A King Crimson, a Steely Dan és az Opeth hatásain alapuló sokszínű és érzelmes zenét játszó Caligula’s Horse történetének új fejezete a Golem című kislemezzel kezdődik, és a januárban érkező ’Charcoal Grace’ című albummal folytatódik.

Caligula's Horse

A Jim Grey (ének), Sam Vallen (gitár), Josh Griffin (dob) és Dale Prinsse (basszusgitár) felállású Caligula’s Horse az igen jól sikerült 2020-as ’Rise Radiant’ után új albummal jelentkezik 2024 elején. A ’Charcoal Grace’ az ausztrál zenekar hatodik stúdióalbuma, amely a nyers rockzenét mély érzelmekkel ötvözi. A lemez abból a reménytelenségből fakadt, amelyet a világjárvány kényszerített a zenekarra. A zenekar számot vetett ennek az időszaknak a tapasztalataival és eredményeivel, egy reményteljesebb jövő felé kívánnak haladni ezzel az anyaggal. Az album középpontjában a négy részre osztott címadó dal áll, a 24 perces tétel belemerül a lemez alaptémáiba: a kapcsolat, az elidegenedés és az emberek viselkedése kényszerhelyzetben.
A Golem az első kislemez a január 26-án megjelenő anyagról, erről így nyilatkoztak: „A Golem arról szól, hogyan küszködtünk mindannyian az elvárások súlya alatt a világjárvány idején. Ezt a súlyt zenészként fokozottan éreztük, hiszen csapdába estünk, és fogalmunk se volt arról, hogy mikor, vagy egyáltalán visszatérhetünk-e az általunk ismert élethez, miközben éreztük az egyre növekvő nyomást, hogy létrehozzuk a következő művünket. Bár ez a mi konkrét tapasztalatunk, a Golem témáihoz mindenki kapcsolódhat. Ez egy súlyos nóta, a riffekre és a ritmusokban rejlő hajtóerőre helyezve a hangsúlyt.”
Az Inside Out Music webshopjában már előjegyezhető elő a ’Charcoal Grace’ fekete és barack színű vinyllemezen, hazai forgalmazóknál még csak a digipak CD-vel találkoztunk.

 

 

’Charcoal Grace’ dallista:

01. The World Breathes With Me
02. Golem
03. Charcoal Grace I: Prey
04. Charcoal Grace II: A World Without
05. Charcoal Grace III: Vigil
06. Charcoal Grace IV: Give Me Hell
07. Sails
08. The Stormchaser
09. Mute

Caligula's Horse

Megosztás