Sokan Robby Kriegert tartják a The Doors legképzettebb zenészének. Ez így is van, hiszen Jim Morrison mellett ő vette ki leginkább a részét a dalírásból, jellegzetes gitárjátékával – melyet sokan próbáltak koppintani, kevés sikerrel – nagyban formálta a banda megszólalását.
Az elmúlt három évtizedben nem kapkodta el a lemezkészítést, tízévenként készített albumokat. Csak úgy, mint az előzőek, ez a mostani is az instrumentális zene jegyében készült. Véleményem szerint ez a lemez kísérletezőbb, improvizatívabb, és dinamikusabb, mint a legutóbbi, a 2010-ben kiadott ’Singularity’, melyet Grammy-díjra is jelöltek. Szemben az előzővel a ’The Ritual Begins At Sundown’ nem tartalmaz flamencós akusztikus gitárfutamokat, pedig annak a hangszernek is nagy mestere Krieger. A nagyobb kísérletező kedv biztos annak is köszönhető, hogy a gitáros a néhai Frank Zappa zenészeivel dolgozott együtt, hiszen a billentyűs Tommy Mars, a dobos Chad Wackerman, a fúvósok, Jock Ellis és Sal Marquez és szerzőtársa, Arthur Barrow basszusgitáros a hetvenes és a nyolcvanas évtizedekben Zappa társai voltak. Nem véletlen, hogy az 1970-ben kiadott ’Chunga’s Revenge’ Zappa-album címadó szerzeménye is rákerült a lemezre. A kezdő nóta, a What Was That legvégén a kórusban bekiabált dalcím is erősen Zappára emlékezet, aki egyébként szerette a The Doorst.

Első hallásra azt mondom, a The Doors rajongói csalódnak, mert nem az a fajta muzsika hallható, melyet Jim Morrison és bandája nyomott ötven évvel ezelőtt. de ha egy picit figyelmesebben hallgatjuk ezt a jazz-rock albumot, felfedezhetünk olyan gitárfutamokat, mint a The Doors dalaiban, hiszen anno nem egy jazzízű nótát alkottak, Robby Krieger akkor is szeretett egyensúlyozni a rock és a jazz határán játékában. A gitár megszólalásában pedig nem lehet nem felismerni, ahogy Krieger hangszere megszólalt annak idején. No és itt felcsendül egy rémesen ismert dallamsor is: igen, a Yes, The River Knows a The Doors ’Waiting For The Sun’ albumának egyik slágere volt. Ez mondjuk nem újdonság lemezein, hiszen rendre feldolgoz egy-egy legendás szerzeményt egykori bandájától.

A fúziós gitáros albumát halljuk, de nem rá épül az egész, mert mind a ritmusszekciónak és különösen a fúvósoknak jelentős részt biztosít a dalokban. Pörgős lemez, de azért melankolikus fantáziát is hallunk, ilyen a Slide Home. A The Hitch pedig funkys ritmusokkal operál, de hangulatilag mindkettő illik az albumra – alaposan megfűszerezik őket zenei ötletekkel.
Érdekes elegy, mert a dalok felépítésében azért ott van a Doors, ugyanakkor a meghökkentő váltásokban nem lehet nem felismerni a zappai elemeket és nem csak a Chunga’s Revenge-ről beszélek. Időnként eszméletlen hangszerpárbajokat hallunk.
Amolyan időutazás ez az album, mert a megszólalás alapján simán el tudom képzelni a hetvenes évek jazz-rock világában. Kriegernek esze ágában sem volt a kor mai hangján megszólalni, és ez így őszinte. Annak is van üzenetértéke, hogy régi haverjaival készítette a felvételeket. Ha utánagondolok, a ’Singularity’ modernebb anyagot tartalmaz, de ez a mostani egyáltalán nem vádolható anakronizmussal.

Összegzés:

Robby Krieger összeszedte kortársainak legjobbjait és egy kortalan, technikai sallangoktól abszolút mentes, kiváló lemezt hozott össze. Instrumentális albumai érthetően nem forognak közkézen, ő mindenkinek a The Doors gitárosa marad mindörökre, ám ha egy kicsit is nyitunk saját zenei világa felé, rájövünk, hogy gitártudása műfajokon átívelő, sok helyen megállja helyét. Ezért is a világ egyik legjobbja hangszerén.

Pontszám: 9

Megjelenés: 2020
Kiadó: Mascot Label Group
Stí­lus: jazz-rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok

Zenészek: 

Robby Krieger – gitár
Arthur Barrow – basszusgitár
Jock Ellis – pozan
Sal Marquez – trombita
Tommy Mars – billentyűsök
Chad Wackerman – dob
AeB Byrne – fuvola
Vince Denham – szaxofon
Chuck Manning – szaxofon
Joel Taylor – dob

Dalcí­mek: 

01. What Was That?
02.
Slide Home
03. The Drift
04. Chunga’s Revenge
05. Hot Head
06. Yes, The River Knows
07. The Hitch
08. Dr Noir
09. Bianca’s Dream
10. Screen Junkie

Megosztás