Legfrissebb a Hard Rockon
Drámai pillanatok a The Cure turnéján: Simon Gallup rosszul lett, fia mentette meg a berlini koncertet
A The Cure európai turnéja váratlan fordulatot vett Berlinben: a legendás basszusgitáros, Simon Gallup közvetlenül a koncert előtt rosszul lett, ezért nem tudott színpadra állni. A helyzetet végül fia, Eden Gallup mentette meg, aki az utolsó pillanatban vette át a basszust, hogy a koncertet ne kelljen lemondani.
NMB: L. I. F. T.
A ’L. I. F. T.’ az NMB konceptlemezei közül a legkönnyebben fogyasztható és a legszerethetőbb. Ez az öt zenész ha néhány évenként összehoz egy olyan minőségi albumot, mint ez, én akkor nagyon boldog és elégedett leszek!
Fonogram-díjat nyert a Wall Of Sleep
A 25. jubileumát ünneplő Wall Of Sleep elnyerte a hazai könnyűzenei élet legrangosabb szakmai elismerését. Az év hard rock/metal hangfelvételéért járó Fonogram-díjat a ‘The Kingdom’ című lemezzel vívták ki.
Anthony Hopkins újra meglepte a világot: Hannibal Lecter ezúttal zeneszerzőként hódít
Sir Anthony Hopkins neve hallatán a legtöbben a A bárányok hallgatnak hidegvérű Hannibal Lecterére vagy más díjazott alakításaira gondolnak. Július 11-én azonban egészen más miatt került reflektorfénybe: a legendás walesi színész bemutatta legújabb szerzeményét, a Bracken Road című tételt, amely a hamarosan megjelenő Life Is A Dream album előfutára.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Stula Rock – Halottak napján egy ideillő dal
Kényszerfelszállás címmel jelent meg a Stula Rock vadiúj klipje, melyet hallgatva mindenki saját halottaira emlékezhet. A videóban a felhívásra jelentkezett rajongók szerepelnek.
Hét Jel – Koncertfilm a világhálón
A Hét Jel áprilisban rögzítette az Akvárium Clubban a koncertfilmjét, amely a csütörtöki mozipremier után már elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is.
Twisters: The Album
A ‘Twisters’ 29 szerzeménye a kortárs countrymuzsika esszenciája, a tradíciókat tisztelve, mégis aktuális hangzással, élvezetes módon tárja elénk az egykori vadnyugat zenei örökségét. Szórakoztató kitekintés a rockzene világából.
25 igazán rémisztő dal Halloween alkalmából
A Rolling Stone magazin pár napja közzétette azt a 25-ös listáját, amelynek dalai szerintük legjobban passzolnak a Halloween-napi tökfaragáshoz. Van itt minden Doorstól Johnny Cashig, Metallicán, Alice Cooperen és Slayeren át, de megijedni azért nem kell!
Alex Lifeson / Geddy Lee – Együtt akarnak dolgozni
Alex Lifeson szerint a Rush két élő tagja nem adta fel a közös munka reményét, remélhetőleg hamarosan hallani fogunk felőlük.
Elhunyt Chick Corea
79 éves korában, február 9-én elhunyt a jazz egyetemes történelmének egyik legnagyobb formátumú billentyűse, Chick Corea.
Ann My Guard: Furia
Az utóbbi időben elárasztanak minket olyan magyar megjelenésekkel, amelyeknek a legnívósabb külföldi fesztiválszínpadokon van a helye. Ez egy olyan verseny, amiben az Ann My Guard irgalmatlan erős handet tett le az asztalra. Nem szabad kihagyni.
Ozzy Osbourne – „Ha elkapom a vírust, nekem lőttek”
Ozzy a saját rádióműsorában vallotta be, hogy fél a vírustól. „Ha nem kapom meg a vakcinát és megfertőződöm, jó eséllyel lehúzhatom a rolót.”
Wolf Van Halen – Elérkezett a bemutatkozás ideje
Wolf Van Halen és zenekara, a Mammoth WVH ma debütál egy amerikai TV műsorban, ennek örömére bejelentette a nagylemez paramétereit – borítót, dallistát, megjelenési dátumot –, és kihozta annak első kislemezét, ezzel is fokozva a várakozást.
Amerikában már nyitnak a stadionok
A New York-i kormányzó február 23-tól megnyitja a stadionokat, és nemcsak futballmérkőzésekre! Egyelőre tíz százalékos kapacitással és COVID-ellenőrzéssel, de legalább végre megmozdult valami!
