A zenekar producert váltott, hamarosan felpöröghetnek a dolgok az új lemez körül. Michael Wagener helyett Nick Raskulineczcel folytatják.

Skid Row

Úgy tűnik, az évek óta szunnyadó Skid Row hamarosan törlesztheti felénk az adóságát, és nemsokára tesztelhetjük a ’United World Rebellion’ trilógia zárólemezét. Legalábbis erre utalt a zenekar gitárosa, Dave „Snake” Sabo egy nemrég adott interjúban.

A kérdező kíváncsi volt, hogy az új lemezen ismét Michael Wagenerrel dolgozik-e a zenekar, hiszen ő már többször is bizonyított, hogy mást ne említsünk, a zenekar első két lemezén. Eddig mi is úgy tudtuk, hogy Wagenerrel dolgoznak majd együtt, de erre jött Dave a hírrel: „Megpróbáltunk vele dolgozni, össze is raktunk jó pár dalt, de ami azt illeti, Michael most tart egy kis szünetet, úgy látom, el akar távolodni egy kicsit a zeneipartól. Nagy dolgokat hoztunk össze vele, de most tovább kellett lépnünk, így a választásunk Nick Raskulineczre esett.” Raskulineczről érdemes tudni, hogy olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Rush, Foo Fighters, Mastodon vagy a Deftones.

Dave pedig így folytatta: „Nick kijelentette, hogy nagyon érdekelné a közös munka, és mivel Michael ugye szünetet tart, ezért Nicket választottuk helyette. Ugyanúgy Nashville-ben lakik, mint Rachel, a basszusgitárosunk és elég jó barátok is lettek, úgyhogy már nagyon várjuk a közös munkát. Természetesen a hírneve már megelőzte, kiváló anyagokat készített, ő is és mi is nagyon izgatottan várjuk már a közös munkát.”

A trilógia első lemeze még 2013-ban, a második pedig 2014-ben jelent meg, úgyhogy ők a közös munkát várják, mi pedig a megjelenést, ami nagyon érdekesnek ígérkezik, főleg azért, mert ez lesz az első anyag, amin ZP Theart fog énekelni, aki 2016-ban csatlakozott a csapathoz.

Megosztás