“History Rocks” néven múzeumokat érintő kampányt indít útjára a svéd csatametálos alakulat, a Sabaton, amihez kapcsolódóan novemberben megjelenik a zenekar ’The War To End All Wars – The Movie’ című animációs filmje. A kezdeményezéshez magyar múzeumok is csatlakozhatnak.

Sabaton

Bár idén nem koncertezik Magyarországon a svéd heavy metal brigád, nyomós okkal teszi mindezt, hiszen valami nagyon fontos és különleges dolgon ügyködik: a Sabaton világméretű múzeumi kampányt indít útjára “History Rocks” néven. A projekt középpontjában a banda új animációs filmje, a ’The War To End All Wars – The Movie’ áll, amelyet 2023. november 11-én, a Fegyverszünet Napja körül vetítenek a projektben részt vevő múzeumok a világ minden táján. 1918. november 11-én, a franciaországi Compiègne közelében található erdőben, egy vasúti kocsiban írták alá az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezményt, amivel beszüntették a harci cselekményeket a nyugati fronton. A kampány egyfajta jótékonysági kezdeményezés, a zenekar szeretné felhívni a figyelmet a történelem fontosságára, és céljául tűzte ki, hogy minél több embert ösztönözzön arra, hogy látogassa meg a helyi múzeumokat. A projektben szeretettel várják azokat a kis és nagy múzeumokat egyaránt, akik részt szeretnének venni ebben a kampányban. Az egyetlen feltétel, hogy a vetítés lebonyolításához megfelelő felszereléssel és audiovizuális berendezéssel kell rendelkezniük.

Sabaton

A Sabaton menedzsere és basszusgitárosa, Pär Sundström a következőket mondta el a kezdeményezésről: „Izgatottak vagyunk, hogy elindíthatjuk ezt a projektet! Hiszünk abban, hogy a ‘The War To End All Wars – The Movie’ című filmet a világ múzeumaiban vetítve arra ösztönözhetjük az embereket, hogy értékeljék történelmünk megőrzésének és megismerésének fontosságát. És mi lehet ennek jobb módja, mint egy szórakoztató, adrenalinnal teli animációs filmmel átitatni a történelemoktatást? –  Majd hozzátette: – Ez egy fantasztikus módja annak, hogy egy teljesen új közönséget rávegyen arra, hogy látogassa meg a helyi múzeumokat. Zenekarként nagyon fontosak számunkra a múzeumok, különösen a katonai és történelemorientált múzeumok – sokat tanultunk tőlük. Szeretnénk, ha a világ kíváncsi lenne, és örülnénk, ha az emberek valóban szeretnének tanulni a múltról. A humánumunk fejlődik, ha megismerjük a múltunkat, és értékeljük azokat az áldozatokat, amelyeket azért hoztak, hogy úgy éljünk, ahogyan élünk.”

Néhány múzeum már a kampány kezdete előtt megerősítette részvételét a ’The War To End All Wars – The Movie’ világpremierjén. Ezek a következők: The Tank Museum – Dorset (Egyesült Királyság), Arsenalen – The Swedish Tank Museum – Strängnäs (Svédország), Aeroseum – Göteborg (Svédország), Michigan’s Military Heritage Museum – Jackson (Amerikai Egyesült Államok).. A magyar múzeumok csatlakozását még várjuk.

A Yarnhub Animation Studios együttműködésével született meg a ’The War To End All Wars – The Movie’, mely a Sabaton 2022. március 4-én megjelent, tizedik nagylemezének, a ’The War To End All Wars’-nak a dalaira épül. A jelenetek az első világháború egyes momentumait mutatják be, így a nézők a kapcsolódó dalokat, azok szövegét és mondanivalóját is jobban megérthetik. Ez egy zenei és történelmi utazás egyben. A ’The War To End All Wars – The Movie’ angol nyelven jelenik meg, de számos nyelven felirattal is elérhető lesz. A tervek szerint a  „History Rocks” elnevezésű kampány a 2023. november 11. körüli két hétben kerül megrendezésre, amivel az első világháború végére emlékeznek. A ’The War To End All Wars – The Movie’ című film vetítése tökéletes alkalom lesz arra, hogy az emberek többet megtudjanak a történelem e kulcsfontosságú részéről, és elgondolkodjanak a háborúban harcolók által hozott áldozatokról.

A Sabaton arra kéri rajongóit, hogy osszák meg ezt a projektet a helyi múzeumokkal, hogy bevonják őket és csatlakozzanak ehhez a példátlan kezdeményezéshez. A zenekar azt reméli, hogy a „History Rocks”-szal a történelem iránti szenvedélyét kiterjesztheti a globális közönségre is. Nem véletlenül kapott az év elején kitüntetést a zenekar, mint az „Év felvilágosítója 2022”, mert az albumaikon megjelenő történelmi események hitelesek. A projektről további információkat a film hivatalos oldalán találhatunk.

Sabaton

Megosztás

A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!