Greta Van Fleet – Együtt a csillagok felé
Lassan szivárognak az infók a Greta Van Fleet háza tájáról. Előbb csak egy kislemezt dobtak be, a második dallal együtt már bemutatták a borítót is, most itt a harmadik nóta, és vele a teljes dallista.
A Pale Horse Named Death – Tagcserékkel gyúrnak az új lemezre
A bánatmetálban utazó csapat újrafazonírozott tagsággal vág neki az új évnek, ami talán hamarosan lemezt is hoz.
Icon Of Sin – Megszületett a brazil Iron Maiden
A Bruce Dickinson hangú brazil YouTube-sztárt felkarolta a Frontiers Music és írattak neki egy Iron Maiden stílusú lemezt, amiről már le is gurult az első dal.
Mr. Big – Kiadják Pat Torpey utolsó felvételeit
2017 őszén kilenc koncertet adott a Mr. Big Japánban, amelyet titokban rögzítettek. Most egy 18 lemezes gyűjtemény formájában elérhető lesz a hanganyag, ezek voltak a dobos Pat Torpey utolsó fellépései.
Szakcsi Lakatos Béla – Életműkoncert a Budapest Kongresszusi Központban
A magyar jazz megkerülhetetlen – és világszerte jól ismert – alakja idén tölti be 78. életévét. A járvány miatt elhalasztott és ’Megnyugvás’ alcímet viselő életműkoncertjét október 8-án rendezik meg a BKK-ban.
Jeff Loomis – Új szólóalbumon dolgozik
Jelenleg az Arch Enemy, korábban a Nevermore sorait erősítő Jeff Loomis elárult néhány információt azzal kapcsolatban, hogy milyen anyagokon dolgozik mostanában.
Sebastian Bach – 14 nóta demója kész az új lemezhez
Igazi sztárparádé segített Sebastian Bachnak új szólóalbuma elkészítésében, a kiadó nevét egyelőre titokban tartják.
Helstar – Új dal a texasi kultikus power metal bandától
Szöveges videó kíséretében újabb előzetest osztott meg rajongóival a James Rivera vezette Helstar a hamarosan érkező tizedik stúdióalbumáról.
Manowar – 2022-re tették át a jubileumi német turnét
A pandémia a Manowar menetrendjének is keresztbe tett, így az idén áprilisra tervezett németországi koncertsorozatot egy évvel elhalasztották.
Temple Balls – Vér, verejték és könnyek a varázsüstben
Ha szereted az igazi pofánvágós dallamos hard rockot, akkor tuti választás a finn Temple Balls. Az április közepén érkező lemez már a gárda harmadik anyaga lesz, de az első, amit a Frontiers-istálló tagjaként adnak ki.
Architects – Megérkezett az új album negyedik dala is
Február 26-án adják ki a brit metalcore banda kilencedik albumát, amelyről újabb előzetest hallgathatunk meg.
Chez Kane – Igazi békebeli rádiósláger
Második dalát mutatja be Chez Kane, aki a 80-as évekért rajong, és ez meglátszik a zenéjén is. Ő a 21. századi Janet Gardner, az új évezred Lee Aaronja.
Coldbound – Liv Kristine új bandájának bemutatkozása
A gótikus metál (Theatre of Tragedy) és a szimfonikus metál (Leaves’ Eyes) után ismét új műfajban próbálta ki magát Liv Kristine. Leginkább melodic death / doom metalnak aposztrofálták zenéjüket, melynek elsőszülötte a Slumber Of Decay kislemez.
U.D.O. – Már készül az új album
Valamikor „nyár után” jelenhet meg a lemez, igazodva a november közepén induló ‘Game Over’ turnéhoz.
Intelligent Music Project – Újabb nemzetközi sztárparádé
Az új lemez első klipjében Ronnie Romero énekel és Todd Sucherman adja alá a ritmust, valamint felbukkan Ronnie román szupermodell barátnője is. A hatodik nagylemez részletein kívül egy akusztikus és egy vérbeli rockkoncertet is megnézhetsz Romeróval.
Phil X – „Mindenki ismer valakit, aki mást mond, mint amit érez”
Húzós új nótával jelentkezett a Bon Jovi gitárosának másik zenekara, a Phil X & The Drills. Az album megjelenésének időpontját továbbra sem tudni, de ha ilyen dalok lesznek rajta, akkor érdemes várni rá, akármikor is szabadítják a világra a srácok.
