Legfrissebb a Hard Rockon
Avantasia – Új show, új színpadkép
Teljesen megújult műsorral, és minden eddiginél látványosabb színpadképpel érkezik Európa fesztiváljaira – köztük a FEZEN-re – idén az Avantasia.
2 Coldplay közt 1 Bring Me The Horizon?
A Coldplay 3 koncertet ad a Puskás Arénában, de június 16. és 18. között van egy pihenőnap, amikor viszont a 4 főre fogyatkozott Bring Me The Horizon veszi be a Budapest Parkot. A Kool-Aid koncertváltozatából azt is megtudhatjuk, hogyan.
All For Metal – A metál isteneiről énekel a Lordi előzenekara
Augusztusban új lemezzel jelentkezik a német-olasz All For Metal csapata, akiknek új albuma a „metál isteneiről” fog szólni, a címadó dalnak most megérkezett a képi verziója is. Nálunk március 23-án, azaz ma este lépnek fel a Lordi előzenekaraként.
Alcohol – Csövi javulóban, nekiugranak a nyári buliknak
Az Alcohol zenekar frontembere gyógyulófélben, a zenekar már próbál a nyári fellépésekre, ősszel pedig pótolják az elmaradt lemezbemutató turnét.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Caligula’s Horse – A remény felé
A King Crimson, a Steely Dan és az Opeth hatásain alapuló sokszínű és érzelmes zenét játszó Caligula’s Horse történetének új fejezete a Golem című kislemezzel kezdődik, és a januárban érkező ’Charcoal Grace’ című albummal folytatódik.
Vörös István újabb nagy hepajra készül
Szokásos évbúcsúztató koncertjét, az Óévi Nagy Hepajt ezúttal az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban tartja Vörös István, ahol koncert után akár a ‘Hallgass, ha jót akarsz!’ sorozat most megjelent 8. részét is dedikáltathatjuk.
Alestorm – Sérülten is ledózerolják Európát
Közel egy hónapos Európa-turnéra indult az Alestorm, az első fellépésen a rajongók azzal szembesülhettek, hogy a frontember felkötött kézzel áll a mikrofon mögött. Hétvégenként a német Saltatio Mortis zenekarral karöltve adnak dupla headliner műsorokat, legközelebb Bécsben csíphetők el.
Black-Out – 2 és fél órás koncerttel készülnek a 30 éves jubileumra
Egy hét múlva, november 18-án a Barba Negra Red Stage-en ünnepli 30. születésnapját a Black-Out. A jó ideje nem koncertező zenekar extra hosszú műsorral és különleges vendégekkel készül a megismételhetetlen alkalomra.
Beavis and Butt-Head újratöltve – Letapossák a Z generációt!
Ha te is az amerikai MTV műsorain nőttél fel, lehetetlen, hogy ne ismernéd Beavis and Butt-Head kalandjait, amihez most két évadnyi folytatást rendelt be a Comedy Central.
Pain Of Salvation – Az első teljes dal az új lemezről
Három évet kellett várnunk a svéd csapat új albumára, az augusztusban érkező ’Panther’ első teljes dalát, az Acceleratort viszont most elérhetővé tette a kiadó.
Brian Howe utolsó dala
A nemrég elhunyt ex-Bad Company énekes utolsó dalában, a Going Home-ban a halálról meditál és ami utána jön. Mondhatni, profetikus.
Bródy János – Szerinte gáz van
’Gáz van, babám!’ címmel új albummal jelentkezik szeptemberben Bródy János, a magyar rockzene éneklő poétája. A felvételeket nem olyan rég fejezték be, kisebb előzetest már most meghallgathatunk.
Van Halen – Új idők, új marketing
A Van Halen marketingesei igyekeznek a legjobbat kihozni a jelenlegi járványhelyzetből: a Frankenstein-mintás fejfedőket szájmaszknak adják el!
Együtt az Omen-család!
Igazi családias dalt készített az Omen, melyben nemcsak a korábbi énekesek, Bivi és Kori énekelnek együtt Stulával, de ott penget Sárközi Lajos és Szijártó Zsolt, valamint Vörös Gábor basszusgitáros is A család című nótában.
