Az albumra kizárólag slágereket, vadiúj Die Wellen der Zeit című dalához pedig egy epikus klipet ígér Therion. A folytatásban meggyőződhetsz arról, hogy valóban így van-e.

Therion

2021. január 22-én jelenik meg a Nuclear Blastnél a Therion új lemeze, a ’Leviathan’, mely tíz év után az első hagyományos stúdióalbuma a gárdának. A tizenhetedik sorlemezről, a 2018-as ’A Beloved Antichrist’ című monstrum folytatásáról a következőket mondta a banda motorja, Christofer Johnsson„A felfedezésre váró különböző területekből azt az egyet látogattuk meg, ahol még nem jártunk, ezért úgy döntöttünk, hogy megadjuk az embereknek azt, amit folyamatosan kértek tőlünk. A ’Leviathan’ az első olyan album, amelyet szándékosan telepakoltunk Therion-slágerekkel.”

A korábbi hírek szerint az új albumot Snowy Shaw dobolta fel, azonban ennek minden nyomát eltüntette a zenekar saját oldalairól. A ‘Leviathan’ többféle formátumban már előrendelhető a kiadó honlapjáról. Előtte azonban hallgasd meg a címadót és a vadiúj Die Wellen der Zeitot, amihez klip is készült.

Megosztás