Prins Svart – A második dal Mats Levénnel
Tavaly decemberben jelentette be a sokat foglalkoztatott énekes, Mats Levén, hogy új zenekara van, amelyben svéd nyelven énekel. A Prins Svarttól Vargtimmen címmel már a második dal is meghallgatható.
Burning Sun Fanzine – Wolf Hoffmann a kilencedik szám címlapján
Wolf Hoffmann-nal címlapon megjelent a Burning Sun Fanzine kilencedik száma. A tartalomról a folytatásban olvashatsz többet.
A Great White énekese, Mitch Malloy önállósította magát
Malloy néven szólócsapatot szervezett maga köré és első lépésként kiadott egy kislemezt My Therapy címmel.
Black Sabbath – Két régi-új koncertrészlet Ronnie James Dióval
Újabb 1980-ból és 1981-ből származó koncertfelvételeket osztottak meg a Black Sabbath Dio-korszakából.
SOEN: Imperial
Nem titok, hogy egy ideje a SOEN-nek bérelt helye van a kedvenceim közt, ez a pozíció csak tovább erősödött az ’Imperial’ eljövetelével. Az új dalokkal a banda az eddigieknél szélesebb közönséget célzott meg, ami deklarált célként lebegett előttük, ezért a ’Lotus’ hagyományait követve könnyen befogadható, univerzális dalokkal töltötték meg a lemezt. Az ’Imperial’ belépőjegy egy érzelmekben gazdag utazásra, amin aligha fogsz unatkozni.
Metallica – Ha nem unod még az Enter Sandmant…
Nemrég mutattuk be, hogy néz ki a Ford legújabb F-150 Raptor reklámfilmzenéjeként, most megmutatjuk, hogy szólt élőben a legendás Super Bowl döntőjének szünetében.
Feloszlik a Golden Earring
Hollandia ikonikus rockbandája lezárja egyedülállóan hosszú, hatvanesztendős pályafutását. Sajnos szomorú oka van a döntésnek.
Unleash The Archers – A Strikerrel és a NorthTale-lel jönnek
„Eljövünk a lelkedért, Európa!” Ezzel a felkiáltással jelentette be évvégi ‘Soul-Bounding Across Europe 2021’ turnéját az Unleash The Archers, decemberben a Barba Negrában is lecsap a kanadai fémbrigád.
Cats In Space – Hallgasd a west coast rádiót!
Nem illik hírekben véleményt formálni, de ez a Listen To The Radio-klip most azért került fel ide, mert ilyen erőlködéstől mentes, laza west coast muzsikát nagyon régen hallottunk.
Rammstein – Elkészült az új lemez
A német indusztriálismetál-alakulat a vírushelyzet miatti koncertstopot kihasználva még tavaly stúdióba vonult és összehoztak egy lemezre való új anyagot.
Adrian Smith – Számára Paul Rodgers az Isten
Adrian Smith volt a BBC ’The Rock Show With Johnny Walker’ műsorában a ‘Rock God’ rovat kiemelt vendége.
Siggi Schwarz – Az indián vér kiütközik a német gitáros zenéjében
Nem spórolt a dalokkal 11. nagylemezén a heidenheimi gitáros, 15-öt pakolt fel a két hét múlva megjelenő ‘The Fire Inside’-ra. A cherokee indián felmenőkkel rendelkező énekessel készített lemez igazán amerikai hangzású lett. Teszteld a Spend The Night With Me videóklipjében!
Foo Fighters – Élőben mutattak be egy dalt az új lemezről
Tegnapelőtt megjelent új albumáról adott elő élőben egy nótát a zenekar a SiriusXM rádió Foo Fighters Radio nevű csatornáján.
Love And Death – Új dal gondolatébresztő kisfilmben
Brian ‘Head’ Welch szólózenekara a különféle súlyos ellentmondásokkal foglalkozik legújabb szerzeményében, a The Hunterben, amelyekkel az amerikai társadalom szembesült az utóbbi időben.
Heaven & Hell – Tony Iommi válaszolt Vinny Appice felvetésére
A Black Sabbath egykori gitárosa reagált Vinny Appice azon gondolataira a Heaven & Hell formációval kapcsolatban, hogy Rob Halforddal folytathatnák.
