Elmondása szerint Eddie Van Halen neki köszönheti első akusztikus gitárját. Nancy Wilson, a Heart gitárosa most elkészítette a májusban megjelent szólólemezén szereplő 4 Edward bővített változatát, mely 1 perccel hosszabb az eredetinél.

Nancy Wilson

A Heartot alapító Wilson nővérek ifjabbika, a gitáros Nancy Wilson kiadta a 4 Edward With Love című dalt, amely az egy éve elhunyt Van Halen-gitáros, Eddie Van Halen előtt tisztelgő 4 Edward bővített változata. Az eredeti debütáló szólóalbumán, a ‘You And Me’-n jelent meg idén májusban. Az új változat 1 perccel hosszabb annál.

Arra a kérdésre, hogy találkozott-e valaha Eddie-vel, vagy turnéztak-e a Van Halennel, Nancy azt válaszolta: „Ó, igen! Játszottunk néhányszor a Van Halennel, főleg a 80-as évek elején, fesztiválokon és szólóturnékon is, amikor az előzenekaruk voltunk. Azok a tesók kezelhetetlenek voltak – mindig is azok voltak. Ők voltak azok, akikkel egy hotel bárjában kötöttünk ki, és azt mondták: »Próbáld ki ezt a kamikazét!« Szóval nagyon rossz hatással voltak ránk. Aztán csak úgy elkezdtek veszekedni, annyira elvesztették a fejüket. Pár perc múlva meg már össze is ölelkeztek: »Sajnálom, haver! Szeretlek, haver!« Teljesen kizökkentek a normális kerékvágásból. De ugyanez volt a színpadon is – egyszerűen hihetetlenül jó rockzenekar voltak, különösen azzal, amit Eddie létrehozott.
Egyszer Eddie azt mondta nekem – szeretem ezt a történetet mesélni – »Imádom, ahogyan azon az akusztikus gitáron játszol!« Mire én: »Hát, köszi. Tőled ez mindennél többet jelent nekem. Te miért nem játszol soha akusztikus gitáron?« Erre ő: »Hát, igazából nincs is akusztikus gitárom.« Amire én rávágtam: »Most már biztosan van, mert én most adok neked egyet.« Aztán másnap hajnalban csörgött a telefon a hotelszobámban, és Eddie volt az. »Ezt meg kell hallgatnod! Ezt hallgasd meg! Hallgasd, hallgasd, hallgasd, hallgasd!« Nem is igazán voltam ébren. De lejátszotta nekem a telefonba azt az igazán gyönyörű akusztikus zenét – egy instrumentális darabot –, amiben voltak klasszikus elemek, aztán a közepén valami igazán rockos dolog, és a végén egy másik gyönyörű dallamfüzér. Szóval elvileg nekem köszönhette Eddie az első akusztikus darabját. És valahol biztos megvan az a dal felvéve, amit nekem játszott; egyszer valószínűleg fel fog bukkanni.
Szóval én csupán viszonozni akartam neki azt a szívességet, annyira felejthetetlen volt, amit a szállodai telefonon keresztül nekem játszott. Az én dalom is klasszikus elemekkel indul, majd átmegy egy rockos variációba. Szóval a forma nagyon hasonlít arra, amire homályosan emlékszem, hogy eljátszotta nekem. És nagyon büszke vagyok rá, büszke vagyok erre az egészre.”

Nancy májusban megjelent szólólemezének egyébként a november 26-i Record Store Day alkalmából megjelenik egy speciális vinyl változata: a királykék színben tündöklő dupla LP-n 3 – korábban kiadatlan – bónusz feldolgozás lesz a Beatlestől és Steely Dantől.

Nancy Wilson

Megosztás