A brit blues egyik alapítóatyja nem vonul vissza. Igaz, hogy mi, dekadens európai népség nem valószínű, hogy látni fogjuk koncerten, mert limitált számú fellépéseit már csak kaliforniai otthona közelében vállalja.
Azért megjelent egy album, amire a jól bevált recept alapján nagy neveket hívott meg a zenészszakmából. Itt van Jake Shimabukuro ukulelevirtuóz, Scarlet Rivera hegedűs, Marcus King, az ifjú gitárostehetség és a másik kiváló kezű gitáros, Carolyn Wonderland, aki az elmúlt években került be John Mayall kísérőzenekarába. Meglepetés nincs az albumon, ahogy Mayall utóbbi tíz évben kiadott lemezein sem. Tradicionális és jazzy bluesok jönnek egymás után, ezutóbbi vonal a jobb olyan dalokkal, mint a Got To Find A Better Way vagy a One Special Lady. El kell ismerni, hogy néhány hangszeres rész egészen jól sikerült, különösen a hegedűs betétek – Scarlet Rivera meghívása jó ötletnek bizonyult – vagy Carolyn Wonderland nagyszerű gitárjátéka a címadó felvételen. Több helyen fúvósok is beszállnak, ilyenkor egy kis funkos ízt kap a zene, és az egész albumnak sziklaszilárd alapot ad a Jay Davenport–Greg Rzab ritmusszekció.

Viszont sok az olyan rész, amit már számtalanszor hallhattunk, legyen az zenei alap vagy énektéma, ilyen például a Chills And Thrills is. Nem csak az ismétlés a sok és zavaró, hanem Mayall erőtlen éneke is visszaveti a lemezt, igaz, kilencven felé lehet, hogy nem kellene ezt számonkérni.
Az előző, ’Nobody Told Me’ című album erőteljes, ötletes zenei anyagjához képest ez a lemez csalódás, pont az említett két hiányosság miatt. Valahogy nem érzek életet ezekben a bluesokban, rutinmunka, nem több. De azért örülök, hogy az öreg még mindig aktív.