Legfrissebb a Hard Rockon
Michael Schenker Group – Vajon lesznek-e UFO-dalok Győrben?
A Michael Schenker Group a Sweden Rock fesztiválon adta idei első koncertjét, a rövid műsoridő miatt kizárólag MSG-számokat játszottak, ami azért is volt meglepő, hiszen nemrég jelentették be a gitáros ‘My Years With UFO’ című új albumát. Reméljük, jövő hétfőn Győrben előhúzza a sapkája alól az ezen szereplő dalokat is!
Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!
Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.
Megtetszett Richie Kotzennek az SFV
Legutóbb a Winery Dogs tagjaként lépett magyar színpadra a Poisonból és Mr. Bigből is ismert, de önálló jogon is világhírű gitáros-énekes, Richie Kotzen. Jövő csütörtökön a Dürer Kertben lép fel szólóprojektjével, és ugyanaz az SFV játszik előtte, amely a Winery Dogs előtt is melegített.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Beast In Black & Gloryhammer – Közel vannak a telt házhoz
A jegyek több mint 90%-a elfogyott a power metal két nagyágyújának, a Beast In Blacknek és a Gloryhammernek közös koncertjére, tovább nem érdemes halogatni a vásárlást. A dupla headlineres turné a Brothers Of Metal közreműködésével január 20-án érkezik a Barba Negrába.
Hooligans – Az új album a streaming szolgáltatóknál és a Barba Negrában
Már egy hete meghallgatható a nagy streaming szolgáltatóknál is a Hooligans zenekar ’Fekete szivárvány’ című albuma, amelynek hivatalos bemutatója március 16-án lesz a Barba Negrában, vendég a miskolci Z!ENEMi.
Kristoffer Gildenlöw – Négy évig hevert fiókban a lemez
Kristoffer Gildenlöw, a Pain Of Salvation egykori és a Dilemma jelenlegi basszusgitárosa ötödik szólólemezének megjelenését jelentette be, amelyet eredetileg még 2020-ban akart kiadni.
HRM évértékelő – 2023 legjobb lemezei és koncertjei (szerintünk)
Mit mondjunk? Látványos egy év volt! Olyan koncertekre is eljutottunk, amikre még soha vagy csak nagyon régen, olyan lemezeket hallgattunk, amikre régóta vártunk, és nehéz szívvel mondjuk, de egy csomó mindenre nem is volt időnk ebben az évben. Írjátok meg kommentben, szerintetek mik maradtak ki a listáinkból!
Moonspell – „Számunkra ez nem a lájkokról és az elérésekről szól”
Jövő februárban új lemezt ad ki a Moonspell. A csapat be is mutatta az első dalt az albumról The Greater Good címmel, aminek korhatáros klipje kizárólag a YouTube-on nézhető meg.
Puscifer – Így játszott a Tool frontemberének zenekara a sivatagban
Szerencsére rögzítették a Tool-frontember, Maynard James Keenan bandájának az arizonai sivatagban megrendezett lemezbemutatóját, amiről egy dal már megtekinthető.
My Dying Bride – Itt a címadó dal az új EP-ről
Tegnap jelent meg a My Dying Bride új EP-je, aminek címadó dala, a tizenegy perces Macabre Cabaret a megjelenés apropójából meghallgatható. A dalhoz ráadásul klip is készült.
Grateful Dead: American Beauty – 50th Anniversary Edition
Sokan azt állítják, ez a Dead legjobb lemeze. Ezen lehet vitatkozni, inkább azt lehet mondani, ez a legnépszerűbb, és ez nem véletlen.
Transatlantic – Egy karnyújtás az ég felé
Végre pontos részleteket is megismerhetünk az ötödik Transatlantic-lemezről, amely igazán különleges, ugyanis 60 és 90 perces változata is lesz. Elsőként a Reaching For The Sky nyújt ízelítőt az újdonságról.
Michael Schenker – Itt a három S dala, a Drilled To Kill
Már jó ideje tudjuk, hogy új MSG-albumra készül Michael Schenker, mely az ‘Immortal’ címet kapta. Az albumról most végre legurult az első dal, amiben nem kisebb nevek tűnnek fel, mint Ralf Scheepers és Derek Sherinian.
