Legfrissebb a Hard Rockon
Frost* – Életmentő rádióadás a jövőből
Eredeti felállásban, azaz Craig Blundell dobossal kiegészülve készítette el az októberben megjelenő dupla konceptalbumát a Frost*, amely a pandémia közben kiadott anyaguk, a ’Day And Age’ folytatása.
A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.
Mindig azt mondom, hogy unom a Scorpions-koncerteket, mert képesek éveken át hangról hangra ugyanúgy eljátszani a dalokat, de aztán végül újra meg újra levesznek a lábamról. Előttük az Omega Testamentum bizonyította, hogy itt bizony minőségi tiszteletadást látunk, nem egy olcsó haknibrigádot.
Megtetszett Richie Kotzennek az SFV
Legutóbb a Winery Dogs tagjaként lépett magyar színpadra a Poisonból és Mr. Bigből is ismert, de önálló jogon is világhírű gitáros-énekes, Richie Kotzen. Jövő csütörtökön a Dürer Kertben lép fel szólóprojektjével, és ugyanaz az SFV játszik előtte, amely a Winery Dogs előtt is melegített.
Rumours Of Fleetwood Mac az Erkel Színházban
A Rumours Of Fleetwood Mac világszerte a legelismertebb Fleetwood Mac tribute zenekar, maga Mick Fleetwood is áldását adta a formációra. A banda szeptember 21-én az Erkel Színházban megidézi a kultikus formáció varázslatos dalait.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Azahriah esete a System Of A Downnal
Tegnap éjjel különösebb felhajtás nélkül megjelent Azahriah új albuma, amelyen a stílusszörfözés közben sikerült megidéznie a hibernált System Of A Downt és egy kicsit a Rammsteint is.
Nanowar Of Steel – Nem sötét lóként érkeznek
A Das Rote Pferd német nyelvű, western hangulatú videójával jelentkezett a Nanowar Of Steel, akik április végén Budapesten is tiszteletüket teszik, a szintén olasz Trick Or Treat társaságában.
Mandoki Soulmates – Az árral szemben
„Ez nem egy békés ellenállás, nem egy love parade-szerű tiltakozás” – mondja új daláról Leslie Mandoki, aki már levetette az ‘Utopia For Realists’ idealizmusát. A We Stay Loud talán a legkeményebb rockdal a 3 hét múlva megjelenő albumon, az ’A Memory Of Our Future’-ön.
Dan Patlansky – A hetedik
A cím hatásvadász lopás József Attilától és persze Hobótól, de akkor is hetedszer lép fel hazánkban Dan Patlansky, aki az Analog Music Hallban mutatja be szombaton a márciusban megjelent remek új albumát.
Eric Wagner posztumusz szólólemezének első dala
Jövő márciusban megjelenik az augusztusban elhunyt ex-Trouble-énekes, Eric Wagner posztumusz szólóalbuma, az ‘In The Lonely Light Of Mourning’, melyről elsőként a Maybe Tomorrow-hoz készítettek klipet.
Accept – Megvan a 2023-as dátum!
Egy hónapja arról kellett beszámolnunk, hogy az Accept is 2023-ra csúsztatta jövő januárra tervezett turnéját, most már megvan a pontos időpont is, addig is hangolódhatunk az új lemez két dalának koncertverziójával.
Eric Gales – Még egy dal a soron következő albumról
A kiváló amerikai gitáros már a második dalt osztja meg a januárban megjelenő új stúdiólemezéről.
Bodor Máté: Oh Wow!
Számomra meglepetés volt ez a lemez, nem ilyesmit vártam tőle elsőre, de jó dolog, hogy megmutathatta, hogy ezek a finomabb dolgok is benne vannak a kezében.
Manowar-klasszikust dolgozott fel a Feuerschwanz
Az év utolsó napját választotta legújabb lemezének megjelenési dátumaként a Németországban nagyon sikeres folkmetál-brigád, akik új kiadványuk bónuszlemezéről jelentettek meg most videót.
Spirits Of Fire – Fabio Lionéval tértek vissza
Új videót jelentetett meg az amerikai-olasz szupergroup, amin már nem az alapító tag Ripper Owens énekel Chris Caffery mellett.
