Legfrissebb a Hard Rockon
A nagybetűs rocksztár újra meghódította az Arénát: Lenny Kravitz, De’Wayne – Papp László Budapest Sportaréna, 2026. 08. 02.
Lenny Kravitz – ezúttal a kellemes meglepetést okozó De’Wayne felvezetésével – két év után ismét visszatért a Budapest Arénába. A koncert végére egyértelművé vált, hogy a Let Love Rule számára nemcsak egy dal, hanem egy életfilozófia.
Devin Townsend – Megjelent a tíz éven át készült album
Pénteken megjelent Devin Townsend új albuma, a ‘The Moth’ bővített verziója nemcsak a lemezboltokba érkezett meg, hanem végighallhatható a streaming szolgáltatóknál is.
Bruce Springsteen: Live From Asbury Park, 2024
30 dal, bő 3 óra, és hamisítatlan 70-es évekbeli életérzés Bruce Springsteen debütalbumának 50 éves (na jó, 51) évfordulóján a 75 éves énekestől. 12 ütőhangszeres, 5 fúvós biztosítja azt az aréna rockba oltott americana feelinget, és teszi felejthetetlenné azt a fesztiválhangulatot, melyet New Jersey tengerpartján, az első lemez címét is adó Asbury Parkban rögzítettek 2024-ben. Csak az a kár, hogy 1 Blu-rayt nem tettek a 3 CD mellé.
Rose Tattoo – Lemondták az Európa-turnét
Pár napja a Rose Tattoo lemondta fellépését a belgiumi Alcatraz metálfesztiválon Angry Anderson kórházba kerülése miatt. Ha abban bíztunk, csak egy-két koncert esik ki kisebb probléma miatt, csalódnunk kellett, az Európa-turné teljes hátralévő részét törölték.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Myrath – Új dal és magyar előzenekar a turnén
Folytatódik az új Myrath-album népszerűsítése, az új előzetes ezúttal az anyag lelkületét mutatja meg. Az áprilisi turnén – így Budapesten is – a Roses Of Thieves melegíti be a közönséget.
Megjelent a pozvakowski új albuma
A pozvakowski új anyaga a nagy streaming platformokon már meghallgatható, február 4-én jön a vinyl és a CD formátum is lemezbemutató koncerttel egybekötve, ami a Magyar Zene Házában kerül megrendezésre a Gyáva és a zágrábi Nemeček vendégszereplésével.
Neal Morse Band – Aki másnak árt, az maga is sérül
A Neal Morse Band bemutatta a február végén megjelenő konceptalbumának második előzetesét, amelyet a teljes változat mellett rövidített, klipes verzióban is kiadtak.
Spock’s Beard – Februárban Európában koncerteznek
A Spock’s Beard a tavaly novemberben megjelent új albumát Európa néhány szerencsés országában élőben is bemutatja, január 22-én pedig Alan Morse gitáros harmadik szólólemeze is napvilágot lát.
MTV Video Music Awards 2021 – Nyomokban rockzenét tartalmazhat!
A Music Television VMAs néven is ismert díjának gáláját vasárnap rendezték meg a New York-i Barclays Centerben. Justin Biebert 7 kategóriában is jelölték, de a többi jelölt között csak elvétve találunk rockzenészt. Ez nem volt mindig így.
Lindsey Buckingham – „Stevie Nicks magányos”
Az amerikai gitáros-énekes a Los Angeles Timesnak nyilatkozva mesélte el érzéseit a Fleetwood Mackel kapcsolatosan.
Iron Maiden – Harmadik a ‘Senjutsu’ a Billboard 200-as listán!
Az új Iron Maiden-lemez elég megosztó lett a rajongók körében, vannak, akik imádják, vannak, akik leszólják, de a többség azért megveszi/streameli. Eddigi legmagasabb helyezésük ez az albumlistán.
NMB (The Neal Morse Band): Innocence & Danger
Fáj a szívem, mert szeretnék úgy örülni ennek a lemeznek, mint korábban a ’The Grand Experiment’-nek vagy a Neal Morse Band két monumentális konceptalbumának, de ezt az élményt most csak az első CD néhány dala adta meg nekem. Az ’Innocence & Danger’ egy kiváló alkotás, de a „mor(s)e is more” elve helyett most a „less is more” jobb lett volna.
