New York City ’90-es évekbeli AOR-hősei – a Hugo Valenti által vezetett Valentine – kihozták első kislemezüket, a Sandyt a közelgő ‘Demos From The Attic’ válogatáslemezükről, mely a kiadatlan második nagylemez demóit tartalmazza.

Valentine

A ‘Demos From The Attic’ három évtizeddel az öttagú csapat imádnivaló debütalbuma, az 1990-ben megjelent ‘Valentine’ lemez után érkezik. Az akkori turné befejezése után kezdték a felvételt és az 1991-ben folytatódott. Ahogy a gitáros, Adam Holland mesélte: „Vettünk egy nyolcsávos felvevőt, egy kis konzolt és néhány hangszórót, és elkezdtük összerakni a következő lemez demóit. Mi magunk kevertük az anyagot Neil [Neil Christopher dobos] szüleinek és az én szüleimnek a pincéjében. Rengeteg ötletet rögzítettünk, mert nem tudtuk, melyik ugorja meg a szintet.”

A zenekar tagjai nem is voltak tudatában annak, hogy ennyi anyaguk áll rendelkezésre. Gerard Zappa basszusgitáros azt mondta: „Amikor a kiadó megkeresett minket ezzel az ötlettel, én már elköltöztem, és bedobozoltam a kazettákat és DAT-szalagokat. Sokat közülük a nővéremnél tároltam. Meg kellett kérnem, hogy turkáljon a dobozokban, mert egy másik városban éltem. El kellett magyaráznom neki a különbséget a szokásos kazetta és a DAT között, hogy tudja, mit keres. Türelmének és kitartásának köszönhettem, hogy annyi dalt sikerült gatyába ráznom, amire a mai napig büszkék vagyunk.”

Ezek egyike a Sandy, melyet a hétvégén bemutattak első kislemezként, de a nagylemez pontos megjelenésének dátumát még nem jelölték meg.

Akkoriban a Giant Records kiadó körüli bonyodalmak vetettek véget a csapat munkásságának, akik 1993-ban Open Skyz néven újjáalakultak már az RCA kiadó istállójának tagjaként, majdnem egy évtizednyi együtt zenélés után azonban elváltak útjaik és az énekes, a Steve Perryre emlékeztető hangú Hugo Valenti három szólólemezt is kiadott, miközben egy Journey-tribute zenekarral járta Amerikát. A Valentine második nagylemezére (‘Soul Salvation’) 2008-ig kellett várnunk, azóta is összejönnek időről időre egy-egy alkalmi koncertre, tavaly például egy kiülönleges esemény részesei voltak a Night Ranger, a Danger Danger és a Trixter mellett, de Craig Pullman billentyűs szerint „annak ellenére, hogy nem játszunk Valentine zenekarként, mégis mindannyian közel állunk egymáshoz. És mint tudjátok, Gerard, Adam és én még mindig együtt vagyunk a Steve Augeri Bandben. Ami a Valentine-t illeti, megfelelő körülmények közt minden lehetséges.”


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás