Scott Rockenfield féléves szabadsága már több mint négy éve tart, de a hivatalos álláspont szerint még mindig az együttes tagja.

Majdnem négy éve volt, amikor Scott Rockenfield apai teendőire hivatkozva pihenőt kért a Queensrÿche-tól, akkor úgy tűnt, hogy csak fél évre száll ki a dobok mögül, de láthatóan nem így alakult a helyzet. Az együttes sorait azóta Casey Grillo erősíti, aki mind a koncerteken, mind a dalszerzési folyamat során már-már teljes jogú tagként dolgozik.  Ahogy nemrég mi is írtunk róla, a kérdés máig ott lebeg a zenekar feje felett, hiszen a hivatalos álláspontok szerint továbbra is Scott a zenekar dobosa. Ezúttal Todd La Torre énekes nyilvánult meg a témában egy podcast vendégeként: „Keveset tudok elmondani, pusztán annyit, amit mindenki tud: Scott fél év szünetet kért, hogy a gyerekével lehessen, és ez négy éve volt. Casey »bejön dolgozni«, mindennap ott van velünk, kiveszi a részét a dalírásból, ott van a felvételeken és eljön koncertezni. Ennyi, amit el tudok mondani erről.”

 

 

Később igyekezte tompítani a gyanakvást, hogy esetleg titkolnak valamit: „Amennyire én tudom, Scott egyikünkkel sem kommunikál és ennél többet nem tudok elmondani, mert egyszerűen nincs mit elmondani. Sokan azt hiszik, hogy titkolózunk, nem áruljuk el, mi az igazi probléma, de tényleg nincs miről beszélnem. Ő nem kommunikál velem és én sem vele. Casey négy éve ott van velünk, jön és teszi a dolgát, méghozzá fantasztikus színvonalon.”

A zenekartól nem a legkellemesebb körülmények között elvált énekes Geoff Tate kicsit bőbeszédűbb volt tavaly, szerinte ugyanis sok mindenről nem tudunk: „Gondjai vannak az egészségével, de jószántából nem fogja otthagyni a bandát, több per is folyamatban van közöttük. Mélyen van most a gödörben, és remélem, hogy segít neki valaki kimászni, mert szerintem eléggé szét van csúszva. Nagy kár, mert egy hihetetlenül tehetséges dobos, akinek ez sajnos sose volt elég.”

Megosztás