Noora Louhimo – „Nem csak a heavy metalban érzem jól magam”
Meghallgatható a Battle Beast énekesnőjének első szólódala Eternal Wheel Of Time And Space címmel. A szóban forgó szerzemény Noora Louhimo márciusban érkező szólóalbumán kap helyet.
Angra – Ha új hét, akkor új koncertfelvétel
Továbbra sem áll le az Angra, ugyanis rendületlenül pakolják ki a netre koncertfelvételeiket, amelyek közül a War Horns élő változata a soros ezúttal.
Dave Ellefson – „Nincs értelme lemezt kiadni a járvány közepén”
Lassan elkészül a Megadeth új albuma, ám Dave Ellefson szerint a járvány miatt még nem fog megjelenni.
Legfrissebb a Hard Rockon
Valaminek a vége egyben valaminek a kezdete: Tankcsapda – Budapest Park, 2025. 05. 02.
Nekem „A” Tankcsapdát a május elejéig tartó hármas jelenti, nem sokkal Sidlovics „Sidi” Gábor beszállása után vált szorosabbá kapcsolatom a zenekarral. De most egy korszak lezárult! A megmaradt duó a koncert után nem sokkal máris a stúdióban találta magát, Sidi szerint neki kell még egy kis idő, míg minden leülepedik benne. Egy biztos, mi beszámolunk arról, hogyan alakul a zenekar sorsa, és az ott 13 évig játszó gitáros jövője.
Arena – Ma este jubileumi koncert az Analogban
Fennállásának 30. évét ünnepli 2025-ben az Arena, Marillion-, Pendragon-, Threshold- és Frost*-tagokból álló szupergroup. Az angol neoprogresszív rockcsapat május 19-én, azaz ma este az Analog Music Hallban lép fel.
David Lee Roth újra színpadon!
David Lee Roth, a Van Halen egykori frontembere 5 év után újra egész estés koncertet adott, és a jelek szerint remek formában van, amire szüksége is lesz, mert 21 állomásos turnét jelentett be.
Linkin Park – 3 + 5 új dallal jött ki a ’From Zero’ deluxe
Három új dallal – köztük a friss klippel érkezett Let You Fade-del – megjelent a Linkin Park ’From Zero’ albumának kibővített változata. A fizikai példányokon további 5 kiadatlan koncertfelvétel is hallható, valamennyi az új album számai közül került ki.
Saltatio Mortis – Jubileumi album a rajongók szája íze szerint
A Lord Of The Losttól a Beyond The Blackig számtalan német zenekar közreműködik a Saltatio Mortis 25 éves fennállását ünneplő dalban.
Steve Perry és Willie Nelson egy Journey-himnusz reinkarnációjában
Willie Nelson és Steve Perry duettje egy Journey-dal borongós átiratával csatlakozik az amerikai családi gazdálkodókat támogató Farm Aid mozgalom aktuális időszakához.
Foo Fighters – Kirúgták Josh Freese dobost
Josh Freese és a Foo Fighters útjai elváltak, a sztárdobos a közösségi oldalán tette közzé a hírt.
Metallica – Kirk Hammett megmutatta az új ’Load’ díszdoboz tartalmát
Június 13-án érkezik a lemezboltokba a Metallica hatodik albumának újrakiadása. A gigantikus tartalmú boxot Kirk Hammett már kibonthatta, extraként pedig a Hero Of The Day új szöveges videóját is megnézhetjük.
Marillion-Tangerine Dream fúzió?
Steve Rothery, a Marillion gitárosa, Thorsten Quaeschning, a Tangerine Dream zenekarvezetője és Alex Reeves, az Elbow dobosa instrumentális albumot készített.
Haken – Kettőt egy csapásra!
A Haken egyszerre két új koncertkiadvánnyal is jelentkezett. A 3CD + Blu-ray verzióban megjelent ’Liveforms: An Evening With Haken’-t és a dupla vinylen kiadott ’Fauna Live In London’-t remek koncertvideó vezeti fel.
Warkings – Mongol hőst és kalózokat is hoznak magukkal
Jövő márciusban a ‘Pirates & Kings’ elnevezésű turné keretén belül a Warkings, a Visions Of Atlantis és az Induction érkezik Budapestre. Ezt megelőzően mindhárom előadó új lemezzel jelentkezik még idén.