Thundermother – Rockballada a svéd csajoktól
Több mint két hónap után újabb ízelítő gurult le a svéd rocker csajok új lemezéről, ami ezúttal egy érzelmes ballada. Az új album, a ’Heat Wave’ már a kanyarban van!
Mike Portnoy dobol John Petrucci szólólemezén
Végre megérkezett a hír, amelyre egy évtizedig vártunk: John Petrucci és Mike Portnoy ismét együtt dolgoztak. A közös terep a gitáros szólólemeze!
Neal Morse – „A címválasztás egy egyszerű félreértésen alapul”
Új szólóalbummal jelentkezik ősszel Neal Morse. A zenész elárulta, hogy az album címe egy félreértés szüleménye, a felesége vastagon benne van abban, hogy ’Sola Gratia’ névvel érkezik a lemez.
Dorothy – Új dalban debütál az új gitáros
Új dallal és videóklippel jelentkezett a Dorothy, akik a közelmúltban döntöttek úgy Blahó Brigi gitárossal, hogy külön utakon járnak tovább.
Sorcerer: Lamenting Of The Innocent
A Sorcerer a harmadik sorlemezével bebiztosította előkelő helyét a legnagyobb doom metal bandák páholyában, azt gondolom, a műfajban jelenleg nem sok izgalmasabb kompánia van a svédeknél. Ki merem jelenteni azt is, hogy az elmúlt években az Epikus Doom Metal talán az eddigi legtündöklőbb fénykorát éli!
Jon Schaffer – Ilyen lesz az Iced Earth-főnök könyve
Két felvételt már meghallgathatsz az Iced Earth-vezér, Jon Schaffer könyvének kísérő CD-jéről. A szóban forgó mű, a ’Wicked Words And Epic Tales’ már előrendelhető.
Evanescence – The Game Is Over: a második dal az új lemezről
Még mindig nem tudni, hogy pontosan mikor érkezik az Evanescence új lemeze, azonban már a második dalt is lecsekkolhatod róla. Megéri!
Tim „Ripper” Owens – Így énekel musicalt
1970-ben Ian Gillan előadásában hallhattuk a Gethsemane-t Andrew Lloyd Webber ’Jézus Krisztus szupersztár’ rockoperájából, most – fél évszázad elteltével, egy afféle jubileumi ajándékként – Tim „Ripper” Owens is nekiveselkedett a dalnak, méghozzá a Tourniquet dobosának közreműködésével.
Ziskó Olivér – Derek Sherinian is játszik a készülő lemezén
Különleges lemezen dolgozik Ziskó Olivér. A dobos rengeteg kiváló zenésszel rögzíti albumát, melyen Derek Sherinian is közreműködik, akit többek között a Dream Theaterből és a Sons Of Apollóból ismerhetünk.
Poema Arcanvs – Csillagporos magány Dél-Amerikából
Ha az egyre magára találó nyár közepén kedved támad egy kis őszillatú borongósságra, és még a ’90-es évek klasszikus doom/death metaljának hangzását is nagykanállal fogyasztod, akkor a figyelmedbe ajánljuk a szépen csengő Poema Arcanvst, akik egyenesen Chiléből hozzák el a társtalanság csillagporos emlékeit.
Egypercesek #58: Eric Steckel, Jarboe, Long Distance Calling, Neil Young, Blue Öyster Cult
Az élet néha nem várt dolgokat hoz. Eric Steckel fiatalon szívta magába a bluest, a Mississippi deltájánál született Jarboe viszont avantgárd zenéjében a buddhizmusból merít. A Long Distance Calling mintha a távolsági hívásnál mindig más körzetszámot tárcsázna, Neil Young a vén rókák nyugalmával kapja elő 45 éves lemezét, a Blue Öyster Cult pedig koncertfelvételek kiadásával melegít be új lemeze előtt.
Metallica – Utazz velük Kolumbiába!
Ezen a héten Kolumbiába utazhatsz James Hetfieldékkel, ugyanis a csapat egy 1999-es bogotai koncert felvételével ajándékozta meg híveit.
Blue Öyster Cult – Így játszottak a Stone Free fesztiválon
Nagyon belehúzott a Blue Öyster Cult, ugyanis azon kívül, hogy új stúdióalbumon dolgoznak, egyéb kiadványokkal is meglepik a rajongókat ebben az évben. A következő felvonás egy koncertlemez, amibe már bele is kukkanthatsz.
Scorpions – Szerepelj az új videóklipjükben!
Szeretnél szerepelni a Scorpions új klipjében? Erre most nagy esélyed van, ugyanis a német rockerek csak a te segítségedre várnak, hogy veled együtt készíthessék el a Sign Of Hope videóját.
Gilby Clarke – Új dal a Guns N’ Roses egykori gitárosától
Gilby Clarke, a Guns N’ Roses egykori gitárosa új szólólemezt ad ki az év folyamán, aminek már kagylózhatod is a címadóját The Gospel Truth címmel.
Steve Riley’s L.A. Guns – Itt a második új dal
Well Oiled Machine címmel újabb húzós rockdallal jelentkezett Steve Riley bandája. Érdemes meghallgatni, hogyan játszik a másik L.A. Guns!
Unleash The Archers – A jó és a rossz örök harca az új lemezen
Ha szereted a 3 Inches Of Blood, a Crimson Shadows vagy az Into Eternity zenéjét, esetleg Helloween-, Gamma Ray-, netán Iron Maiden-rajongó vagy, akkor csekkold le az Unleash The Archers új dalát!
McStine & Minnemann: McStine & Minnemann
Nem egy könnyen emészthető album, lehet, hogy csak sokadik alkalomra fog beérni, és kell nyitottság is, de idővel rájövünk, hogy egy kiváló, zeneileg sokrétű lemezzel van dolgunk. Zene a huszonegyedik századi zaklatott ember számára.
Redemption – Így játszanak együtt Chris Polanddel
Lemezen már hallhattad, most viszont lecsekkolhatod, hogy élőben hogyan játszik együtt a Redemption a Megadeth egykori gitárosával, Chris Polanddel. A felvétel a csapat új koncertkiadványán kap helyet.
Phil X – Új klip a Bon Jovi gitárosától
Új lemezre hangol Phil X, a Bon Jovi gitárosa, amiről korábban egy dalt már bemutatott Right On The Money címmel. Az új dalhoz klip is készült.
Mike Portnoy – Elérhető a teljes Chris Squire emlékkoncert
Öt éve hunyt el a Yes alapító basszusgitárosa, Chris Squire. Az évforduló alkalmából teljes egészében megjelent az a koncert, melyet Mike Portnoy és barátai adtak a 2015-ös Cruise To The Edge fesztiválon.
Blue Öyster Cult – Masszív lemezzel támadnak a kultisták
Közel 20 év után új stúdiólemezt készít a Blue Öyster Cult. Az idén ősszel érkező ‘The Symbol Remains’ igazi szörnyetegnek ígérkezik, ugyanis 14 dalt foglal magába.
KISS – Itt a picture disc újrakiadása a ‘Double Platinum’ albumnak
Úgy látszik, a 2020-as turné elmaradása érzékenyen érintette a KISS csapatát, ezért még inkább rágyúrtak a merch-üzletágra.
Heathen – Vadonatúj dal tíz év után!
A The Blight című dal szöveges videójával alapozzák meg a hangulatot a Bay Area thrasherek az ősszel megjelenő új nagylemezükhöz.
Chris Slade – „Sokkolt Brian távozása”
Chris Slade felidézte azokat az időket, amikor Phil Rudd helyére lépve két frontember mögött is dobolt rövid időn belül. Arról is mesélt, hogy az AC/DC „mindig a kellő időben lépett színpadra.” Kivéve talán egyszer, Budapesten!
Disciples Of Verity – Corey Glover új bandája
A Living Colour körül megállt a levegő, Corey Glover unatkozik. Új all-star bandájával egy újfajta crossover metalt kovácsolt össze. A legújabb dalukban közreműködő Morgan Rose (Sevendust) szerint az új nóta „k*rvára hasít!” Szerinted?
Stryper – „Ez a remény, az inspiráció és a fény lemeze”
Mennydörgő új dallal jelentkezett a Michael Sweet vezette Stryper. A csapat továbbra is nagyon ihletett formában van, amit az új dal is bizonyít.
Deftones – Csak jövőre, de jönnek Budapestre
Megvan a budapesti Deftones-koncert dátuma, úgyhogy ha szeretnéd megnézni a sacramentói srácok buliját, akkor repülj rá a folytatásra!
Robby Krieger – Új dal a The Doors gitárosától
Hamarosan új albummal jelentkezik a The Doors gitárosa, Robby Krieger, amivel tovább ismerkedhetsz a negyedik kislemezdalnak köszönhetően. Megéri meghallgatni!
The Tangent – A progresszív rock nem múzeumi darab
A prog aranykorába utazhatsz vissza a The Tangent új dalával, mely a Life On Hold névre hallgat. El sem tudunk képzelni ennél jobb napindító dalt, úgyhogy hallgasd meg te is!
JD Simo – A Motown és Woodstock közötti hiányzó láncszem
A Motown és Woodstock közötti hiányzó láncszemnek tartott gitáros-énekes augusztus végén érkező új albumáról kijött az első kislemez, ami a karanténhelyzet szülte reakciók következménye.
Boris – Punk, stoner rock és sludge metal a japán kultbandától
Július 3-án huszonhatodik nagylemezét adja ki ’No’ címmel a Boris, amiről Loveless címmel egy eszeveszett új dal már meg is hallgatható.
Amaranthe – Vírusszerűen terjed az új daluk
Új dallal és a hozzá kapcsolódó klippel jelentkezett az Amaranthe, ráadásul a Viral valóban vírusszerűen terjed a neten, pedig még csak most szabadult rá a világra.
Nick D’Virgilio – Így játszik együtt a Cheap Trick gitárosával
A mai napon kerül boltokba Nick D’Virgilio új szólóalbuma, amiről a Cheap Trick gitárosával készített In My Bonest csekkolhatod le.
Legfrissebb a Hard Rockon
Dee Snidernek nem hiányzik az állandó turnézás
Kenny Aronoff podcastjében Dee Snider visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még folyamatosan úton volt a Twisted Sisterrel, és szembeállította azt jelenlegi bandája nyugisabb tempójával. „Most a Kings Of Chaosszal nincs rajtam nyomás.”
Felemelő katarzis: Gojira, Conjurer, Urne – Barba Negra, 2023. 06. 12.
Az Urne jó volt, a Conjurer nekem nem tetszett, de a Gojira nevű szörnyeteg újra elhozta a felemelő katarzist. Én azt sem bánnám, ha egy év múlva ugyanígy állhatnék a keverő kordonjának támaszkodva a kezdésre várva, mert úgy érzem, hogy sok van még bennük.
Dream Theater – Új klippel hangolnak a Dreamsonic turnéra
Pénteken elstartolt az Amerikai Egyesült Államokban a Dream Theater által életre hívott ‘Dreamsonic 2023’ turné, mely Devin Townsend és az Animals As Leaders csatlakozásával minifesztivállá bővülve járja Amerikát, a ráadásban közösen zenélve. Ebből az alkalomból bemutatták az Answering The Call klipjét is.
Szikora Róbert nekiment Alice Coopernek
Szikora Róbert nem először tetszeleg a nemzet szemforgató hamis papja kéretlen szerepében, ezúttal a rocktörténelem megkerülhetetlen figuráját, a hazánkban hamarosan újra fellépő Alice Coopert kezdte ki a sajtóban. Ez az olcsó figyelemfelkeltés meglehetősen szánalmas, szebb lenne a világ, ha inkább a gidáit legeltetné a végtelen csikidámmezőkön.
Joe Bonamassa – Új dal 1974-ből
Joe Bonamassa a nagy sikerű ‘Blues Deluxe’ album megjelenésének 20. évfordulójára kiadja a folytatást, amely javarészt ismét tisztelgés a nagy elődök dalainak újraértelmezésével.
Méltó befejezés Budapesten: Dan Patlansky – Analog Music Hall, 2023. 06. 02.
Hatodik alkalommal állt színpadra Budapesten Dan Patlansky zenésztársaival, hogy ismét itt zárja aktuális turnéját. Egy olyan hét méltó zárása volt ez számomra, amikor 5 nap alatt ez a negyedik koncertem volt. Micsoda koncertek, atya ég! Legendák egymás után, egyre jobb bulikat nyomtak napról napra. Így ez a péntek méltó befejezése volt Dan turnéjának és a hetemnek is.
Ben Granfelt – Születésnapi hálaadás
Ma, azaz éppen Ben Granfelt 60. születésnapján jelent meg 20. szólóalbuma, mely tisztelgés azon példaképek előtt, akik hatással voltak gitárstílusára. A ‘Gratitude’ dalait szeptember végén élőben is meghallgathatod az Analogban, ahol ezúttal kivételesen előzenekara is lesz Son Henry alaszkai lap-steel gitáros személyében.
Feed The Fears – Hány év kell még?
A Falakon át című dal után most egy ultradallamos, ugyanakkor feszes alapokkal rendelkező zenével jelentkezik a miskolci Feed The Fears zenekar.
Elhunyt Treat Williams
71 éves korában motorbaleset áldozata lett Treat Williams filmszínész, akinek neve elválaszthatatlanul összefonódott a ’Hair’ című zenés kultfilmmel, amely világhírt hozott számára.
Alice Cooper jó útra tér
Több mint 50 évnyi színpadi szereplés után nem ismeretlen számunkra Alice Cooper, új albumának első kislemezdalában mégis bemutatkozik: I’m Alice. A shock rocker persze nem hagy fel az ijesztgetéssel, de augusztusban megjelenő új lemezének a ‘Road’ címet adta.
FEZEN – Másfél hónap a fehérvári fesztiválig
Senkinek nem kell bemutatni a FEZEN-t, a Fehérvári Zenei Napokat, lépett már fel itt a Europe, a Judas Priest, Yngwie Malmsteen, Alice Cooper, a Helloween pedig már harmadszor érkezik a fesztiválra, de rajtuk kívül is számos hazai és külföldi fellépő vonzhatja a rockereket. Lássuk az idei felhozatalt részletesen!
Sabaton – Világméretű kampánnyal csábítják az embereket a múzeumokba
“History Rocks” néven múzeumokat érintő kampányt indít útjára a svéd csatametálos alakulat, a Sabaton, amihez kapcsolódóan novemberben megjelenik a zenekar ’The War To End All Wars – The Movie’ című animációs filmje. A kezdeményezéshez magyar múzeumok is csatlakozhatnak.
Heathen – Felszólalnak a tömegmanipuláció ellen
Új szakaszba lépett a Heathen ’Empire Of The Blind’ lemezének promóciós hadjárata. Szöveges videó kíséretében már a Doug Piercy, Gary Holt és Rick Hunolt közreműködésével készült album címadó dala is meghallgatható.
Tim Bowness – Animációs kisfilmen a Northern Rain
Megérkezett Tim Bowness második új dala, ami a hamarosan megjelenő új lemezén kap helyet. A szóban forgó dalhoz egy látványos animációs klip is készült.
Robby Krieger – Aki Doorst vár, csalódni fog
A The Doors gitárosának jövő héten jelenik meg az áprilisról augusztusra csúszott szólólemeze, a kiadvány tartalmából ez már az ötödik dal, amit előzetesen nyilvánosságra hoztak, ezek alapján egy erős jazz-rock lemez várható.
Steve Howe: Love Is
Egy nagyon sokrétű, mégis fogyasztható album született, mely a legmagasabb zenei igényeknek is megfelel. Progresszív rock ez a javából, ám lazábban, könnyebben, mint amit először gondolunk a műfajról.