A közönség soraiban felbukkanó zenekarok: Fish!, Nova Prospect, Mirror – A38 Hajó, 2021. 11. 26.
Hogy egy Fish!-koncert mennyire felpörgeti a közönséget, abból már ízelítőt kaptam, amikor nyáron a Tankcsapda előtt léptek fel. A koncerten hallott hangzás köszönő viszonyban sincs a lemezen szereplővel, számomra élőben olyanok voltak, mint egy metálos elemekkel megtámogatott punk-rock banda.
Blind Guardian – Szabadíts meg a gonosztól!
Lendületes új dallal jelentkezett a Blind Guardian, a német power metal alakulat jövő őszre tervezett albuma Hansi Kürsch énekes szerint nagyon intenzív anyag lesz.
Megadeth – Kész az új lemez
Hamarosan érkezik a Megadeth nagyon várt új stúdióalbuma, egyelőre a pontos dátum nem ismert.
Evergrey – Csak a címe súlytalan a koncertfelvételnek
A svéd progmetaller Evergrey paradox módon súlyos gitársounddal ágyaz meg a Weightless című dalnak, amely a január 28-án megjelenő koncertalbum előzetese.
Ronnie Atkins – Már a második szólólemeze jön!
Bemutatta Unsung Heroes című új dalát Ronnie Atkins, a Pretty Maids énekese, mely második szólólemezének, a ‘Make It Count’-nak előfutára.
Az Amaranthe és a Beyond The Black is csúsztat pár hónapot
Szintén nem az első halasztása ez az Amaranthe / Beyond The Black co-headlining párosnak, de reméljük, az utolsó! És legalább nem 2023-ra halasztották a turnét, csak 2022 végére.
Ten – Az ‘Albion’-‘Isla De Muerta’ pároshoz hasonló duplázás készül
Egyszerre kétalbumnyi anyagot írt meg Gary Hughes, melyet a tervek szerint a 2014-2015-ös két lemezhez hasonlóan szűk egy éven belül kihoz csapata, a Ten.
Emlékszel, Mecky,…
Drága Mecky, mostantól a Föld árnyékos oldalán Somló, Blöró, Laci, Misi és te együtt nyomjátok tovább, a keverőpultnál pedig Nemes ül. De ezt mi már sajnos nem hallhatjuk…
„Ha szorít a határidő, tudok kreatív lenni” – Interjú Wolf Hoffmann-nal
Nemrég lehetőségünk nyílt Wolf Hoffmann-nal, az Accept vezetőjével, szólógitárosával, zeneszerzőjével, azaz agytrösztjével beszélgetni. Úgy terveztük, jó lesz a jövő januári koncert beharangozójaként. Sajnos időközben a teljes turnét eltolták egy évvel, de azért így is érdemes elolvasni, mi a véleménye a háromgitáros felállásról, a Zoom segítségével készített ’Too Mean To Die’ albumról és egy saját szimfóniáról.
Steve Vai – A hangszerben megtestesült hidra
Bemutatjuk Steve Vai legújabb szólólemezét, az ’Inviolate’-et, és az eddigi legvadabb kreálmányát, az egytestű, kétfejű, háromnyakú hangszerszörnyet, a Hydrát.
Lions’s Share – Lekopogják a fán!
Nagyon unatkozhatnak Nils Patrik Johanssonék! Karácsonyi ajándékként egy Amii Stewart-feldolgozást készítettek a rajongóknak.
Az Aerosmith a Roadot választotta előzenekarnak
Közel harminc év után újra Budapesten az Aerosmith, és az estét a Road nyitja! A Puskás Arénában 2022. július 10-én rendezik meg a 2020-ról másodszor halasztott koncertet, az előző év tapasztalatai alapján reméljük, ezúttal valóban megtartják, legalább a nyári programokat!
The Cure – 2016 után 2022-ben is visszatérnek Budapestre
Legutolsó Európa-turnéját 2016-ban bonyolította a The Cure, és akkor is meglátogatták Magyarországot, a most bejelentett 2022-es turnén sem lesz ez másként.
