Legfrissebb a Hard Rockon
Deep Purple – 23 = 1
Ma megjelent a brit hard rock legenda 23. stúdióalbuma ’=1’ címmel, amelyet egyes kritikusok a 2000 utáni Deep Purple-éra legjobbjának minősítenek. Hivatalos playlist a hírben, lehet megerősíteni vagy cáfolni a véleményt.
Richie Sambora – „Ha Jon Bon Jovi hangja rendbejön, újra együtt játszunk”
Richie Sambora nyitott a Bon Joviba való visszatérésre, ha Jon egészsége lehetővé teszi, hogy újra turnézzon.
Dirkschneider – Budapesten a 40 éves ‘Balls To The Wall’
Ha már Wolf Hoffmann nem ünnepelte meg tavaly, majd Udo megteszi jövőre! Udo Dirkschneider és Peter Baltes 2025-ben a 40 éves ’Balls To The Wall’ (kicsit megkésett) jubileumán ülnek tort a Dirkschneider logó alatt. A Barba Negra falait is megdöngetik vele.
Radar – Csípjetek meg, de jó a Méhek és legyek klipje!
A 2021-es ’Kétszer élni’ album után most friss nótával jelentkezett a kisvárdai Radar zenekar. A Méhek és legyek című dal az első fecske a nyár végén megjelenő hatodik nagylemezükről, melyről egyelőre bővebb információt nem árultak el a srácok.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Ismét Budapesten az utazó gitároscirkusz
Négy nagyszerű gitáros érkezik Budapestre az Electric Guitarlands turné keretében: Florian Opahle (Jethro Tull, Greg Lake Band), Angel Vivaldi, Nick Johnston és Rowan Robertson (Ronnie James Dio) áll színpadra az Analog Music Hallban május 12-én.
Richie Kotzen – 50. szülinapi turné, 4 év késéssel
A Winery Dogs nagyszerű budapesti koncertje után idén Richie Kotzen szólóban tér vissza hozzánk. Az ’50 For 50′ válogatáslemez bemutató körútját 2020-ban keresztülhúzta a világjárvány, most a Dürer Kertbe valami hasonló programmal érkezhet a gitáros-énekes.
Avenged Sevenfold – Koncert a virtuális térben és a valóságban
Az Avenged Sevenfold februárban megjelenő virtuális koncertje egy zenei klip, egy élő koncert és egy interaktív videójáték keresztezéséhez hasonlítható, de az igazi mégiscsak az, ha élőben láthatod őket. Például a Nova Rock fesztiválon.
Rob Zombie – 18 év után visszatért zenésztársak
Az elmúlt másfél évben két régi motoros is távozott Rob Zombie zenekarából, de mindkét tag helyére a korábbi harcostárs csatlakozott Robhoz, aki így egy régi-új felállással vág neki az Alice Cooperrel közös amerikai turnénak.
Hamferð – Élő felvétel a tengerfenék alatt
A Feröer-szigeteki doom metal csapat a legújabb videóklipjét a világ egyetlen tenger alatti körforgalmában vette fel.
Motörhead – Mindennél hangosabbak
Egy eddig nem publikált koncertfelvételt tesznek közkinccsé a Motörhead archívumából, amelyről az Over The Top élő változata már meg is hallgatható.
Új dal Chris Adler és James Lomenzo bandájától: Mourning Star
Tavaly debütált Chris Adler és James Lomenzo új bandája, a Firstborne egy EP-vel, azonban a csapat itt nem állt meg, és már a sokadik új felvételt osztották meg a rajongókkal az elmúlt hetekben. Ezúttal a Mourning Start hallgathatod meg.
Gojira – Új dallal jelentették be az új album kiadásának időpontját
2021 egyik leginkább várt metálalbuma a Gojira hetedik stúdióanyaga, amelyről most már tudjuk, hogy április 30-án jelenik meg a Roadrunnernél.
Remorse: Kohó
A Remorse nem árul zsákbamacskát, a ’Kohó’ lemeztől pont azt kapod, amire számítasz. Most is bitang hangzást, értelmes szövegeket, remek riffeket és izgalmas szólókat öntöttek az olvasztótégelybe, amelyből patent dalokat sikerült megformálni.
Silver Lake By Esa Holopainen – Semmi tekerés, csak érdekes dalok
Lerántotta a leplet az Amorphis-gitáros készülő szólólemezéről, melynek nyolc dalát a szakma egy-egy kiválósága énekli.
Myles Kennedy – „Az új anyag határozottan keményebb”
In Stride címmel végre legurult az első dal Myles Kennedy új szólólemezéről, amely a friss hírek szerint májusban kerül boltokba. Az Alter Bridge frontembere súlyosabb anyagot ígér ezúttal.
Gary Hughes – Második dalát mutatta be az énekes
Ha csak egy nyugis AOR muzsikát szeretnél hallgatni, ami kikapcsol, akkor Gary Hughes új dalát, az Electra-glide-ot neked ajánljuk.
Slivers – Darabokra törve
Két és fél év kellett a Sliversnek, hogy bátorságot gyűjtsenek egy videókliphez. Nos, ez viszont nagyon bátor klip lett!
The Devil’s Trade – Rendhagyó kollaboráció egy dán testvérpárral
Makó Dávid az LLNN és John Connor zenekarok magját alkotó Sejersen-fivérekkel dolgozott együtt, hogy elkészítse új, indusztriális hatású dalát, amely egy korábbi szerzeményén alapul.
Enforcer – Lemezen csak a hanganyag, online a videó is!
Az Enforcer március 19-én jön ki új koncertlemezével, melyet 1 CD-n vagy 2 LP-n lehet beszerezni, a megjelenés napján viszont megosztják a YouTube-on a teljes előadás képi anyagát.
Nem lehet tovább halogatni Oz Fox agyműtétjét
A Stryper gitárosa, Oz Fox adományokat gyűjt közelgő agyműtétjére és egyéb orvosi kiadásokra. A trolloknak válaszolva elmondta: „A Stryper egyik tagja sem milliomos.”
Osibisa – 50 év után is aktívak
Az afrobeat progresszív úttörője, az Osibisa bemutatta vadonatúj kislemezének, a Doualának videóját, mely áprilisban megjelenő új, 18. nagylemezüknek az előhírnöke.
Secret Sphere – „A ‘Lifeblood’ a zeneszerzés örömének ünneplése”
The End Of An Ego című dalát mutatja be az olasz power metal csapat, akik újra Roberto Messina énekessel dolgoznak együtt.
Winger – Elkezdték felvenni a végső éneksávokat
Többször nyilatkozták már, hogy haladnak az új lemez munkálataival, de ezúttal képi megerősítést is kaptunk.
NorthTale – Így ereszti ki a hangját az új énekes
Egy korábbi egyperces rövid részlet után itt az első teljes dal, a Bring Down The Mountain, amit az új énekes, Guilherme Hirose énekel. Érdemes hangolódni arra a decemberi koncertre!
Transatlantic – Még a több sem elég
A ’The Absoulte Universe’ nemcsak a digitális, de a fizikai példányok eladásában is népszerű lett, van olyan változat, amelyből már készül az utánnyomás. És született egy negyedik verzió is…
Jorn – „Igen, megcsináltuk!”
A tegnap esti vigaszági döntőn – hála a nemzetközi rajongóbázis szavazatainak – Jorn és Faith Bloody Faith című dala továbbjutott az Eurovíziós Dalfesztivál országos döntőjébe.
Iced Earth – Kilépett az énekes, a basszer, majd a gitáros is
Úgy tűnik, Jon Schaffer január hatodikai „botlása” végzetesnek bizonyult karrierje szempontjából. Letartóztatása után a Century Media kiadó az Iced Earth és a Demons & Wizards szerződését is felbontotta, majd előbb Hansi Kürsch határolódott el tőle, most meg szinte a teljes zenekara is kilépett.
Alice Cooper – Detroitból Párizsba látogatunk
A shock rock mestere egy újabb detroiti történet helyett most egy paranormális estére invitál minket a francia fővárosba. A ‘Detroit Stories’ bónuszlemezéről láthatunk részletet.
Jorn – Ma lesz a vigaszági döntő
Jorn az első fordulóban nem jutott tovább dalával az Eurovíziós Dalfesztivál norvégiai döntőjébe, ma azonban újabb esélye van a vigaszágról a döntőbe kerülni. Most te is segíthetsz neki!
Külön utakon a Delain tagjai
Úgy látszik, Merel Bechtold gitáros távozása csak az első szög volt a zenekar koporsójában. Bár tavaly remek lemezzel rukkoltak elő, a háttérben már izzott a feszültség a tagok között.
Valentine – Előkaparták a korabeli demókat
New York City ’90-es évekbeli AOR-hősei – a Hugo Valenti által vezetett Valentine – kihozták első kislemezüket, a Sandyt a közelgő ‘Demos From The Attic’ válogatáslemezükről, mely a kiadatlan második nagylemez demóit tartalmazza.
Ozzy Osbourne – A Sötétség Hercege megkapta a COVID elleni oltást
Ozzy legnagyobb félelme, hogy a koronavírus elviheti, már a múlté. Azért az új klipjében még csak animációs figuraként szerepel.
Ricky Warwick – Akusztikus verzióban érkezett a címadó tétel
Pénteken érkezik Ricky Warwick szólólemeze, amiről most a címadó dal akusztikus verzióját hallgathatjuk meg.
David Crosby – „Őszintén lesz.rom, hogy más is csinálta már ezt!”
Az egyik legnézettebb amerikai műsorban nemrég egy fiatal reménység, Phoebe Bridgers lépett fel, de a produkciója kiverte a biztosítékot Croznál.
Neonfly – Shocking Blue-feldolgozás hat év után
Hat év után új lemezzel jelentkezik a Neonfly, aminek előfutáraként egy Shocking Blue-feldolgozást mutattak be, melyhez a szexi Dani Divine-t is sikerült leszerződtetnie a bandának.
Saxon – Csak 2022-ben lesznek új dalok
Bár régóta lehet róla hallani, hogy Yorkshire veterán metalistái új dalokon dolgoznak, ezek ebben az évben már nem fognak megjelenni.
A Foo Fighters vezeti a brit albumlistát
Az idei Rock & Roll Hall Of Fame-jelölt Foo Fighters pályafutása során már ötödik alkalommal került a mértékadó brit albumlista élére.
Rock And Roll Hall Of Fame – Nem neheztelnek Bruce Dickinsonra
Bár pár éve keményen beleszállt Bruce Dickinson a Rock And Roll Hall Of Fame-be, úgy tűnik, hogy nem neheztelnek rá, ugyanis az Iron Maiden is bekerült a jelöltek közé.
Issa – Van kiút a rengetegből
Norvégia erdős területeit vette célba Issa, hogy elkészítse legújabb videóját, amellyel tovább népszerűsíti márciusban érkező lemezét.
Angra – Új videó az ‘Ømni’ turnéjáról
Különösebb felvezetés talán már nem is szükséges az Angra új videójához, ami természetesen ismét az ‘Ømni’ lemez turnéjáról származik. Ezúttal a Cavemant csekkolhatod le élő verzióban.
Witherfall – Klipen a The River
Egyre közelebb az új Witherfall-album megjelenésének napja, a banda ennek apropójából már az ötödik dalt szállította le az anyagról.
Barta Tamás – Felkerült a YouTube-ra a legendás gitárosról szóló dokumentumfilm
Elérhetővé tették a legnagyobb videómegosztó platformon a ’Siess haza, vár a mama’ című dokumentumfilmet, amely az LGT tragikus körülmények között elhunyt gitárosának az életét mutatja be. Az alkotás csak február 16-ig tekinthető meg.
Elhunyt Módos Péter
81 éves korában elhunyt a közismert zenei szerkesztő, a hírt lánya tette közzé a legnagyobb közösségi oldalon.
Michael Schenker Group: Immortal
Schenker úgy tért vissza az MSG-hez, hogy egy darabot meghagyott az MSF-ből is. Nemcsak a közreműködő zenészek személyében, stílusában sem különbözik olyan nagyon a két formáció. Biztos, hogy nem ez a legjobb albuma, de tisztességesen megünnepelte vele a kerek évfordulót.