Within Temptation – Dal az önreflexióról és a megváltás kereséséről
Az Entertain You után megint leszállított egy vadiúj dalt a Within Temptation. A banda a tervek szerint egy szerzeményt még biztosan bemutat a közeljövőben.
Sodom – „A thrash metal történeteknek harciasnak kell lenniük”
Egy hét múlva érkezik a Sodom új albuma, amiről a germán banda egy igazán harcias, vérbeli thrash metal nótát osztott meg ezúttal is Friendly Fire címmel.
Dark Tranquillity – Klipen az Eyes Of The World
Fontos szerepet tölt be a Dark Tranquillity karrierjében a ma megjelent ‘Moment’ című album, ugyanis ezen mutatkozik be a zenekar két új tagja. A megjelenés apropójából már a negyedik kislemezes dalt mutatta be a csapat.
Inglorious – A név nem kötelez
Legalábbis félretette a banda a dicstelen botrányt, és új videóval készülnek az új stúdiólemez megjelenésére.
Iron Maiden – Hallgasd meg a teljes mexikóvárosi koncertet!
Ma került lemezboltokba az Iron Maiden új kiadványa, amelynek anyagát még tavaly vették fel Mexikóban. A YouTube-on már az egész koncert elérhető.
Pain Of Salvation: The Perfect Element, Pt. 1 (Anniversary Mix 2020)
Ünnepelni jöttünk! És nem is akármit, ugyanis a svéd zenekar harmadik nagylemeze, a ’The Perfect Element, Pt. 1’ mára kultikus státuszba emelkedett.
Van Halen – Szóba került egy totális reunion-turné
Eddie Van Halen halála miatt ugyan semmi realitása nincs már az ötlet megvalósításának, de nagy húzás lett volna.
Nadir – Meghallgatható az utolsó gyászmise
Korábban a magazin hasábjain is hírt adtunk róla, hogy a magyar underground egyik legismertebb alakja, a Nadir utolsó lemezének megjelentetésére készül. Mától a ’The Final Requiem for a Helpless World’ című anyag teljes hosszában meghallgatható.
Volbeat – Live In Köln
A három ígéretből már kettő pipa, ma 19:00-tól megtekinthető a tavalyi kölni fellépésük.
A kendőzetlen igazság az, hogy nagyon kemény az új Hooligans-lemez
Újabb dalt mutatott be a Hooligans a tavaszra halasztott ’Zártosztály’ című lemezéről. Ami a keményvonalas hangvételt illeti, a Kendőzetlen igazság a korábban közzétett Evolúció című számnál is zúzósabbra sikeredett.
James LaBrie – Tényleg az Eden’s Curse basszerosával dolgozik
Végre megerősítette Paul Logue és James LaBrie is azt a hírt, amelyről mi már októberben beszámoltunk: egy akusztikus albumon dolgoznak közösen.
Vanden Plas – Folytatják a szellemtörténetüket
Ezúttal nem új dalt, hanem csak egy friss klipet mutatott be a Vanden Plas. A germán proggerek decemberben hozzák ki új albumukat, amiről legutóbb a When The World Is Falling Down mutatkozott be.
Életfogytig rock and roll – Benkő Laci emlékére
Laci a Csillagok útján a Gammapolis felé tart, ahol az Égben Lebegők Csarnokában már várja Snuki, A Névtelen Utazó, A Száműzött, Blöró, Somló és Nemes.
Papa Roach – Zajos válogatás jön az elmúlt tíz év dalaiból
2021. március 19-én lát napvilágot a Papa Roach legújabb válogatáslemeze, a ’Greatest Hits Vol. 2 – The Better Noise Years’. A The Endinghez készített kisfilm egy jövőre megjelenő horror-thriller jeleneteit is tartalmazza.
Royal Hunt – Az első dal Mats Levénnel
Szöveges videó készült az új Royal Hunt-lemez első kislemezdalához, melyen Mats Levén énekel. A konceptalbumon szerepel rajta kívül több ex-énekese is a zenekarnak.
Avatarium – Ilyen lett volna a 2020-as turnéjuk
Lemezen is megjelenik az Avatarium januári stockholmi koncertjének felvétele, amely egy ideje digitális formában már elérhető. A koncertanyagról pár dal már meg is tekinthető.