Thin Lizzy – 10 dal „kicsit” másképp
A Thin Lizzy első három albumáról válogatott egy dalcsokrot Eric Bell, a banda egyik alapítója, Phil Lynott, illetve Brian Downey eredeti felvételeit új gitársávokkal kiegészítve hozott össze egy különleges akusztikus lemezt.
Sunstorm – Ha fiatalabb, erősebb?
Ronnie Romeróval az élen új lendületet vett a Sunstorm. Stronger című dalukkal bizonyítják, hogy készen állnak az ’Afterlife’ utáni folytatásra is.
Pink Floyd – Gilmour újra lezárta a banda történetét
Ki tudja már, hányadszor jött szóba a Pink Floyd újjáalakulása és ki tudja már, hányadik esetben utasította el valamelyik érintett?
Chez Kane – Mi lehet jobb, mint a szerelem?
A walesi énekesnő debütalbuma is ma jelent meg, és erről már a második dalhoz készült klipes körítés. A Better Than Love videója igazi Baywatch-hangulatot áraszt.
Black Sabbath – Ki basszusgitározik a Slapbacken?
Az elmúlt időszakban két eddig nem ismert felvétel is nyilvánosságra került a Black Sabbath ’Heaven & Hell’ korszakából, ez Tony Iommit nem töltötte el örömmel.
Bloodbound – A címadó tételhez készítettek videót
Legördült a második videó is az idén májusban megjelenő új Bloodbound-lemezről, ráadásul maga a címadó dal. Pár hírességnek már be is mutatták az új lemezt.
Ronnie Atkins – Egy elképzelt világ
Ronnie Atkins nem tétlenkedett, ma megjelent szólóalbumáról már reggel bemutatott néhány dalt az egyik dán TV-csatornán. A promóciót a kiadója is folytatja, mégpedig a Picture Yourself című dallal.
Secret Sphere – Új életet lehelt beléjük a régi énekes visszatérése
Against All The Odds című dalával bizonyítja a Secret Sphere, hogy húsz évet felölelő történetük során most erősebbek, mint valaha.
Gyalog galopp – Rocklegendák is támogatták a kultfilm elkészítését
A film egyik főszereplője, Eric Idle felidézte, hogy a Led Zeppelin, a Pink Floyd és a Jethro Tull mennyivel járult hozzá a kultikus Monty Python-vígjáték elkészítéséhez.
System Of A Down – Serj Tankian és John Dolmayan eltérő politikai nézeteket vallanak
Serj Tankian nemrég arról beszélt, hogy a zenekar dobosával, John Dolmayannel mást gondolnak hazájukról, Amerikáról.
Paul McCartney – Elkészült a ’McCartney III’ alternatív verziója
Sir Paul McCartney nem állt le a decemberben megjelent szólóalbumával, zenészbarátok közreműködésével teljesen újraértelmezte az egész anyagot.
Elhunyt Lou Ottens, az audiókazetta szülőatyja
Az éppen reneszánszát élő, hivatalosan „compact cassette” névre hallgató technológia és szabvány feltalálója 94 éves korában hagyott itt minket.
Helloween – Az új album részletei
Újabb zenei részletet még nem kaptunk, de legalább az információk már csöpögnek az új nagylemezről, például a pontos megjelenési dátum és a dallista is megvan már.
Extreme – Az új lemez már egy éve készen van
Egészen érthetetlen, hogy miért nem jelent még meg a ’Saudades De Rock’ folytatása 13 év elteltével sem, de Nuno Bettencourt árnyalta egy kicsit a képet.
Anneke van Giersbergen – Megelevenednek a sötét fellegek
Március 28-án – a nyári időszámítás első napján –, este 9 órai kezdettel az interneten közvetített lemezbemutatót tart az énekesnő.
Kissin’ Dynamite – Négyen folytatják
Megvolt az első nagy törés a Kissin’ Dynamite zenekar életében, a megalakulás óta változatlan felállásban játszó csapatból kilépett Andi Schnitzer dobos.
Mohican3 néven új progresszív power trió mutatkozott be
Egyelőre egy alig egyperces, de nagyon ígéretes stúdióelőzetest láthatunk-hallhatunk a hazai prog-punk-metálszcéna három jól ismert alakja által létrehozott formációtól.
Smith / Kotzen – Rohanok, míg csak élek
Elmenekülhet-e az ember saját maga elől? A Running című dalával erre ad választ Adrian Smith és Richie Kotzen.
