A május 20-án megjelenő új Evergrey-albumot egy háromrészes történettel vezeti fel a svéd progmetál kvintett, egy órával ezelőtt megérkezett a sötét sztori második része.

Evergrey

Arról már beszámoltunk, hogy az Evergrey tavalyi, ’Escape Of The Phoenix’-et követő 13. stúdióalbuma a Napalm Recordsnál jelenik meg ’A Heartless Portrait (The Orphean Testament)’ címmel. Ennek a második előzetese a Midwinter Calls című dal, amely szervesen kapcsolódik az egy hónappal ezelőtt megjelent Save Ushoz, igaz, hogy fordított időrendben, tehát a trilógia első részére is hamarosan számíthatunk, ezt így kommentálta a zenekar:
„A Midwinter Calls a második dal az új albumról, de egyben a második fejezete is egy három videóból álló történetnek, amelyet fordított sorrendben mutatunk be, miért is könnyítenénk meg a dolgot? A dal tele van energiával, és ismét a rajongóink, a göteborgi, a stockholmi és a karlstadi közönség bevonásával készült, ez ám az együttműködés! Alig várjuk, hogy az egész világ együtt énekelje ezt, amikor élőben játsszuk! Reméljük, hogy a videót elgondolkodtatónak, ugyanakkor lelkesítőnek is találjátok. Mi a fontos, kik vagyunk és mi a létezésünk célja? Az ellenszegülés valósággá válik!”
A Midwinter Calls klipjét Patric Ullaeus (Europe, Arch Enemy, HammerFall, Danko Jones) rendezte, az új albumot a göteborgi Top Floor Studiosban vették fel, a hangmérnök Jakob Herrmann (Vola, Amaranthe, Avatar), a keverést és a masteringet Jacob Hansen végezte a Hansen Studiosban (Epica, Volbeat), a producerek pedig Tom S. Englund, az Evergrey frontembere és Jonas Ekdahl, a banda dobosa.

 

Megosztás