Megvolt az első nagy törés a Kissin’ Dynamite zenekar életében, a megalakulás óta változatlan felállásban játszó csapatból kilépett Andi Schnitzer dobos.

Kissin' Dynamite

A Kissin’ Dynamite-ot iskolatársak, barátok alapították 2007-ben és a felállás azóta is töretlen volt. A koronavírus okozta frusztráció azonban az ő egységüket is megbontotta.

 

 

A zenekar tagjait is megdöbbentette a hír, két hétre volt szükségük, hogy feldolgozzák. „Kedves barátaink! Két hét telt el azóta, hogy Andi bejelentette, kilép a Kissin’ Dynamite-ból, most végre van mit mondanunk. Sokan megdöbbenve aggódtatok a zenekar jövőjét illetően, néhányan még azt is gondolták, hogy a banda fel fog oszlani, de most örömmel mondhatjuk el: a Kissin’ Dynamite folytatja! Meggyőződésünk, hogy minden változás (még ha első látásra rosszabbnak tűnik is) új utakat és új lehetőségeket nyit meg! Tehát négyen továbbra is lelkesen zenélünk együtt, és nagyon várjuk, hogy elkezdjük a következő fejezetet veletek. Minden tervezett koncertet lejátszunk (amint a koronavírus engedi). Egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy ki fog dobolni, mert időre van szükségünk ebben az ügyben, de ez nem az út vége! Odaadó híveitek: Hannes, Ande, Jim és Steffen”

Két hete jelentette be Andi Schnitzer dobos, hogy elváltak útjaik a Kissin’ Dynamite-tal. „Ezennel kijelentem, hogy már nem vagyok a Kissin’ Dynamite tagja. Néhány hete elhagytam a zenekart. Mielőtt elmagyaráznám döntésemet, először is szeretném kifejezni, mennyire értékelem, hogy elválásunkat tiszteletteljes légkör jellemezte. Távozásom okát illetően egyszerűen azt kell mondanom, hogy arra a következtetésre jutottam, sajnos az idő múlásával túlságosan eltávolodtunk egymástól, és már nem beszéltünk ugyanazon a nyelven, még a lényeges kérdésekben sem. Ami engem illet: biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb újra egy csapatban ütöm majd a bőröket. Addig is többek között arra fordítom az időmet, hogy kiadjak egy könyvet, amelyet lelkesen írtam az elmúlt másfél évben. Ez mindenképpen egy rock and roll könyv lesz, de nemcsak az…”

Megosztás