The Pineapple Thief – Nem halasztanak, jönnek Budapestre!
Nem tervezi turnéjának további halasztását a Pineapple Thief. A Bruce Soord által alapított – és az egykori Porcupine Tree-, valamint King Crimson-dobost, Gavin Harrisont is a soraiban tudó – zenekar októberben lép fel az A38 Hajón.
Whitesnake – Mi lesz Dino Jelusick szerepe a zenekarban?
Meglepetésként ért mindenkit a hír, hogy a Whitesnake vezetője, David Coverdale bevette a zenekarba maga mellé Dino Jelusickot háttérvokalistának a csapat búcsúturnéjára. De mit is fog csinálni pontosan?
Judas Priest – Milyen volt 45 év után először játszani a Rocka Rollát?
A legendás Judas Priest frontembere, Rob Halford mesélt arról, hogyan került vissza a repertoárba az első lemez címadó dala.
Joe Stump – Az Alcatrazz mellett szólólemezre is volt ideje
Áprilisban már bemutatott egy dalt, melyet Gary Moore emlékére komponált, és egy héttel a szeptember 17-i megjelenés előtt újabb klipet készített ‘Diabolical Ferocity’ című szólólemezéhez az Alcatrazz gitárosa, Joe Stump.
Török Ádám és barátai a Pólus Mozi Rock Klubjában
A Pólus Rock Klub kiemelt eseménye szeptember 17-én a hazai blues és progresszív rock úttörője, Török Ádám és Barátai koncertje, amelyen a meghívott vendégművészekkel közösen idézik meg a színpadon a több mint 50 éve alakult legendás Mini együttes legnépszerűbb dalait és a nagy sikerű ‘Bartók On Rock’ lemez crossover szerzeményeit.
Mi vagyunk a… New Snake Revival
Ha érdekel, hogyan ötvözi a grunge alapzenekarainak zenéjét modern és néhol progresszív elemekkel a New Snake Revival, akkor olvasd el Mi vagyunk a… rovatunk legújabb epizódját, ugyanis ezúttal ők a főszereplők.
Led Zeppelin Session – Három év után újra a veszprémi Expresszóban koncerteznek
A Led Zeppelin egyedülálló zenei örökségét több mint két évtizede ápolja a veszprémi Led Zeppelin Session, akik szeptember 17-én a banda szülővárosában lépnek fel.
Sonata Arctica – Elhalasztják az akusztikus turnét és a lemezt is
Sajnos nem ér már minket váratlanul egy turnéhalasztás, de a finnek a turné elmaradása miatt az akusztikus lemezük megjelenését is jövő évre halasztották. Viszont jó hír, hogy a turnéra megjelenik az ’Acoustic Adventures’ második része is.
Metallica – Évforduló az Enter Sandmannel
Már 2014-ben óriási népszerűségre tett szert – az akkor még igencsak gyerekkorú Villareal nővérek alkotta – mexikói The Warning az Enter Sandman feldolgozásával, így nem meglepő, hogy a legendás ’The Black Album’ kiadásának 30. évfordulójára ismét fókuszba kerültek az említett dal újabb verziójával.
Hypocrisy – Peter Tägtgren a Lindemann után visszatért a saját zenekarához
Nyolc éve adott ki utoljára stúdiólemezt a Hypocrisy, és két évig tartottak az új dalok felvételei, amelyek témája az emberiség és a földönkívüliek kapcsolata.
Majestica – Tisztelgés a fesztiválokon dolgozók és a stábtagok előtt
A Sabaton-gitáros Tommy Johansson saját zenekara az elmaradt fesztiválok és a turnékat lemondani kényszerülő zenekarok személyzete előtti tisztelgésként írt dalt Metal United címmel.
Pennhurst – Októberben érkezik a debütáló lemez
Az Életek árán című dal a nagylemez előfutára, a nu metal banda szerint „szövegileg teljesen átfogja a komplett lemezt, zeneileg pedig húzós, középtempós pusztítás, jól lehet rá headbangelni.”
Robert Plant – „A régi bandák évtizedek múltán elaggottá válnak”
Robert Plant ismét közös albumot ad ki Alison Krauss countryénekesnővel, ennek kapcsán egy interjúban nem rejtette véka alá a véleményét a rockzene dinoszauruszairól.
