Ann My Guard

Fájóan későn került fel a radaromra a magyar zenekar, viszont amikor ez végre megtörtént, a ’Moira’ című lemezük maradandó nyomokat hagyott, és elkönyvelhettem, hogy ismét egy nagy reménységgel van dolgunk. Nem kis elégedettséggel látom, hogy igazam lett: a zenekar legfrissebb, ’Furia’ című EP-jével még magasabbra tette a lécet. A lemez mögött megbúvó mély gondolatiságról, szakmai kérdésekről, távmunkáról, zeneiparról és a szép fényes jövőről beszélgettünk velük.

🎤 Az új EP már kint van egy ideje, hogy érzitek, milyen az itthoni, nemzetközi fogadtatása?

Tobola Norbert [🎸]: Eddig nagyon pozitívak a visszajelzések. A szintlépés, amit szerettünk volna elérni zeneileg, szerintünk sikerült. Nagyon várjuk, hogy színpadra vigyük ezeket az új dalokat, mert úgy gondoljuk, élőben kiválóan fognak működni.

🎤 Az új anyagon technikásabb, progresszívebb megoldásokat hallunk, mint talán eddig bármikor. Honnan jött most ez a progos merészség?

Bárkányi Benjamin [🎸🎸]: Igazából szerettünk volna olyan anyagot készíteni, amilyet eddig még nem csináltunk, illetve valahogy ösztönösen ilyen témák jöttek. Úgy érezzük, hogy az évek során összeért a csapat és egységként tudtunk részt venni az alkotó folyamatban. Egyébként mindig is hallgattunk prog zenét, úgyhogy ennek a műfajnak alkotó elemei hatással voltak mindenkire a zenekarból.

🎤 Mintha lemezről lemezre változna egy kicsit a stílusotok, a leghivatalosabb megnevezés, amit össze tudtam eddig kaparni az internetről, az az underworld sorceress metal, de a kezdeti időkben doll metalnak is tituláltátok a zenéteket. Mi lenne erre a kérdésre a válasz ma?

🎸 Szerintünk a doll metal megnevezésen jócskán túlnőttünk, ez csak egy poén volt a részünkről. Talán az alternatív metál titulus a legjobb megnevezés a műfajunkra. Mindenesetre inkább a megújulást, kísérletezést részesítjük előnyben és nem szeretnénk az önismétlő zenekarok köze tartozni.

🎤 Mi inspirálta a ’Furia’ szövegeit?

Baumann Eszter Anna [🎸🎸🎸]: A düh és az elnyomott érzelmek, amelyek démonként bújnak meg az idegsejtekben, majd egy nem várt pillanatban előtörnek az emberből. Mindenki frusztrált, ideges, bizonytalan és mentálisan ki van égve. Csak erről ugye nem írnak az újságok, mert a személyes tragédia már nem médiaszenzáció. Az emberiség nagy része egy képmutató, hibrid, digitális vesztőhelyre menetel éppen, ahol trendi online kiteregetni a legérdektelenebb dolgokat egy hashtaggel, viszont az már nem megy, hogy vegyük a fáradságot, és a saját személyiségünket emeljük egy magasabb szintre vagy tiszteletteljesen beszéljünk a minket körülvevő emberekkel. Rajtunk van a nyomás, hogy egy felszínes, kommersz életet éljünk, és mindezt Insta-kompatibilis filterekkel prezentáljuk a digitális világnak – ami nem a valóság!

Eközben a több ezer kilométerre élő emberek élete fontosabbnak hat a helyi magazinok hasábjain, mint a mellettünk élő idős özvegyasszonyé, aki az élet viszontagságaitól megfáradtan, napról napra túlélve próbál talpra állni, de nincs mellette senki, aki segítene neki, mert az ő sztorija nem hoz elég kattintást. Emlékszem, a pandémia első heteiben mindenki – én is – igyekezett pozitív mederbe terelni a dolgokat: „minden jó lesz”, „maradj otthon, hamarabb túl leszünk mindannyian a nehezén.” De mára egy bürokratikus, embertelen világban érzem magam, ahol a szeretteim temetésére is rendőri kísérettel, igazolásokkal és engedélyekkel lehet elmenni, az utcán rendőrök jönnek oda hozzám, ha már két barátommal beszélek másfél méteres távolságból.

