A Royal Rebels- Stoned- és ex-Neo-frontember elkészítette rockos hangvételű karácsonyi lemezét, ami a GrundRecords gondozásában jelent meg. A tavalyi nagysikerű kislemez után ezúttal egy 12 dalos kiadvánnyal jelentkezett az énekes.

Kőváry Péter

Saját szerzemények és a megunhatatlan örökzöldek mozognak a rock széles skáláján a rockabillytől kezdve, a blueson és a soulon át egészen a punkosabb lendületű darabokig, de az ünnep hangulata mindegyikben ott van. Az album érdekessége, hogy minden hangszeren Kőváry Péter játszik, egyedül a billentyűknél működött közre Csikós Nándor.

 

 

Kőváry Péter így nyilatkozott a lemezről: „Bevallom őszintén, régebben nem voltam nagyon karácsonyos. Az elmúlt években kapott el a láz a feleségemnek köszönhetően, aki viszont hatalmas karácsonyőrült. Lehet azért, mert majdnem karácsonykor, december 22-én született. Nálunk minden ünnep olyan, ahogy a filmekben látod: átjáróház, bulihegyek, teljesen feldíszített lakás és szépen lassan engem is elkapott a feeling az évek alatt. Tavaly kihoztam azt a karácsonyi dalt, a Good Rockin’ Christmast, ami egy korábbi dalom karácsonyosított változata. Nagyon jó fogadtatásban részesült az a dal, bekerült több Spotify-playlistbe, jók voltak rá a reakciók a YouTube-on, Facebookon, ez pedig megadta a löketet ahhoz, hogy egy lemezen keresztül megmutassam, milyen számomra a karácsonyi zene. Eltökélt szándékom volt, hogy ezt a lemezemet abszolút a saját ízlésem szerint készítsem el. A rajta szereplő négy saját dalból három Royal Rebels-dal lett volna, egyedül a kicsit Elton John ihletésű Christmas Time (Hallelujah), ami másabb zeneiségben fogant. Imádom Eltont, meg a stílusát. Régebben írtam ezt a dalt, de nem illett a Rebels irányvonalába, itt viszont pont kapóra jött. Minden hangszeren én játszom a lemezen, kivéve a billentyűsöket, amiket a Rebels-zongorista, Csikós Nándi kezel. A feldolgozásoknál nyilván a kedvenceim közül válogattam, és olyanokat, amiket el tudok énekelni. Sokáig gondolkodtam, a Tom Petty például elég nagy falat volt, de úgy érzem, az sikerült talán a legjobban, arra jön a következő klip! A zenekar minden tagja én leszek a videóban, ha már én játszottam fel mindent. Régi vágyam volt egy ilyen, most végre megvalósíthattam, de jön egy másik dal is hamarosan, szöveges videó formájában. Aztán van itt óriási kedvencem, mint az Elvis-féle Merry Christmas, Baby, de klasszikus is rockos verzióban, mint a Winter Wonderland, amolyan REO Speedwagon felfogásban, hogy a lemez minél változatosabb legyen. Kihasználtam, hogy szélesebb skálán mozoghattam, a bluestól kezdve a punkon és a soulon át a rockabillyig, minden rám jellemző stílus megtalálható. Azzal pedig gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy a ’Family, Christmas & Rock And Roll’ lemezcím a Sex & Drugs & Rock & Rollból jön.”

A lemez megrendelhető CD-n a GrundRecords webshopjában, és elérhető a streaming platformokon is. A kiadó hivatalos csatornáján a teljes album meghallgatható az alábbi YouTube-linkre kattintva:

’Family, Christmas & Rock And Roll’ dallista:

01. Good Rockin’ Christmas
02. Back Door Santa
03. Christmas All Over Again
04. Run Rudolph Run
05. Christmas Time (Hallelujah)
06. Merry Christmas Baby
07. Family, Christmas & Rock And Roll
08. Winter Wonderland
09. Don’t Believe In Christmas
10. I Saw Mommy Kissin’ Santa Claus
11. I Wish It Was Christmas Today
12. I Don’t Want Christmas To Be Over

Kőváry Péter

Megosztás