Jimmy Page – „Koncertek nélkül a zene semmit sem ér”
Jimmy Page egy friss interjúban elmondta véleményét a jelenlegi helyzetről, valamint elárulta, hogy aggodalommal tölti el, ami a világban zajlik.
Metallica – Újabb jótékonysági koncert
Ezúttal „plugged-unplugged” koncepcióban gondolkodtak, és közben alaposan átírták a Disposable Heroes című dalukat.
Brian Johnson – „Minden tiszteletem Axlé”
Brian Johnson Axl Rose-ról beszélt, pontosabban arról, hogyan látta őt a zenekarban a saját helyén. Szóba került az is, milyen volt az első próba az új hallássegítő készülékével.
Elhunyt Benkő László
Újabb legendával lettünk szegényebbek. Elment az Omega alapítója, billentyűse.
Kamelot: I Am The Empire – Live From The 013
Bár Khan és Grillo már egy ideje nincsenek ott a színpadon, hosszú évek óta először éreztem azt, hogy ez a Kamelot már nélkülük is egységes egészet alkot.
Stryper – Minden egyes albumukat végigjátsszák online koncerteken
Ma már nem számít különlegességnek, ha valaki online koncertet szervez, a vírus terjedésével ez maradt az egyetlen megmutatkozási lehetősége a bandáknak. A Stryper kezdeményezése mégis egyedülálló.
Trivium – Jövő télen Budapestet is meglátogatják
A floridai metálcsapat egy friss koncertsorozatot jelentett be, természetesen csak 2021 végére. A budapesti bulira a Heaven Shall Burn, a Tesseract és a Fit For An Autopsy kíséretében érkeznek.
Shark Island – Kibővítve újra kiadták a ‘Bloodline’-t
30 év után adta ki második albumát a Shark Island 2019-ben, azt is magánkiadásban. A Deko Entertainmentnek köszönhetően 2020-ban szélesebb körben is elérhetővé vált – két bónuszdallal kibővítve – a dallamos rockzenekar nagylemeze. Az egyiket meg is hallgathatod.
Steve Perry – Így szól akusztikus változatban a Most Of All
December elején akusztikus lemezt ad ki a Journey egykori dalnoka, Steve Perry. Az albumról az első dal, a Most Of All most meghallgatható.
Anneke Van Giersbergen – A legsötétebb felhők mögül is érkezhet fény
A holland énekesnő nemcsak a szívét, de a lelkét is kiöntötte karrierjének legszebb műveit tartalmazó albumába. Akusztikus gitár, vonósok, fúvósok és ütősök mellett szólal meg Anneke szívet melengető hangja.
The Sweet – Decemberben jön az ‘Isolation Boulevard’
Nem. Nem elírás. December 18-án új nagylemezt ad ki Andy Scott bandája, a The Sweet az utóbbi idők bezártságára utaló ‘Isolation Boulevard’ címmel. Az első kislemezdal címe is nem kevésbé déjà vu érzéseket keltő: Still Got The Rock.
Újra sztárparádé a Joel Hoekstra’s 13 második lemezén
Joel Hoekstra, a Whitesnake gitárosa visszatér a ‘Running Games’-szel. Megint Russell Allen, Tony Franklin, Vinny Appice, Derek Sherinian és Jeff Scott Soto erősíti a csapatát, amellyel egy dalt már be is mutattak.
Charles R. Cross – Stern Gabriella: A mennyeknél súlyosabb – Kurt Cobain életrajza
A Nirvanához minden zeneszerető embernek köze van, akár beismeri, akár nem, ez a könyv azoknak is szól, akik nem ismerik be.
Ellefson – Egy Riff Raff-feldolgozással jelentkezett
Úgy tűnik, David Ellefson készült az új AC/DC-megjelenésre, mert a pénteken piacra kerülő feldolgozásalbumáról most az ausztrál banda egyik klasszikusát kapta elő.
Wolfgang Van Halen – Apja emlékének ajánlja első saját dalát
A néhai Eddie Van Halen fia, Wolfgang, aki a Van Halen basszusgitárosa volt a zenekar utolsó éveiben, dalban emlékezett meg gitárzseni apjáról. A Distance klipje ma jelent meg.
Flotsam And Jetsam – Új basszerrel készül a következő albumuk
Bill Bodily személyében új basszusgitárosa van a Flotsam And Jetsamnek. A thrasherek rajongóinak ugyanakkor ismerős lehet a név, mivel Bodily korábban már kisegítette a gárdát pár koncerten.
