Minden lényeges információt közzétettek a Saxon új feldolgozásalbumával kapcsolatban. Íme, az ’Inspirations’ teljes dallistája, megjelenési dátuma és borítója.

Saxon

A lemezről a minap már megismerhettük a Rolling Stones Paint It Blackjének feldolgozását, lejjebb olvashatod a lemez teljes műsorát. „Azóta szeretem a Rolling Stonest, amióta először hallottam őket. Szeretem a Beatlest is, de a Stones jelenti számomra a lázadást. A megjelenésük nagyon illett a kiváló dalaikhoz” – kommentálta Biff Byford a dalválasztást, majd így összegezte a teljes albumról az érzéseit: „Nem akartuk megváltoztatni a dalokat, inkább »saxonosan« eljátszottuk őket. Fontos, hogy elkészültek és reméljük, egy kis fényt viszünk a rajongóink életébe ezekben a sötét időkben. A dalokból áradó érzések összehoztak minket ezen a csodás helyen, ahogy a régi iskola szellemében rögzítettük őket. Azokban az időkben számtalan banda adott ki nagyszerű albumokat, amelyekből most mi is szemezgettünk. Jó, hogy összehoztuk ezt a lemezt egy ilyen helyen, mint a Brockfield Hall.”

 

 

A lemezborítón maga a Brockfield Hall épülete látszik, és megkeresheted a szerzemények eredeti előadóit is. Az ’Inspirations’ 2021. március 19-én pénteken jelenik meg az alábbi műsorral:

01. Paint It Black (The Rolling Stones)
02. Immigrant Song
(Led Zeppelin)
03. Paperback Writer
(The Beatles)
04. Evil Woman (Black Sabbath)
05. Stone Free (Jimi Hendrix Experience)
06. Bomber (Motörhead)
07. Speed King
(Deep Purple)
08. The Rocker (Thin Lizzy)
09. Hold The Line
(Toto)
10. Problem Child (AC/DC)
11. See My Friends
(The Kinks)

Saxon Inspirations

Megosztás