A Quiet Riot nagy felállásának gitárosa szerint Frankie Banali halála után nincs értelme folytatni a zenekar történetét.

Carlos Cavazótól egy video podcast interjúban megkérdezték, hogy látja egykori zenekara jövőjét. „Azt gondolom, ostobaság folytatni, semmi értelme” – válaszolta. A beszélgetésben előjött az a történet is, amikor 2004-ben a néhai Kevin DuBrow énekes újra összehozta a bandát, de Cavazo nem lett része a formációnak. Az okokról ezt mondta a zenész: „Ha rendeztük volna az ellentéteket és megbeszéltünk volna minden részletet, benne lettem volna, hogy a nagy négyes összejöjjön, de sajnos nem így történt. Frankie párszor átvágott és még csak bocsánatot sem kért. Egy barát sosem csinál ilyet a másikkal, de az a helyzet, mi sosem voltunk barátok, így nem kértem a dologból.”

DuBrow akkor valamiért nem akarta, hogy Rudy Sarzo része legyen a csapatnak, viszont Cavazót szerették volna visszahívni. Frankie Banali meg is kereste akkor, ám elmondása szerint a gitárost nem érdekelte a dolog. Banali egy korábbi beszélgetésben elmesélte, hogy ő és Carlos valóban nem álltak közel egymáshoz: „A zenekarból Rudyt tizenkilenc éves korom óta ismertem, ő a barátom, szinte a testvérem volt. Viszont Carlosszal nem alakult ki ilyen kapcsolat. Nem kedveltük egymást, homlokegyenest mást gondoltunk a világról, még közös barátaink sem akadtak. A szakadék csak mélyült közöttünk, és a végén már semmilyen kapcsolatot nem tartottunk. Sajnálom, mert Carlos a rockműfaj egyik legjobb gitárosa, csak nagyon alulértékelik őt, pedig annak idején a Quiet Riottal nagyszerű dolgokat hoztunk össze.”

Kevin DuBrow 2007-ben bekövetkezett halála óta a Quiet Riot úgy működik, hogy egyetlen alapítótag sem játszik benne, de a nagy felállásnak is Banali volt az utolsó tagja. A zenekar kezdőcsapatában egyébként benne volt a tragikus sorsú Randy Rhoads gitáros is, aki később Ozzy Osbourne mellett lett világhírű muzsikus.


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás