Sokan Robby Kriegert tartják a The Doors legképzettebb zenészének. Ez így is van, hiszen Jim Morrison mellett ő vette ki leginkább a részét a dalírásból, jellegzetes gitárjátékával – melyet sokan próbáltak koppintani, kevés sikerrel – nagyban formálta a banda megszólalását.
Az elmúlt három évtizedben nem kapkodta el a lemezkészítést, tízévenként készített albumokat. Csak úgy, mint az előzőek, ez a mostani is az instrumentális zene jegyében készült. Véleményem szerint ez a lemez kísérletezőbb, improvizatívabb, és dinamikusabb, mint a legutóbbi, a 2010-ben kiadott ’Singularity’, melyet Grammy-díjra is jelöltek. Szemben az előzővel a ’The Ritual Begins At Sundown’ nem tartalmaz flamencós akusztikus gitár-futamokat, pedig annak a hangszernek is nagy mestere Krieger. A nagyobb kísérletező kedv biztos annak is köszönhető, hogy a gitáros a néhai Frank Zappa zenészeivel dolgozott együtt, hiszen a billentyűs Tommy Mars, a dobos Chad Wackerman, a fúvósok, Jock Ellis és Sal Marquez és szerzőtársa, Arthur Barrow basszusgitáros a hetvenes és a nyolcvanas évtizedekben Zappa társai voltak. Nem véletlen, hogy az 1970-ben kiadott ’Chunga’s Revenge’ Zappa-album címadó szerzeménye is rákerült a lemezre. A kezdő nóta, a What Was That legvégén a kórusban bekiabált dalcím is erősen Zappára emlékezet, aki egyébként szerette a The Doorst.
Első hallásra azt mondom, a The Doors rajongói csalódnak, mert nem az a fajta muzsika hallható, melyet Jim Morrison és bandája nyomott ötven évvel ezelőtt. de ha egy picit figyelmesebben hallgatjuk ezt a jazz-rock albumot, felfedezhetünk olyan gitárfutamokat, mint a The Doors dalaiban, hiszen anno nem egy jazz ízű nótát alkottak, Robby Krieger akkor is szeretett egyensúlyozni a rock és a jazz határán játékában. A gitár megszólalásában pedig nem lehet nem felismerni, ahogy Krieger hangszere megszólalt annak idején. No és itt felcsendül egy rémesen ismert dallamsor is: igen, a Yes, The River Knows a The Doors ’Waiting For The Sun’ albumának egyik slágere volt. Ez mondjuk nem újdonság lemezein, hiszen rendre feldolgoz egy-egy legendás szerzeményt egykori bandájától.
A fúziós gitáros albumát halljuk, de nem rá épül az egész, mert mind a ritmusszekciónak, és különösen a fúvósoknak jelentős részt biztosít a dalokban. Pörgős lemez, de azért melankolikus fantáziát is hallunk, ilyen a Slide Home. A The Hitch pedig funkys ritmusokkal operál, de hangulatilag mindkettő illik az albumra – alaposan megfűszerezik őket zenei ötletekkel.
Érdekes elegy, mert a dalok felépítésében azért halljuk a The Doorst, ugyanakkor a meghökkentő váltásokban nem lehet nem felismerni a zappai elemeket és nem csak a Chunga’s Revenge-ről beszélek. Időnként eszméletlen hangszerpárbajokat hallunk.
Amolyan időutazás ez az album, mert a megszólalás alapján simán el tudom képzelni a hetvenes évek jazz-rock világában. Kriegernek esze ágában sem volt a kor mai hangján megszólalni, és ez így őszinte. Annak is van üzenetértéke, hogy régi haverjaival készítette a felvételeket. Ha utánagondolok, a ’Singularity’ modernebb anyagot tartalmaz, de ez a mostani egyáltalán nem vádolható anakronizmussal.
Összegzés:
Robby Krieger összeszedte kortársainak legjobbjait és egy kortalan, technikai sallangoktól abszolút mentes, kiváló lemezt hozott össze. Instrumentális albumai érthetően nem forognak közkézen, ő mindenkinek a The Doors gitárosa marad mindörökre, ám ha egy kicsit is nyitunk saját zenei világa felé, rájövünk, hogy gitártudása műfajokon átívelő, sok helyen megállja helyét. Ezért is a világ egyik legjobbja hangszerén.
Pontszám: 9
Megjelenés: 2020
Kiadó: Mascot Label Group
Stílus: jazz-rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok
Zenészek:
Robby Krieger – gitár
Arthur Barrow – basszusgitár
Jock Ellis – pozan
Sal Marquez – trombita
Tommy Mars – billentyűsök
Chad Wackerman – dob
AeB Byrne – fuvola
Vince Denham – szaxofon
Chuck Manning – szaxofon
Joel Taylor – dob
Dalcímek:
- What Was That?
- Slide Home
- The Drift
- Chunga’s Revenge
- Hot Head
- Yes, The River Knows
- The Hitch
- Dr Noir
- Bianca’s Dream
- Screen Junkie
Legutóbbi hozzászólások