Brian Johnson Axl Rose-ról beszélt, pontosabban arról, hogyan látta őt a zenekarban a saját helyén. Szóba került az is, milyen volt az első próba az új hallássegítő készülékével.

Brian Johnson

Az AC/DC frontembere kitért azokra az időkre, mikor Axl Rose ugrott be a helyére, miután kiderült, nem folytathatja a ’Rock Or Bust’ album promóciós turnéját. Axl Rose úgy énekelt kedvenc zenekarában, hogy közben a Guns N’ Roses sem állt le a koncertekkel, egyszerre két helyen kellett helyt állnia. „Beleugrott egy nagyon durva énekes melóba, úgy csinálta, hogy nem volt számára sok lehetőség pihenni. Nem volt mese, mindig a maximumot kellett nyújtani. Rövid ideig tartott, de fantasztikus módon megcsinálta. Minden tiszteletem Axlé!”

Az énekes még 2016-ban, nem sokkal kényszerű kiválása után mesélt a SyriusXM Rádióban arról, hogy halláskárosodása nyolc évvel megelőzőleg kezdődött, amikor egy autóversenyen elfelejtett füldugót használni. Akkor indultak el a fülzúgások. Azonban az orvosok találtak megoldást a problémára és Brian egy készülék segítségével újra énekelhet. Ezzel kapcsolatban felidézte az első zenekari próbát, miután felvették az új albumot: „Volt bennem egy kis aggodalom, nem tagadom, mert régen nem próbáltunk együtt. Azt kérdezte Angus, ki akarom-e próbálni a fülem. Mondtam, persze, még egyszer nem szeretném azt megtapasztalni, hogy nem hallom a bandát. Az rettenetes érzés volt. De nagyon elszánt voltam és amikor Angus azt javasolta, kezdjük el szépen halkan, és majd lassan építkezünk, rávágtam, hogy szó sem lehet róla! Csak úgy, mint a harcmezőn! Ennek így kell lennie, mert ha nem megy, akkor nem megy. Azt kérdezte Angus: »OK, akkor mit szeretnél?« Mire én: »Nyomjuk a Back In Blacket!«”

És Brian mindent hallott: „Újra teljes értékű embernek éreztem magam! Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem. Teljesen fel voltam villanyozva és ezt a srácok is látták rajtam, két napon keresztül nem bírtam magammal.” A következő két napon meggyőződött róla, hogy a hallássegítő készüléke tökéletesen működik, valamennyi dalt jól hallotta: „A technikus srácok is mind mosolyogtak a keverőpult mögött, a ritmust a kezükkel és lábukkal verték. Tudtuk, hogy minden rendben!”

Megosztás