A Styx korábbi frontembere, Dennis DeYoung a Frontiers Music kiadót megelőzve kikotyogott pár részletet új lemezével, a ’26 East Volume 2′-val kapcsolatban.

Dennis DeYoung

Dennis DeYoung tavaly ilyenkor bejelentette, hogy elkészült utolsó albuma, a ’26 East’, de két részletben jelenik meg. „Ez lett volna az utolsó albumom, de olyan sok dal született, hogy Serafino Perugino, a Frontiers Music vezérigazgatója javasolta, hogy osszuk el inkább 2 albumra. Legyen úgy! Ez az első rész, mely számomra nagyképűnek hangzik, de a marketingesek azt akarták, hogy tudd, hogy kettő lesz belőle. Szóval, srácok, kettő lesz, és ez az első rész!”

Közeleg a második rész megjelenése, és amilyen bőbeszédű volt az énekes-billentyűs akkor a lemez címével és a Julian Lennonnal készített közös dallal kapcsolatban, most sem fogta vissza magát, amikor a második lemezről nyilatkozott. És persze ismét előjött a Beatles, mint mindennek a kiindulópontja. „Íme, ez a ’26 East Volume 2′ borítója. Ahol minden elkezdődött, ott is ér véget. Hugh Gilmour, aki mindkét rész borítóján dolgozott, azzal kezdte, hogy megpróbált az első rész borítójához hasonlót készíteni, de egyikünk sem akarta ismételni önmagát, ezért inkább emellett döntöttünk. Nosztalgikus… főleg nekem. Nemrégiben olvastam egy cikket arról, hogy a Pink Floyd egy időben készített lemezfelvételt a Beatlesszel az Abbey Roadon, találkoztak a srácokkal és elmondták, hogy nélkülük nem lett volna Floyd. Pedig a Floyd zenéje cseppet sem hasonlít a Beatlesre, ahogy a Styxé sem. Van a Hello Goodbye című dalban egy Beatlesre vonatkozó sor: »So the whole world formed a band and played a million one night stands.« [Kb: „Így hát az egész világ zenekart alapított, és milliónyi egyszeri és megismételhetetlen koncertet játszottak.”] Így igaz. Fogadok, hogy néhányan közületek is benne voltak azokban a bandákban. Ugye, neked is van egy ilyen sztorid? És szóljatok, ha a borító ismerősnek tűnik, mert annak kell lennie! Néhányotoknak nem esik majd le, de fogadok, hogy sokaknak igen.”

A dalokra rátérve is igen érdekes dolgokat osztott meg: „A lemez első dala, a Hello Goodbye – amint azt már korábban említettem – nem remake; teljesen új… vagy legalábbis olyasmi. [A Beatlesnek is volt egy Hello Goodbye című dala, az 1967-ben megjelent kislemez B oldalán a Styx által is feldolgozott I Am The Walrus volt. – a szerk.] Tisztelgés a srácok előtt, akik elküldtek engem erre a hosszú és kanyargós útra [The Long And Winding Road], amely hozzátok vezetett. Az első kislemez 4. hó 7-én jelenik meg, ami nem véletlen: 1947-ben születtem. És 2021 számainak összege 5, ami a Styx tagjainak száma volt. Azt mondod, véletlen? Szerintem nem… A Frontiers eredetileg a hatodikát választotta, én kértem, hogy változtassuk meg, és leköteleztek azzal, hogy belementek. Ez a kislemezdal az Isle Of Misanthrope címet kapta, és a 70-es évek grandiózus Styx-hagyományainak megfelelően zárja az albumot. A grandiózus hagyományt úgy értem, hogy az egész valójában nyolc perc hosszú, de a kislemez inkább csak hat. Remélhetőleg ez a dallam visszavezet egy általad kiválasztott helyre és időbe (és remélhetőleg a számítógép előtt ülve meg is rendeled az albumot). Prog-fanatikusok, ez nektek való!  Annak ellenére, hogy a dal hosszú, a mai rádiók számára tökéletes, mert van benne 20 táncos és egy rapbetét is Bernie Sanders közreműködésével, aki emiatt a nevét Lil B Sandmanre változtatta (fake news!). Készülj fel rá, hogy ez valami egész más és misztikus lesz! Jim Peterik négy dalnak volt társszerzője, a többi a saját szerzeményem.”

A ’26 East Volume 2′ dallistája:

01. Hello Goodbye
02. Land Of The Living
03. The Last Guitar Hero
04. Your Saving Grace
05. Proof Of Heaven
06. Made For Each Other
07. There’s No Turning Back Time
08. St. Quarantine
09. So Little Did We Know
10. Always Time
11. Isle Of Misanthrope
12. GIF

Dennis DeYoung - 26 East Volume 2

Megosztás