Az egyik legnézettebb amerikai műsorban nemrég egy fiatal reménység, Phoebe Bridgers lépett fel, de a produkciója kiverte a biztosítékot Croznál.

Phoebe Bridgers az új generáció nagy reménysége, az idén Grammy-díjra is jelölték annak ellenére, hogy még csak a 27. évében jár. Az indie rock stílusban utazó énekes nemrég egy hatásos fellépést zavart le a Saturday Night Live-ban, ami Amerika legnézettebb show-műsorainak egyike. Az előadás egészen jóra sikeredett, de a dal vadulósabb végére Phoebe széttörte a gitárját a feltehetően erre a célra odahelyezett monitorhangszórón. Semmi gond, láttunk már ilyet, de úgy tűnik, hogy van, akinek már ez is sok.

David Crosby, a legendás folk-rock zenész többször is kommentelte közösségi oldalán az aktust, de a véleményét talán ez a tweet foglalja össze a legjobban: „A gitárok arra valók, hogy játsszunk rajtuk, nem arra, hogy idióta módon szétverjük őket egy kamu kontroll-ládán, csak azért, hogy gyerekesen drámázzunk a színpadon. Őszintén lesz.rom, hogy más is csinálta már ezt régebben.” Természetesen Bridgers sem hagyta válasz nélkül, hogy Crosby szánalmasnak titulálta a mutatványát. „Mogorva f.sz” – fejtette ki álláspontját.

Crosby sosem sem maradt adós a véleményével, legutóbb Eddie Van Halen halálával kapcsolatban akasztotta ki a rajongókat beszólásával.

Megosztás