Úgy tűnik, David Ellefson készült az új AC/DC-megjelenésre, mert a pénteken piacra kerülő feldolgozásalbumáról most az ausztrál banda egyik klasszikusát kapta elő.

Ellefson No Cover

Az Ellefson, a Megadeth-basszusgitáros szólóbandája november 20-án jelenteti meg ‘No Cover’ című lemezét az earMUSIC-nál (Európában) és a Ward Recordsnál (Japánban). Észak-Amerikában az egykor a Megadeth lemezeit kiadó, és 2017-ben David Ellefson által újjáélesztett Combat Records lesz a terjesztője. A lemez egyik dala az AC/DC Riff Raff című slágere, az Ellefson hozzá készített videóklipje a szombat esti ‘More Nights With DE / TH’ YouTube-show-n debütált, melybe belenézhetünk itt:

A Riff Raffot az alábbi felállásban vették fel:

David Ellefson – basszusgitár
Jason McMaster – ének
Ron “Bumblefoot” Thal – gitár
Dave Lombardo – dob
Thom Hazaert – háttérvokál

Amíg nem jelenik meg hivatalosan a klip, jobb minőségben meghallgatjuk az Ellefson verzióját a Spotify-on, vagy ezen a YouTube-audióklipen:

„Eredetileg a ‘No Cover’-t egy kisebb, korlátozott kiadású karanténprojektként képzeltük el, amelyet szórakozásból csináltunk egy csomó barátunkkal, igazából csak azért, hogy ne kelljen kiadni a stúdióalbumunkat a világjárvány idején. De amint a befejezéshez közeledtünk és ráeszméltünk, mivé vált, rájöttünk, hogy ez sokkal többre hivatott. Hosszú múltra tekint vissza a barátságom Maxszel az earMUSIC-tól, és teljesen el voltunk ragadtatva attól, hogy közösen megjelentetjük ezt a lemezt, és a jövőbeni Ellefson-kiadványokat is. A Ward tavaly már kiadta a ‘Sleeping Giants’ lemezemet Japánban, és megállapodást kötöttünk velük a közelgő 2021-es stúdióalbumunkra is, így természetesen igent mondtak, amikor a ‘No Cover’ ötletével hozzájuk fordultunk.” – mondta David.

A borítót Melody Myers (Altitudes And Attitude, Escape The Fate) tervezte, tiszteletadásként a legendás Def Leppard-debütalbum, az ‘On Through The Night’ mintájára, melyről egy nóta, a Wasted szintén szerepel a kiadványon.

Dallista:

CD1:

01. Freewheel Burning (JUDAS PRIEST) (featuring Jason McMaster, Gus G, Andy James, Dave McClain)
02. Tear It Loose (TWISTED SISTER) (featuring Eddie Ojeda, Dave McClain)
03. Love Me Like A Reptile (MOTÖRHEAD) (featuring Doro Pesch, Greg Handevidt, Chuck Behler)
04. Holiday in Cambodia (DEAD KENNEDYS) (featuring Charlie Benante, Bumblefoot)
05. Rebel Yell (BILLY IDOL) (featuring Paolo Caridi)
06. Wasted (DEF LEPPARD) (featuring Frank Hannon, Jacob Bunton, Dave McClain)
07. Riff Raff (AC/DC) (featuring Jason McMaster, Dave Lombardo, Bumblefoot)
08. Nailed To The Gun (FIGHT) (featuring Andrew Freeman, Russ Parrish, Jimmy DeGrasso)
09. Not Fragile (BACHMAN-TURNER OVERDRIVE) (featuring John Aquilino, Paolo Caridi, Bumblefoot)
10. Auf Wiedersehen (CHEAP TRICK) (featuring Al Jourgensen, Brandon Yeagley, Charlie Benante)

CD2:

01. L.O.V.E. Machine (W.A.S.P.) (featuring Dirk Verbeuren, Dave Alvin, Bumblefoot)
02. Love Hurts (NAZARETH) (featuring Brandon Yeagley, Chuck Behler, Tyson Leslie)
03. Eat The Rich (KROKUS) (featuring Jason McMaster, Dave Sharpe and Opus of DEAD BY WEDNESDAY)
04. Sheer Heart Attack (QUEEN) (featuring Bumblefoot, Doro Pesch, Charlie Benante)
05. Over The Mountain (OZZY OSBOURNE) (featuring Andrew Freeman, Bumblefoot, Jimmy DeGrasso)
06. Sweet FA (SWEET) (featuring Todd Kerns, Bumblefoot, Shani Kimelman)
07. Beth (KISS) (featuring Tyson Leslie, Bumblefoot)

Megosztás