pedig Budapestre érkezik a visszatérő vendégként üdvözölt zenész, aki elé nagyon passzol a neoklasszikus metál magyarországi úttörője, a Classica.
Haken – Új kislemez, amelynek a borítóját egy rajongó tervezte
A Pete Jones billentyűssel ismét teljessé vált Haken új dallal jelentkezett, a Nightingale az első friss szerzeményük a 2020-as ’Virus’ album óta.
Alter Bridge – Amerikai tűzijáték Budapesten!
Három amerikai rockcsapat lép fel Budapesten novemberben, a Myles Kennedy vezette Alter Bridge, Lzzy Hale bandája, a Halestorm és Wolf Van Halen zenekara, a Mammoth WVH.
Kirk Hammett – Szóló EP-t dobott piacra a Record Store Dayen
A Metallica gitárosa, Kirk Hammett instrumentális szólóanyaggal jelentkezett, ami a múlt szombati Record Store Dayen debütált. Aki a ’Portals’ vinyl kiadásáról lemaradt, májusban beszerezheti CD-n a négyszámos EP-t.
Udo Dirkschneider – „Hogyan rúgtak ki az Acceptből?”
Múlt pénteken jelent meg Udo Dirkschneider első szólólemeze, a feldolgozásokat tartalmazó ‘My Way’, ám az igazi szólókarrierje az U.D.O. zenekar megszületésével kezdődött.
Most még befért a nagy hal az akváriumba: Fish! – Akvárium Klub, 2022. 03. 26.
Nagyon pörgős és élvezetes bulit adtak a srácok, a zenekar szavaival élve az élő produkciójukra igaz a „pop-punk goes metal” kifejezés, mert iszonyatos energia robban le a színpadról és a lemezre vett verziókhoz képest szinte minden dal sokkal intenzívebb, sokkal dögösebb, metálosabb.
The Sweet – Újabb kislemezdal, de még sehol a nagylemez
Tavaly márciusban jelent meg a Sweet ‘Isolation Boulevard’ című, újra felvett anyagokat tartalmazó válogatáslemeze, akkor 2022-re új anyagot ígért Andy Scott, de azóta is csak újabb önfeldolgozások érkeztek, most éppen a Defender.
Önálló koncerttel jön a Saxon!
2017-es fehérvári fesztiválfellépése után 2022-ben Budapesten koncertezik a Brit Heavy Metal Új Hullámának legendás csapata, a yorkshire-i Saxon. A banda februárban megjelent új albumát, a ’Carpe Diem’-et hozza el a magyar fővárosba.
Sabaton – A svéd metál estjévé duzzadt nyári koncertjük
A két hete varázslatos koncertet adó Dynazty idén duplázhat, a Sabaton egyik előzenekaraként térnek vissza augusztus 20-án. A másik bemelegítő banda a szintén svéd Avatar lesz.
Dan Patlansky – Lemezbemutató koncert az Analog Music Hallban
Három és fél év után újra hazánkban ad koncertet a kiváló dél-afrikai gitáros-énekes. A hazai blues-rock közönség által is megkedvelt, egyedi stílusú zenész ezúttal friss, ’Shelter Of Bones’ című lemezét mutatja be, tavaszi turnéjának záró állomásán, alig egy hét múlva.
Long Distance Calling – Kilenc dal az emberi pusztításról
A német instrumentális rockbanda is új lemez írására használta ki a pandémia miatt rájuk zúdult szabadidőt. Az ’Eraser’ az ember okozta természeti károkról szól, a Kamilah című dalban pedig konkrétan a gorilla sorsát mutatják be, melyet a kihalás veszélye fenyeget.
Christine McVie – Válogatásalbum jön kiadatlan felvételekkel
Bár a Fleetwood Mac még nem ébredt fel a karantén okozta hibernált állapotból, kiadják Christine McVie legismertebb szólódalait egy gyűjteményben, néhány eddig nem hallott felvétellel karöltve, melyek közül az egyiket meg is hallgathatjuk.
Legacy: A Tribute To Leslie West
Leslie Westhez méltó emlékalbumot kalapáltak össze kollégái, tisztelői. Nem akarták túlgondolni a dalokat, úgy látták jónak, hogy a bennük rejlő őserőt továbbviszik és úgy tálalják a közönségnek. Kevésbé nyomták rá saját stílusuk bélyegét a dalokra, inkább ők alkalmazkodtak a néhai muzsikus zenéjéhez. Valahol ebben is rejlik az album ereje és egysége.