Meghalt Kóbor János
Heteken át reménykedtünk, hogy ő lesz a kivétel, ő lesz az, aki kijön az intenzív osztályról, de életének 79. évében elhunyt az Omega énekese. Egy év után követte Benkő Lászlót és Mihály Tamást.
Dream Theater – Így ünnepelték 2004-ben a debütáló lemez 15. évfordulóját
A ‘Lost Not Forgotten Archives’-sorozat ötödik darabjaként adták ki azt a koncertfelvételt, amelyen a ’When Dream And Day Unite’ megjelenésének 15. évfordulóját ünnepelte a Dream Theater.
Carlos Santana – Lemondta a decemberi fellépéseit
Egészségügyi okok miatt törölték Carlos Santana decemberre beharangozott Las Vegas-i fellépéseit.
Amorphis – Szerelmes dal a Holdról
Megérkezett az első kislemez a februárban megjelenő ’Halo’-ról, a klipen debütáló The Moon tökéletesen megmutatja, milyen az Amorphis 2021-es hangzása.
Karácsonyi kislemez Leslie Westtől
Vinyl kislemez jelenik meg a tavaly elhunyt amerikai gitárhőstől, Leslie Westtől, melyen egy karácsonyi dal és egy Doors-feldolgozás szerepel.
D’Virgilio, Morse & Jennings – Egy dal az apa-lánya viszonyról
Julia című dalával mutatkozik be a Spock’s Beard és a Haken tagjaiból alakult akusztikus trió, ’Troika’ című debütlemezük február 25-én jelenik meg.
A pandémia végül megállította Ian Paice és a Purpendicular Európa-turnéját
A hét közepén Ian Paice még videóüzenetben invitálta a magyarokat az A38 Hajóra, szombaton este azonban már ők is lemondták a turné hátralévő részét.
Volbeat – Megjelent a nyolcadik stúdióalbum
A lemezt indító Temple Of Ekur című dallal debütált a dán Elvis-metallerek új korongja, az új nóta és a kapcsolódó animációs videó a sumér mondavilágba vezet el minket.
Dan Patlansky – A ‘Shelter Of Bones’-t hozza el az Analog Music Hallba
Bár már korábban beharangoztuk, hogy lemezbemutató koncertje lesz jövőre Dan Patlanskynak Budapesten, ám a lemez részleteit és az első kislemezdalt csak most mutatta be a dél-afrikai blues-rock gitáros.
Tony Martin – Végre itt az új szólóalbum első dala
Még 2020 végére ígérték, de 2022 elején valóban megjelenik a Black Sabbath exénekesének, Tony Martinnak a következő szólóalbuma, a ‘Thorns’. Ennek nyitódalához, az As The World Burnshöz készült szöveges videó.
Color – Elhunyt Bokor Tibor
A magyar progresszív rock legendás debreceni formációjának basszusgitáros-énekese, Bokor Tibor hagyott itt bennünket.
HammerFall – Hajnali visszatérés két év után
„A hajnal is meghasad, ha a kalapács lecsap!” – valami ilyen koncepciója lehetett a HammerFallnak, amikor új lemezüknek a ‘Hammer Of Dawn’ címet adták. A névadó dal klipjét mindenesetre a göteborgi Liseberg-vidámparkban forgatták. Hajnalban.
Omega – Jövő héten érkezik a ’Testamentum’ kétféle vinylen
Az Omega ’Testamentum’ vinyl változatának gyártása befejeződött. Az igazi rajongók a hagyományos kiadás mellett egy gyűjtői darabot is beszerezhetnek rövidesen.
ÖNésÖN – Megjelenés előtti premier: ‘Tegnapról mára’
A GrundRecords gondozásában holnap jelenik meg az 1989-ben alakult dallamos hard rock csapat első nagylemeze, amelyet a Hard Rock Magazin oldalán most elsőként hallgathatsz meg megjelenés előtt.
Elhunyt Molics Zsolt
Tragikus hirtelenséggel hagyott itt minket a magyar metálszcéna egyedülálló alakja, aki tucatnyi lemezen hagyta ott a névjegyét.
