Joel Hoekstra, a Whitesnake gitárosa visszatér a ‘Running Games’-szel. Megint Russell Allen, Tony Franklin, Vinny Appice, Derek Sherinian és Jeff Scott Soto erősíti a csapatát, amellyel egy dalt már be is mutattak.

Joel Hoekstra

Joel Hoekstra, akit a rockrajongók a Whitesnake és a Trans-Siberian Orchestra jelenlegi gitárosaként ismernek (de a Night Rangerben betöltött szerepe és a ‘Rock Of Ages’ című Broadway-show-ban végzett munkája is emlékezetes), majdnem ugyanazzal a felállással készítette el a Joel Hoekstra’s 13 2015-ös debütalbumának folytatását. A 2021. február 12-én megjelenő lemezen Russell Allen (ének), Tony Franklin (basszusgitár), Vinny Appice (dob), Derek Sherinian (billentyűs hangszerek) és Jeff Scott Soto (háttérvokál) csatlakozik a gitároshoz. Gyakorlatilag ott folytatják, ahol abbahagyták. Az összes streaming platformon elérhető új kislemezzel, a Hard To Say Goodbye-jal az első ízelítőt is megkapjuk az anyagból.

 

 

Hoekstra felügyelte a kreatív folyamat nagy részét, a produkciót, a dalszerzést és hangszerelést (a zenét és dalszövegeket egyaránt). Chris Collier mesteri keverésének eredményeképpen a hangzás a ’70-es / ’80-as évek klasszikus hard rockja lett a 2020-as évek erejével. „Évekkel ezelőtt megjelentettem három szólóalbumot, amelyek főként instrumentális gitárzenét tartalmaztak. A Joel Hoekstra’s 13 projektben elkezdtem dolgozni valamin, ami megmutatja a produkciós-, dalírási- és játékkészségemet abban a műfajban, amelyről ismert vagyok, és ez a dallamos hard rock.” – mondta Joel.

Akárcsak a 2015-ös ‘Dying To Live’-et, a ‘Running Games’-t is úgy lehet leírni, hogy „Dio-szerű muzsika, annak legkeményebb fajtájából”, de a Whitesnake blues alapú hangzása is befolyásolta, valamint olyan dallamosrock-zenekarok, mint a Foreigner, a Journey és hasonlók. Hoekstra szerint: „A Hard To Say Goodbye határozottan az album dallamosabb oldalát képviseli, de a rockrajongók agresszívabb számokra is számíthatnak.”

‘Running Games’ dallista:

01. Finish Line
02. I’m Gonna Lose It
03. Hard To Say Goodbye
04. How Do You
05. Heart Attack
06. Fantasy
07. Lonely Days
08. Reach The Sky
09. Cried Enough For You
10. Take What’s Mine
11. Running Games
12. Lay Down Your Love (digitális és limitált kiadás bónuszdala)

Joel Hoekstra’s 13 - Running Games

Felállás:

Joel Hoekstra (Whitesnake, Trans-Siberian Orchestra) – gitár
Russell Allen (Symphony X, Adrenaline Mob) – ének
Vinny Appice (Black Sabbath, Dio) – dob
Tony Franklin (The Firm, Blue Murder) – basszusgitár
Derek Sherinian (Sons Of Apollo, Black Country Communion) – billentyűs hangszerek
Jeff Scott Soto (Sons Of Apollo, Trans-Siberian Orchestra) – háttérvokál

Vendégek:

Lenny Castro (Toto) – ütőhangszerek
Chloe Lowery (Trans-Siberian Orchestra) – háttérvokál
Dave Eggar (Evanescence, Coldplay) – cselló
Katie Kresek (Adele, Five For Fighting) – hegedű, brácsa

Megosztás