Ellefson – Ezúttal Judas Priestet játszik a Megadeth bőgőse
A legutóbb bemutatott Def Leppard-dal után most egy Judas Priest-dalhoz nyúlt David Ellefson. A Megadeth basszere olyan zenészekkel hozta össze a szóban forgó feldolgozást, mint például Gus G., Andy James és Dave McClain.
Blind Guardian – Új dalt játszottak Wackenben
Persze nem a megszokott színpadon játszottak Hansiék, hanem a Wacken virtuális pódiumán, ahol eljátszottak egy új dalt is Violent Shadows címmel.
Black Stone Cherry – „Ez a lemez olyan, mint egy újjászületés”
Súlyos új dalt szállított le a Black Stone Cherry. A kentuckyi gárda Again című dala az októberben érkező albumukon kap helyet, mellyel Ben Wells szerint „be akartuk bizonyítani, hogy még mindig tökösek vagyunk”.
Mobilmánia – Összeszedték magukat a roncsaikból
A Mobilmánia sem tétlenkedett a koncertmentes időszak alatt, és elkészítettek egy új dalt, mely a Holnap a roncsokból névre hallgat.
Vicious Rumors – „Rengeteg energia és lendület áramlik a lemezen”
Dinamikus és élénk albumot ígér a Vicious Rumors a ’Celebration Decay’ képében, amiről már a második dal, a Pulse Of The Dead is meghallgatható. Igazuk van a srácoknak?
Aces High Chris Jericho, Nita Strauss és Phil Demmel előadásában
Végre meghallgathatjuk, hogyan játszik Iron Maident a Chris Jericho, Nita Strauss, Phil Demmel, Johnny Christ és Josh Villalta felállású The Wheelblocks. „Tegyük fel, hogy az Iron Maiden egy új csapat, és ez a daluk 2020-ból.”
Twister – Zuhanórepülés felfelé
Javában készül a negyedik Twister-lemez, aminek első előzetese a Zuhanórepülés, mely egy kicsit eltér a zenekar által eddig mutatott irányvonaltól.
Dynazty: The Dark Delight
Végre választ kaptunk arra, hogy merre halad tovább a Dynazty, és örömmel hallom, hogy nem ismerős vizekre. Nils Molinék mertek újítani, ugyanakkor annak nem örülök, hogy több szállal is az Amaranthe világához kötődtek.
Alestorm – Kalózok szállták meg a magyar tengert
Cápatámadás, fűnyírás, vízibiciklizés, Freddie Mercury-imitálás, ezek mind teljesen normális dolgok egy Alestorm-klipben.
Sólstafir – Új dal az izlandi kvartettől
Ősz végén érkezik az izlandi cowboyok hetedik sorlemeze, az ’Endless Twilight Of Codependent Love’, melyben tökéletesen ötvözték azokat a kontrasztos hatásokat, amelyek az évek során inspirálták a zenekart.
John Petrucci – Teszteld Petrucci és Portnoy első közös munkáját!
Bár pontos megjelenési időpontot még mindig nem tudunk, de az első önálló dal, a Terminal Velocity megérkezett John Petrucci második önálló anyagáról, melyen tíz év után először ismét együtt dolgozott Mike Portnoyjal. (Update: Közben megjöttek a részletek.)
Sabaton – Koncertezés maszkban
A karanténidőszak előtti turnéból összevágott újabb koncertvideóval jelentkezett a Sabaton. A mai maszkviselős helyzetben különösen aktuális ez a klip, melyben gázmaszkban játszik a teljes legénység.
Flying Colors – Így szólt a Kayla Londonban
„Ritkább, mint egy ufó” – így vezette fel Mike Portnoy a Flying Colors szeptemberben érkező harmadik koncertfilmjét. A film tartalmából egy debütlemezes dal előadását láthatjuk második részletként.
Omega Diatribe – Büntet az új dal: Mirror Neuron
A következő hónap elején érkezik a budapesti groove metal csapat újdonsága, a ’Metanoia’, melyről az egyik legszélsőségesebb dalt osztották meg másodikként.
Pokolgép – A jubileumi arénakoncert DVD-n
2018-ban, a 35 éves jubileumát ünneplő Pokolgép Aréna-koncertjének első felében a jelenlegi felállás lépett a színpadra, túlzás nélkül teljes életművet átfogó, széles merítésű műsorral.
Alcatrazz: Born Innocent
Hála a sok vendéggitárosnak, akik egyben dalszerzőkként is jeleskedtek, az Alcatrazz igazán változatos lemezzel tért vissza 34 év után.
Lynch Mob – „Ezt a nevet most megbocsáthatatlan megtartani”
Befejezi működését a Lynch Mob. A banda főnöke, George Lynch leginkább a csapat neve miatt döntött így, legalábbis ez derül ki egy friss nyilatkozatából.
Gojira – Fogják a cuccukat és lelépnek innen
Nem kell megijedni, a francia gárda nem hagy itt minket, sőt új dallal jelentkeztek Another World címmel.
King King – Újra együtt a Nimmo testvérek
Már a második dalt osztja meg teljesen új felállásban felvett albumáról a King King. Az új összeállítás különlegessége, hogy közel 20 év után ismét együtt játszik a két Nimmo testvér!
Steven Wilson – Így került Elton John a közelgő lemezére
A korszakos zseni, Steven Wilson mindig villant valami különlegeset új lemezein, ezúttal abba avatott be minket, hogyan került Elton John a képbe.
MoneyRoll – Lírai dal a P. Box-tagok friss zenekarától
Már a második dal is meghallgatható az elsősorban a debreceni P.Box tagjaira épülő MoneyRolltól. A Mitől jó? egy lassabb szerzemény, ami azért különleges, mivel ebben hallható Sándor József „Günter” gitáros leghosszabb szólója.
Metallica – Így szól szimfonikusokkal a Moth Into Flame
Hamarosan otthon is megnézhetjük a Metallica ’S&M2’ koncertfilmjét, amiről most a ’Hardwired…to Self-Destruct’ egyik dala, a Moth Into Flame csekkolható le Jamesék és a San Franciso Symphony közös előadásában.
Koncertajánlók
Kíváncsi vagy, kik jönnek hozzánk az elkövetkezendő hetekben, hónapokban? Akkor olvass tovább és mindenre fény derül!
Little Caesar – Először Budapesten a kultikus hard rock banda
A koronavírus a Litte Caesar első magyarországi fellépését is keresztülhúzta, de megvan a pótlás időpontja: jövő ősszel jön hozzánk a Los Angeles-i gárda.
Oceans Of Slumber – Az Antimatter énekesével készítettek új dalt
Az Oceans Of Slumber magasabb fokozatba kapcsolt új albumuk népszerűsítésével, ismét klipes dallal jelentkeznek, jó szokásukat folytatva vendégénekessel, Mick Moss-szal (Antimatter).
Deep Purple: Whoosh!
Többre számítottam, nem tagadom. Ian Gillan kényelmes énekdallamokkal rakta tele a nem túl kiemelkedő zenei alapokat, a ritmusszekció pontos, ám semmi különöset nem nyújt. Egyedül Don Airey exponálja magát. Megbízható, rutinos munka, ám egy Deep Purple-től nem ezt várja az ember.
The Dead Daisies – Előzenekarból headliner
Úgy volt, hogy a Judas Priest előtt lépnek föl idén, helyette főzenekarként jönnek a következő évben! A Rock Hangjával az élen koncertezik jövőre a Dead Daisies, és Budapestre is benéznek a Those Damn Crows társaságában.
Deathstars – Átütemezték az átütemezett turnét
Whiplasher Bernadotte énekes így kommentálta a dolgot: „Kimondom a nyilvánvalót, lehetetlen úgy megcsinálnunk a turnét, ahogy a pandémia előtt átütemeztük!”