DJ Ashba – Karácsonyi dalt ad ki a Guns N’ Roses korábbi gitárosa
A Guns N’ Roses egykori gitárosa úgy gondolja, az Electronic Dance Music rajongói kevés gitárhangzással találkoznak, ezért a sokak által szeretett műfajba megpróbálja becsempészni saját tudását.
Volbeat – Stuttgartból szól a Die To Live
Jövő héten jelenik meg Volbeat új koncertfelvétele, amiről most a Die To Live-et is meghallgathatod. A szóban forgó dalt Stuttgartban rögzítették a srácok.
Legfrissebb a Hard Rockon
Alestorm – Budapesten dolgoznak a következő kiadványukon
Jövő tavasszal új anyaggal jelentkezik az Alestorm legénysége, akik ezúttal Budapesten rögzítik ötszámos EP-jüket.
AC/DC – Phil Rudd nem léphet be az Egyesült Államokba
A múlt héten beszámoltunk róla, hogy az AC/DC ugyan fellép a Power Trip fesztiválon, de dobosuk, Phil Rudd nem vesz részt a koncerten. Kiderült, miért.
Grymheart – Itt a harmadik tétel, lemez szűk egy hét múlva
A magyar Grymheart zenekar debütlemeze nemsokára megjelenik, de előtte még egy friss tételhez készítettek videóklipet, melyben lehull a csuklya és az álarc a zenészekről.
Pattern-Seeking Animals – Mesterséges intelligencia készítette a legújabb klipet
Folytatódik az egykori Spock’s Beard-tagokat tömörítő Pattern-Seeking Animals zenei és tudományos kalandja. Az október végén érkező ’Spooky Action At A Distance’ című lemezükről már a második kislemezt mutatták be.
Architects, Sleep Token, Heriot – Budapest Park, 2023. 08. 02.
A hype nem tévedés. A pusztítás pedig várható volt, de az estén volt még egy kiemelkedő szereplő, a közönség. A Heriot abszurditása után örülök, hogy szem- és fültanúja lehettem a Sleep Token első hazai fellépésének, és nagyra értékelem az Architects energiadús műsorát is. A nyár egyik kiemelkedő koncertjét láthattam.
Serenity – A Temperance társaságában érkeznek, szinte ingyen
Holnap lesz a ‘Symphonic Metal Nights 2023’ a Sirenia, az Amberian Dawn, a Dark Sarah és a Rexoria részvételével, de már bejelentették a jövő évi fellépőket is. A Serenity és a Temperance közös turnéjának magyarországi állomására regisztrációs jeggyel akár 999 forintért be lehet jutni.
PAIN – Álhírek a médiában
Új nótával jelentkezett a Peter Tägtgren vezette PAIN zenekar, akik hat év után indulnak újra turnézni, november 1-én Budapesten is fellépnek az Ensiferum társaságában, bejelentették a további fellépőket is a hazánkban már többször megfordult svéd Eleine és a most bemutatkozó, szamurájmetált játszó japán RYUJIN személyében.
Black Veil Brides – 10 évet vártak, hogy végre klipet kapjon a dal
November 20-án másodszor lép fel hazánkban az amerikai Black Veil Brides, akik a közelgő turné előtt, meglepetésként visszanyúltak egy tíz évvel ezelőtt megjelent dalukhoz, a Lost It Allhoz, és friss élő felvételekből összevágott videót készítettek hozzá.
Steve Hackett – Megjelent a ‘Foxtrot’-ot bemutató élő felvétel
Pénteken jelent meg Steve Hackett koncertkiadványa, amin a legendás Genesis-album, a ’Foxtrot’ előadását hallhatjuk, amit az ötvenéves jubileum alkalmával rögzítettek 2022-ben.
Nőnapon érkezik Budapestre az Amaranthe-DragonForce co-headline turnéja
A „dupla koncert” kifejezés a bakelitek őskorában a két lemez hosszúságú koncertfelvételeket jelentette. Manapság az egyre gyakoribb co-headline turnékra mondhatjuk ugyanezt. Ilyen dupla koncertre készül a svéd Amaranthe és az angol Dragonforce is 2024. március 8-án a Barba Negrában.
G3 az eredeti felállásban
2024-ben újra turnézik az instrumentális gitárcirkusz, ezúttal a Joe Satriani-Steve Vai-Eric Johnson – vagyis az 1996-os eredeti – felállás vág neki a világnak.
Tankcsapda – Budapest tetején forgattak
Pesten megjelent Isten, ez az új Tankcsapda-dal címe, amihez nemrégiben forgattak videót, a dal élő premierje a szeptemberi Budapest Park-os koncerten lesz.
Teramaze – Savage Garden-feldolgozással jelentkeztek
Az ausztrál progmetál banda az 1997-es listavezető album sikerdalát újraértelmezve kihozta belőle a maximumot.
Glenn Hughes – A személyi ellentétek kicsit megkavarták a dolgot
Egy új interjúban a legendás énekes-basszusgitáros, Glenn Hughes visszatekintett a Rock And Roll Hall of Fame-be való 2016-os beiktatásukra, ahol a Deep Purple korábbi és jelenlegi tagjaival együtt kitüntették.
Doro – Hat nóta elkészült az új lemezhez
A 40 éves karriert a háta mögött tudó német énekesnő egy interjúban megemlítette, hogy már hat nótával elkészültek, így várhatóan jövő év közepe felé megjelenhet az új lemeze.
Leaves’ Eyes – A viking dokumentumfilmjük befejező epizódja
Végéhez ért Alexander Krull monstre vállalkozása, a viking életmódot bemutató 95 perces ’Viking Spirit’ című dokumentumfilm harmadik részében többek között megismerkedhetünk a zenekart segítő stábtagokkal.
Adrian Smith – Nem hatott rá Eddie Van Halen játéka
Adrian Smitht a napokban a nemrég eltávozott Eddie Van Halenről kérdezték. Bár tisztelte, a játékstílusát nem befolyásolta Eddie zsenialitása.
Jason Bieler – Monty Python-ihlet?
Nem valószínű, de a Saigon Kick gitárosának januárban érkező albumáról itt van az új előzetes.
Gary Hughes – Márciusban dupláz
A Ten énekese és szellemi atyja ezúttal szólóban jelentkezik, ráadásul nem is egy, hanem egyszerre két lemezzel.
Heart Healer – Konkurenciája támad az Avantasiának?
Márciusban érkezik a Heart Healer lemeze. A borítón nemes egyszerűséggel csak ennyi olvasható: „The Metal Opera by Magnus Karlsson”.
Blackout Problems – Mi minden rossz a mai világban
A müncheni alternatív rockcsapat harmadik nagylemezét dobja piacra januárban. Eddig háromszor léptek fel nálunk, abból kétszer telt házas koncerten.
Exodus – Júniusban érkezik a Nemkívánatos Személy
Gary Holt egy friss interjúban felfedte, mikor jelenik meg az Exodus következő stúdióalbuma, a ’Persona Non Grata’.
Tankcsapda – Koncert helyett élő Tank TV
Interaktív, szórakoztató, de néha komoly hangvételű, sztárokkal megtűzdelt show-műsorral jelentkeznek a Tankok december végén a megszokott évzáró koncert helyett.
Eric Clapton’s Crossroads Guitar Festival 2019
Nagyon színes ez a fesztivál, hasonlít Eric Clapton pályafutásához, hiszen ő is számtalan stílust kipróbált élete során. Ez a tripla CD végig egyenletes színvonalat hoz, és ha bármelyik előadót kihagynák róla, az hiba volna.
Mood – Hallgass bele a friss koncertanyagba!
Már meghallgatható a Glow Burn Scream a Mood december 21-én megjelenő, Barba Negrában rögzített ’Glow Burn Live’ című jubileumi DVD kiadványáról.
Liquid Tension Experiment – Újra együtt a sztárnégyes
Tegnap Tony Levin, Jordan Rudess és John Petrucci, végül Mike Portnoy is megosztott egy-egy képet a hivatalos Facebook-oldalukon, amelyből egyértelműen kiderült: közelít a harmadik LTE-korong.
Silent Skies – Feldolgozták a Eurythmics slágerét
Miközben az Evergrey rajongói a csapat új nagylemezére hangolnak, addig Tom Englund szépen csendben kiadta Redemption-beli csapattársával, Vikram Shankarral első közös albumát, amiről most a Eurythmics Here Comes The Rainjének feldolgozását hallgathatod meg.
