fbpx

A mennyeknél súlyosabb – Kurt Cobain életrajza

Megtévesztőnek tűnik a cím, mert igazság szerint Tad Doyle-ra céloz, az egykori idahói hentesre, aki a TAD nevű grunge-pionír banda 150 kilós frontembere volt, a velük lenyomott 1989-es angliai Nirvana-turnénak adták a ’Heavier Than Heaven’ nevet. Ugyanakkor a könyvet elolvasva kirajzolódik, hogy nagyon is találó a cím, mert egy istenadta tehetség élethosszig tartó súlyos gyötrődéséről szól.

Az első kiadás a legendás ’Nevermind’ album megjelenésének a 10. évfordulóján jött ki, de az azóta eltelt idő nemhogy megfakította volna a Nirvana portréját, hanem új területeket meghódítva tovább nőtt a népszerűségük, a zenetörténelemre gyakorolt hatásuk már elvitathatatlan, teljesen aktuálisak maradtak, így újra kiadták a könyvet a szerző terjedelmes, új elő- és utószavával. Négy évig kutatta Cross a Kurt Cobainnel kapcsolatos dokumentumokat, 400 interjú, több száz zenei felvétel, és Kurt naplói alapján olyan alapos munkát végzett, amelynek páratlan részletességű és mélységű életrajz lett az eredménye. Nem az író hibája, de nevek és helyszínek olyan tömegével találjuk szemben magunkat, amiben könnyű elveszni, szóval nem árt figyelni!

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Bár Cobain zenei karrierje szárnyalásának azt a 924 napot tekinti az író, amely a ’Nevermind’-tól a haláláig tartott – sajnos alig több mint két és fél év jutott neki a sikerből –, de életének minden szakasza szóba kerül, és nem ússza meg a történetbe kerülést egyetlen barát, barátnő, rokon, drogdíler sem, vagy bárki, aki valaha is kapcsolatba került vele. Nem ússza meg, de hatásvadászat helyett a tényekkel operál Cross, a sztori végig hiteles tud maradni.

A 924 nap van ugyan a fókuszban, de – mivel minden összefügg mindennel – életének megelőző szakaszai is szóba kerülnek, egészen a születésétől, benne a boldog gyerekkorral, a tragédiák sorával terhelt családdal, a hiperaktivitásával, amelyet végső megoldásként – és megdöbbentő módon – a kétes hatású tudatmódosítóval, Ritalinnal kezeltek, aligha kétséges, hogy ez elindított valamit a gyermek Kurt elméjében.

Kurt Cobain

A boldog gyerekkor kilencéves koráig tartott, a szülők zűrös válásáig, és onnan élete végéig sodródott egyik rokontól a másik barátig, többször is volt hajléktalan, és a siker éveit leszámítva egyik napról a másikra, szegénységben élt. Soha nem bocsátott meg az apjának, akitől azt várta, hogy a válás után neki szentelje az életét, ezt meg is énekli a Serve The Servant dalban („I tried hard to have a father, but instead I had a dad” >>>Mindig egy apát akartam, de csak egy faterom volt”.) Megismerjük a könyvből az önfejű, magányos Kurt Cobaint, aki betegesen vonzódott a devianciához, aki élete végéig nem tudott szabadulni attól, hogy kisvárosi suttyónak nézik. Rendszeresen átverte az újságírókat az eltúlzott történeteivel, amellyel saját veszteségeit és gyengeségeit próbálta igazolni. A kedvelt zenéi jelentős része a mainstreamtől távol eső punk-rock bandáktól származott, de szokatlan módon istenítette a The Knack popzenéjét, a Bay City Rollerst, és egyik kedvenc dala volt az Electric Light Orchestra Don’t Bring Me Downja. Első igazi koncertélménye is szóba kerül, amely egy 1982-es Sammy HagarQuarterFlash-show volt a Seattle Center Coliseumban – ahol ő maga is telt házas koncertet adott tíz évvel később –, az osztálytársai visszaemlékeznek, ahogy másnap egy túlméretes Hagar-turnépólóban feszített a suliban. [Ennél a résznél begyűjtötte kevés feketepontjainak egyikét a szerző, mert 1983. március 29-ét jelölte meg dátumként, amikor a QuarterFlash nem lépett fel sehol, Sammy Hagar viszont a Night Rangerrel koncertezett aznap ebben az arénában. A QuarterFlashre utaló részletek kizárják, hogy ne látta volna őket is Kurt, a helyes időpont 1982. március 18. lehet.] Az első meghatározó koncertélménye viszont biztosan egy ingyenes Melvins-koncert volt egy szupermarket parkolójában 1983-ban, ami örökre megváltoztatta a zenéhez való viszonyát.

