Szöveges videón debütált Anneke Van Giersbergen következő szerzeménye, az Agape. A téma ezúttal is a szeretet, de most magasabb szinten.

Anneke van Giersbergen

2018-ban annak ellenére kezdett el dolgozni VUUR nevű metálzenekarának új anyagán Anneke Van Giersbergen, hogy a debütalbum vegyes fogadtatásban részesült. A kulisszák mögött nehéz idők voltak ezek a művésznő számára, hiszen házasságában váratlanul feszültség keletkezett. Új lemezének címe, a ’The Darkest Skies Are The Brightest’ arra utal, amikor az ember személyes kihívásokkal néz szembe és addig megy, amíg a legfontosabb kérdésekre választ nem kap. Anneke és férje végül szánt időt arra, hogy megoldják problémáikat és nem adták fel házasságukat, így a lemez központi témája a problémák viharán keresztül történő utazásuk lett, amellyel azt bizonyítja az énekesnő, hogy a legsötétebb felhők mögül is érkezhet fény.

 

 

Az érzelmeket alaposan megmozgató albumról a My Promise és a Hurricane című dalokat ismerhettük meg korábban, ma megérkezett az Agape, amelyről így mesélt az énekesnő: „Az Agape a feltétlen szeretet legmagasabb formájára utal, arra a fajta szeretetre, amely után mindannyian csak sóvárgunk. A feltétel nélküli szeretet elkötelezettséget jelent a másik ember szabadságának tiszteletben tartása mellett, ugyanakkor fontos az összetartozás érzése is. Az Agape meditatív gitárjátékában jól kivehetően visszaköszön egy ’70-es évekbeli szerelmes dal, melynek a vonósnégyes buja hangzása adja az álomszerűségét.”

Megosztás