Tankcsapda – Elhunyt rajongókról emlékeznek meg
A Megölni engem horrorklipje után ezúttal egy teljesen más stílusú videót készített a Tankcsapda a Nincsenek szavak című dalához. A téma nem lett könnyedebb, sőt megrázó eseményekről szól.
Mina – Egy szokatlanul őszinte dal a nőkről
A nyíregyházi punk rock trió idén megjelent első nagylemezét népszerűsíti a Fődút című dal klipjével, melyből kiderül, hogy a dalszövegeik felérnek egy textuális Rorschach-teszttel.
Hazánkban is megünnepli 50 éves fennállását a legendás Uriah Heep
2022. december 11-én érkezik Budapestre a Uriah Heep, a Hungexpo régi C pavilonjának helyén felépült Kongresszusi Központ plenáris termében fognak koncertezni.
Deep Purple: Turning To Crime
A helyükön kell kezelni a feldolgozásalbumokat, nem is érdemes összehasonlítani a saját szerzeményű összeállításokkal. Hallatszik, hogy nagyon élvezik az öregek ezt a zenei időutazást, Paice is azt mondta az albumról, hogy egy jó kis házibulizene, és ez így is van. Hangulat, könnyedség, virtuozitás – több nem is kell egy jó tribute lemez esetén, még akkor sem, ha most nem minden dalt sikerült megfelelően átöltöztetni.
Majestica – Bővített lemezmegjelenés mellé turnéhalasztás
Két új dallal egészítette ki a Majestica zenekar a tavaly megjelent karácsonyi albumát, amiről megérkezett a második nóta is, így téve teljessé a történetet.
Tony Iommi számára ez a sötétség illata
A 2013-ban megjelent ’13’ című Black Sabbath-album óta nem adott ki új rockzenei anyagot Tony Iommi, egészen mostanáig. Scent Of Dark címmel jelent meg egy hangszeres szerzemény.
Legfrissebb a Hard Rockon
Apocalyptica – Újra tombol a Metallica-láz
A finn csellómetál zenekar, az Apocalyptica visszakanyarodik a kezdetekhez, ismét a Metallica dalaival és egy vadonatúj show-val kápráztatja el a közönséget. A Barba Negrába november 25-én ér a turné.
Roger Waters ezúttal Bonóba szállt bele
Roger Waters újabb erős nyilatkozatot tett, ezúttal Bonót, a U2 frontemberét szemelte ki egy neki nem tetsző Las Vegas-i Sphere-felkonf miatt.
Kerry King – Élet a Slayer után
Hosszú ígérgetés után végre kiadja az ex-Slayer-gitáros Kerry King az első szólólemezét, és a bandatársai nevét sem kell tovább találgatni. A május 17-én megjelenő anyag előzetese az elvárásoknak megfelelően töri ránk az ajtót, a James Bousema által tervezett albumborító megszellőztetett részletei is erre utalnak.
Bryan Adams – Októberben újra Budapesten
Októberben az MVM Dome-ban ad koncertet Bryan Adams, aki nyilvános előadáson 2019 óta nem lépett fel hazánkban, bár tavaly egy privát rendezvényen megjelent, ám azt nem a LN szervezte, hanem LL.
Jézusom! Tóth Attila a Mobilmánia új énekese!
Hogy a Pokolgép exénekese, a Madách Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét alakító Tóth Attila lett a Mobilmánia új frontembere, az még Gamsz Árpi távozásánál is nagyobb meglepetésként ért bennünket.
Therion – Talán ez lesz a búcsúkoncertjük Magyarországon
A Therionnak még nem volt alkalma élőben bemutatni a Leviathan-trilógiát, de nemcsak ezért érdemes elmenni a koncertjükre: lehet, hogy utoljára lépnek fel hazánkban. Március 12-én a Barba Negrában játszanak a finn Satra bemutatkozása után.
Alestorm – Duett egy halott martalóc utazásáról
Március végén jelenik meg az Alestorm legújabb kiadványa, egy ötszámos EP, amiről a címadó tételhez készült videó pár napja jelent meg. A dalban egy vendégénekes és egy tekerőlant is szerepet kapott, Bodor Máté pedig szokás szerint mesélt nekünk a forgatás kulisszatitkairól.