Bruce Dickinson – Mi inspirálta az Iron Maiden-lemezek hosszú dalait?
Egy nemrégiben adott interjúban Bruce Dickinson arról beszélt, miért ír az Iron Maiden hosszú, progresszív, bonyolult dalokat, többek között a banda legújabb, ‘Senjutsu’ című albumán is.
Gamma Ray – Avalon két énekessel
Ma jelent meg a Gamma Ray 30. évfordulós koncertje, melyet egy éve adtak a karanténkörülmények közepette. Az Avalon videójával buzdítanak vásárlásra.
Egy Metallica-dal még flamenco átiratban is működhet
Rodrigo y Gabriela keze nyomán egészen másképp szólal meg a The Struggle Within. A mexikói akusztikus gitár duó az eredeti katonai stílusú dobpergéseket a dobgitáron perkázásra, Hetfield énekét pedig slide gyűrűvel előadott szólókra cserélte.
Iron Maiden – Kicsit megkésve, de itt a Stratego klipje
Bár már augusztus közepén megjelent a ‘Senjutsu’ album második kislemezdalaként a Stratego, a The Writing On The Wallhoz hasonló animációs film csak most készült el hozzá.
Epica – Decemberben monumentális koncertfilmet adnak ki
Az Epica eddigi pályafutásának legnagyobb show-ját adta júniusban livestream közvetítés formájában, az esemény felvétele hamarosan fizikai formátumokban is megjelenik, amelynek megérkezett a beharangozó videója.
Eskimo Callboy – Már 1,5 millióan nézték meg az új videót
Az Eskimo Callboy az electro core / comedy metal műfaj sztárjává vált a 2010-es megalakulás óta, a pár napja kiadott zúzós kislemezdalukhoz készült – már szokásosan teljesen komolytalan – videónál pillanatnyilag 1 485 267-nél áll a számláló.
Nova Prospect – Dal- és klippremier: Utolsókból elsők
A mozgássérültek élni akarására, az akadályok mindenáron való leküzdésére hívják fel a figyelmet új klipjükben. A Nova Prospect negyedik nagylemeze, a ’Törékeny egyensúly’ az októberi HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg.
Radiohead – 3in1 album érkezik novemberben
A ’Kid A Mnesia’ a Radiohead negyedik és ötödik albumának, a ’Kid A’-t és az ’Amnesiac’-nak az újrakiadását tartalmazza, valamint új anyagként a ’Kid Amnesiae’ című korongot.
Steel Panther – Megvan az új basszer?
Szeptember 5-én a Rocklahoma fesztiválon új basszusgitárossal lépett fel a Steel Panther zenekar, Lexxi Foxxx (Travis Haley) helyén Silk Pockett (Phil Buckman, a Petty Cash basszusgitárosa) játszott.
Chicago – Felülmúlhatatlan gyűjtemény
Szeptember 10-én, pénteken jelenik meg a Chicago ‘Carnegie Hall Complete’ című gyűjteménye, mely 16 CD-n tartalmazza a zenekar 1971-es 8 fellépésének teljes hanganyagát.
We Came As Romans – Új kislemezdal a szorongás leküzdéséről
Már kétszer is sikerrel koncertezett hazánkban az amerikai metalcore sztár We Came As Romans, akik a korábbi énekesük tragikus elvesztése utáni sötétségből kijöttek végre a fényre.
Pink Cream 69 – Visszaszerződtek az SPV-hez
Úgy tűnik, jobb napokat remél a Pink Cream 69 régi-új kiadójától. Több mint 17 évvel a ‘Thunderdome’ albumuk megjelenése után újra a Steamhammer/SPV-hez szerződött David Readman és csapata. Az aláírás örömére fel is vették az 1997-es ‘Food For Thought’ lemezük egyik dalát, a Better Dayst akusztikus verzióban.
Az Iron Maiden és az ABBA ostromolja a brit lemezlistákat
A mértékadó brit chartokat két új megjelenés alaposan megmozgatta, az Iron Maiden egy rapperrel küzd a pole positionért, az ABBA a 40 évvel ezelőtti önmagához közelít, közben pedig előrendelési rekordot döntött meg.