Az emberiség nyomorítja meg saját magát. Már nem emlékszünk, kik vagyunk, honnan jöttünk és mi a feladatunk a világban, jóformán csak vegetálunk, majd meghalunk. Az én életem egyik célja, hogy tükröt akarok tartani az emberek elé a művészetemmel: nézzenek szembe önmagukkal és a démonjaikkal. A démonok nem megrontók, hanem tanítók: ha megtalálod a megfejtést a kérdéseikre, akkor emberileg óriási szintet léphetsz a megvilágosodás felé. A fúriák az évek alatt felgyülemlett érzelmi és fizikai sebeim gyógyítására hívták fel a figyelmet.

🎤 Ez igazán velős volt, nem is nagyon lehet mit hozzátenni. Ha jól tudom, te már egy ideje Hollandiában élsz, míg a többiek továbbra is itthon. Hogyan tudjátok így megoldani a közös munkát?

🎸🎸🎸 Egyszerűen: online. Mindig nálam kezdődnek a dalok és ugyanúgy megy a dalszerzési metódus, mint amikor Angyalföldről küldtem el Százhalombattára a demóimat, csak most Bredából teszem ugyanezt. Nem volt semmi gond… egészen addig, amíg nem tudtam hazamenni a határzár miatt. De szerencsére még tavaly ilyenkor nem volt ennyire katasztrofális a helyzet a világban, szóval simán, karantén nélkül haza tudtam utazni próbálni, majd stúdiózni Szegedre.

🎤 Kicsit tovább feszegetve a témát: hogyan néz ki nálatok az alkotói folyamat, hogyan születik meg egy dal vagy akár egy lemez?

🎸🎸 Anna megír egy dalvázlatot énekkel és szövegekkel, utána mindenki hozzárakja az ötleteit. Beni és Kriszu kitalálják a gitártémákat, Norbi a dobtémákat és így születik meg a végleges dal. Van, amikor több köze van az eredetihez, és van, amikor teljesen átalakul, mire felvételre kész állapotba kerül. Egy-két kivétel van közöttük – az új EP-n is akad néhány ilyen példa –, amikor ez a sorrend felborul és hamarabb születik meg egy gitár- vagy dobtéma.

🎤 Ezek szerint a próbaidőszakot inkább ömlesztve oldjátok meg, mintsem heti találkozókkal?

🎸🎸 Minden turnét és lemezt egy többhetes felkészülés előz meg. Előfordulnak egész napos próbák, de olyan is előfordul, hogy akár több egymást követő héten, heti két-három nap is készülünk.

🎸🎸🎸 Főleg amiatt, hogy én csak szakaszosan vagyok itthon, nem tudjuk megoldani a heti próbákat. De ezzel semmi baj nincs, mivel mindenki csinál még ezer dolgot az Ann My Guard mellett, és én sokkal hatékonyabbnak érzem, ha egy adott időszakban maximálisan a zenekar dolgaira koncentrálunk.

🎤 Ássuk bele magunkat kicsit a szakmai dolgokba, mesélnétek a ’Furia’ felvételeiről?

🎸 A demózási folyamatok, a gitár- és basszusgitárfelvételek Százhalombattán folytak Beni stúdiójában, a Hundred Recordingban. A dob és ének pedig a jól bevált recept alapján a szegedi Miracle Soundban Vári Gábor szakértelme mellett került rögzítésre.

Varga Krisztián [🎸🎸🎸🎸]: A legutóbbi anyagokhoz képest most rengeteget dolgoztunk a dalokon, minden tőlünk telhető produceri munkát igyekeztünk elvégezni, hogy egy nagyon erős és határozott koncepcióval érkezzünk a felvételi fázisba. Annyit még mindenképp fontos megemlíteni, hogy ez az első AMG-anyag, ahol egy másodpercre sem szólnak igazi erősítők, viszont hét- és nyolchúros gitárok annál inkább.

🎤 Ez azt jelenti, hogy szoftveres erősítőket használtok?

🎸🎸 Kicsit több mint egy éve váltottunk minden téren szoftveres erősítőkre, ezeket használjuk basszusgitárra és gitárra. A csatornaváltások, egyes effektek ki- és bekapcsolása teljesen automatizálva történik, így maximálisan a zenélésre tudunk koncentrálni. Ugyan színpadon még nem tudtuk kipróbálni, viszont több hangszeres próbánk volt már ezzel a technológiával és az új lemezt is így írtuk.