Iconic – Ahol a szálak összeértek
Február végén adtunk hírt az Iconic nevű szupergroup alakulásáról, most végre itt az első klipje is a Michael Sweet, Joel Hoekstra, Marco Mendoza, Tommy Aldridge és Nathan James alkotta csapatnak.
Dream Theater – Jön az Iron Maiden-feldolgozás, közelít a budapesti koncert
A ‘Lost Not Forgotten Archives’ sorozat tizenegyedik kiadványaként érkezik a lemezboltokba az a koncertrészlet, ahol John Petrucciék a ’The Number Of The Beast’-et játszották el teljes egészében. A május 10-én esedékes fellépésükre pedig egy koncertklippel hangolnak.
Am!Li – A Touch Me Not tagjai duóban folytatják
Bemutatkozik a nagyközönségnek az új pop-rock formáció, az Am!Li. A Föld napja alkalmából rögtön egy súlyos témával lépett színre a duó. Bár a dal címe Ember, igazából a Föld kizsákmányolásáról szól.
Pokolgép – Kétféle vinylen is megjelenik a ’Metálbomba’
A Pokolgép legutóbbi nagylemeze a Record Store Day alkalmából vinylen is megjelenik a GrundRecordsnak köszönhetően. A gyűjtők egy különleges színes változatot is beszerezhetnek a „lemezboltok napján”.
Def Leppard – Még egy kislemezdal az új albumról
Himnikus új nótával jelentkeztek a Rock And Roll Hall Of Fame sheffieldi hősei, a dal a Def Leppard május 27-én megjelenő albumának a nyitótétele.
Red Hot Chili Peppers: Unlimited Love
Olvasói kritikánk kíméletlen a Red Hot Chili Peppers új albumával szemben. “Ha egy szóval kéne jellemeznem az ’Unlimited Love’-ot, az az erőlködés lenne. Erről a felemásságról mintha tudna maga az alkotás is, az albumzáró Tangelo egyértelműen a ’Californication’-t záró Road Trippin’ emlékére játszik rá. A zárást önreflexív gesztusnak tekintem, amelyben az utolsó akkord visszhangja egyre halványabban visszatér egészen addig, amíg már a forrásvidékét se sejtjük.”
Beneath My Skin – Itt a magyar Linkin Park legújabb dala
Még az X-Faktor ideje alatt született a Beneath My Skin szerzeménye, amelynek egyik versszakát a műsor győztese, Alee írta. A metálos, mégis fülbemászó dallamokról ismertté vált zenekar elárulta, hogy sokszor a Linkin Parkhoz hasonlították őket, ezért illett már egy hangzásban tényleg hasonlót írniuk.
Megjelent Markó Ádám és Kaltenecker Zsolt első közös lemeze
A Special Providence két tagja különleges, kísérletező hangvételű nagylemezzel jelentkezett ’Space Junk’ címmel, amely a népszerű digitális platformokon érhető el.
Jorn – Lemezen a Faith Bloody Faith
Új lemezének címadó dalát mutatta be Jorn Lande. Az ‘Over The Horizon Radar’ albumon rajta lesz az Eurovíziós Dalfesztivál norvégiai döntőjében második helyen végzett Faith Bloody Faith is.
Gotthard 2.0 csúcsra járatva: Gotthard, Sexnuggets – A38 Hajó, 2022. 04. 16.
Bár a Gotthard utolsó négy lemezével nem vagyok maradéktalanul elégedett, élőben még mindig tarolnak. És bár meggyőződésem, hogy Nic Maederrel sohasem jutottak volna olyan magasságokba, mint Steve Leevel, frontemberként és énekesként egyaránt remekül teljesített.
Symphonity – Marco Polo életéről szól a legújabb lemezük
A nemzetközi csapat legújabb lemezéről lerántották a leplet, megérkezett az album dallistája és a lemezen szereplő vendégek nevére is fény derült.
Két év után újra lesz Lovely Days Fesztivál
Július 9-én végre megrendezik a Lovely Days Fesztivált a kismartoni Esterházy-kastély parkjában, ahová 2016-ban költözött a rendezvény. A fellépők között olyan nagy nevek is vannak, mint a Deep Purple, a Uriah Heep, a The Sweet és John Cale.
Walter Trout – Augusztusban jön a ’Ride’
30. szólóalbumát adja ki augusztus 19-én a legendás amerikai bluesgitáros, Walter Trout, amelyről egy dalt már most meghallgathatunk.