Ron “Bumblefoot” Thal – “A zenészek utazó pólóárusok”
A zeneiparról nemrégiben megfogalmazott lesújtó véleménye ellenére két szupergroupban is nyomul Ron “Bumblefoot” Thal. A márciusban bemutatkozó albumát kiadó Whom Gods Destroyban olyan társai vannak, mint Derek Sherinian és Dino Jelusick, az Art Of Anarchy múlt pénteken megjelent harmadik nagylemezén pedig Jeff Scott Soto énekel.
40 éves a Prognózis ‘Előjelek’ albuma
Koncerttel ünnepli Vörös István, hogy a Prognózis legelső nagylemeze, az ‘Előjelek’ betöltötte a negyvenet. Mi pedig kielemeztük kicsit, mitől is volt olyan különleges ez az album.
For All We Know – Dal az apa-fiú kapcsolatról
Ruud Jolie (Within Temptation) progresszív csapata, a For All We Know egy hónap múlva új albummal jelentkezik. A Lifeline kislemezdal egy olyan kamasz története, aki úgy érzi, mindig csak útban van az apjának.
Omega Testamentum – Bemutatták az első saját dalukat
Az Omega zenei örökségét ápoló formáció, az Omega Testamentum a február 15-i közönségtalálkozón mutatta be első saját szerzeményét, melyhez videóklip is készült. Élő bemutató február 23-án a Barba Negrában.
Mobilmánia – Távozott Gamsz Árpád
Több mint hét év után elhagyta a Mobilmániát Gamsz Árpád, a zenekar frontembere, erről egy rövid videóüzenetet tettek közzé a legnagyobb közösségi oldalon.
Udo Dirkschneider – Legszemélyesebb albuma érkezik áprilisban
Az AFM-től nemrég az újonnan alakult Atomic Fire Recordshoz igazolt Udo Dirkschneider első szólólemezét adja ki tavasszal, mely kedvenc dalainak feldolgozásait tartalmazza. A címadó My Wayt már ismerhetjük a Dirkschneider koncertlemez stúdió bónuszfelvételeként.
Steve Vai – „Olyan, mintha Zeust láncra verték volna”
Egy újabb visualiser videót tett közzé Steve Vai a YouTube-oldalán, ezúttal a második kislemeznek választott Zeus In Chainst ismerhetjük meg a hónap végén megjelenő ’Inviolate’-ről, és az is kiderül, honnan jött a cím..
„Egy nap két különböző zenekarral is fellépek, amire életemben nem volt még példa“ – Interjú Kertész Mártonnal
Kertész Márton tagja lett a tavalyi év meglepetés-zenekarának, a From The Skynak, de emellett készül a Special Providence jubileumi koncertjére, melyet január 20-án tartanak, ráadásul ezen az estén duplázni fog, hiszen ekkor lesz első fellépése saját bandájával, a Rivers Ablaze-zel is. Szóval sok kérdésünk volt hozzá.
Jethro Tull – Megérkezett a címadó dal
Ian Anderson csapatának a hónap végén jelenik meg a ’The Zealot Gene’ című nagylemeze, amelyet harmadikként a címadó dallal népszerűsítenek.
D’Virgilio, Morse & Jennings – Dal- és klippremier: Everything I Am
A Spock’s Beard és a Haken tagjaiból alakult akusztikus trió február végén érkező ’Troika’ című lemezéről már a második kislemezt ismerhetjük meg.
A Dickinson-szappanopera
Bruce Dickinson a fél életét szállodákban tölti, így megpróbálja a lehető legjobbat kihozni a helyzetből.
Saxon – A koronavírus áldozataira emlékeznek
A második dalt is megosztotta a yorkshire-i metálkvintett a február 4-én megjelenő ’Carpe Diem’ című stúdióalbumáról, mely sorrendben a huszonnegyedik.
Judas Priest – Mégsem Andy Sneap lépett ki?