League Of Lights – Még egy kislemezdal az albumpremier előtt
A Threshold-billentyűs Richard West – feleségével közös – art pop-rock duója pénteken adja ki új nagylemezét, de előtte még egy előzetest bedobtak a várakozók közé.
Trick Or Treat – Mi rejtőzik a ládában?
Alessandro Conti csapata, a power metalos Trick Or Treat nyilvánosságra hozta tavasszal megjelenő, ‘The Unlocked Songs’ című speciális válogatásalbumának részleteit. Vajon miről szólhat a Hungarian Hangover?
Touch – Új dal 40 év után
A Touch nevű dallamos rockot játszó zenekar az 1980-es Monsters Of Rock nyitó bandája volt, azóta viszont nem hallottunk felőlük. Mark Mangold és csapata most új dallal és új lemezzel jelentkezett.
Orden Ogan – Még egy klip a bónusz koncertfelvételről
Tovább nyomatja a pénteken megjelenő Orden Ogan lemez limitált verziójának a promóját az AFM Records. A vadnyugati kalandparkban felvett koncertről most a The Things We Believe In című dalt osztották meg.
Cliff Moore – A tavalyi év bezártsága ihlette új nagylemezét
Gary Moore testvére jól ismert résztvevője minden évben a Gary Moore Emlékesteknek, tavaly sajnos a pandémia miatt ez is elmaradt. A nagy bezártságban épp a nagy bezártságról írt egy lemeznyi dalt, melyek előfutáraként a Welcome To The Madnesst mutatta be.
The Vintage Caravan – Westernfilmes hangulat a vulkáni homokban
Az izlandi stoner trió ötödik albuma április 16-án jelenik meg, amelyről már a második kislemezdalt tették közzé.
Whitesnake: The Blues Album
Still Of The Nighttal indul, Crying In The Rainnel zárul a 45 számos, háromlemezes válogatás, melyet nyolc hónapra elosztva adtak ki. A dögösen megszólaló, újrakevert, néhol utólagos rájátszásokkal korszerűbbé tett dalok részben már a sorlemezek sokadik újrakiadásának előhírnökei, a magam részéről megelégszem ezzel a merítéssel.
Liquid Tension Experiment – Három hetet késik az új album megjelenése
Az Inside Out Music kiadó a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az eredeti időpont helyett csak április közepén érkezik a szupergroup két évtizede várt új lemeze.
Derek Sherinian – Készül a kilencedik szólóalbum
A nyolcvanas évek Michael Schenker Group-lemezeinek a hangulatát idézi meg készülő új nagylemezén a billentyűs, újra Michael Schenkerrel és Simon Phillipsszel dolgozik együtt.
Jerry Cantrell – A Dillinger Escape Plan énekesével készítette szólólemezét
Közel húsz év után új szólólemezzel jelentkezik az Alice In Chains gitárosa, Jerry Cantrell. A zenész új anyagán a Dillinger Escape Plan énekese, Greg Puciato is közreműködik.
Scorpions – Az új lemez majdnem kész a dobos szerint
Mikkey Dee Twitter-üzenetben jelezte, hogy az új Scorpions lemez hamarosan elkészül, korábban arról is mesélt, miért megterhelőbb a Scorpionsban játszani, mint a Motörheadben.
Ken Hensley – Újabb posztumusz albuma várható még ebben az évben
Még csak múlt pénteken jelent meg Ken Hensley – utolsónak mondott – lemeze, a ‘My Book Of Answers’, a menedzsere máris bejelentette, hogy még egy teljes albumnyi anyag vár kiadásra.
Charlotte Wessels – Szólódal az egykori Delain-énekesnőtől: Soft Revolution
Máris bemutatta első szólódalát a Delain egykori énekesnője, Charlotte Wessels. A Soft Revolutiont a közeljövőben további új dalok követik majd.
Black Sabbath – Egy eddig nem ismert felvétel a Dio-korszakból
Egy eddig nem hallott Black Sabbath-dal bukkant fel a világhálón a Ronnie James Dio énekével fémjelzett periódusból.
Nőnapi girlpower a hatéves HolyChicks zenekarral
Könnyed szerzeménnyel jelentkezik Magyarország egyik menő csajbandája, a négyes legújabb dala már a nyitásba repít minket.
