fbpx

A holland énekesnő nemcsak a szívét, de a lelkét is kiöntötte karrierjének legszebb műveit tartalmazó albumába. Akusztikus gitár, vonósok, fúvósok és ütősök mellett szólal meg Anneke szívet melengető hangja.

Anneke van Giersbergen

Az új lemez címe, a ’The Darkest Skies Are The Brightest’ arra utal, amikor az ember személyes kihívásokkal néz szembe és addig megy, amíg a legfontosabb kérdésekre választ nem kap. Közel három évtizedes karrierjének ezen a pontján Anneke Van Giersbergen olyan anyaggal jelentkezett, amelyre nem számítottunk.

2018-ban annak ellenére kezdett el dolgozni VUUR nevű metálzenekarának új anyagán, hogy a debütalbum vegyes fogadtatásban részesült, a rajongók viszont rá voltak hangolódva a súlyos, progresszív hangzásra. A kulisszák mögött nehéz idők voltak ezek Anneke számára. „A VUUR-ba vetett hitem azt jelentette , hogy minden megtakarításomat arra fordítottam, hogy felvegyem a VUUR debütáló albumát és útjára indítsam a zenekart. Miután befejeztem az első turnéciklust, rájöttem, hogy még több VUUR még több, hatalmas pénzügyi kockázatot jelent.” – osztotta meg nehéz helyzetét az énekesnő. A helyzetet tovább rontotta, hogy 2018-ban hosszú ideje tartó, mindig csodálatos házasságában váratlanul feszültség keletkezett. „Rögtön tudtam, hogy zenét kell írnom az életem rendbetételéről. Ez a kreatív törekvés pedig túl személyes lenne egy VUUR-albumhoz, és persze a magányra is szükségem volt.”

Egy szál akusztikus gitárral és egy alap stúdiófelszereléssel látott neki a munkának, amelyhez visszavonult egy kis erdőszéli házba, közvetlenül szülővárosa, Eindhoven mellett. A végeredmény tizenegy dal, amellyel nemcsak a közönségét tudja megénekeltetni, hanem a lábakat is megmozgatja. Anneke és férje végül szánt időt arra, hogy megoldják problémáikat, és nem adták fel házasságukat, így a lemez központi témája a problémák viharán keresztül történő utazásuk lett, amellyel azt bizonyítja az énekesnő, hogy a legsötétebb felhők mögül is érkezhet fény. A ’The Darkest Skies Are The Brightest’ megjelenését 2021. február 26-ra tűzte ki az Inside Out Music, az album digipackes CD és gatefold borítós LP + CD formában lesz kapható.

’The Darkest Skies Are The Brightest’ dallista:

01. Agape
02. Hurricane
03. My Promise
04. I Saw A Car
05. The Soul Knows
06. The End
07. Keep It Simple
08. Lo And Behold
09. Losing You
10. Survive
11. Love You Like I Love You

Anneke van Giersbergen

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás