Ha már blockbusterekről esett szó, a ‘Halloween’ filmek 12. darabjához készített betétdalt a svéd Ghost. Két év kihagyás, valamint Cardinal Copia halála és Papa Emeritus IV megszületése óta ez az első nóta a banda háza tájáról.

Ghost

1978-ban indult világhódító útjára a ‘Halloween’ mozifilmszéria – és benne a sorozatgyilkos Michael Myers karaktere –, mely idén elért a 12. folytatásához. A ‘Halloween Kills’ (a magyar mozikban ‘Gyilkos Halloween’) című filmet október közepén mutatják be Amerikában – ugyanazon a napon kerül boltokba a film soundtrackje –, ehhez készített betétdalt Hunter’s Moon címmel a Ghost. A ‘Seven Inches Of Satanic Panic’ című 2019-es kislemez óta ez a zenekar első dala, az egyszerre fantasztikus és rémisztő klipet, melynek végén Papa Emeritus IV is megjelenik, Amanda Demme rendezte.

A Hunter’s Moon keletkezése a Ghost 2018-as Los Angeles-i koncertjére vezethető vissza. Ryan Turek, a Blumhouse Productions filmgyártó cég egyik alelnöke részt vett a teltházas koncerten és a buli után azonnal felvette a kapcsolatot a Ghost főnökével, Tobias Forge-dzsal. A film már 2020-ban megjelent volna, de a pandémia miatt egy évvel elhalasztották a premierjét.

A dal viszont 2022. január 21-én egy gyűjtői, hét hüvelykes kislemezen is megjelenik a Loma Vista Recordings gondozásában, B oldalán a Halloween Kills (Main Title) főcímdallal. A Hunter’s Moonban az opethes Fredrik Åkesson gitározik, zongorán pedig a The Soundtrack Of Our Lives alapítója, Martin Hederos játszik.

Tobias Forge korábban már mesélt a zenekar ötödik albumának felvételeiről. 2020 márciusában, a Mexico Cityben tartott koncerten Cardinal Copia „halálának” és a helyébe lépő Papa Emeritus IV „megszületésének” is szemtanúja lehetett a közönség.

Ghost - Hunter's Moon

Megosztás