Rammstein: Herzeleid (XXV Anniversary Edition)

A berlini Rammstein 1994-es megalakulása után viszonylag hamar, a rá következő év szeptemberében jelentkezett is ‘Herzeleid’ című debütáló anyagával. Magyarul szívfájdalmat, keserűséget jelent. A tagok elmondása szerint nagyon sokuknak volt akkoriban párkapcsolati problémája, így írtak egy ilyen című dalt, majd a lemezt is ezután keresztelték el.

A zenekar megalakulása azonban közel sem volt zökkenőmentes. Mindannyian Kelet-Berlinben nőttek fel a vasfüggöny mögött, ahol az egyik legalapvetőbb probléma az volt, hogy az új zenei irányzatok – de ez más dolgokkal is így volt – csak jóval később bukkantak fel ott vagy értek oda. Az énekes Till Lindemann zenei pályafutását dobosként kezdte a First Arsch nevű punkbandában. Schwerin városában lakott ez idő tájt, ahova a berlini fal leomlása után Richard Z. Kruspe is költözött. Richard gitáron játszott és nagy kedvence volt a Kiss együttes már gyermekkorában. Miután Schwerinbe költözött, lakótársa lett egy fiatal srác, Oliver Riedel, aki basszusgitáron játszott. A kilencvenes évek elején Berlinben pezsgett az underground zenei élet, de még onnan sem volt egyszerű kitörni. A Feeling B nevű formáció viszonylag nagy hírnévre tett szert lokálisan, ebben Paul Landers, Christopher Schneider és Christian „Flake” Lorenz is zenélt. Természetesen a zenekarok felállásai szinte állandóan változtak, mivel mindenki vándorolt mindenfelé, és ott zenélt, ahol tudott. Így történt, hogy Richard megismerkedett Till-lel, aki akkoriban már próbálkozott az énekléssel, de jobban szeretett volna ütős maradni. Richard éppen új bandát alapított Oliverrel és Schneiderrel, de nem volt énekesük. Egyszer meghallotta munka közben Tillt énekelni, és akkor kérte meg, hogy csatlakozzon hozzájuk. Nehezen állt kötélnek, de sokadjára végül sikerült meggyőzniük az amúgy szűkszavú, magának való embert, aki aztán besegített a dalszövegek megírásába is. 1994-ben Berlinben szerveztek egy versenyt amatőr együtteseknek, amit Richardék meg is nyertek. Ezzel lehetőségük nyílt egy négy dalt tartalmazó demó elkészítésére. Ekkor figyelt fel rájuk Paul Landers, aki miután meghallgatta az anyagot, mindenképpen csatlakozni akart hozzájuk. A kilencvenes évek elején – mikor még más zenekarokban játszottak – mindannyiuknak volt lehetősége elutazni egy kis időre az Amerikai Egyesült Államokba, ahol láthatták, milyenek a zenei trendek. Csakhamar rájöttek, hogy ez nem nekik való, nem tudnak azonosulni az ottani muzikális értékekkel. Ami még ennél is nagyobb probléma volt, hogy az angol nyelvet sem beszélték igazán. Akkoriban a legjobban az énekes Till tudott angolul, de neki is erős akcentusa volt. Azért mégis felfigyeltek a tengerentúlon olyan előadókra, mint a Ministry vagy a Nine Inch Nails, akik egyértelműen az indusztriál metál vonalán mozogtak. Ezen kívül tapasztalatokat szereztek az ottani koncertek látványvilágából is, amit aztán sikeresen tovább tudtak fejleszteni a saját fellépéseiken.

Visszatérve a zenekar megalakulására, mindannyian egyetértettek abban, hogy monotonabb, egyszerűbb, gépies riffekre épülő zenét szeretnének játszani. Az ilyesmi Németországban sem volt idegen, hiszen a Die Krupps, vagy a KMFDM együttesek az első német bandák között voltak, akik ezen a vonalon kezdtek mozogni.

Mielőtt a Rammstein megalakult, még bevették a bandába Paul régi zenésztársát, Christian „Flake” Lorenzet is maguk mellé billentyűsnek. Elmondásuk szerint erre azért volt szükség, mert kellett valami, ami ellensúlyozza a két gitár monotonitását. Nevüket Németország Ramstein nevű légi támaszpontja ihlette, ahol 1988-ban egy repülőgép-bemutatón az egyik gép összeütközött társaival, majd a nézők közé zuhant. A baleset során több mint hetvenen életüket vesztették és több százan szenvedtek égési sérüléseket. Az együttes egy M betűvel megtoldotta a nevet, így lett belőlük Rammstein. A tagok végig kitartottak a német nyelv használata mellett, ezért aztán senki sem bízott igazán a nemzetközi szintű sikerben. A Motor Music kiadó, akivel leszerződtek, szintén ostorozta őket, hogy váltsanak át angol nyelvre, de ők hajthatatlanok maradtak. 1994-ben már rögzítettek egy demót Berlinben. Hivatalosan sosem jelent meg, mindössze kazettán volt elérhető a rajongói klub tagjai számára.

Egyetlen szám volt, amit nem adtak ki róla később sem, mégpedig a Schwarzes Glas, ami viszont kísértetiesen hasonlít a ‘Herzeleid’ album Der Meister című dalára. Tehát nem kizárt, hogy tudatosan dolgozták át azt a dalt.

Az első lemez felvételére Stockholmban került sor a Polar Stúdió falai között 1994 végén és 1995 elején. Augusztus 17-én jelent meg az első kislemez, a Du Riechst So Gut, amihez egy videóklipet is forgattak.

Nem sokkal ezután, szeptember 24-én a boltokba került az első Rammstein-album, a ‘Herzeleid’. Egyes országokban más borítóval adták ki, amin a zenekar tagjainak csak az arca látszik. A kilencvenes évek elején amúgy is rengeteg új zenei stílus ütötte fel a fejét, ráadásul a metálnak is sok új irányzata született, így ebbe a közegbe a debütáló anyag száz százalékig beleillett. Már a nyitó Wollt Ihr Das Bett In Flammen Sehen? kezdő hangjai megmutatták, hogy mire is készülhet a hallgató a következő háromnegyed órában. Valóban egyszerű, döngölős riffeket írtak a számokhoz, amiket a gépies – néhol súlyosabb technó – szintetizátorhangzás csak még jobban feldobott. A gitárok nyersen szóltak végig, és mivel a legtöbbször ugyanazt is játszotta a két hathúros, eszméletlen súlyosságot is kapott a hangzásuk. Christopher Schneider dobos végig atompontosan hozta a sok helyen militarista ütemeket, illetve ahol kellett, duplázott is egyet-egyet. Viszont valóban a szintetizátor lett az, ami nagyon megfűszerezte a számokat. Hihetetlenül illettek a dalokhoz ezek a gépies, nyomasztó dallamok, amik nagyon feldobták az összképet. Erre jött még rá az énekes Till Lindemann egyéni orgánuma, és máris kiemelkedett az album az indusztriál mezőnyből. Ezeknek az összetevőknek köszönhetően ugyanis első hallásra beazonosítható, hogy ez a Rammstein.

A lemez hangulata igencsak komorra sikerült. A szerelmi csalódásokon kívül a számok több olyan témát is boncolgatnak, mint például a szex, a nekrofília, vagy a világvége. Akkoriban a fellépéseik állandó nótája volt a Heirate Mich című klasszikus, ami annyira megtetszett David Lynch amerikai filmrendezőnek, hogy az akkortájt készülő ‘Útvesztőben’ című filmjéhez fel is használta betétdalként. Ám miután meghallgatta a teljes albumot, a Rammstein című záródalt is betette a filmjébe. Ez volt az első nóta, amit együtt írt a brigád, és ami egyfajta emléke az 1988-ban bekövetkezett ramsteini légikatasztrófának. Gitárszólókat nem nagyon tettek a dalokba – vagy ha igen, akkor csak rövideket –, ebben egy nagyon egyszerű, de mégis ütős szóló szerepel az utolsó egy percben, ami tökéletesen zárja a lemezt. A hozzá készült videóklipben számos jelenet látható az ‘Útvesztőben’ című filmből, valamint a Rammstein 1996-os, Berlin Arénában adott koncertjének felvételeiből.

A folyamatos turnézásnak köszönhetően a Rammstein népszerűsége nagyon gyorsan nőni kezdett, amiben nem kis szerepe volt látványos fellépéseiknek –  amik persze akkor még közel sem voltak olyan monumentálisak, mint később – és az ‘Útvesztőben’ című filmnek.

Idén úgy döntöttek – ha már éppen negyed százada jelent meg a debütáló lemez –, hogy újra megjelentetik az anyagot, újrakeverve HD hangzással a mai kornak megfelelően. Ha valaki jól ismeri az eredeti kiadást, annak akaratlanul is fel fog tűnni néhány változás. Az egyik ilyen például az, hogy sok dalban a szintetizátort még jobban kiemelték. Így hallható, amint sokszor éppen csak finoman megszólal, de van olyan is, hogy jobban odadörren, mint korábban. Így máris érdekesebb az összkép és sok dalban fedezhetünk fel új hangokat. A gitárokon nem nagyon változtattak, ami szerintem várható is volt, hiszen az 1995-ös kiadáson is kellően súlyosan szóltak.

Elsőre szinte semmi változást nem tapasztalni, maximum csak annyit, hogy egy hangyányit jobban szól az egész, ami természetesen a stúdiótechnika fejlődésének köszönhető. Picit tisztább hangzású lett az album, de szerencsére csak pont annyira, hogy ne herélje ki az egészet. Ezenkívül beletettek a keverésbe olyan trükköket, hogy az egyik hangfalból áthullámzik a másikba egy-egy hangszer, jellemzően megint a szintetizátorok és a samplerek. Mivel az akkori időszakból fiókban maradt nóták nem maradtak, így az újrakeverésen kívül nem tudtak többet hozzátenni a lemezhez. Nincsenek tehát kiadatlan dalok, remixek, se koncertfelvételek. Pedig személy szerint örültem volna, ha egy DVD-n bekerült volna a dobozba az 1996-os otthoni fellépésük a Berlin Arénából. A teljes felvétel amúgy elérhető a neten, de jó lenne egyszer látni hivatalos kiadványon, jó minőségben.  Érdekesség az újramaszterizáláson kívül a keresztirányban kihajtható CD-tok. A vinyl kiadás kék fröccsenéses fekete lemezeken látott napvilágot. Az eredeti fotókat megtartották, amik mind a két változatban megtalálhatóak egy lapozható fotóalbum formájában. Minden pozitívuma ellenére azért mégis egy kicsit soványka ez a kiadvány, de mivel amúgy is limitált példányszámban jelentették meg, valószínűleg inkább gyűjtői kiadásnak szánták. Annak viszont tökéletes. A remaszterelésnek köszönhetően megtudhatjuk, hogy szólna a Rammstein debütáló lemeze, ha eredetileg 2020-ban jelent volna meg.

Érdekességként néhány infó a dalokról:

Wollt Ihr Das Bett In Flammen Sehen?

Munkacíme Bringer volt, amit Flake talált ki. A végső változat teljesen más szöveget tartalmaz, mint amit először írtak hozzá, és hiányzott belőle a „Rammstein!” felkiáltás is. A dal közepén a csőre töltött puska hangját az 1993-as Doom videójátékból kölcsönözték, ami közismerten Christopher „Doom” Schneider kedvenc játéka volt.

Der Meister

Egyike azoknak a daloknak, amiken nem nagyon változtattak a lemezfelvétel során. Valószínűleg az alapját a Schwarzes Glas című korábban írt daluk adta. A szám közepén két összeütköző autó fékcsikorgása hallható. A számot kiadták a ’Seemann’ kislemezen is, és bár a ’Herzeleid’ turnéján rendszeresen játszották, 1997. augusztus 30-a óta egyszer sem adták elő koncerten.

