Az időnként filmekben is feltűnő énekes-gitáros Lenny Kravitzot érdekes módon méltatta lánya az ünnepségen: „Apám szerint, ha nem látszik át rajta a mellbimbód, akkor az nem is igazi póló.”

Lenny Kravitz

Májusban lesz 60 éves Lenny Kravitz, és igen jó formában van. Szó szerint, fizikailag és a május 24-én megjelenő ‘Blue Electric Light’ lemezét tekintve is. Emlékezetes lesz a kerek évszám a művésznek, hiszen saját csillagot kapott a Hollywood Walk Of Fame-en, a hírességek sétányán és jelölték a Rock And Roll Hall Of Fame-be is. Korábban 1998 és 2001 között kapott 4 Grammy-díjat zsinórban 4 egymást követő évben.

Kravitz az egyik legunikálisabb stílusú rocklegenda. Simán letagadhatna úgy húsz évet, rajong a divatért, és nem fél extravagánsan öltözni, nem véletlenül találta meg az évek során több divatmárka is egy-egy modellkedés erejéig. Hosszú párkapcsolatokban viszont nem annyira erős, mint az öltözködésben, Lisa Bonet színésznőt 1985-ben ismerte meg, 1987-ben feleségül vette, majd 1991-ben elváltak. Azóta is több hírességgel járt hosszabb-rövidebb ideig. A csillagavató eseményen beszédet mondott az egyetlen házasságából származó lánya, Zoë Kravitz is, érdekes aspektusból köszöntve apját: „Láttam a művészeted iránti hihetetlen elkötelezettségedet. De leginkább a pólóidon láttam át. Apám szerint, ha nem látszik át rajta a mellbimbód, akkor az nem is igazi póló. És persze régen zavarba hozott, amikor gyerekkoromban értem jöttél az iskolába, de azt kell mondanom, hogy most már respektálom ezt.”

A ‘Blue Electric Light’ album piacra dobását eredetileg március 15-re tervezték, Kravitz azonban áttette a megjelenés dátumát május 24-re. Erről a rajongók eddig a TK421 című dalt ismerhetik. Kravitz turnéja július 30-án ér Budapestre, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Jegyeket a Live Nationön keresztül lehet vásárolni, további infók az esemény Facebook-oldalán.

A Jimmy Kimmel Show-ban nemrég előadta a Bayard Rustin emberi jogi aktivistáról készült filmhez írt dalát, a Road To Freedomot.

Megosztás