CoreLeoni – Három a magyar igazság (meg a svájci is)
A ma este Budapesten fellépő Gotthard gitárosának másik zenekara, a CoreLeoni már a harmadik dalt mutatta be májusban megjelenő harmadik lemezéről. Ez lesz az első, melyre nem Gotthard-klasszikusokat dolgoztak fel, hanem új számokat írtak.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
HammerFall: Hammer Of Dawn
Ami 1997-ben, a grunge térhódítása közepette bátor lépés volt, az 2022-ben biztonsági játék. De a lényeg, hogy a HammerFall szállítja a fogós dallamokat és a Judas Priest ihlette riffeket, ahogy az elmúlt negyedszázadban mindig. Jó ez a lemez, ha nem is világmegváltó, de sokkal jobb, mint a legutóbbi ‘Dominion’.
D’Virgilio, Morse & Jennings: Troika
Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings közös projektje elsősorban azoknak szól, akik szívet melengető dallamokra és emberfeletti énekteljesítményre vágynak. A progresszív műfajt hátrahagyva itt most a dalok és az éneklés öröme lett az elsődleges. Ha lesz folytatás, akkor én több Julia, Everything I Am típusú dalnak örülnék.
Egypercesek #67: Lyle Workman, League Of Lights, Richard Barbieri, Jordan Rudess, Devin Townsend, Suzi Quatro
Lyle Workman új lemezén összefuttatja karrierjének különböző szálait, a Threshold-billentyűs retro-futurisztikus muzsikája merengésre késztet, a Porcupine Tree és a Dream Theater billentyűse pedig egymástól függetlenül nyúltak a hangszínekhez. Devin Townsend bizonyítja, hogy dalai akusztikusan is megállják a helyüket, Suzi Quatro pedig ötvenéves pályafutására tette fel a koronát új anyagával. Olyan színes ez a csomag, mint a húsvéti tojások!
Hooligans: Zártosztály
A Hooligans legénysége nem ragadt bele a saját zenei közhelyeibe, hanem bátran léptek egy nagyot előre és bedurvultak elég rendesen. Ez már nem a háromgenerációs közönség zenéje, ahol a nagyi karján ülve csápol a kisunoka a koncerten, miközben apu-anyu összekapaszkodva ó-ó-óznak.
U.D.O.: Live in Bulgaria 2020 – Pandemic Survival Show
Egy ilyen év után úgy kellett egy ehhez hasonló koncertkiadvány, mint egy falat kenyér! Mert a közönség nélküli raktárkoncertek sótlansága bizonyítja, hogy a zenészek számára igenis szükség van az interakcióra ahhoz, hogy valóban profi, élményszámba menő produkciót tegyenek le az asztalra.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
P.Mobil – Veszprémben is megünneplik a fél évszázados jubileumot
Az áprilisban lezajlott 50 éves jubileumi koncert után a P.Mobil az ország több pontján is bemutatja ünnepi koncertműsorát. December 16-án a Veszprém Arénába érkezik a turné Tunyogi Bernadett és a Mudfield vendégszereplésével.
Steve Gadd – Nálunk startol az Európa-turné
Hétfőn az Erkel Színház színpadán lép fel a Grammy-díjas dobos Steve Gadd, a Berklee College Of Music díszdoktora. Zenekarának tagjai olyan világszerte ismert és elismert zenészek, mint Michael Landau, Travis Carlton, Larry Goldings és Walt Fowler.
Alcohol – A Tankcsapda az előzenekar a jubileumi koncerten!
November 26-án az A38 Hajón ünnepli a 20. születésnapját az Alcohol zenekar, ahol a Tankcsapda hevíti fel a hangulatot. Előtte azonban a tervek szerint megjelenik az Alcohol feldolgozáslemeze, amelynek megjelent a videóval kísért első kislemezdala.
PAIN – Változások a ma esti programban
A két főbanda, a PAIN és az Ensiferum fellép ugyan, de ők is csak a tervezettnél később. A két előzenekar nem tud ma este színpadra állni.
Elephants From Neptune – Boogieland a BuSH-on
Észtország legvagányabb rockzenekara, az Elephants From Neptune a BuSH-on mutatja be új, ’Boogieland’ című nagylemezét november 2-án, az Akvárium Klubban. A többek között a Red Hot Chili Peppers és a Foo Fighters vendégeként is ismert desert rock banda hat év után tér vissza Budapestre, ahol ezúttal a Carson Coma társaságában lépnek fel.