Miután a hét elején csak a vigaszágon jutott be 12-ikként az Eurovíziós Dalfesztivál norvégiai döntőjébe, ott végül második helyen végzett a nagy esélyesként kiemelt KEiiNO mögött.

Jorn Lande

Érdekes módon egy harmadik előadó, a legtöbb közönségszavazatot szerző TIX utazik mégis Rotterdamba (ha utazik egyáltalán valaki a járvány miatt), akinek a döntő győztesével kellett egy külön csatát megvívnia a kijutásért.

Mi persze sajnáljuk, hogy nem Jorn Faith Bloody Faith című dala lett a befutó, de így is gratulálhatunk a második helyezéséhez. Meg kell említenünk, hogy a fesztiváldal társszerzői Kjell Åge Hartveit, a Chrome Division gitárosa és Åge Sten Nilsen, a Wig Wam énekese, talán Jorn elgondolkodhatna rajta, hogy velük készítse el új lemezét.

Az alábbi videó felvezetőjében láthatjuk a dal bukását az elődöntőben, diadalát a vigaszágon és végül magát a dalt, ahogy a tegnap esti döntőben előadták.

Megosztás