Tegnapi hír volt, hogy a Judas Priest Andy Sneap turnégitáros távozása miatt kvartettként folytatja. A gitáros-producer „hihetetlenül kiábrándítónak” nevezte a banda döntését, és azt mondta, nem ő akart elmenni. Kezdődik egy újabb „szappanopera”?
Elmarad Phil H. Anselmo & The Illegals budapesti koncertje
Többszöri halasztás után elszállt minden remény, hogy idén megnézzük élőben a Pantera legendás ’Vulgar Display Of Power’ albumának a playthrough-ját, de nem Phil Anselmo csapatán múlott.
A Judas Priest kvartettként folytatja?
Ez lesz ám a retró jubileum! 1974, azaz Glenn Tipton csatlakozása óta nem volt olyan, hogy a Judas Priest négytagú zenekarként lépett volna fel, ám az 50 éves jubileumi turnén a hírek szerint ismét négyesfogatként zenél majd a banda.
Neil Young & Crazy Horse: Barn
Neil Young olyan, mint akinek a hatvanas években megállt az idő, zenéje nem modern vagy trendi. Naivan keresi a jót, a szépet, megveti a közönyt, a középszerűséget, az erőszakot, a mammon vezérelte világot. Mindez benne van az új dalokban is, amelyek kihallatszanak a Pajtából.
Battle Beast – Tisztelgés az úttörők előtt
Új dallal jelentkezett a Battle Beast, amit a finn zenekar azoknak ajánl, akik már találkoztak az előítéletekkel és a diszkriminációval életük során.
Silent Skies – Utazás az emberi tapasztalatokon és időn keresztül
Második albumával jelentkezik az elsősorban az Evergrey énekesének nevével fémjelzett Silent Skies, aminek első kislemezes dalához most egy zongorás klip is készült.
Trick Or Treat – Nem áprilisi tréfa az új lemez
Hátborzongató szimfóniákat pakolt legújabb kiadványára az olasz Trick Or Treat, ami zeneileg a srácok szerint „mindenkori inspirációink és varázslatos világok keveréke”.
Edgar Winter – Bátyja emlékére ad ki albumot
’Brother Johnny’ címmel jelenik meg egy lemez április 15-én Johnny Winter emlékére, melynek elkövetője a zenész öccse, Edgar Winter.
Rockwell-slágerrel és Victor Smolskival támad a cseh Dymytry
Első angol nyelvű albumával jelentkezik pár nap múlva a cseh Dymytry, amelyet nem kisebb kiadó, mint az AFM Records dob piacra. A lemezről egy Rockwell-feldolgozás, a Somebody’s Watching Me hallgatható meg ezúttal.
Sabaton – Magyar vonatkozású dallal jelentkeztek a csatametálosok
A világtörténelem legmagasabban vívott hadműveleteként tartják számon az úgynevezett „Fehér háborút”, ahol az ütközetek 2-3000 méter magasságban zajlottak. A hó és jég fogságában nyugvó katonáknak állít emléket új dalával a Sabaton.
The Flower Kings – Megérkezett a trónkövetelő
A svéd progresszív rockereknek március elején jelenik meg a tizenötödik nagylemeze, amelyet az első kislemezdal, a Great Pretender segítségével ízlelhetünk meg.
Michael Romeo – Oszd meg és uralkodj!
A Symphony X gitárosának új szólólemeze a korábban ígért februárhoz képest csak március 25-én lát napvilágot, kárpótlásképp látványos kisfilmen mutatta be első kislemezes dalát, a Divide & Conquert.
Lana Lane nagy visszatérése
10 év után ad ki új lemezt Lana Lane, amelyről már a második dal került nyilvánosságra. Erik Norlander vezetésével igazi profi csapat áll az énekesnő háta mögött.
The Joystix – Itt az új maxi
Kerekes László basszusgitáros csatlakozott a székesfehérvári The Joystixhez, akivel rögtön el is készítettek két dalt. A New Trick, Old Dog a YouTube-on már meghallgatható.
Bruce Dickinson – Roy Z-vel dolgozik új szólóalbumán
17 év után új albumot készít az Iron Maiden frontembere, a 2005-ös ‘Tyranny Of Souls’ album óta nem próbálta ki magát önállóan.