A Spotify főnöke beszólt a zenésztársadalomnak
Kapott is a pofájára rendesen Daniel Ek, a Spotify első embere, miután elmagyarázta, hogy szerinte mi a siker titka.
divideD – „Irány a part, don’t turn away!”
Új videóklipet készített a divideD zenekar a július elején a HammerWorld magazin mellékleteként megjelent ’Behind Your Neon Eyes’ lemez egyik fogós tételéhez.
The Devil’s Trade – A spontaneitás és a kemény munka találkozása
A Season of Mist kiadásában augusztus 28-án megjelenő lemez címadó dalához kissé ad hoc módon született meg a harmadik klip. Makó Dávid ezúttal a The Call of the Iron Peak című tételt tette nyilvánossá egy borongós videó kíséretében.
Morse / Portnoy / George: Cover To Cover Anthology (Vol. 1-3)
A The Neal Morse Band alapító hármasa ismét összeült, hogy kedvenceit eljátssza. Ők is tudják, hogy ezek a kiadványok nincsenek versenyben egy ’The Great Adventure’-rel, egyszerűen csak dőljünk hátra és élvezzük!
DGM – Visszatért az olasz Symphony X
Flesh And Blood címmel meghallgatható az olasz DGM új dala. A gárda négy év után tér vissza új albummal, mely a tizedik lesz a sorban.
Ian Gillan – „Olyan nekem ez a dal, mint a gyülekezeti eufória”
A Deep Purple frontembere, Ian Gillan egy minapi interjúban a zenekar leghíresebb daláról, a Smoke On The Waterről mesélt.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Testament: Titans Of Creation
A Testament újra megmutatta, hogyan kell thrash metalt játszani. Összességében az előző négy lemezt egymás mellé téve nem sok újdonságot fedezünk fel (nem is ezeknek az öreg rókáknak kellene feltalálni újra a spanyolviaszt), de ez cseppet sem számít akkor, amikor ilyen izgalmas dalok születnek a műhelyükben.
Ossian: Csak a jót
Az Ossian most sem definiálta újra magát, de sikerült összehozniuk néhány koncertkedvencet, amelyek nehezen fognak kikopni a programjukból. Aki pedig hozzám hasonlóan titkon még mindig reménykedik abban, hogy visszatérnek a gyökerekhez, az adja fel és engedje el, mert Endréék köszönik szépen, nagyon jól elvannak ebben a zenei közegben.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
John O’Hara játszik majd a győri ’Concerto’ előadáson
Nyilvánosságra hozták, ki lesz a billentyűs Jon Lord kultikus művének győri előadásán novemberben.
Négynapos Retro Tabán – Ilyen még úgyse volt
Az elmaradt hagyományos május elsejei Tabán-koncertet júliusban már pótolták, mától viszont négy egymást követő napon élvezhetjük a koncerteket. Szombaton Török Ádám is visszatér a városba, Papp Gyuszival az oldalán.
Anthrax – 40 éves jublileumi buli jövőre a Barba Negrában
Bár idén ünnepli 40. születésnapját a thrash legenda, a jubileumot egy 28 dátumos, teljes európai headliner turnéval egészítik ki 2022 őszén. A sorozat keretében az Anthrax Budapestre is ellátogat 2022. október 31-én.
Sakk-Matt – Mattot adtak az időnek
Több mint ötven év kellett ahhoz, hogy a legendás magyar gitárkirály, Radics Béla zenekarának felvételei teljes egészében és megfelelő minőségben lemezre kerüljenek. És ha már idáig eljutottunk, rögtön kihozták vinylen is! Sakk-matt!
TÁBOR Fesztivál 2021 – Alsóörs, 2021. 08. 25-28.
“Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton-parton…”
Idén már 13. alkalommal rendezik meg a TÁBOR Fesztivált (ex-Zorall Sörolimpia), a rendezvénynek az alsóörsi Pelso Camping ad otthont. Az elmúlt évek során a zenekari táborból szép lassan országos szinten meghatározó rockfesztivál lett. 2019-ben a hetijegyek elfogytak, ráadásul a pénteki és szombati napokon is sikerült behúzni a teltházat.