Nancy Wilson – Szólólemezének címadó dalával kíván boldog nőnapot
A legendás Heart-gitáros, Nancy Wilson bemutatta első szólólemezének címadó dalát. A You And Me-t azzal a Sue Ennisszel írta közösen, akivel a Heart legnagyobb slágereit is jegyzik.
Elhunyt LG Petrov
49 éves korában elhunyt Lars-Göran Petrov, az Entombed énekese, a teljes death metal színtér egyik legendás alakja. Tavaly nyáron derült ki, hogy az epevezetékrák egy igen ritka fajtájával kezelik, ám hétfőre virradóra sajnos elvesztette a harcot a gyógyíthatatlan betegséggel szemben…
Testament – A turné előtt talán néhány új dalt összehoznak
Bár még korai a turnézásról és a koncertekről beszélni, a Testament már tervezgeti a jövőt. Chuck Billy szerint pár új dallal újra kiadhatják a portyázás előtt legutóbbi lemezüket, amelyen ezúttal címadó tétel is lehet.
Sweet Oblivion – Újabb változás?
Another Change címmel bemutatta új dalát a Geoff Tate és Aldo Lonobile által vezényelt új felállású Sweet Oblivion. Az új kislemezes dal az egy hónap múlva érkező ’Relentless’ albumot népszerűsíti.
Ossian – Nőnap alkalmából a Holdra repültek
Új szöveges videót mutatott be az Ossian nőnap alkalmából, az Ember a Holdon című dal nem konkrétan róluk szól, de az elmagányosodás ellen protestálva valahol mégis. A tavaly őszről áthozott tavaszi lemezbemutató koncertet viszont ismét el kellett halasztani.
European Mantra – Online a négyzeten
A progresszív jazz-metalt játszó szupergroup egy igen érdekes produkciót adott a Raktárplusz elnevezésű koncertsorozat keretein belül. Borlai Gergő Barcelonában, a többiek Budapesten zenéltek.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
John Petrucci: Terminal Velocity
A ’Terminal Velocity’ a legjobb dolog, ami ebben a fura 2020-as évben történt velünk! A dalok minősége olyan lett, ami túlmutat még a Portnoy & Petrucci „reunion” körüli hájpon is.
Perfect Plan: Time For A Miracle
Végy egy Jimi Jamison hangú énekest és egy John Norum szólóin nevelekedett, de Jim Peterik dalszerző képességeivel megáldott gitárost és máris kész a Tökéletes Terv, a 21. századi Survivor, dögösen, dallamosan, ellenállhatatlanul.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Bátky „BZ” Zoltán – Tripla koncert a Barba Negrában
Bátky „BZ” Zoltán énekes március 16-án, a Barba Negra Blue Stage-en ünnepli 50. születésnapját, három zenekarral is színpadra lép: lesz Wall Of Sleep, jön az At Night I Fly, és eredeti felállással látjuk a Wendigót.

Kreator, Anthrax, Testament – Decemberi thrash metal őrület a Barba Negrában
Közösen indul leigázni Európát a teuton thrasher Kreator és az amerikai Anthrax. A co-headliner turné különleges vendége pedig a Bay Area thrash metal alapzenekara, a Testament lesz. A budapesti állomásnak 2024. december 10-én a Barba Negra Red Stage színpada ad otthont.

Sabaton – Tommy Johansson kilépett
Tegnap váratlan hír rázta meg a Sabaton rajongótáborát, közkedvelt gitárosuk, Tommy Johansson bejelentette, hogy távozik a zenekarból.

DragonForce – Megérkezett a friss album nyitótétele
Másfél hónap múlva akár élőben is meghallgathatod a DragonForce új lemezének nyitódalát, sőt, talán az Elize Ryddel közös nótájukat is, hiszen március 8-án a Barba Negrában lépnek fel az Amaranthe és az Infected Rain társaságában. De egyelőre barátkozz a klippel!

Ma megjelent a Green Day új albuma
A Green Day úgy mutat tükröt a világnak 14. stúdióanyagával, ahogy senki más nem képes rá, te is meggyőződhetsz róla a teljes anyagot végighallgathatva a banda YouTube-csatornáján.


































































