Dream Theater – Az ’Awake’ demóval gyarapszik az archívum
Februárban is érkezik egy újabb ’Lost Not Forgotten Archives’-kiadvány, ezúttal az ’Awake Demos’ című egykori hivatalos bootleg jelenik meg CD-n és vinyl lemezen is.
Voivod – Még egy kislemezdal az új albumról
Öt hét múlva jelenik meg a kanadai progresszív sci-fi-metál veteránok 15. stúdióalbuma, amelyről megérkezett a bolygózabálós első után a paranormális második előzetes is.
Ronnie Atkins – Még a földanyával is van ideje törődni
Ronnie Atkins, a Pretty Maids énekese nem lassít. Már a második szólólemezének második dalát mutatta be. A Rising Tide a klímaváltozás visszafordíthatatlan hatásaira hívja fel a figyelmet.
New Horizon – Együtt még az acélnál is erősebbek
A leukémiájából szerencsésen kigyógyult ex-H.E.A.T-énekes, Erik Grönwall egykori zenésztársával, Jona Teevel állt össze egy új power metal projekt erejéig. A márciusban érkező lemezről közzétett két dal, a Stronger Than Steel és a We Unite a bizonyíték, hogy valóban húzós lemezzel lesz dolgunk.
Kissin’ Dynamite – Élő előadás helyett streaming koncert
„Ez nem az út vége” – hirdeti a Kissin’ Dynamite új lemezének címe, mindenesetre egy bukkanó az úton, hogy máris le kellett mondani a lemezbemutató show-kat, ám egy streaming koncerttel kárpótolják az érdeklődőket, addig viszont a Coming Home videójával dobnak fel.
Djabe – Megvan a jubileumi koncerten fellépők névsora
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, március 1-jén a MOMkultban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját hazánk nemzetközi hírű jazz-rock formációja, a Djabe.
Gov’t Mule: Heavy Load Blues
Kiválóan vizsgázott a Gov’t Mule most, hogy csak a bluesra fókuszált. Ragaszkodtak a műfaj hagyományaihoz, mégis belevitték a hosszú hangszeres improvizációkat, melyek nélkül nehéz elképzelni zenéjüket. Jól beillesztették a lemez műsorába a régi bluesszerzeményeket is. Bár Warren Haynes a zenekar hajtómotorja, a többi muzsikus is kiváló munkát végzett.
Gavin Harrison az év dobosa
A tekintélyes Prog magazin nyomtatott változatában jelent meg a hír, amely szerint Gavin Harrison lett a dobosok között a közönségszavazás győztese.
From The Sky – Az első dal a második lemezről: Luna
Luna címmel új kislemezdal és videóklip érkezett a szimfonikus extrém metál zenekartól. A szóban forgó dal a From The Sky második stúdióalbumának előfutára.
Thy Catafalque – Először játszanak Budapesten
Eljött, amire sokan vártak a nyári ’Mezolit – Mesék a Thy Catafalque’-ról koncert óta: A Thy Catafalque önálló, fix tagsággal rendelkező zenekarként lép a színpadra, méghozzá Budapesten, az Akvárium Nagyhall színpadán.
Rick Wakeman Győrben ad koncertet
Február 9-én Győrben játszik Rick Wakeman, a progresszívrock-műfaj élő legendája, elindult a jegyértékesítés!
Idén kétszer láthatjuk a Nightwisht
A jubileumi FEZEN Fesztiválon is fellép a Nightwish, így ha 2022-ben végre lecseng a világjárvány, idén két alkalommal is szerepel majd Magyarországon a finn szimfonikus metálcsapat.
Mandoki Soulmates – Bemutatják az augusztus 21-i koncertjüket
Január 15-én ingyenesen megtekinthetővé teszi a Szent István Bazilika előtti téren, augusztus 21-én adott koncertjéről készült filmet a Mandoki Soulmates.
Roger Glover is üzent a rajongóknak
Tony Iommi után még egy rocklegenda, a Deep Purple basszusgitárosa is megosztott pár év végi gondolatot a rajongókkal.
P. Mobil – Távozik Pálmai Zoltán
Schuster Lóránt rövid közleményben adta hírül a zenekarban történt személyi változást, amely a dobos posztot érinti.