Sokszor szóba kerül a könyvben Kurt szenvedélyes vonzódása a „nemzene-művészetekhez”, az iskolaévei vége felé gyakorlatilag csak a művészeti órákra járt be, és tanárai a tehetsége csodájára jártak. Ebben az időben készített Super 8-as kamerával egy filmet ’Kurt’s Bloody Suicide’ címmel, illetve visszaemlékeznek egy mondására: „Zenész szupersztár leszek, aztán megölöm magam, és a dicsőség tüzében égek el.” Emellett persze minden idejét a gitározásnak, zenék írásának, és zenei karrierje tervezésének szentelte, rengeteg anyag jött össze már akkor, amikor még neve sem volt a bandának. Szóba került tucatnyi másik név mellett az Organized Confusion, a Sellouts, a Stiff Woodies, de még a Skid Row is, na ez utóbbiról gyorsan lebeszélték. Két név viszont említést érdemel, mert – ha minden igaz – Brown Cow néven léptek fel először nyilvánosan, illetve a feltűnést nem kerülő nevű Fecal Matter név szerepelt egy demókazettán, amiről végül a Spank Thru felkerült a Nirvana debütáló ’Bleach’ albumára, de ezen a néven sose koncerteztek. Kiderül, hogy az első fellépés egy farmon rendezett házibuli volt tizenöt közönyös néző előtt, de a későbbiekben se sokat javult a helyzet, mikor egy húgyszagú volt pornómoziban játszottak rendszeresen, gázsi nélkül, ahol a gáz hősugárzó zaja elnyomott szinte mindent.

Érdekes szelete a sztorinak az első igazi demó készítése a seattle-i Reciprocal stúdióban, ahol kilenc és fél számnál vége lett a szalagnak, és nem volt harminc dollárja a bandának még egy tekercsre, így a Pen Cap Chew csak félig fért fel. A kész demót még aznap este egy az egyben végigjátszották a már emlegetett húgyszagú expornómoziban húsz embernek, de Kurt számára ez volt maga a győzelem napja.

Kurt Cobain

Cross alaposan leszedi a keresztvizet a folyamatosan a csőd szélén táncoló Sub Pop kiadó bénázásairól és átveréseiről, az első kislemez készítése körüli dilettantizmusról, a ’Bleach’ album kiadását követő érdektelenségbe fulladó turnéról, majd az első európai koncertkörútról, amit olyan feszesre szerveztek, mintha szándékosan meg akarták volna törni a bandát. Mindezek mellett és ellenére valami megmozdult, mert az amerikai egyetemi rádiók elkezdték játszani a Nirvana dalait, Európában néhány listára felkerültek, sőt címlapfotós interjú is összejött végül. Kurt elégedetlenkedése és folyamatos nyomulása a nagykiadós világ felé végül sikerrel járt, a Sub Pop-szerződést kivásárolta a Geffen, új management vette kezelésbe a banda ügyeit, a karrierjük meredeken ívelt felfelé. Ebben az időben jelent meg Kurt naplójában egy „Heroina” nevű személy, aki az idő múlásával egyre kevésbé jelentett hősnőt, és egyre inkább főszereplőjévé vált az elhatalmasodó függőségének.

Kevesek által ismert részletek is kiderülnek a könyvből, mint pl. hogy a ’Nevermind’ zártkörű sajtóbemutatójáról kidobta a részeg, és hülyegyerek módjára viselkedő bandát egy alultájékozott biztonsági ember, hogy a lemez azért nem jutott feljebb a Billboardon, mert a Geffen kishitű forecastja alapján kevesebb, mint ötvenezer példányt gyártottak le indulásnak [mára több mint harmincmillió ment el belőle], a promóciós turnén folyamatosak voltak a balhék, mert az alultervezett koncerthelyszíneken többen maradtak kint, mint ahányan bejutottak. Jut egy kis legendarombolás is, megtudjuk, hogy a Smells Like Teen Spirit dalcím onnan ered, hogy Dave Grohl barátnője állandóan érezte Kurtön akkori barátnője (Tobi Vail) „Teen Spirit” dezodorjának az illatát, úgyhogy Kurt lakásában festékszóróval fújta a falra, hogy „Kurt smells like teen spirit”. Egyébként a ’Nevermind’ dalainak majdnem a felét Tobi ihlette.

Kurt Cobain

Nincs szemérmeskedés Courtney Love-val kapcsolatban sem, aki bár Kurt Cobain életének utolsó szerelme volt, a felesége, és a közös gyermekük anyja, de függő szerhasználóként nem volt hatékony segítség a lejtőn lefelé, emlegették a párt Sid & Nancyként, utalva a Sex Pistolshoz kapcsolódó, tragikus sorsú junkie párosra. A Vanity Fair aljas módszerrel készített, leleplező interjúja után végül a szülői jogaikat is hatóságilag korlátozták.

A lejtő nyilvánvaló volt: túladagolások és rehabok, gyalázatos mentális-fizikai állapot miatt lemondott turnészakaszok törik meg rendre a mesébe illő művészi karriert, a könyvben is komoly arányt képvisel a mélyen gyökerező addikció és a hozzá kapcsolódó történetek. A segítséget pedig csak ideig-óráig fogadta el: „Ha a Nirvana világát egy kis országnak tekintjük, Kurt volt a király. Kevesen merték megkérdőjelezni a király mentális egészségét, mert féltek a birodalomból való száműzetéstől”. Kurt személyiségét az életrajz nem fejti meg, de belemegy a magányosságába, a komplexusaiba, a félelmeibe, a depressziójába, a kettős énjébe, és hogy mindezekre csak egyetlen megoldást fogadott el.

Az ’In Utero’-stúdiózás idejére már csak korlátozottan lehetett rá számítani, négyszáz dollárt vitt el a napi adagja, egyre gyakoribbak voltak a megnyilvánulásaiban az öngyilkos motívumok, a lemezt is ’I Hate Myself And I Want To Die’ címen akarta kiadatni, ami nyilván nem ment át. Az album persze ismét nagyot szólt, és végül nagy nehezen egy sikeres turné követte, de a legendás MTV Unplugged felvételeire totális mélypontra került. Olyan súlyos elvonási tünetek jelentkeztek nála, hogy az előadás megmentése érdekében drogdílert rendeltek az MTV székházába, Kurt összeszedte magát és sokan ezt a koncertet tekintik pályafutása csúcsának. Ha van ettől lejjebb, akkor az ezután következett a teljes kiégéssel, öngyilkossági kísérlettel, lemondott turnéval, olyan stúdiófelvételekkel, amelyeket már csak a Foo Fighters tudott befejezni. A Nirvana gyakorlatilag feloszlott, pedig a Lollapalooza fesztiválra nyolcmillió dolláros gázsit ajánlottak nekik.

Kurt Cobain

Az utolsó rehabjáról hazaszökött, és minden részletre gondosan ügyelve úgy tervezte meg az öngyilkosságát, hogy ezúttal egészen biztosan sikerüljön. Egy Neil Young-idézet volt a búcsúlevelében: „it’s better to burn out than it is to rust” >>> „jobb kiégni, mint megfakulni”. Állandóan hangoztatta, hogy gyűlöli a népszerűséget, de minden megmozdulásával annak a növelését célozta meg. Mindig is híres akart lenni, de amikor bekövetkezett, megrettent a ténytől.

A Nirvanához minden zeneszerető embernek köze van, akár beismeri, akár nem, ez a könyv azoknak is szól, akik nem ismerik be. Jeli András kiváló borítógrafikája pedig köröket ver bármelyik Nyugat-európai kiadásra. A ’Heavier Than Heaven’ lebilincselő, ugyanakkor felkavaró olvasmány egy zseniről, aki nem bírta el a zsenialitás terhét.

Kurt Cobain

[Kevesen tudják, hogy a bevezetőben szereplő turné érintette hazánkat is, a Nirvana fellépett 1989-ben a Petőfi Csarnokban. A Sub Pop kiadó sokadik balf.szsága volt, hogy gyakorlatilag elhallgatták a lehetséges közönség elől a koncertet, nagyon kevesen voltak jelen, akkori hírforrások szerint talán ötvenen. A legszerencsésebbek…]

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás