fbpx

Már a második dal is meghallgatható az elsősorban a debreceni P. Box tagjaira épülő MoneyRolltól. A Mitől jó? egy lassabb szerzemény, ami azért különleges, mivel ebben hallható Sándor József „Günter” gitáros leghosszabb szólója.

MoneyRoll

Lassabb, lírai szerzeménnyel folytatja bemutatkozó dalainak sorát a MoneyRoll. Ezúttal a Mitől jó? című dalhoz készített szöveges videót a P. Boxból ismert Sándor József „Günter” gitáros, Ferenczi Tibor „Cézi” basszusgitáros, Szabó Krisztián billentyűs, Kovács Tamás dobos és Asztalos Attila „Paszti” énekes alkotta zenekar.

Günter: „Eredetileg egy rövidebb szólóbetétet gondoltam a dalba, de a többiek elkezdtek győzködni, hogy egyszer végre ne az órát nézzük, hanem legyen egy valódi, ízig-vérig gitárszóló, akármilyen hosszú is. Manapság ugyanis ez már nem divat, mindenki arra figyel, hogy a rádiók nem adnak le dalokat, ha hosszú szólók vannak benne. Krisz viszont azt mondta, hogy ilyen szempontok alapján sose készült volna el egy Child in Time, vagy Stairway to Heaven, úgyhogy csak játsszak annyit amennyi jól esik. A többiek is így gondolták, úgyhogy ez lett a leghosszabb szólóm, remélem tetszik majd a közönségnek!”

Krisz hozzátette: „Ez úgy volt, ahogy Günter mondja. Úgy érzem, hogy ez a dal két részre bontható, és a szóló egy sokkal komorabb hangulatú, szinte önálló rész lett benne, de szerintem nagyon nagyot gitározik Günter.”

A dalról Paszti mindössze ennyit mondott: „Vannak olyan típusú emberek, akik elmenekülnek, de akiről ez a dal szól, azt van, aki várja…” „Mindenképpen szerettük volna megmutatni a líraibb oldalunkat is a nagyérdeműnek, így nem kellett sokat hezitálnunk, hogy ez legyen a következő dal – mondta Kovács Tamás dobos. – Paszti hangja igazán jól passzol ehhez a számhoz, remélem, a közönségünk olyan nagy örömmel fogadja ezt a szerzeményt, mint ahogy mi készítettük.”

Cézi: „Az alapötlet régebb óta megvolt, de nem volt biztos, hogy milyen irányba visszük a dalt. Nem egy lassú számnak készült eredetileg, de végül ebbe az irányba fejlődött, és szerintem egy izgalmas dal lett belőle.”

A MoneyRoll aTaláld meg az utaddal mutatkozott be egy hónapja. A zenekart a debreceni P.Box zenészei alapítottak, a formáció 2020 márciusában bontott zászlót Hajdú-Bihar megyében, és a klasszikus rockzenei örökség legnemesebb hagyományait követve, újszerű megszólalással – elsősorban a hazai közönséggel – szeretnék megismertetni saját dalaikat, angolszász – ha úgy tetszik, amerikai – hangzású nevüket meghazudtolva magyar nyelvű, igényes dalszövegekkel.

 

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás