Már a második dalt osztja meg teljesen új felállásban felvett albumáról a King King. Az új összeállítás különlegessége, hogy közel 20 év után ismét együtt játszik a két Nimmo testvér!

King King

A skót zenekar teljesen megújult felállásban adja ki ötödik stúdióalbumát ’Maverick’ címmel. Egyedül az együttes vezetője, Alan Nimmo maradt meg abból a tagságból, melyet élőben is élvezhettünk az A38 Hajón.

 

 

Október 16-án jelenik meg az új lemez, mely LP-n és CD-n is kapható lesz, továbbá mindegyik formátumhoz jár egy bónusz CD is egy hatszámos koncertfelvétellel. Mélyreható változások történtek náluk, hiszen a zenekarvezető Alan Nimmo gitáros-énekes kivételével teljesen kicserélődött a zenekar tagsága, olyannyira, hogy öttagú lett a formáció, már két gitáros gondoskodik a teltebb hangzásról. Mégpedig nem is akárki a második gitáros: Alan testvére, Stevie Nimmo, akivel 1995-től nyomultak The Nimmo Brothers néven, mielőtt 2009-ben elhatározták, hogy külön-külön folytatják, ekkor született meg a King King. Ezt követően 2012-ben készítettek utoljára közös lemezt. „Nagyszerű volt az új társakkal a munka, életet hoztak a zenébe.” – nyilatkozta korábban Alan Nimmo.

Februárban már bemutatták az I Will Not Fall című szerzeményt, most pedig a Never Give Int is meghallgathatod, melyről ezt mondta a zenekarvezető: „Ez a dal a szilárd jellemről, az elszántságról, az akaratról szól és arról, hogy sose adjuk fel, ha akadállyal nézünk szembe. De az már rajtunk múlik, hogyan vesszük ezt az akadályt.”

A dal keletkezésének körülményeiről Stevie Nimmo beszélt részletesebben: „Ez az egyik olyan dal a lemezen, mely szövegének és dallamának írásában részt vettem Alannel, de úgy emlékszem, vokáloztam is benne egy kicsit. A zene és a bivalyerős refrén már megvolt, csak néhány külsős fülre volt szükségünk, hogy megtaláljuk a hiányzó részeket. Vicces, de Alan nem mondta el, miről szól a dal, viszont az, amit visszaküldtem neki, pont azt a témát érintette, amit keresett. Egy keveset még csavart rajta, hogy személyesebbé tegye, és meg is született a nóta! Úgy gondolom, hogy ez a testvéri kapcsolatnak köszönhető. Imádom a dalban hallható teret, ami azt bizonyítja, hogy nem kell minden egyes rést kitölteni ahhoz, ha vastag hangzást szeretnél, csak a megfelelő zenészekre van szükség, akik a megfelelő dolgokat játsszák – ebben pedig mindkettő megtalálható. Már egy hallgatás után énekelni fogod a dalt!”

A King King 2020-as összeállítása tehát a következő:

Alan Nimmo – gitár, ének
Stevie Nimmo – gitár, ének
Johnny Dyke – billentyűs hangszerek
Zander Greenshields – basszusgitár
Andrew Scott – dobok

Ezeket a dalokat hallhatjuk az új albumon:

01. Never Give In
02. Fire In My Soul
03. Whatever It Takes To Survive
04. I Will Not Fall
05. By Your Side
06. One World
07. Everything Will Be Alright
08. When My Winter Comes
09. Dance Together
10. End Of The Line

A vadonatúj koncertfelvételt rejtő bónusz CD-n régi és új dalok egyaránt felhangzanak:

01. Whatever It Takes To Survive
02. Fire In My Soul
03. One World
04. When My Winter Comes
05. Lay With Me
06. Coming Home

King King - Maverick

 

Megosztás