Beast In Black – Holdfényes randevúra hív a „Fenevad”
Katonai bunkerben forgatták a harmadik albumot felvezető kislemezdal látványos klipjét, amelyben CGI-technológiát is alkalmaztak a fordulatos cyberpunk love story kiteljesítéséhez. Magazinunknak Molnár Máté basszusgitáros mesélt a részletekről.
AMD – Dalpremier az októberi ’Temetetlen múlt’-ról
Meghallgatható az első dal a budapesti hardcore veterán AMD (Anti Military Demonstrations) visszatérő albumáról! Az új lemezzel egy időben újra kiadják az 1995-ös ’Túlélők’-et is.
Ossian – AWS-feldolgozás készült Siklósi Örs emlékére
Az Ossian egy AWS-dal, a Lelket vennék feldolgozásával emlékezett meg szombaton, Siklósi Örs születésnapján az elhunyt énekesről. A felvételt még tavasszal készítette Paksi Endre énekes és Rubcsics Richárd gitáros.
Iron Maiden: Senjutsu
Számomra Adrian Smith nyerte meg ezt a lemezt dalszerzőként, jóvátéve, amit a horgászásról szóló könyvével elkövetett az óvatlan rajongókkal szemben. Miatta kilencpontos az album, meg Harris miatt, aki ha nem erőltette volna a végén a három 10 percnél hosszabb dalt zsinórban, akkor akár tízpontos is lehetett volna!
Pick Down – Ingyen letölthető az új digitális EP-jük
Újabb öt dalt készített a mezőhegyesi Pick Down zenekar, melyek mindegyikét ingyenesen letölthetővé tették, de kettőt a YouTube-ra is felpakoltak.
The Night Flight Orchestra – Videóval ünneplik a megjelenést
Megjelent a Night Flight Orchestra legújabb lemeze, a megjelenés apropójából a banda újabb, ezúttal a Change nótához készített videóklippel jelentkezett.
Leprous – A rajongókkal együtt írták az új dalt
A „Let’s write a song together” projekt keretében írta meg a norvég csapat a Nighttime Disguise című szerzeményét, a rajongók hat napon át virtuálisan bekapcsolódhattak a stúdióban a komponálásba. A dal a múlt pénteken megjelent új album zárótétele lett.
Metalium – Lars Ratzra emlékeznek utolsó dalukkal
Elhunyt társuknak egy új nótával állítottak emléket a Metalium zenekar tagjai. Lars Ratz sárkányrepülőgép-szerencsétlenségben halt meg áprilisban.
Jack – Lobotómiát követtek el
Öt év után jelentkezik új nagylemezzel a Jack, a ’Lobotómia’ című anyag pontos megjelenési dátuma még nem ismert. Nyilvánosságra került viszont az augusztusi fehérvári koncertjük videója.
Pink Floyd – Felújítva ismét megjelenik az ’A Momentary Lapse Of Reason’
Az első Roger Waters nélküli Pink Floyd-album újrakiadása érkezik október 29-én.
Legfrissebb a Hard Rockon
Julian Sas – Lemezbemutató koncert az Analogban
A kiváló holland gitáros, Julian Sas turnéja szeptember 27-én (szombaton) érkezik hazánkba, az Analog Music Hallban mutatja be power triójával ‘Miles And Memories’ című új albumát.
Slipknot: Slipknot 25th Anniversary Edition
A Slipknot ’Slipknot’ című debütáló albuma az iowai titánok életművének ékköve, nem véletlen, hogy a 25. évfordulóra ismét kiadták több verzióban, demókkal és alternatív változatokkal felturbózva.
Megadeth – Az utolsó előtti turné
A Megadeth a Disturbed vendégeként a Budapest Arénában lép fel október 6-án egy izmos válogatással. Utána már „csak” egy búcsúturné jön, de ki tudja, az megáll-e Magyarországon.
Neal Morse – Új dalok és koncertrészletek
Neal Morse szerzői albumáról két hosszabb lélegzetű szerzeményt is megismerhetünk, míg az ugyanakkor megjelenő MorseFest 2024-filmből egy Spock’s Beard-klasszikust és a ‘Joseph’ rockopera egy részletét mutatták be.
Stryper – Karácsonyi metál
November 21-én jelenik meg a Stryper rég várt karácsonyi albuma, a ‘The Greatest Gift Of All’. Hallgasd meg, hogy játsszák a keresztény metálosok a Winter Wonderlandet!