Sunstorm – Hivatalos klipen jött a címadó
Szűk egy hónappal ezelőtt mutatkozott be az új énekessel felálló Sunstorm, Ronnie Romero és társai most az ‘Afterlife’ lemez címadó dalát mutatták be.
Joseph Williams – „Totósított” Phil Collins?
Közeledik február 26. Két héttel a megjelenés előtt dobta ki harmadik kislemezdalát a TOTO énekese, akinek Steve Lukatherrel egy időben és egyforma fazonban készült el szólólemeze a Mascotnál. A dal stílusa pedig…
Nad Sylvan – Az elrabolt gyermek legendája
A mítoszok korába kalauzol minket Nad Sylvan a The Stolen Child című dalával, amelyben a gyermekkori hiszékenység a téma.
Anneke Van Giersbergen – A feltétlen szeretet erénye
Szöveges videón debütált Anneke Van Giersbergen következő szerzeménye, az Agape. A téma ezúttal is a szeretet, de most magasabb szinten.
Legfrissebb a Hard Rockon
Porcupine Tree – Koncertkiadvány a láthatáron
December 8-án jelenik meg a tavaly visszatért Porcupine Tree élő anyaga, amelyet Steven Wilsonék múlt novemberben rögzítettek az amszterdami Ziggo Dome-ban. A koncertfilmből előzetesként megtekinthetjük a Harridan előadását.
Hobo – ’Vadászat 40’ koncert a Budapest Arénában
Február 10-én az ikonikus ’Vadászat’ album 40 évvel ezelőtti megjelenését ünnepli Hobo és zenekara a Papp László Budapest Sportarénában.
Wolfsnächte 2024 – Farkasok, templomosok, törpök veszik be a Dome-ot
2024-ben új albummal jelentkezik a német Powerwolf, akik szerencsére már hazajárnak hozzánk és nálunk is bemutatják a friss korongot. Nem is akárhol és nem is a megszokott keretek közt. A ‘Wolfsnächte Tour 2024’-re keresztelt utazásra a HammerFall és a Wind Rose kíséri el a farkasfalkát az MVM Dome-ba.
Bruce Dickinson – Szólókoncerttel tér vissza Budapestre
Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere 19 év után vadonatúj szólóalbumot ad ki 2024 elején, melynek első kislemezével, az Afterglow Of Ragnarokkal december 1-jén ismerkedhetünk meg, magával Dickinsonnal pedig jövő júniusban találkozhatunk személyesen, amikor anyabandájánál sokkal emberközelibb helyszínen, a Barba Negrában ad koncertet.
P.Mobil – Veszprémben is megünneplik a fél évszázados jubileumot
Az áprilisban lezajlott 50 éves jubileumi koncert után a P.Mobil az ország több pontján is bemutatja ünnepi koncertműsorát. December 16-án a Veszprém Arénába érkezik a turné Tunyogi Bernadett és a Mudfield vendégszereplésével.
Steve Gadd – Nálunk startol az Európa-turné
Hétfőn az Erkel Színház színpadán lép fel a Grammy-díjas dobos Steve Gadd, a Berklee College Of Music díszdoktora. Zenekarának tagjai olyan világszerte ismert és elismert zenészek, mint Michael Landau, Travis Carlton, Larry Goldings és Walt Fowler.
The Beatles – Megjelent az utolsó kislemez
50 éven átívelő együttműködés eredményeképpen született meg a Beatles utolsó dala, a Now And Then, amelyben ismét hallhatjuk John Lennont, George Harrisont, Paul McCartneyt és Ringo Starrt együtt zenélni.
Alcohol – A Tankcsapda az előzenekar a jubileumi koncerten!
November 26-án az A38 Hajón ünnepli a 20. születésnapját az Alcohol zenekar, ahol a Tankcsapda hevíti fel a hangulatot. Előtte azonban a tervek szerint megjelenik az Alcohol feldolgozáslemeze, amelynek megjelent a videóval kísért első kislemezdala.
PAIN – Változások a ma esti programban
A két főbanda, a PAIN és az Ensiferum fellép ugyan, de ők is csak a tervezettnél később. A két előzenekar nem tud ma este színpadra állni.
„A második album egy progrock-lemez, meglehetősen szélsőséges hangulati amplitúdóval” – villáminterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel második albumáról
Újabb dal a ’Vérrel írva’ című lemezről, még mindig csak az előszelek fújnak, hetek, hónapok, lassan már évek telnek el úgy, hogy a Hét Jel második lemezét várjuk. Közben persze a tartalmak folyamatosan érkeznek, ahogy most is. A Vállalni kell új dal, megint egy új zenei aspektus, és megint egy szokatlan klip, volt tehát miről kérdezni Pócsi Pistit.
Elephants From Neptune – Boogieland a BuSH-on
Észtország legvagányabb rockzenekara, az Elephants From Neptune a BuSH-on mutatja be új, ’Boogieland’ című nagylemezét november 2-án, az Akvárium Klubban. A többek között a Red Hot Chili Peppers és a Foo Fighters vendégeként is ismert desert rock banda hat év után tér vissza Budapestre, ahol ezúttal a Carson Coma társaságában lépnek fel.
Robin Trower/Sari Schorr – Megjelent a közös albumuk
Robin Trower, a veterán gitáros és Sari Schorr, a blues újabb hullámának egyik nagy tehetsége közös lemezt készítettek ’Joyful Sky’ címmel. Az énekesnő jövő márciusban az Analogban is bemutatja az album dalait.
Paul McCartney – Elkészült a ’McCartney III’ alternatív verziója
Sir Paul McCartney nem állt le a decemberben megjelent szólóalbumával, zenészbarátok közreműködésével teljesen újraértelmezte az egész anyagot.
Elhunyt Lou Ottens, az audiókazetta szülőatyja
Az éppen reneszánszát élő, hivatalosan „compact cassette” névre hallgató technológia és szabvány feltalálója 94 éves korában hagyott itt minket.
Helloween – Az új album részletei
Újabb zenei részletet még nem kaptunk, de legalább az információk már csöpögnek az új nagylemezről, például a pontos megjelenési dátum és a dallista is megvan már.
Extreme – Az új lemez már egy éve készen van
Egészen érthetetlen, hogy miért nem jelent még meg a ’Saudades De Rock’ folytatása 13 év elteltével sem, de Nuno Bettencourt árnyalta egy kicsit a képet.
Anneke van Giersbergen – Megelevenednek a sötét fellegek
Március 28-án – a nyári időszámítás első napján –, este 9 órai kezdettel az interneten közvetített lemezbemutatót tart az énekesnő.
Kissin’ Dynamite – Négyen folytatják
Megvolt az első nagy törés a Kissin’ Dynamite zenekar életében, a megalakulás óta változatlan felállásban játszó csapatból kilépett Andi Schnitzer dobos.
Mohican3 néven új progresszív power trió mutatkozott be
Egyelőre egy alig egyperces, de nagyon ígéretes stúdióelőzetest láthatunk-hallhatunk a hazai prog-punk-metálszcéna három jól ismert alakja által létrehozott formációtól.
Smith / Kotzen – Rohanok, míg csak élek
Elmenekülhet-e az ember saját maga elől? A Running című dalával erre ad választ Adrian Smith és Richie Kotzen.
League Of Lights – Még egy kislemezdal az albumpremier előtt
A Threshold-billentyűs Richard West – feleségével közös – art pop-rock duója pénteken adja ki új nagylemezét, de előtte még egy előzetest bedobtak a várakozók közé.
Trick Or Treat – Mi rejtőzik a ládában?
Alessandro Conti csapata, a power metalos Trick Or Treat nyilvánosságra hozta tavasszal megjelenő, ‘The Unlocked Songs’ című speciális válogatásalbumának részleteit. Vajon miről szólhat a Hungarian Hangover?
Touch – Új dal 40 év után
A Touch nevű dallamos rockot játszó zenekar az 1980-es Monsters Of Rock nyitó bandája volt, azóta viszont nem hallottunk felőlük. Mark Mangold és csapata most új dallal és új lemezzel jelentkezett.
Orden Ogan – Még egy klip a bónusz koncertfelvételről
Tovább nyomatja a pénteken megjelenő Orden Ogan lemez limitált verziójának a promóját az AFM Records. A vadnyugati kalandparkban felvett koncertről most a The Things We Believe In című dalt osztották meg.
Cliff Moore – A tavalyi év bezártsága ihlette új nagylemezét
Gary Moore testvére jól ismert résztvevője minden évben a Gary Moore Emlékesteknek, tavaly sajnos a pandémia miatt ez is elmaradt. A nagy bezártságban épp a nagy bezártságról írt egy lemeznyi dalt, melyek előfutáraként a Welcome To The Madnesst mutatta be.
The Vintage Caravan – Westernfilmes hangulat a vulkáni homokban
Az izlandi stoner trió ötödik albuma április 16-án jelenik meg, amelyről már a második kislemezdalt tették közzé.
Whitesnake: The Blues Album
Still Of The Nighttal indul, Crying In The Rainnel zárul a 45 számos, háromlemezes válogatás, melyet nyolc hónapra elosztva adtak ki. A dögösen megszólaló, újrakevert, néhol utólagos rájátszásokkal korszerűbbé tett dalok részben már a sorlemezek sokadik újrakiadásának előhírnökei, a magam részéről megelégszem ezzel a merítéssel.
Liquid Tension Experiment – Három hetet késik az új album megjelenése
Az Inside Out Music kiadó a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az eredeti időpont helyett csak április közepén érkezik a szupergroup két évtizede várt új lemeze.
Derek Sherinian – Készül a kilencedik szólóalbum
A nyolcvanas évek Michael Schenker Group-lemezeinek a hangulatát idézi meg készülő új nagylemezén a billentyűs, újra Michael Schenkerrel és Simon Phillipsszel dolgozik együtt.
Jerry Cantrell – A Dillinger Escape Plan énekesével készítette szólólemezét
Közel húsz év után új szólólemezzel jelentkezik az Alice In Chains gitárosa, Jerry Cantrell. A zenész új anyagán a Dillinger Escape Plan énekese, Greg Puciato is közreműködik.
Scorpions – Az új lemez majdnem kész a dobos szerint
Mikkey Dee Twitter-üzenetben jelezte, hogy az új Scorpions lemez hamarosan elkészül, korábban arról is mesélt, miért megterhelőbb a Scorpionsban játszani, mint a Motörheadben.
Ken Hensley – Újabb posztumusz albuma várható még ebben az évben
Még csak múlt pénteken jelent meg Ken Hensley – utolsónak mondott – lemeze, a ‘My Book Of Answers’, a menedzsere máris bejelentette, hogy még egy teljes albumnyi anyag vár kiadásra.
Charlotte Wessels – Szólódal az egykori Delain-énekesnőtől: Soft Revolution
Máris bemutatta első szólódalát a Delain egykori énekesnője, Charlotte Wessels. A Soft Revolutiont a közeljövőben további új dalok követik majd.
Black Sabbath – Egy eddig nem ismert felvétel a Dio-korszakból
Egy eddig nem hallott Black Sabbath-dal bukkant fel a világhálón a Ronnie James Dio énekével fémjelzett periódusból.
Nőnapi girlpower a hatéves HolyChicks zenekarral
Könnyed szerzeménnyel jelentkezik Magyarország egyik menő csajbandája, a négyes legújabb dala már a nyitásba repít minket.
Nancy Wilson – Szólólemezének címadó dalával kíván boldog nőnapot
A legendás Heart-gitáros, Nancy Wilson bemutatta első szólólemezének címadó dalát. A You And Me-t azzal a Sue Ennisszel írta közösen, akivel a Heart legnagyobb slágereit is jegyzik.
Elhunyt LG Petrov
49 éves korában elhunyt Lars-Göran Petrov, az Entombed énekese, a teljes death metal színtér egyik legendás alakja. Tavaly nyáron derült ki, hogy az epevezetékrák egy igen ritka fajtájával kezelik, ám hétfőre virradóra sajnos elvesztette a harcot a gyógyíthatatlan betegséggel szemben…
Testament – A turné előtt talán néhány új dalt összehoznak
Bár még korai a turnézásról és a koncertekről beszélni, a Testament már tervezgeti a jövőt. Chuck Billy szerint pár új dallal újra kiadhatják a portyázás előtt legutóbbi lemezüket, amelyen ezúttal címadó tétel is lehet.
Sweet Oblivion – Újabb változás?
Another Change címmel bemutatta új dalát a Geoff Tate és Aldo Lonobile által vezényelt új felállású Sweet Oblivion. Az új kislemezes dal az egy hónap múlva érkező ’Relentless’ albumot népszerűsíti.
Ossian – Nőnap alkalmából a Holdra repültek
Új szöveges videót mutatott be az Ossian nőnap alkalmából, az Ember a Holdon című dal nem konkrétan róluk szól, de az elmagányosodás ellen protestálva valahol mégis. A tavaly őszről áthozott tavaszi lemezbemutató koncertet viszont ismét el kellett halasztani.
European Mantra – Online a négyzeten
A progresszív jazz-metalt játszó szupergroup egy igen érdekes produkciót adott a Raktárplusz elnevezésű koncertsorozat keretein belül. Borlai Gergő Barcelonában, a többiek Budapesten zenéltek.
Biff Byford – A fiával dolgozik közös projekten
Épp februárban volt egy éve, hogy a Saxon frontembere kiadta első szólóalbumát, nemrég jött a hír, hogy ismét bandája nélkül készít felvételeket. Közben viszont a Saxon is kiadott még egy dalt az ‘Inspirations’-ről.
Progresszív jazz-rock a hazai dzsesszélet három kiválóságától
A Zoe’s Ringtone című közös dallal jelentkezett Szumper Ádám (Besh o droM, Ghymes együttes, Paprico, Vibe) dobos, Papesch Péter „Stallone” (R.O.T.A.N., ex-European Mantra) basszusgitáros és Nagy Ábel Márton (D.A.S. Trió) billentyűs.
Sweet – Szabadulnának már a karanténból
Bizonyára nem véletlen a dalválasztás, ahogy az új válogatáslemez címének megválasztása sem! Az ‘Isolation Boulevard’ albumról a Set Me Free újrafelvett változatát mutatták be videóklipen.
Escape The Fate – Új dal az áprilisi albumról: Unbreakable
Már a negyedik kislemezdal is meghallgatható a post-hardcore-ban utazó Escape The Fate új albumáról. A csapat legújabb szerzeménye arról szól, hogyan legyünk erősek az életben a mindennapi problémákon való átevickélés helyett.
Lion’s Share – „Olyan, mintha folyamatosan háborúban lennénk”
Motörhead-feldolgozása után ezúttal saját dallal jelentkezett a Lion’s Share. Lars Chriss és Nils Patrik Johansson duója a jelenkor problémáit sűrítette bele az Under Attack című dalba.
Apocalyptica – Cream-feldolgozás Jacoby Shaddixszel
Feldolgozásokkal foglalja le magát az Apocalyptica. A finn csellóvirtuózok ezúttal egy Cream-klasszikust kaptak elő, amihez vendégénekest a Papa Roach éléről akasztottak le.
John Lennon/Plastic Ono Band – Újra kiadják az albumot
A Beatles feloszlása utáni első John Lennon-szólóalbumot április 16-án felújított hangzással, négy különböző verzióban adják ki újra.
Temple Balls – Előkerült a T.O.T.C. a varázsüstből
A finnországi vizekben biztos van valami, ami miatt a zenészeik ilyen csodálatos dalokat tudnak írni. A Temple Balls legényei leszállították az áprilisi albumuk második kislemezét.
Herman Frank – Töretlenül kiáll az elvei mellett
A német metállegenda, az Accept egykori gitárosa, Herman Frank május 21-én a ‘Two For A Lie’ című új stúdióalbummal tér vissza. Meg is érkezett az első szöveges videó az Eye Of The Storm kislemezdalhoz.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Egypercesek #63: Iron Maiden, Queen, Katatonia, Jakko Jakszyk, Biffy Clyro, Tim Montana
Nézegettem az e havi felhozatalt. Bőségesebb a szokásosnál, de nem mondhatjátok, hogy egysíkú: hard rock, heavy metal, progresszív rock, progresszív metál, alternatív rock és southern rock egyaránt van benne.
Rolling Stones: Steel Wheels Live
Az addigi leglátványosabb show, a legnagyobb színpadkép, 15 fős zenészgárda és mindez a Guns N’ Roses zenészeivel, Eric Claptonnal és John Lee Hookerrel „megvendégelve”. Hibátlan.
Egypercesek #55: Al Di Meola, Gotthard, Ben Poole, Grouplove, In This Moment
Közeleg a Húsvét, a feltámadás ünnepe. Szóval szóljanak e havi Egyperceseink a feltámadásról! Al Di Meola megpróbálja feltámasztani a Beatles-dalokat a maga módján. Úgy tűnik, a Gotthard viszont már csak Steve Lee feltámadásában reménykedhet. Ben Poole szinte új életre kel az élő fellépéseken. Viszont ha keresztre feszítenek, se tudom, mi a Grouplove zenéjének titka. Az In This Moment viszont csak 39 korbácsütést érdemel.
Ayreon: Electric Castle Live And Other Tales
Én nem is értem, miért fél Arjen Lucassen annyira a színpadtól. Szerintem meg kéne turnéztatnia egy ilyen programot világszerte, ahogy az Avantasia is teszi. Az is hogy kinőtte magát egyszeri stúdióprojektből. Mindenesetre mintha némi kedvet kapott volna hozzá… Július 18-án (ha nem marad el) a XV. Night of the Prog fesztiválon újra eljátsszák.
H.E.A.T: H.E.A.T II
Jól tették a svéd srácok, hogy visszakanyarodtak ahhoz, amiben a legjobbak és nem kísérleteznek tovább olyan utakkal, melyeket nem nekik találtak ki. Új lemezük túlzás nélkül az eddigi legjobb anyaguk, ebben a műfajban pedig nehéz lesz idén lekörözni őket, talán lehetetlen vállalkozás is ez bárki számára.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
godfater. – Nulladik album és újabb nagykoncert
Jövő pénteken adja ki a Tátrai Tibor, Borlai Gergő, Szebényi Dániel, Mike Gotthard és Kéri Samu alkotta godfater. első albumát ’0’ címmel. A szupergroup az Akvárium Nagyhalljában adja a megjelenés utáni első nagykoncertjét.
Kataklysm és Soilwork februárban a Barba Negrában!
A kanadai death metal csapat, a Kataklysm és a svéd melodikus death brigád, a Soilwork közös európai turnéra indul 2023 elején. Február 25-én a Barba Negra Red Stage-ben lépnek fel, vendégük a fúziós metálban utazó amerikai Wilderun.
Megjelent a Budapest Park kulisszái mögé kalauzoló jubileumi kiadvány
November 3-tól elérhető a ’Backstage’ című könyv, amely zenészek, zeneipari szakemberek és az idén 10 éves Budapest Parkot megálmodó stáb igaz történetein keresztül, exkluzív fotókkal illusztrálva mutatja be a koncerthelyszínt, a Libri Kiadó gondozásában.
Kalapács József – Új videó, koncert a Barba Negrában és Londonban
Új szöveges videóval jelentkezett az idén 60 esztendős Kalapács József, a tavaly megjelent ’Szelíd metálosok’ című dupla válogatásalbum címadó dalához készült kisfilm került fel a YouTube-ra, rengeteg rajongó viszontláthatja magát a benne felhasznált archív fotókon.
Depresszió – Szombaton indul a turné az új albummal
A hét végén új albummal jelentkezik a Depresszió, az albumot 10 állomásos turné vezeti fel, a koncertkörutat a Barba Negra Red Stage-ben zárja a banda.