Journey – Deen Castronovo nélkül léptek fel szilveszterkor
A Journey szilveszter éjjelén élőben játszott a Times Square-en, de Deen Castronovo sajnos nem léphetett fel velük. Ezúttal azonban nem botrányra kell gondolni, csupán a koronavírus-fertőzés tett keresztbe neki.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
KK’s Priest: Sermons Of The Sinner
Ez az album pont olyan, mint maga K.K.: kesernyés, erőltetett, nem sok élet van benne. (Bigfoot)
K.K. Downing megpróbálta a lehetetlent… és lehetetlennek bizonyult. Nem tudta felülmúlni egykori zenésztársai legutóbbi produkcióját, de azért szép próbálkozás volt! (CsiGabiGa)
Yes: The Quest
Nem tudnak életet lehelni a progresszív rock egyik alapbandájába. Nem csak Jon Anderson, Chris Squire is rettenetesen hiányzik, nemcsak az előadásban, hanem a dalszerzésben is. Gyenge ez a produkció, az elvárásaim pedig magasak velük szemben.
Accept: Too Mean To Die
Hol van már Udo Dirkschneider, hol van Herman Frank vagy Stefan Kaufmann, oda Peter Baltes is, de Wolf Hoffmann ugyanolyan jó zenét nyom, mint 40 évvel ezelőtt.
Silent Skies: Satellites
Ismerős és mégis valami más. Eddig is jól tudtuk, hogy Tom Englund, ha előkapja az érzelmes oldalát, ugyanolyan mély benyomásokat tud tenni, mint amikor felszántja az Evergreyjel a deszkákat. De most, hogy társult Vikram Shankarral, egy teljes albumnyi merengenivalót kaptunk, ami kiválóan megy a téli időjáráshoz.
Layla Zoe: Nowhere Left To Go
„Ez az album, nemcsak a füleknek, hanem a lelkeknek is szól.” – így hangzik a magvas összegzés a kanadai énekesnő legújabb albumáról. Ha meghallgatod, és megérted az üzenetét, megérinti a lelked. Layla Zoe annyiféle érzelmet tud kifejezni a hangjának tónusaival, hogy arra nem sokan képesek.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Nordic Power Metal Titans – Közös turnén érkeznek a power metal titánok
23 év után újra együtt járja be Európát a Stratovarius és a Sonata Arctica. 2000-ben Tony Kakko csapata még előzenekarként játszott Timo Kotipelto már akkor is legendás együttese oldalán, most pedig co-headlinerként szerepel a két finn power metal zenekar, az Induction felvezetésével a Barba Negrában lépnek színpadra november 1-én.
Vinnie Moore – Ezúttal talán elnyom néhány UFO-dalt
Váratlan húzás volt, hogy 10 instrumentális szólólemez után a 11.-en énekest vont be muzsikájába a népszerű shredder, Vinnie Moore, az is váratlan húzás – bár az előbbiek ismeretében azért volt rá esély –, hogy a turnéra is hoz ezúttal énekest magával, talán néhány UFO-klasszikus is felcsendül végre ősszel az Analog Music Hallban.
Max és Iggor Cavalera bandája a Dürerben!
Sepultura- és Soulfly-rajongók, figyelem! A Cavalera testvérek régi-új zenekara a Sepu első két lemezének újra felvett változatával turnézik Európa-szerte, november 30-án a Dürer Kertben lépnek fel.
Poets Of The Fall – Életműkoncerttel készül a 20 éves zenekar
Bár még egy év sem telt el a Poets Of The Fall legutóbbi, nagy sikerű budapesti koncertje óta, szeptember 2-án ismét várnak minket a Barba Negrába. Ezúttal egy születésnapi, válogatott dalokból álló, jó két és fél órás programmal készülnek.
Beyond The Black – Jövőre headlinerként érkeznek Budapestre
Idén januárban jelent meg a német szimfonikusmetál-fogat, a Beyond The Black új albuma, amelyet jövőre egy újabb turné keretén belül bemutatnak szerte Európában, és amelynek lesz budapesti állomása is.