Újabb zenekar kénytelen meghajolni a koronavírus miatt hozott szabályozások előtt, de örülhetnek a hazai rajongók, az új időpontok között is ott van a pesti dátum, és nem is kell rá újabb egy évet várni.

Beast In Black

Ha a pandémia nem szól közbe, akkor a Beast In Black jövő hétfőn kezdené új lemezét bemutató Európa-turnéját. De mint megannyi zenekar, ők is halasztásra kényszerültek. A finn-magyar-görög zenekar nemrég jelentette meg harmadik albumát, a ’Dark Connection’-t, amely „bázisországukban”, Finnországban mindkét albumlistán az első helyre repítette őket, és világszerte számos toplistás helyezést szereztek. A banda természetesen alig várta, hogy elindulhasson a tervezett európai körútra, amit novemberre és decemberre terveztek, de a turnélemondások és -halasztások már mindennapos hírekké váltak mindannyiunk életében… sajnos. Az új budapesti dátum 2022. március 20, a helyszín változatlan, a Barba Negrába induljon mindenki, aki kíváncsi a nemzetközi ötösre, a már megváltott jegyek az új időpontra érvényesek! A zenekar közleménye: „Nehéz szívvel tájékoztatunk titeket, addig toltuk, amíg a legkisebb esély volt rá, hogy a novemberi/decemberi turnénkat megvalósítsuk, de az új szabályozások néhány országban lehetetlenné tették ezt. A ’Dark Connection’-turnét 2022 márciusára halasztjuk. Tartsátok meg a jegyeiteket, ezek az új időpontokra is érvényesek lesznek!”

A turnén várhatóan felcsendülnek az új lemez slágerei, a felnőttfilmes videóval megtámogatott Hardcore, a számítógépes játékot is kapó One Night In Tokyo és a lemezt felvezető első kislemezes dal, a Moonlight Rendezvous is.

Beast In Black

Megosztás