Még másfél éve sincs, hogy a mára két főre fogyatkozott legendás angol banda legutóbbi albuma, a ’Who’ megjelent, de a hírek már arról szólnak, hogy jön a folytatás.

Úgy látszik, a világjárvány okozta bezártság több előadót is arra sarkall, hogy felszabadítsa kreatív energiáit. Pete Townshend egy interjúban elmesélte, hogy huszonöt dalt megírt az utóbbi időben, ebből tizenötöt meg is mutatott Roger Daltrey-nek. „Most abban a helyiségben vagyok, ahol berendeztük a stúdiót. Itt vannak az elektromos és akusztikus gitárjaim, egy dobszerkó is, minden készen áll, ráadásul sokoldalnyi dalszöveg vázlata is összegyűlt. Ha eljön a megfelelő idő, elkezdem a felvételeket” – elemezte a jelenlegi helyzetet a gitáros.

A beszélgetésben megkérdezték, meghallgatta-e Bob Dylan legutóbbi albumát, a ’Rough And Rowdy Ways’-t amire azt válaszolta: „Megpróbáltam, de úgy vagyok vele, hogy nem igazán kötnek le más előadók mély önismereti munkái. Ebben a vonatkozásban, egy kicsit olyan vagyok, mint Elton John, inkább a fiatal előadók munkái érdekelnek.” Townshend a Thundercat tavaly megjelent ’It Is What It Is’ lemezét hozta fel példának, amit a Beatles-klasszikus ’Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band’-hez hasonlított.

A múlt héten a zenekar kénytelen-kelletlen bejelentette, hogy a korlátozások fenntartása miatt törlik a márciusi – egyszer már átütemezett – kilencállomásos brit-ír turnét, új időpont egyelőre nincs.

Megosztás