Úgy látszik, Merel Bechtold gitáros távozása csak az első szög volt a zenekar koporsójában. Bár tavaly remek lemezzel rukkoltak elő, a háttérben már izzott a feszültség a tagok között.

Charlotte Wessels - Delain

Charlotte Wessels énekesnő egy Instagram-posztban búcsúzott el a zenekar rajongóitól: „A Delain volt közel 16 éven át a világom, ami az életem fele és zenei karrierem egésze. Tehát nehéz szívvel erősítem meg, hogy a Delain folytatja útját, mint Martijn [Martijn Westerholt – billentyűs] önálló projektje, de a Delainben való részvételem itt véget ért. Tudom, hogy jelenleg sok kérdésetek lehet a miértekkel kapcsolatban, ezt teljes mértékben megértem és méltányolom. Egyszerűen fogalmazva, ez szomorú következménye több mint egy évnyi próbálkozásnak, hogy megoldást találjunk a felgyülemlett sérelmekre. Egy részem úgy érzi, hogy cserbenhagylak titeket, de szeretném, ha tudnátok, hogy ezt a döntést nem könnyen hoztam meg, és elnézést kérek azoktól, akik nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy mindannyiunkat együtt láthassák élőben a színpadon a karantén megszűnte után. Egészen a közelmúltig én is úgy gondoltam, hogy ez benne van a pakliban.

 

 

Az elmúlt 15 évben olyan zenét csináltunk, amelybe beleadtuk szívünket-lelkünket. Bejártuk a világot, rengeteg színpadot megrengettünk és sok csodálatos rajongóval találkoztunk; mindez nagyon-nagyon sokat jelent nekem. De hogy most merre tovább? Otto, Timo és Joey is távozik a Delainből, de saját projektjeikkel folytatják a zenélést. Martijn viszi tovább a Delain nevet, és bár eleinte fájdalmas lesz majd látni egy olyan Delaint, amelynek nem vagyok része, a legjobbakat kívánom neki ebben az új fejezetben. »We Are The Others«, azaz mi vagyunk a mások, mindig is azok leszünk, és ezen semmi sem változtat.”

Megosztás