🎤 Anna, te a zenén kívül érintett vagy még a zeneiparban is, mesélnél nekünk kicsit erről?

🎸🎸🎸 Persze! Hollandiába azért jöttem ki, mert kaptam egy állásajánlatot az ország egyik legnevesebb koncertszervező cégétől, a JBM Eventstől. Felkértek, hogy vezessem az egyik ügynökségüket. Majd a párommal, aki már több éve dolgozik ebben a szakmában, elhatároztuk, hogy önálló útra lépünk és elindítjuk a saját ügynökségünket IDVI Agency néven. Sajnos a pandémia keresztülhúzta a terveinket, több mint 150 koncertet kellett átszervezni vagy végleg törölni, így most főleg az albumpromóciós kampányainkra és a zenekarainkra koncentrálunk. Nekem külön misszióm, hogy magyar zenekarokat segítsek ide kihozni, illetve hogy lehetőségük legyen érvényesülni a Benelux magazinok hasábjain, úgyhogy folyamatosan bővül az ügyfélkörünk kiváló hazai zenészekkel is.

🎤 Rendszeresen visszatérő kifogás, hogy a magyar bandák nehezen tudnak külföldön érvényesülni. Ti hogy érzitek, változott ez a helyzet az utóbbi évtizedekben? Mik a saját tapasztalataitok?

🎸🎸🎸 Szerintem a hazai zenei világ óriásit változott az elmúlt 5-10 évben. Emlékszem, mennyire „extrém” volt egy többhetes Európa-turnéra menni mondjuk 2015-ben. A magazinok felkérés nélkül írtak az első spanyol és angol turnéinkról! Ma pedig – többnyire a pályázatoknak és a nemzetközi kapcsolatoknak hála – a legtöbb zenekar simán lenyom egy nagyon profi klubturnét Európában. Én mindig azt mondom, hogy akarni kell, rengeteg energiát kell beletenni egy produkcióba. Azt látom itt Hollandiában, hogy a zenészek másodállása a zenekar menedzselése, munka után órákat töltenek el pályázatírással és turnészervezéssel. Máshogy nem megy. Egy magyar zenekarnak is ugyanannyi esélye van fellépni egy német klubszínpadon, mint egy azonos szinten lévő holland zenekarnak. Csak ügyesen kell menedzselni a dolgokat és egyedi, minőségi zenét kell játszani.

🎤 Sikeres lehet-e itthonról egy magyar banda, vagy mindenképpen külföldre kell tenni a fõhadiszállást?

🎸🎸🎸 Ahogy már említettem, ma már minden esély és eszköz megvan arra, hogy otthonról is sikeres legyen egy produkció, számos művész nevét fel lehet sorolni példaképpen. A kulcs az egyediségben, a mondanivalóban, a minőségben és a menedzsment kitartó munkájában rejlik.

🎤 Hogy érzitek, 2021-ben egy elég nagy sűrűségű piacon mi az, amivel ki tud tűnni egy fiatal zenekar?

🎸 Kell valamiféle egyediség a zenében, amiről a hallgatók felismernek és szintén fontos, hogy élőben piszkosul egyben kell lenni. Ezen folyamatosan dolgozunk mi is, hogy minél masszívabb legyen a zenekar mind megszólalás, mind vizuális látványelemek terén. Reméljük, idén megmutathatjuk, amire már jó ideje készülünk!

🎤 Mennyiben befolyásolta a terveiteket és a menetrendeteket az immár egy éve tartó lezárásos állapot?

🎸🎸 A lemezfelvétellel kapcsolatos terveinket nem befolyásolta szerencsére a helyzet: 2020 tavaszán demóztunk, júliusban pedig stúdióztunk. Sajnos az áprilisi Európa-turnénk elmaradt, illetve több fesztiválkoncert is, melyeket Anna már sikeresen átpakolt és többször leszervezett, de sajnos azóta sem valósultak meg, viszont reméljük, hogy a közeljövőben be tudjuk pótolni az összes elmaradt bulit. Sőt még annál is többet!

🎤 Kicsit előretekintve: mik a hosszútávú terveitek, hol látjátok a zenekart öt év múlva?

🎸🎸🎸🎸 Az a célunk, hogy minden téren egyre magasabb szintre emeljük a zenekart és minél több helyen mutassuk meg magunkat. Szeretnénk olyan zenekarrá válni, akik legalább részben meg tudnak élni abból, amit csinálnak.

Megosztás