Disturbed: The Sickness 25th Anniversary Edition
Minden idők egyik legsikeresebb debütáló zenei anyaga a Disturbed ‘The Sickness’ című albuma, amelyet a megjelenés 25. jubileumára újra kiadtak többféle verzióban. Az évfordulót monstre turné kíséri, amelynek az október 6-i állomása a Budapest Aréna, vendég a Megadeth.
Amorphis – Lemezbemutató az Arch Enemy vendégeként
A 35 éve alapított finn Amorphis soron következő stúdióalbuma szeptember 26-án jelenik meg, remélhetőleg élőben is hallhatunk erről dalokat a Barba Negra színpadán október 14-én!
Arjen Anthony Lucassen: Songs No One Will Hear
Bár zenei értelemben nem sok meglepetést tartogatott a ’Songs No One Will Hear’, de az Ayreon-rockoperák szerzője, Arjen Lucassen ismét kimagasló ötletekkel és gondolati csavarokkal szőtte át új anyagát. Az elképzelt aszteroidakatasztrófa érzelmekkel teli albumot eredményezett.
Gary Hoey – Lita Forddal közösen
Gary Hoey, az amerikaiak kedvenc karácsonyi gitárosa (legsikeresebb albumai a ‘Ho! Ho! Hoey’ lemezek) Lita Forddal közös dalát mutatja be. Gary Moore-hoz hasonlóan rockkorszaka után ő is a bluesgitározás felé fordult, ám az új lemez visszatérés a rockosabb vonal felé.
Vannak gitárhősök – és van Michael Schenker
A korai Michael Schenker Group-hagyományokat ápoló I Can’t Stand Waiting a második kislemezdal a gitáros új lemezéről. A dalt hallgatva mi is alig bírjuk a várakozást az album október 3-i megjelenéséig.
Paradise Lost – Megjelent az ’Ascension’
37 év után még mindig aktív a death-doom-gothic metal legendája, az angol Paradise Lost. Már-már paradicsomi állapotokat élünk át a ma megjelent új album és a mindenszentek napi budapesti koncert kapcsán.
Dream Theater – November 28-án új koncertkiadvánnyal jelentkeznek
A Dream Theater az új koncertlemezét Párizsban rögzítette tavaly novemberben a 40 éves jubileumi turnén, az élő anyag első előzetese az 1999-es klasszikus Overture 1928 / Strange Déjà Vu.
Riverside – Közel négyórányi zene az új válogatásalbumon
A progrock lengyel mesterei délelőtt mutatták be új dalukat, amely összegzi két évtizedes pályájuk zenei, költészeti és grafikai világát, de máris megérkeztek a dupla Riverside-válogatásalbum részletei, amelyet ez a dal fog nyitni.
Eric Clapton – Akusztikus karanténkoncert Blu-ray lemezen
‘Lady In The Balcony: Lockdown Sessions’ címmel jelenik meg az Eagle Rocknál Eric Clapton legújabb kiadványa. A fotóalbummal kiegészített deluxe verzió már elővételben elfogyott, de a többi variációhoz van itt néhány videó kedvcsinálónak.
Twilight Force – Headliner turnéval jönnek Budapestre
Az Alessandro Contival (Luca Turilli’s Rhapsody, Trick Or Treat) megerősödött Twilight Force 2023-ra átcsúszott turnéjába egy budapesti dátum is „becsúszott”.
Riverside – „Montázs” a 20. évfordulóra
A világhírű lengyel Riverside olyan kislemezdallal jelentkezett a zenekar 2001-es alapításának évfordulójára, amely összegzi a két évtized zenei, költészeti és grafikai világát.
Five Finger Death Punch – 2022-ben visszatérnek az Arénába
A Five Finger Death Punch bejelentette új európai turnéját, amelynek Budapest is része, a banda 2022. július 5-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Dream Theater – Elkészült a harmadik klip
Egy jól sikerült animációs kisfilm és a nyolchúros Music Man gitárt bemutató videó segítségével halad tovább a múlt héten megjelent Dream Theater-album promóciója.
Alan Simon – Novemberben végre megjelenik az Excalibur ötödik része
A 2020 decemberére tervezett premier gellert kapott a világjárvány miatt, ám most már biztos, hogy november 5-én megjelenik, olyan sztárvendégekkel, mint Michael Sadler, Bernie Shaw, Steve Hackett vagy a néhai John Wetton.
Eric Gales – Januárban korona kerül a fejére
Jövő év elején a boltokba kerül Eric Gales soron következő albuma ‘Crown’ címmel, a Mascot Label Group gondozásában, és már most meghallgathatunk róla egy dalt, melynek klipjében egy boxringben gitárpárbajozik Joe Bonamassával.
Battle Beast – Itt az első dal a jövőre érkező friss albumról
Igazi unszimpatikus figuráról készült dallal jelentkezett a finn Battle Beast, akik a komoly téma ellenére egy kis játékosságot is csempésztek a nótába.
Roy Khan – „Könnyű, ugyanakkor nehéz is volt elhagyni a Kamelotot”
A Conception újjáalakulásának idején egyszer már nyilatkozott korábbi zenekarával, a Kamelottal kapcsolatban Roy Khan, azonban az énekes egy friss interjúban sokkal részletesebben beszélt arról, miért hagyta el Thomas Youngbloodékat.
NorthTale – Thrashes dal, tele misztikummal
A brazilok ősi vallásából származó Capa Pretáról írt szöveget a lemez legsúlyosabb tételéhez a banda brazil származású énekese.
Lordi – Szellemvasutas videó az AOR stílusú albumról
Halloween közeledtével a Lordi hozza 2021 talán leghátborzongatóbb hírét: a finneknek mostantól saját szellemvasútjuk is lesz!
Trivium – December helyett 2023-ban jönnek
Hatalmas bulinak ígérkezett a Trivium és a Heaven Shall Burn közös koncertje, azonban a járvány okozta korlátozások miatt lehetetlenné vált, hogy az amerikai zenekar egy időre áttegye székhelyét Európába.
Pennhurst – Lemezbemutató az Analog Music Hallban
Sikert sikerre halmoz a Pennhurst néhány hete megjelent lemezével, amit napokon belül Budapesten is bemutatnak a srácok.
Újabb arénakoncertre készül a Mobilmánia!
2018 után újra arénakoncertet ad a Mobilmánia ’40 év rock’ címmel. A tavaly megjelent ‘Bajnok & Zefi 40’ album lemezbemutató koncertjeként a 40 év 40 dala hangzik el 40 előadó tolmácsolásában a Budapest Sportarénában.
Magnum – Prágáig jönnek el az új albumukkal
2022 januárjában menetrendszerűen érkezik a Magnum új stúdiólemeze, amivel tavasszal európai turnéra indul a brit zenekar.
Rage – Szöveges videó készült az egyik legjobb új dalukhoz
Már szeptember közepe óta kagylózható Peavy Wagnerék új albuma, aminek egyik húzódalához, az Arrogance And Ignorance-hez készített klipet a germán metálbanda.
Big Big Train – Isten hozott a bolygón!
Hat hónappal a legutóbbi stúdióalbum megjelenése után újabb friss dalcsokrot kapnak a rajongók a brit progresszívrock-társulattól.
Premiata Forneria Marconi – A technológia és az ember konfrontációja
Pénteken jelent meg a PFM konceptalbuma ‘I Dreamed Of Electric Sheep’ címmel, amelyet most az egyik dal kétnyelvű változatával népszerűsítenek.
Fatal Error – A Forradalom premierje a forradalom ünnepén
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli idén a Fatal Error zenekar. A jubileumi év apropóján dupla lemezt készítettek, amely október 29-én jelenik meg, erről hozták ki a Forradalom című klipes dalukat.
Slash Featuring Myles Kennedy & The Conspirators – ’4’ címmel érkezik a 4. stúdióalbum
A tét nagy, Slash zenekarának előző albumai mind a Billboard top 5-ben nyitottak az Egyesült Államokban, és világszerte 12 nagy slágerlistán is a top 10-be kerültek, de az előzetes kislemezdal alapján úgy tűnik, hogy nincs félnivalójuk.
King Crimson – Új koncertalbum novemberben
A King Crimson az 1968-ban indult történetének 16. hivatalos élő albumával jelentkezik novemberben, amelyet meglepő módon bootlegként emlegetnek.
Paul McCartney iktatja be a Foo Fighterst a Rock And Roll Hall Of Fame-be
A Rock And Roll Hall Of Fame nyilvánosságra hozta az idei díjazottak és a gálán színpadra lépő sztárok listáját. Érdekes dolog egymás mellett látni a néhai Randy Rhoads, a nagyon is eleven Foo Fighters és mondjuk a Kraftwerk nevét.
Yes: The Quest
Nem tudnak életet lehelni a progresszív rock egyik alapbandájába. Nem csak Jon Anderson, Chris Squire is rettenetesen hiányzik, nemcsak az előadásban, hanem a dalszerzésben is. Gyenge ez a produkció, az elvárásaim pedig magasak velük szemben.
Swallow The Sun – Dal a bennünk élő ellenségről
Enemy címmel új dalt osztott meg rajongóival a melankolikus doom metálban utazó finn Swallow The Sun. A Dronicon Films által készült vizualizáció kivallóan adja vissza a dal drámai hangulatát.
Jim Peterik & World Stage – A Capella Chez Kane-nel
Jim Peterik elkészítette a női World Stage-albumot, és az albumról itt a második kislemezdal, a Frontiers új felfedezettje, Chez Kane énekli az A Capella című nótát, és nem is igazán a capella.
The Dead Daisies – Mike Tramp társaságában térnek vissza
Idén januárban a pandémia erősödése miatt mondta le a Dead Daisies február 16-án esedékes budapesti fellépését. Most megvan az új dátum, kárpótlásul pedig még Mike Trampet is magukkal hozzák!
Dream Theater: A View From The Top Of The World
Az ’A View From The Top Of The World’ az új Dream Theater legjobb lemeze lett, amelyben a dallamosság és a hangszeres virtuózitás végre a sok évvel ezelőtti összhangban jelenik meg. Visszakaptam kedvenc zenekarom, amely végre ismét szerethető!
Manowar – Spartacusról írott új dalukat a bolgároknak ajánlják
Pontosabban a hoppon maradt bolgár rajongóknak, ugyanis a 2022-es turné plovdivi állomását törölték.
Arch Enemy – Dal- és klippremier: Deceiver, Deceiver
A dallamos death metal zászlóshajója hosszú idő után egy új dallal jelentkezett, amelyet a visszarendeződés örömére dobtak be.
Eclipse – Kocsmaklip a Roses On Your Grave-hez
„Rózsákat teszek a sírodra, csak a jók halnak meg fiatalon!” – énekli az Eclipse új dalának refrénjében. Klisés, de nekik még ez is jól áll.
Dream Theater – Nem volt egyetértés a halasztást illetően
A múlt hónapban a New York-i progresszívmetál-ötös bejelentette, hogy átütemezik az eredetileg október végén kezdődő amerikai turnéjukat 2022 elejére, ám ez konfliktust okozott a zenekarban.
Sixx:A.M. – Az új kislemezdal mellé Nikki Sixx új könyve is megérkezett
Életének első 21 évéről írt könyvet a Mötley Crüe-alapító Nikki Sixx, aki Sixx:A.M. nevű bandájával lemezt is készített a könyv beharangozójaként.
Kétórányi baráti örömzenélés – a harmadik évtized: Tankcsapda – Budapest Park, 2021. 10. 15.
Záró részéhez érkezett a Tankcsapda monstre vállalkozása, amiben megpróbálták bemutatni most már 32 évre nyúló munkásságukat. A trió végig vigyorogva, igazi örömzenélésként élte meg az estét, olyan barátokkal együtt, akikkel nagyon jóban vannak, vagy akiket nagyon tisztelnek (vagy mindkettő egyben).
Obscura – Új dal Björn Strid vendégszereplésével: When Stars Collide
Gyors autókat és még gyorsabb gitárokat kapunk az Obscura új klipjében, a dal a hamarosan megjelenő ’A Valediction’ című stúdióalbumukon kap majd helyet!
Jon Lord és a győri ‘Concerto’
Bruce Dickinson, Roger Glover és a többiek személyesen invitálnak a győri koncertre egy rövid videóban!
Michael Romeo – Februárban jön a ’War Of The Worlds, Part 2’
A Symphony X gitárosa visszatért első kiadójához, az Inside Out Music adja ki jövő februárban harmadik szólólemezét, melyre Dino Jelusickot hívta meg énekesnek.
Sepultura – Amikor örülünk a turnéhalasztásnak
A Sepultura jövőre átütemezett turnéjába „véletlenül belekeveredett” Budapest is! 2022 októberében jönnek a Barba Negrába.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Egypercesek #67: Lyle Workman, League Of Lights, Richard Barbieri, Jordan Rudess, Devin Townsend, Suzi Quatro
Lyle Workman új lemezén összefuttatja karrierjének különböző szálait, a Threshold-billentyűs retro-futurisztikus muzsikája merengésre késztet, a Porcupine Tree és a Dream Theater billentyűse pedig egymástól függetlenül nyúltak a hangszínekhez. Devin Townsend bizonyítja, hogy dalai akusztikusan is megállják a helyüket, Suzi Quatro pedig ötvenéves pályafutására tette fel a koronát új anyagával. Olyan színes ez a csomag, mint a húsvéti tojások!
Hooligans: Zártosztály
A Hooligans legénysége nem ragadt bele a saját zenei közhelyeibe, hanem bátran léptek egy nagyot előre és bedurvultak elég rendesen. Ez már nem a háromgenerációs közönség zenéje, ahol a nagyi karján ülve csápol a kisunoka a koncerten, miközben apu-anyu összekapaszkodva ó-ó-óznak.
Alcatrazz: Born Innocent
Hála a sok vendéggitárosnak, akik egyben dalszerzőkként is jeleskedtek, az Alcatrazz igazán változatos lemezzel tért vissza 34 év után.
Deep Purple: Whoosh!
Többre számítottam, nem tagadom. Ian Gillan kényelmes énekdallamokkal rakta tele a nem túl kiemelkedő zenei alapokat, a ritmusszekció pontos, ám semmi különöset nem nyújt. Egyedül Don Airey exponálja magát. Megbízható, rutinos munka, ám egy Deep Purple-től nem ezt várja az ember.
Morse / Portnoy / George: Cover To Cover Anthology (Vol. 1-3)
A The Neal Morse Band alapító hármasa ismét összeült, hogy kedvenceit eljátssza. Ők is tudják, hogy ezek a kiadványok nincsenek versenyben egy ’The Great Adventure’-rel, egyszerűen csak dőljünk hátra és élvezzük!
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Avantasia – Nem áprilisi tréfa lesz a látogatásuk
Új lemezen dolgozik a Tobias Sammet vezette Avantasia, a részletek jövő év elején látnak napvilágot, az európai turnékörben biztosan lesz budapesti dátum!

Summer Hell – Ez lesz ám a pokoli nyár!
A 2021-ben útjára indult Summer Hell idén minden eddiginél súlyosabb nevekkel zúzza szét a Barba Negra színpadait. Az Exodus mellett az Abbath, a Deicide, az Aborted, a Misery Index és a Skeletal Remains lép fel, a kétszínpados eseményhez két hazai csapat, a Noble Victory és a KillerSick csatlakozik.

Stratovarius – Nálunk zárják a nyári fesztiválturnéjukat
Sok más sztárzenekarhoz hasonlóan a Stratovarius is egyik nyári fesztiválról utazik a másikra, az idei végállomásuk Magyarországon lesz, a Tábor Fesztivál utolsó napján lépnek fel headlinerként.

Glenn Hughes – Szimfonikus rock Győrben
Glenn Hughes a Stephen Bentley-Klein vezényelte Győri Filharmonikus Zenekarral lép fel a győri Richter Teremben ősszel, pontosan fél évvel tavaszi koncertje után.

Mandoki Soulmates – Ismét ingyenes koncert a Szent István Bazilikánál
Leslie Mandoki a magazinunknak adott interjúban elmondta, hogy ebben az évben csak kétszer lép fel a Mandoki Soulmates Európában, ebből az egyik koncertre augusztus 18-án kerül sor a Szent István Naphoz kapcsolódó ünnepi programsorozatban







































































