Később jön az Opeth, az Epica és az Apocalyptica is
Továbbra is ingoványos a talaj a koncertek alatt, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy ismét halasztásokra került sor. Az Opeth a tervek szerint ősszel, az Epica és az Apocalyptica pedig csak 2022-ben látogat el hozzánk.
Blackmore’s Night – Karácsonyi lemez után gyereklemez?
Épphogy csak megjelent karácsonyi EP-jük, melyről három számot is megosztottak a YouTube-on, lendületből máris itt a folytatás, a jövőre megjelenő új nagylemez első dala. A kicsit mondóka jellegű szerzeményt hallgatva elgondolkodtunk…
Todd La Torre – Itt van az első dal: Darkened Majesty
Február 5-én ’Rejoice In The Suffering’ címmel jelenik meg Todd La Torrénak, a Queensrÿche énekesének első szólóalbuma. És már meg is hallgatható az első étvágygerjesztő dal a lemezről, a keménykötésű Darkened Majesty.
Ronnie Atkins – Itt a szólólemezének első dala, a Real
Máris elkészült a Frontiers Music által csak januárra ígért első kislemezdal Ronnie Atkins új szólóalbumáról, a ‘One Shot’-ról. A lemez március 12-én jelenik meg.
Dinamit – Több részlet is látható a pénteken érkező DVD-ről
A Dinamit szintén négy évtizedet ünnepelt 2019. május 24-én a budapesti Barba Negra Trackben, az újabb és újabb felvételek pedig folyamatosan jelennek meg a Hammer Music YouTube-csatornáján.
Mobilmánia – Napról napra gyarapszik a lista
Már több dal meghallgatható a december 18-án megjelenő ’Bajnok & Zefi 40’ lemezről, a hivatalos lejátszási lista pedig a megjelenésig minden nap egy újabbal fog bővülni.
Elhunyt Bergendy István
Nyolcvanegy esztendős korában, a koronavírus szövődményeinek következtében elhunyt Bergendy István, legendás szaxofonos, a Bergendy együttes vezére.
Angra – Koncertverzióban a Newborn Me
Néhány napja harangozta be az Angra, hogy minden héten egy élő felvétellel ajándékozzák meg a rajongókat. A brazil gárda most le is rántotta a leplet a Newborn Me koncertváltozatáról.
Damian Wilson – 2021 tavaszán adja ki új szólóalbumát
Addig is itt egy felvezető kislemez, a Hard To Keep Faith és az ahhoz készült videó.
Soen – Klipen egy új dal: Monarch
A Martin Lopez nevével fémjelzett Soen heteken belül új albummal jelentkezik, így nem csoda, hogy már a második kislemezes dalt is meghallgathatjuk, amihez ráadásul videóklipet is forgatott a banda.
Sammy Hagar & The Circle – Karanténlemezt adnak ki
Sammy és csapata a bezártságban született felvételekből ad ki egy lemezre valót.
H.E.A.T – Így szól a régi-új énekessel a Rise
Október végén jelentette be a H.E.A.T, hogy ismét Kenny Leckremóval dolgoznak együtt, miután Erik Grönwall kilépett a zenekarból. Most meghallgathatod, hogyan énekli a banda egyik új dalát a régi-új énekes.
Chris Cornell – Posztumusz szólóalbuma jelent meg
Meglepetésszerűen adták ki a néhai Soundgarden/Audioslave-frontember utolsó stúdióalbumát úgy, hogy a fizikai változat csak március 19-én jelenik meg.
Jakob Samuel – Kétfrontos támadás
A volt Poodles-énekes augusztusban mutatta be új bandájának, a Cloud Cirkusnak első dalát, majd októberben egy szóló kislemezzel jelentkezett. Most egyszerre érkezett mindkettőnek a folytatása.
Alice Cooper – Újabb detroiti történet
A Velvet Underground-feldolgozás után egy Outrageous Cherry-dallal jelentkezett Alice Cooper. A ‘Detroit Stories’ második kislemezdala még a shock rock nagymestere szerint is furcsa.