Weisses Fleisch

Munkacíme White Flesh volt, állítólag angol szöveggel. Ezek szerint a zenekar mégis gondolkodott az angol nyelv használatán? Rövid időn belül megkapta a Weisses Fleisch címet, és az első dalok egyike volt, amit közösen írtak. A koncerteken a dal közepén Flake mindig előadta egyéni táncát.

Asche Zu Asche

Az egyik utolsó dal, amit írtak a lemezhez. Valószínűleg már a stúdióban, a felvételek alatt készült el. A koncerteken a nóta alatt a két gitáros mikrofonállványa és a gitárjaik rendszeresen lángba borulnak, és úgy énekelik Till-lel a refrént. Nemcsak a korai időszakban játszották, hellyel-közzel állandó eleme a műsoruknak.

Seemann

Videóklipjét egy magyar származású rendező, Kadar László készítette. Második kislemezként jelentették meg a ’Herzeleid’-ról és a koncerteken ez alatt a dal alatt csónakázott a közönség feje felett a billentyűs Flake.

Du Riechst So Gut

Munkacíme Der Riecher volt, és a demóverzió, valamint a lemezre került változat között alig van különbség. Első kislemezként jelent meg az albumról, és bár 1995-ben meg is klipesítették, három évvel később mégis forgattak hozzá egy új videót Du Riechst So Gut ’98 néven. Élőben ennek a dalnak az elején Till egy tűzijátékként szikrázó, nyílszerű szerkezetet forgat körbe-körbe a színpadon.

Dal Alte Leid

Eredeti címe Hallo Hallo volt, ami onnan jött, hogy a felvétel alatt Till ezekkel a szavakkal akarta ellenőrizni, hogy működik-e a mikrofonja. Végül megtartották és ezzel indul a dal. A szám közben a zenekar akart egy hatásszünetet, és azt mondták az énekesnek, ordítson valamit a mikrofonba. Az „Ich Will ficken!!” mondat jutott eszébe. Élőben nem sokszor játszották el.

Heirate Mich

Munkacíme Kinski volt, mert Paul és Flake még a kilencvenes évek elején létrehozott egy zenei projektet Magdalene Keibel Combo néven, és volt egy daluk Kinski címmel, amihez ezt a riffet írták. A demóban még nem szerepelt a refrénben a „Hei, hei!” kiáltás.

Herzeleid

A dal riffje egy Feeling B-szerzeményből, szövege pedig egy versből származik, amit Till a nagymamája házában, a padláson talált. Egyfajta esküvői fogadalom. A korai években rendszeresen elhangzott a koncertjeiken, de minden pirotechnikát nélkülözve.

Laichzeit

Erről a dalról nem sokat lehet tudni, ami biztos, hogy 1994-ben még nagyon különbözött a később lemezre került változattól. Például a szintetizátoros intró az elején sokkal hosszabb volt, és a szövege is más volt, mint a végleges változaton. Utoljára 2001. január 18-án játszották élőben.

Rammstein

Ez volt az első dal, amit megírtak. Kivételesen a szöveget is együtt találták ki hozzá. Schneider úgy emlékezett vissza, hogy mindannyian elképzelték, hogy az 1988-as ramsteini légi bemutató helyszínén vannak, és leírták, amit vizualizáltak, ezekből állt össze a szöveg. A demóváltozat nagyon rövid intróval kezdődött, és elég erőteljesen hallatszott benne egy repülő sugárhajtóműve. Ezt a hangot szintén egy Feeling B-dalból kölcsönözték.

Rammstein (1994-től napjainkig változatlanul):

Till Lindemann – ének
Richard Z. Kruspe – gitár
Paul H. Landers – gitár
Oliver Riedel – basszusgitár
Christian „Flake” Lorenz – szintetizátor
Christopher „Doom” Schneider – dob

Herzeleid (XXV Anniversary Edition):

Wollt ihr das Bett in Flammen sehen? / Der Meister / Weißes Fleisch / Asche zu Asche / Seemann / Du riechst so gut / Das alte Leid / Heirate mich / Herzeleid / Laichzeit / Rammstein