Steve Perry háttérvokálozott a Levara Chameleonjához
A kis Luke, azaz Trev Lukather gitáros zenekara, a Levara elkészítette második klipjét. A Chameleon videójában apja, Steve Lukather is szerepet vállalt, a vokálokban viszont a volt Journey-énekes segédkezett.
Saxon – Az ’Inspirations’ részletei is napvilágra kerültek
Minden lényeges információt közzétettek a Saxon új feldolgozásalbumával kapcsolatban. Íme, az ’Inspirations’ teljes dallistája, megjelenési dátuma és borítója.
AC/DC – A ’PWR/UP’ 2020 legjobb albuma
A Classic Rock Magazin szerkesztősége Angusék új albumát hozta ki erre az évre győztesnek.
Rammstein: Herzeleid (XXV Anniversary Edition)
Minden pozitívuma ellenére azért mégis egy kicsit soványka ez a kiadvány, de mivel amúgy is limitált példányszámban jelentették meg, valószínűleg inkább gyűjtői kiadásnak szánták. Annak viszont tökéletes. A remaszterelésnek köszönhetően megtudhatjuk, hogy szólna a Rammstein debütáló lemeze, ha eredetileg 2020-ban jelent volna meg.
Primal Fear – Tarja is a Metal Commando tagja lett
Ötszámos EP-t ad ki jövőre a német power metal alakulat, amelyre egy vadiúj nóta mellett a ’Metal Commando’ lemez balladáját is újravették, de ezúttal Tarja Turunennel kiegészülve.
Joseph Williams – „Ez egy igazi kalandfilm Toto-érzésekkel”
A Toto gitárosa és énekese egy időben adja ki soron következő szólólemezét, most az énekes kiadványáról debütál egy újabb előzetes.
W.E.T. – Klipen egy új dal: Got To Be About Love
Már a második kislemezes dalát is leszállította a W.E.T. A dallamosrock-szupergroup januárban hozza ki új lemezét ‘Retransmission’ címmel.
Therion – „Ez az első album, amelyet telepakoltunk slágerekkel”
Az albumra kizárólag slágereket, vadiúj Die Wellen der Zeit című dalához pedig egy epikus klipet ígér Therion. A folytatásban meggyőződhetsz arról, hogy valóban így van-e.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Ayreon: Transitus
Vegyes érzéseket keltett bennem a ’Transitus’. Voltak olyan részek, amelyek tényleg megidézték bennem az Ayreon néven ezt megelőzően érkezett alkotásokat, de ez alkalommal inkább egy musicalben éreztem magam. A film nélküli filmzene érzet egyszerűen nem hagyott nyugodni. Valószínűleg ugyanezek a dalok élőben, egy színpadi verzióban másképp hatnának.
Flying Colors: Third Stage: Live In London
A Flying Colors londoni koncertjének varázslatos élményét most már mindenki átélheti otthon. Ez még harmadik koncertfilmként is tud újat mutatni, hiszen zeneileg és vizuálisan is érettebb produkciót lehet látni a színpadon. Nem fog csalódást okozni annak, aki áldoz rá időt, hogy megismerkedjen vele.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Twister – Online buli újratöltve
A 2020-as raktárkoncertjét osztotta meg a budapesti Twister a YouTube-on, így aki eddig nem látta a különleges, közönség nélküli bulit, most pótolhatja.
Ismerős Arcok – Vajon tényleg itt az utolsó?
Közel öt évvel a ’Csak a szöveg!’ után holnap új albummal örvendezteti meg rajongóit hazánk egyik legismertebb, legtöbbet koncertező zenekara. A lemez címe: ‘Utolsó’.
Chris Slade – Győrben lép fel az AC/DC exdobosa
Nyáron Győr vendége ismét egy igazi rocklegenda lesz, ez alkalommal Chris Slade, az AC/DC együttes egykori dobosa muzsikál a győri Richter Teremben.
A 20 éves Riverside ismét Budapestre látogat
2020. március 15-én lett volna a lengyel proggerek bulija Budapesten, ám a már ismert körülmények miatt törölték. Szeptember 7-én, a Barba Negrában pótolja a Riverside az akkor elmaradt, immár jubileumi eseménnyé avanzsált koncertet.
Rob Halford – Újabb könyvvel áll elő
Úgy látszik, Metal God nem vette be a fogalmazásgátlót, ismét egy kötetnyi magvas gondolatot zúdít rajongóira.